Keresztyén. Még menekvésed előtt nem beszéltél vele?
Hív Egyszer találkoztam vele az utcán, de azonnal a másik oldalra sompolygott, mint olyan, ki tettét szégyelli; s így nem is beszélhettem vele.
Keresztyén. Zarándokbotom kezembe vételekor némi reményt tápláltam ez ember iránt; de most félek, hogy a város elpusztulásával ő is elvész. Mert rajta teljesült a közmondás: az eb visszatért a maga okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe." (2Pét 2,22)
Hív. Ettől féltettem én is őt.
Keresztyén. De édes Hívem, hagyjuk őt nyugodni, s beszéljünk oly dolgokról, mik bennünket közelebbről érdekelnek. Mondd csak, mi minden ért utadban? Mert bizonyosan tudom, hogy különös dolgokkal találkoztál, vagy ha nem, azt csodaképpen lehetne feljegyezni.
Hív. Szerencsésen elhaladtam a mocsár mellett, melybe, amint észrevettem, te beleestél, s azon veszély nélkül el is értem a kaput, s csak Kéjjel, találkoztam, ki majdnem bajba kevert.
Keresztyén. Jól jártál, hogy hálóit kikerülted. József is nagy szorultságba jutott miatta, s jóllehet mint te, ő is megmenekedett; de csaknem életébe került. (1Móz 39,11.12) De hát mit beszélt neked?
Hív. Nincs arról fogalmad (vagy magadnak kellett volna tapasztalnod), mily hízelgő nyelve van. Erősen ostromolt, hogy térjek félre vele, s mindennemű gyönyörökkel biztatott.
Keresztyén. De a nyugodt lelkiismeret gyönyöreit nem ígérte.
Hív. Jól tudod, hogy mindennemű érzéki s testi gyönyöröket értek.
Keresztyén. Hála Istennek, hogy megmenekedtél tőle. "Aki iránt nem kegyelmes az Úr, az vermébe esik." (Péld 22,14)
Hív. Ah, fájdalom, nem vagyok egészen biztos, hogy teljesen megmenekedtem-e!
Keresztyén. Hogyan? csak nem egyeztél bele kívánalmaiba?
Hív. Nem, mert egy általam látott régi írás jutott eszembe, mely így hangzik: "az ő lábai a halálra mennek, az ő járásai a koporsóra valók." (Péld 5,5) S így behunytam szememet, nehogy tekintete megigézzen. (Jób 31,1) Erre kigúnyolt, s én folytattam utamat.
Keresztyén. Más egyéb baj nem ért?
Hív. Midőn Nehézség halmának lábához értem, egy magas korú férfiúval találkozám, ki kérdezte tőlem: hogy ki vagyok s hová szándékozom? én azt válaszoltam: hogy zarándok volnék s a mennyei város felé igyekszem. Erre így szólt az öreg: külsőd becsületes embert mutat, ráállsz-e, hogy azon bérért, mit én neked adni akarok, nálam lakjál? Én ekkor kérdeztem nevét s lakását. Ő így felelt: hogy az ő neve az Öreg Ádám, s Csalás városában lakik. (Ef 4,22) Kérdezősködtem azután üzletéről s az általa ajánlott bérről. "Üzletem többféle élvezetből áll, s bérem, hogy téged hagylak örökösömnek." Tudakozódtam ezután háztartásáról: "Háztartásom a világ minden drágasága által tartatik fenn." – "S hány gyermeked van?" kérdém én. – "Csak három leányom" – volt a válasz, "Bujaság, Szemgyönyör és Gőgös élet," (1Ján 2,16) s ha majd tetszik, egyiküket nőül is veheted. Végül midőn kérdeztem, mennyi ideig kívánja, hogy nála lakjam, azt mondotta, míg csak ő élni fog.
Keresztyén. Nos, s utoljára is mit végeztetek együtt?
Hív. Eleinte meglehetősen hajlandónak éreztem magam a vele menetelre, mert ajánlata igen elfogadhatónak látszott. De midőn beszélgetésünk alatt homlokára pillantottam, ezen szavakat láttam rajta: "vetkőzzétek le az ó embert az ő műveivel."
Keresztyén. S mi történt azután?
Hív. Teljes erejében ébredt fel bennem a gondolat: bármit mondjon s bármint hízelegjen is, ha egyszer házánál leszek, rabszolgaként fog eladni. Kértem, ne beszéljen többet, mert úgysem fogok lakához közeledni. Erre kigúnyolt, s azzal fenyegetett, hogy küldeni fog utánam valakit, ki lelkemnek útját keserűvé teszi. De amint éppen megfordultam, hogy tovább folytassam utamat, éreztem, hogy testemet oly erősen ragadta meg s húzta vissza, hogy azt hivém: egy darabot belőlem magához ragadott. Ez azon felkiáltásra bírt: "ó, én nyomorult ember!" (Róm 7,24) Így mentem tovább a dombon felfelé.
Midőn a tetőnek fele útján voltam, szélsebességgel láttam valakit felém közeledni. S éppen azon a helyen ért utol, hol a lombsátor áll.
