Hogy korunkban milyenféle kívánságok döntik leginkább rabszolgasorba az embert? Lássunk most néhányat ezek közül! Az alábbi példák olvastán ráismersz-e saját vagy ismerőseid küzdelmére?
Moira, a karcsú, tizenhét éves lány hetente háromszor fehér cowboycsizmájában ellátogat a "Névtelen Nagyevők" elnevezésű csoport összejöveteleire. Vajon miért? Hiszen sohasem volt kövér, mégis naponta négy ízben rogyásig telezabálja magát. "Bármit magamba tömök puszta kézzel" - szokta mondani. Moira így jellemzi feneketlen étvágyát: "Sara Lee citromtortával indítok, majd rátérek a csokiöntettel gazdagon borított, kétliteres jégkrémre. Miközben az iskolában az órán ücsörgök, a pénzemet számolgatom, és sorolom magamban, mit is veszek majd belőle. Utána azt is kiötlöm, mit lophatok az élelmiszerboltból úton hazafelé."
Az élelmiszeripar kétmilliárd dollárnál is nagyobb éves reklámköltsége megteszi a hatását: Amerikában több millióan túlsúlyosak. A kipróbált diéták kilencven százaléka kudarcra van ítélve, és zömmel még ifjaink sem felelnének meg egy általános erőnléti tesztnek, mert a túlsúlyosság miatt nincsenek formában. A diétás kellékeket és ételeket, tévéműsorokat és könyveket forgalmazó ipar évről évre jobban virágzik, mert tudjuk, túl sokat nyomunk a mérlegen, mégsem vagyunk rá képesek, hogy időben felálljunk az asztal mellől.
A játék vesztesei
Egy másik, sokakat uraló, ellenállhatatlan kísértés ma a játékszenvedély, és gyorsan nő az olyan alkalmak száma, amikor fogadást köthetsz. Nevadában és Atlantic Cityben minden nap új kaszinók nyílnak, és miközben ezeket a sorokat írom, Indiana államban, Gary városában megszavazták, hogy törvényesen űzhessenek szerencsejátékokat. Ott van azután a ló- és agárverseny, a pályán kívül történő fogadás, a politikai választásoktól a bokszmeccsekken át az egyetemi futballmérkőzésekig mindennel foglalkozó törvénytelen fogadóirodák, nem beszélve az egyre növekvő számú állami lottózóról.
A játékszenvedély markában vergődő emberek rendkívüli képességet mutatnak az önsalásra. A mindinkább halmozódó veszteségek ellenére egyre azzal hitegetik magukat, hogy a következő fogadás majd óriási nyereményt hoz, és életük könnyű és fényűző lesz. Egy kényszeres szerencsejátékos felidézi, mire gondolt a New York-i Aqueduct versenypályánál leparkolva: "Ott nézelődtem a standoknál, hatvanezer ember volt odabenn. Hat dollár lapult a zsebemben, és tízezerrel tartoztam. Mégis ez járt a fejemben: nézd csak azt a sok embert ott bent - az összes pénzüket én viszem haza!"
Amikor türelmét vesztett házastársa a hazárdjátékost rákényszeríti, hogy nézzen szembe a szenvedélyével (túlnyomórészt férfiakat sújtó problémáról van szó), és ő könyörgőre fogja: ne hagyja el, mert ígéri, megváltozik, "nem arra gondol, hogy ezúttal milyen kemény eltökéltséggel fog leszámolni a szenvedéllyel, hanem hogy vajon még mivel manipulálhatná az asszonyt. Kínok kínját állja ki, ha nem folytathatja" - állítja egy szaktekintély.
Egyértelmű: emberi sorsokat irányító szokásról van szó, amely megfosztja őket a logikus gondolkodás és a jó döntés képességétől. Egy bölcs ember szavaival szólva: "A szokások kötelei olyan gyengéknek tűnnek, hogy észre sem vesszük, mígnem már eltéphetetlen erővel kötnek gúzsba."
Lehet ezt szeretetnek nevezni?
Legtöbben ismerjük Shakespeare híres történetét Rómeóról és Júliáról. A romantikus szerelmet dicsőíti, és - úgy mondják - megmutatja, milyen mély ragaszkodást szülhet az ilyen szerelem. Valójában azonban arról a mérhetetlen ostobaságról tesz tanúbizonyságot, amit egy másik személy iránt fellobbant kényszerítő vágy sugallhat.
Emlékezetetek felfrissítésére: Rómeó és Júlia két ellenséges családból származó tizenéves volt, fülig szerelmesek egymásba. A szüleik és rokonságuk olyannyira rosszallták házassági szándékukat, hogy Júlia úgy érezte: trükkhöz kell folyamodnia, hogy együtt lehessenek. Mialatt Rómeó a rejtekhelyén tartózkodott, Júlia egy jóindulatú, ám megtévedt paptól kapott kotyvalék segítségével a tetszhalál állapotába juttatta magát. Úgy tervezte, Rómeó majd titokban visszajön, föléleszti őt, és boldogan élhetnek egy távoli helyen. Szerencsétlen módon Rómeó akkor értesült Júlia "haláláról", amikor még nem tudatták vele, hogy az egész csak egy ügyes húzás. Meg lévén győződve róla, hogy valóban vége mindennek, futott a kedvese sírboltjához. Amikor megpillantotta a ravatalon, elöntötte lelkét a gyász. Egy cirádás beszédben elmondta, mennyire semmit nem ér az élet gyönyörű Júliája nélkül, majd mérget ivott, és a helyszínen kiszenvedett.
Röviddel később Júlia fölébredt a szer okozta mély álomból, és látta, hogy Rómeó ott fekszik holtan. Maga is kivágta a cikornyás szónoklatot arról, hogy az élet teljesen céltalan jóképű Rómeója nélkül, azzal ő is öngyilkos lett. Így ért véget tragikus módon és értelmetlenül két reményteljes ifjú élet.
Ne értsetek félre: én hiszek a mély szerelemben egy férfi és egy nő között. Isten nagyszerű ajándéka ez a számunkra, és a feleségemmel mi is forrón szeretjük egymást. Ám amikor egy személy annyira belebolondul valakibe, hogy senki és semmi másra nem tud gondolni - ha reményei, tervei és érzelmei annyira a szeretett személy köré összpontosulnak, hogy úgy tűnik, semmi értéke vagy értelme az életnek, ha nélküle kell folytatnia -, a szenvedélyes vágy hálójában vergődik, ami bárhonnan is nézzük, egészségtelen. A dologban a legrosszabb az, hogy olyan ragaszkodással és szeretettel fordul az illető felé, ami jog szerint tulajdonképpen egyedül Istennek jár ki.
Sajnos napjainkban általában az ilyesfajta romantikus szenvedélyt értik szerelem alatt. Két ember meglátja egymást, kölcsönös fizikai vonzalmat éreznek, élvezik, ha együtt lehetnek, és gyorsan "egymásba szeretnek". Nem állnak meg, hogy átgondolják: ők ketten máshonnan jönnek, más értékekkel rendelkeznek, és mást várnak a kapcsolattól. Nem gondolják végig, mit is jelent egy életre szóló társkapcsolat kialakítása és ápolása. Nem csoda, hogy olyan magas a válások aránya!
