Spurgeon: A hibákról

Aki azzal dicsekszik, hogy tökéletes, az tö­kéletes bolond. Sokfelé jártam már e vilá­gon, de tökéletes lovat vagy embert még nem láttam, s nem is fogok látni addig, amíg két vasárnap egy napra nem esik. Szenes­zsákból nem hullhat ki fehér liszt. Az embe­ri természet sem tökéletes, s aki ezt ember­ben keresi, az éppúgy kereshet cukrot a ten­gerben.
Egy régi közmondás szerint: „Nincs élet hiba nélkül". A halottakról nem illik rosszat mondani, de ami az élőket illeti, azok többé- kevésbé feketére vannak festve annyira, hogy ez már félszemmel is észrevehető. Min­den fejnek van lágy helye. Minden szívnek van egy kis keserűsége. Nincsen rózsa tövis nélkül, nincsen nappal éjjel nélkül. A nap­nak is van foltja, s az égen is vannak felhők.

Nincs olyan bölcs, aki ne volna annyira balgatag, hogy ne állítana magának egy kis bódét a hiúság vásárán. Ahol nem láttam a bolondsapkát, ott hallottam a csörgőket.
A napnak is van árnyéka, s minden em­beri jó többé-kevésbé rosszal van keverve. A szegényügyi bizottság is téved néha és a fa­lusi kántor sincs mennyei anyagból gyúrva. A legjobb bornak is van söprűje (üledéke).
A hibák nincsenek az emberek homloká­ra írva, s ez jó, mert különben a széles kari­májú kalap volna a divat. De amilyen biztos, hogy minden tojás hasonlít egymáshoz, olyan biztos, hogy valamilyen bűn van min­den ember szívében.

Senki sem tudja, mikor jönnek napfény­re a hibái. A nyulak is akkor ugranak ki a bokorból, amikor nem is sejti az ember. A vén cirmos most nem nyalakodik, de ha nyitva felejted a kamra ajtaját, rögtön látod, hogy ő sem különb, mint a kiscicái.
Ha mindig arra gondolunk, hogy tökélet­len emberek közt forgunk, nem esünk két­ségbe, ha észrevesszük barátunk hibáit. Ami avult, az szakad s a repedt cserépből ki­folyik a víz. Boldog ember az, aki e nyomo­rult testtől és vértől nem vár semmit, mert az nem is csalódik. A legjobb emberek a leg­jobb esetben is csak emberek s a legjobb vi­asz is olvad. Szóbeszéd, hogy a jó ló sosem lép félre s a jó asszony sosem csap lármát. Igen ám, de az ilyen lovak és az ilyen asszo­nyok csak meseországban találhatók!
Ε gonosz világon a legegyenesebb fában is van csomó és a legtisztább búza közt is akad konkoly. A legóvatosabb kocsis is elüt­het egyszer valakit és a legügyesebb sza­kácsné is elsózza néha a levest. A legtehet­ségesebb legény is - amint azt szomorú ta­pasztalatból tudom -, néha eltöri az ekét, vagy ferdén húzza a barázdát.
Balgaság kipróbált jó baráttal szakítani egy-két hibája miatt, mert lehet, hogy meg­szabadulunk egy félszemű lótól, de helyette teljesen vakhoz juthatunk.

Minthogy mindnyájan üvegházban la­kunk, ne dobáljuk meg egymást kővel! Min­denki nevetne, ha a serpenyő azt mondaná az üstnek: „Jaj de fekete vagy!" Az emberek tökéletlenségei a magunk tökéletlenségét mutatják. Az egyik juh körülbelül olyan, mint a másik s ha a szomszédomnak két szeme van, úgy valószínűleg nekem is. Szomszédainkat használjuk tükörnek, amelyben saját hibáinkat fedezzük fel, s ma­gunkon javítsuk ki azt, amit másokban ész­reveszünk.
Nincs türelmem azokhoz, akik mindenbe beleütik az orrukat, hogy kiszimatolják a hi­bákat, s hogy felebarátjuk hibáit hamarabb megtalálják, nagyítóüveggel keresik azt.
Az ilyeneknek azt ajánlom, hogy saját ottho­nukban nézzenek körül, mert az ördögöt ott fogják megtalálni, ahol nem is gondolják. Amit látni akarunk, azt mindig látni fogjuk. A hibák mindig vastagok ott, ahol vékony a szeretet. A fehér tehenet is feketének látod, ha úgy akarod. Ha sokáig szagoljuk a ró­zsát, elveszti végül az illatát. Kellemesebb volna - legalább is a többiek számára -, ha a hibavadászok kutyáikat az emberek jó ol­dalainak a kiszimatolására tanítanák. Min­denesetre több haszon volna belőle, s nem kellene senkinek sem vasvillával távol tar­tania a „vadászt" a házától.

Saját hibáink feljegyzésére sok papírra lenne szükség, de hála Istennek, ha szaba­dulni akarunk tőlük, tudjuk, hová vigyük őket. Minden hibánk ellenére Isten azt akarja, hogy hittel tekintsünk Jézus Krisz­tusra. Ne csüggedjünk el, hanem higgyünk abban, hogy amíg élünk, mindennap fejlő­dünk s így mielőtt meghalunk sok jót tehe­tünk. Bár nyikorog a taliga, mégis hazaér terhével, s ha az öreg lónak meg is gyengül­tek a lábai, még kitesz magáért. Hibásan vagy hibátlanul, de szántani kell, mégpedig tökéletlen emberekkel, különben nem lesz aratás.