Keresztyén. Tehát ott, hol én is leültem pihenés végett, de az álomtól elnyomatva e papírtekercset keblemből elveszítém.
Hív. Csak hallgass meg, édes testvérem. Amint ez ember elért, leütött s halottként hagyott ott feküdni. Midőn kissé magamhoz tértem, kérdeztem tőle, miért bánik így velem? – az Öreg Ádám iránti titkos hajlamodért, válaszolá, s ismét oly heves csapást mért mellemre, hogy megint hátra estem. Így hevertem megint, mint valami halott, lábainál. Mikor újra magamhoz tértem, irgalmáért könyörögtem; de ő azt felelé: "irgalmat nem ismerek;" s e szavak közben ismét leütött. Kétségtelenül véget vetett volna életemnek, ha valaki oda nem jön, ki csapásait abbahagyni parancsolta.
Keresztyén. S ki volt ez?
Hív. Eleinte nem ismerém; de midőn mellettem elhaladt, sebhelyeket láttam kezén s oldalán, a ebből azt következtetém, hogy Urunk lenne. Így folytattam tovább a dombon utamat.
Keresztyén. Azon ember, ki utolért, Mózes vala. Senkit nem kímél, s irgalmat nem ismer azok iránt, kik áthágják törvényeit.
Hív. Ezt én is jól tudám; nem most találkozott először velem. Ugyanaz volt ő, ki hozzám jött, mikor még egész biztonságban laktam odahaza, s azt mondá, hogy felgyújtja fejem felett a házat, ha ott maradok.
Keresztyén. De nem láttad azt a házat, mely azon domb ormán áll, mely mellett Mózes találkozott veled?
Hív. Igen, sőt az oroszlánokat is. Azt hiszem, aludtak, mert délfelé volt az idő, s miután még a nappalból sok volt előttem, elhaladtam a Kapus előtt, s a dombról lefelé mentem.
Keresztyén. Nekem is mondta, hogy látott maga előtt elmenni. De valóban szerettem volna, ha oda betérsz, mert ott oly sok ritkaságokat mutattak volna neked, hogy azokat aligha felejtenéd el halálod napjáig. Mond csak, Megaláztatás völgyében senkivel sem találkozál?
Hív. De igen, egy Elégedetlennel, ki örömest rávett volna, hogy vele visszamenjek, mert mint mondá, semmi dicsősségre nem találok az egész völgyben; s mivel barátimat, mint: Kevélységet, Elbizakodottságot, Önhittséget, Hírvágyat csak elidegenítem magamtól, s másokat, kik engem ismertek, azáltal nagyon megsértek, ha oly esztelen lennék, hogy e völgyön áthaladnék.
Keresztyén. Jól van, s te mit válaszoltál neki?
Hív. Én azt mondottam, hogy bár mindazok, kiket ő nevezett, rokonaim közé számítják magukat, s jogosan, (mert testileg csakugyan rokonim valának), de hogy mióta zarándokká levék, úgy ők nekem, mint én nekik felmondottuk a barátságot, s jelenleg úgy vagyunk egymással, mintha sohasem lettünk volna rokonok. Emellett megjegyeztem neki, hogy a völgyre nézve hibás felfogásban van, mert a megaláztatás tisztességet szerez, a dölyf pedig bukást. (Péld 15,18) Ezért bezárólag így szólottam: inkább óhajtok e völgyön keresztül tisztességre jutni, mely az emberek legbölcsebbikétől ilyennek festetik, mint azokra, mik Elégedetlenre nézve a legnagyobb beccsel bírnak.
