Nem, bizony nem könnyű a bányamunkások, de a bibliafordítók élete sem! A következőkben a bábeli zűrzavar néhány megmosolyogtató problémájából csemegézünk.
***
Először is, mihez kezdjünk a bámulatos héber idiómákkal (rögzült kifejezésmódokkal)?
“Az Ámos 1-2-ben több példát is találunk erre a kifejezésre: “Három, sőt négy vétke miatt…” - amellyel a próféta sorozatos gonosztetteik miatt közelgő katasztrófára figyelmezteti a városok lakóit. A héber kifejezés szó szerint jelenthetne egyszerűen három vagy négy vétket. Valójában azonban a “három, sőt négy” egy héber idióma, ami azt jelenti: “időről időre / újra meg újra”. A hármas és négyes számot szimbolikusan kell értenünk, s látnunk kell benne a háromról négyre jutás FOLYAMATÁT. […] A kifejezés funkcionálisan ekvivalens [azaz: működését tekintve egyenértékű] megfelelője ez volna: “…újabb és újabb vétkeik miatt / … mert folyton vétkeztek”…
De annak, hogy “bocsátottam rátok fogak tisztaságát (Ámos 4,6) sem sok értelme van, jobban mondva félreérthető. A kifejezés ugyanis nem a szájhigiéniára, hanem az éhségre vonatkozik.”
A szerzők alapelve, hogy nem szavakat, hanem jelentésegységeket kell fordítani, hiszen csak ez garantálja, hogy az üzenet ugyanúgy fog működni az olvasó fejében, mint ahogyan azt a szerző szánta. Ebből aztán érdekes kódváltások kerekednek, kiváltképp, ha a bibliafordítás igen távoli kultúrát céloz meg…
“Meg kell változtatnunk az eredeti szöveg formáját, amennyiben az […] a célnyelvben súlyos értelmetlenséget jelent. Az Isten báránya, kereszt, áldozat kifejezéseket meg kell azonban őriznünk. Lehet, hogy bizonyos olvasók nem értik a keresztre feszítést mint kivégzési módot, mégsem írhatunk helyette “lincselést”, vagy “lefejezést”, amint az “Isten malackája” sem helyettesítheti az Isten bárányát, pusztán azért, mert a melanéziai emberek igen nagyra tartják a disznókat, a juhokat azonban vagy egyáltalán nem ismerik, vagy megvetik…”
De azért csak óvatosan…
“Tévedés azonban azt hinnünk, hogy minden átvitt értelmű kifejezést meg kell változtatnunk. Gyakran találni egymásnak nagyon pontosan megfeleltethető kifejezéseket mind a cél-, mind pedig a befogadó nyelvben. Sok afrikai nyelvben például a “máj” pontosan olyan esetekben használatos, mint a görögben a “szív”, ugyanakkor a maja indián dialektusoknál a “has” tölti be ugyanezt a szerepet. A legtöbb európai nyelvben az ember a “szívében” örül, de az afrikai csád nyelvjárásokban az öröm a “májhoz” tartozik, a héberben pedig az ember “veséjéhez”.
A héber nyelvben a “vétke elfedeztetett” átvitt értelmű kifejezés […] egyenértékű azzal, hogy “vétke megbocsáttatott”. Más nyelvek ugyanakkor más átvitt értelmű kifejezésekkel élhetnek, mint például az “elmossa a vétket” (timori), “hátat fordít a bűnöknek” (kpelle), “meggyógyítja a nyakat” (kipsigis!!!), vagy éppen “a földre köp valakiért” (silluk). Ezek a kifejezések nem szó szerinti megfelelői a vétek megbocsátásának, de mindenképpen funkcionálisan ekvivalens megfelelőik.”
Találkozhatunk azonban ezeknél szokatlanabb megfeleltetésekkel is:
“Vannak olyan izomorf kapcsolatok [egymásnak megfeleltethető kapcsolatok], amelyek a retorikai szerkezet szintjén formailag eltérőek ugyan [magyarán máshogy néznek ki], de funkcionálisan hasonlók [kábé mégis ugyanazt jelentik]. Mondhatjuk azt, hogy “ne bízd a kecskére a káposztát”, de ugyanezt a dél-afrikai csonga nyelven már úgy kellene mondanunk, hogy “ne dobd az egeret a mogyorós kosárba”.
Az egyik ndonga nyelvű közmondásban például érdekes megfelelőjét találjuk a Bírák könyve híres refrénjének (“mindenki azt csinálta, amit jónak látott” - Bír 21,25): “mindenki olyan volt, mint a magányosan legelő kecske”.
Ha már megoldottuk az adott kifejezések fordításának problémáit, közelítsünk meg egy fokkal komplexebb kérdést is. Hogyan ívelhető át leghatékonyabban a több ezer éves kulturális szakadék a mai ember és a Biblia történései között? A válasz:
“A kulturális újraértelmezés [mely] magában foglalja egy nyelvi kultúra kontextusának [szövegkörnyezetének] áthelyezését a másik nyelvi kultúrába. Clarance Jordan Cottonpatch Versionje az Újszövetség egy jelentős részét tekintve ilyen kulturális újraértelmezésre tesz kísérletet, amelyben Poncius Pilátus Georgia állam kormányzója, Annás és Kajafás pedig a Southern Baptist Convention társelnökei. Jézus a Georgia állambeli Gainesville-ben jön a világra, és egy atlantai tömegverekedésben leli a halálát.
Egy másik példa a kulturális újraértelmezésre Roger Parmentier Ámosz könyvének francia átirata. Ebben Ámosz külvárosi munkásként közvetíti Isten üzenetét a francia keresztényeknek, Giscard koalíciós kormányzása alatt, Brezsnyev és Carter idején, két évvel a harmadik világháború kitörése előtt. A próféta élesen elítéli a chilei diktátorok és Kampala rémtetteit, valamint tüzet kér Idi Amin palotájára és a Kremlre.”
És hogy hatásosak-e ezek a fordítások?
“Az olvasók egy bizonyos rétege számára komoly mondanivalót hordozhatnak ugyan, de üzenetük éppen azok között szenvedi el a legnagyobb vereséget, akiknek el kellene olvasniuk. Az emberek a leggyakrabban nem is veszik észre, vagy nem akarják észrevenni azt a kiáltó hasonlóságot, ami összeköti a bibliai eseményeket és koruk szociopolitikai helyzetét.”
Ha így áll a helyzet, akkor mégis mi garantálhatja a sikeres bibliafordítások születését? A szerzők szerint leginkább az, hogy noha minden nyelv eltér egymástól, de a nyelv mint létező egy értelmes jelrendszer, és az eltérő nyelvek beszélői intelligenciájukban nem különböznek egymástól. Nincsenek “primitív” nyelvek, vagy “primitív” gondolkodásmód. Csak eltérő viszonyrendszerek vannak. Mint ahogyan azt a kameruni keresztények esete is igazolja:
“A helyzet mélyebb megismerése nélkül nyilván sokan primitívnek tartanák a kameruni kaka-keresztényeket, mivel szerintünk Hágár története az isteni kegyelem központi példája a Szentírásban (!!!). A kaka emberek istene (akit pók képében tisztelnek) ugyanis soha nem beszél az emberekkel, ezzel szemben a Szentírás Istene nem csak az emberekkel beszél, de még a másodfeleséggel is (vagyis a feleség rabszolgájával), s azt ígéri neki, hogy a gyermeke nagy nép atyjává lesz. Az, hogy Isten beszél a rabszolganővel, akit az első feleség féltékenysége miatt űztek el otthonról, a kaka emberek szemében Isten kegyelmének biztos jele.”
S ha már fordítunk, milyen nyelvekre érdemes fordítanunk? Vannak prioritások a nyelvek között? Található-e egyáltalán, s ha igen, hol egy alsó limit, ami alatt már “nem éri meg” a fordítást elkészíteni?
“A polinéziai Kusaie szigetén mindössze 1500 ember él, de már több mint száz éve létezik a helyi egyház, és a helyiek semmilyen más nyelven nem értenek. Nem találhatunk tehát valódi érvet az ellen, hogy a közösség számára bibliafordítás készüljön.
Még az erősen kétnyelvű területeken is, mint az észak-kanadai eszkimók földje, szükség van az eszkimó nyelvű [!!] bibliafordításra. A népesség 90%-a “gyülekezetbe járó”, az istentiszteletek is eszkimó nyelven folynak [!!!], és a legtöbb eszkimó ír-olvas a saját nyelvén.”
Hát nem fantasztikus, hogy a világ egyik “szélső határán”, egy ilyen elképesztő nyelven is olvassák a Bibliát, és dicsérik az Urat?! S hogy nyerjünk némi bepillantást, milyen lehet egy eszkimó nyelvű istentisztelet, íme Noé története, eszkimóul:
(Forrás: Waard,de-Nida, Egyik nyelvről a másikra. Funkcionális ekvivalencia a bibliafordításban, Budapest, Kálvin, 2002)
