Emlékszem, tíz évvel ezelőtt Dallasban prédikáltam egy teljes evangéliumi gyülekezetben, ahol egy összejövetel előtt valaki kéréssel fordult hozzám: „Hagin testvér, szeretném, ha imádkoznál egy férfiért, aki a kora reggeli közös imára jár. Összejövünk reggelenként, mielőtt a férfiak munkába mennek, és ez az ember már hat hónapja ott van, imádkozik, de nincs megtérve.” így tehát bemutatták nekem ezt a bizonyos férfit. Abban a pillanatban, ahogy ránéztem, pontosan tudtam mi a baja. Az összejövetel bizonyságtételekkel kezdődött. Mialatt mindenki elhelyezkedett, így szóltam ehhez az emberhez: „Állj föl, tégy bizonyságot és valld meg, hogy van üdvösséged!” Nagyon megdöbbent, körülpislantott, hebegett-habogott végül megszólalt:
· De én még nem tértem meg.
· Tudom - feleltem. - Itt van a Bibliád, ugye? Nyisd ki a Róma 10,9-10-nél, és olvasd hangosan. Olvasni kezdett: „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta Őt a halálból, megtartatol [üdvösséged van]. Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” Azt mondtam:
· Olvasd el az utolsó részt újra!
· „Szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre.” - olvasta.
· Egész biztosan nincs üdvösséged, amíg meg nem vallod, mert szájjal teszünk vallást az üdvösségre. Tehát állj fel és valld meg, hogy van üdvösséged.
· De én nem érzem, hogy volna - mondta ő.
· Hát persze. Nem is érezheted, amíg nem történik meg veled, és nem történhet meg addig, amíg nem vallod meg.
· Azt hiszem, ehhez most nincs kedvem - próbált meg kitérni.
· Ha jól értem - mondtam -, akkor te ebbe a gyülekezetbe jársz már hat hónapja imádkozni, ugye?
· Valóban így van - válaszolt. - Sírtam, kiáltottam és mindent megbántam ebben a teremben hat hónapja.
· Akkor tulajdonképpen már csak az hiányzik, hogy erre a versre állj. Ugorj föl és valld meg!
· Nem, most nem hiszem, hogy menni fog - erősködött.
Ekkor olyat tettem, amin magam is elcsodálkoztam - bár elég sokszor teszek ilyet -, de mielőtt még tudatosult volna bennem, Isten Szelleme felindított. Ujjammal rámutattam és így szóltam: „Megparancsolom, hogy állj fel és valld meg ezt az Úr Jézus Krisztus Nevében!” Emlékszem, olyan kenettel és hatalommal beszéltem, hogy azonnal fölállt, rémülten körülnézett, és azt mondta: „Nos, én hiszek azokban a versekben, hogy Jézus meghalt az én bűneimért és feltámadt a halálból. Isten föltámasztotta Őt az én megigazulásomra, és ezért én Őt elfogadom, mint Megváltómat, és megvallom Őt, mint Uramat.” Ezután nagyon gyorsan leült.
Hogy eltereljem róla a figyelmet, megkértem valakit, hogy bizonyságot tegyen. Még néhányan bizonyságot tettek, azután újra visszanéztem rá. Az arca úgy ragyogott, mint a neonfény a sötétben.
- Helyes - mondtam -, állj fel és tégy bizonyságot!
Nem kellett kétszer kérnem. Felugrott, és felkiáltott:
· Tudjátok, amikor ezeket a szavakat kimondtam, valami történt bennem.
· Biztos, hogy történt valami benned. Az örök élet költözött a szellemedbe. „Szájjal teszünk vallást.” Ezt a megvallást kell a bűnösnek megtennie.
Figyeljük meg a Máté 10,32-33-at: „Valaki azért vallást tesz énrólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.” Szeretném, ha észrevennétek, hogy nyilvános megvallásra van szükség. A nyilvános megvallás valóságos szakítást jelent a világgal. Hatalomváltás történik, és ez a mi helyzetünket is megváltoztatja. Jézus Úrnak történő megvallása bennünket azonnal az Ő felügyelete, gondoskodása és védelme alá helyez. Látjátok: a Sátán volt az urunk, de mi Urat változtattunk. Jézus az Urunk, Jézus a fejünk. így tehát ragaszkodjunk ahhoz, hogy Jézust Úrnak vallottuk meg. Ő az én Uram; a tiéd is? Ne csak magadnak valld meg ezt, és ne csak az ördögnek, mert Jézus azt mondta: „Aki megvall engem az emberek előtt.” Tehát, valld meg Őt emberek előtt is.
