Izgalomra éhesen
Különböző mértékben mindnyájunknak szükségünk van aktivitásra és arra, hogy izgalmas dolgokat éljünk át, és jól szórakozzunk. Talán eddig nem is gondoltad volna, hogy igényelnél ilyesmit, de időnként mindenki unatkozik, nem? Ha pár napig a négy fal közé zárt valamilyen betegség, illetve a rossz idő, vagy egyszerűen csak egész héten keményen dolgoztál a munkahelyeden, mi után vágyódsz? Kicsit kiszabadulnál és mozognál, esetleg hosszabb túrát is tennél, talán még a hullámvasútra is fölülnél - nevetésre vágysz, egy jó kis kalandra, élvezetes időtöltésre.
Ez a fő oka annak, hogy az emberek vidámparkba mennek, kalandfilmeket néznek, motorkerékpárokat és dzsipeket vesznek, elmennek sárkányrepülőzni, ejtőernyővel ugrani vagy könnyűbúvárkodni - vagy éppen lóversenyen, játékkaszinókban és hasonló helyeken verik el a pénzüket. Ami azt illeti, egyesekben heves szenvedély is kifejlődhet az izgalmak, a kockázatok keresése iránt. A hazárdjátékosokat ugyancsak vonzza a kaszinók és a fogadóversenyek nyújtotta "gyors élet" csillogása. Ők tényleg hisznek a tévéreklámoknak, amelyek azt sulykolják, hogy "a játék amerikai módját" Las Vegas kínálja.
A bűn szerepe
Sajnálatos módon, amikor törvénytelen utak kínálkoznak a szükségeink kielégítésére, azonnal élünk is velük, emberi hajlamainknak megfelelően. Ennek az az oka, hogy Ádám és Éva utódai lévén természet szerint bűnösök vagyunk.
Mint az előző fejezetben láttuk, Pál apostol a bűnnel folytatott küzdelmeiről szólva azt mondta, hogy bár a jót akarta cselekedni, gyakran mégis rosszat tett. A Szent Szellem vezetése folytán erre a következtetésre jutott: "Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem. Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint; De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban." (Róm 7:21-23)
A bűnnek ez a törvénye, vagyis a bűnös természet a meg nem engedett ajánlat felé vonz bennünket. Arra ösztökél, hogy akarjunk igent mondani a kísértésnek. Sürget bennünket, hogy higgyük el a szeretet, a biztonság stb. iránti igényünk betöltéséről hallott hazugságokat. És bár keresztények lévén úgy gondolnánk, mi nem hódolunk be a bűnös természetnek - és nem is kell, hogy így történjen (bővebben erről majd később) -, túlságosan is gyakran mégis pontosan ezt tesszük.
Ami a kényszerítő kívánságokhoz való viszonyunkat illeti, két folyamatos és nagyon káros következménye van annak, ha engedjük uralkodni a bűnös természetet magunk fölött. Először is, nem fogunk rendelkezni azzal a szellemi fegyelemmel, ami segíthetne győzni fölöttük. Az egyik nyilvánvaló módja a bűn fölötti győzelemnek, ha imában és az Igét tanulmányozva időt töltünk Istennel. A zsoltáros bölcsen írja: "Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útját, ha nem a te beszédednek megtartása által?... Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened." (Zsolt 119:9,11)
Isten Igéjének a szívünkben való elrejtése azt jelenti, hogy tanulmányozzuk, megtanuljuk, elmélkedünk rajta - átgondoljuk, hogy mindennapos döntéseink során miként alkalmazzuk. Ha mindezt rendszeresen tennénk, óriási javulást látnánk az életünkben, mindannyian tudjuk. Mégis, hányan szánjuk oda az időnket ilyen módon minden nap? Hányan tanulunk meg igeszakaszokat minden héten? Hányunknak van valami fogalma arról, miképpen kell elmélkedni bibliai passzusokon úgy, hogy azok maradandóan életünk részévé váljanak?
Miért nem tesszük meg mindezeket? Hiszen sok könyv, audiokazettán kiadott tanítás és más segítség található, amelyekkel megtanulhatnánk, tehát nem az ismeret hiánya a probléma. Nem, sokkal inkább a fegyelmezettség hiányáról van szó, egyszerűen ez a tényállás. Lusták vagyunk. Oly sok minden mást csinálnánk inkább. Persze nehezünkre esik beismerni, hogy Isten Igéje igazából nem is jelent olyan sokat a számunkra, viszont a legfontosabbnak tartott dolgokra találunk vagy szakítunk időt. Akár a munkánkról van szó, akár tévénézésről, pecázásról, sportról, baráti időtöltésről, valami hobbiról vagy másról, elsőbbséget adunk ennek a tevékenységnek Isten Igéjével szemben. Így azután a fegyelem hiánya miatt gyengék leszünk - kiszolgáltatottak a kényszeres vágyak számára.
Másodszor, ha a bűnös természet ural bennünket, ritkán elégszünk meg azzal, amink van, és ez azután tényleg helyet készít a beteges erejű vágyaknak. A szenvedélyes vásárlók és költekezők például a társadalmunkban megszokott folytonos reklámkampánytól sarkallva mindig rohannak, csak hogy bevásároljanak a legújabb divat szerint, a legújabb modellekből, a legmodernebb ketyerékből.
A tavalyi ruhatár, bár még teljesen jó állagú, idejét múlta. A tavalyi autó, bár még jól működik, nem olyan menő, mint amelyik most gördült le a gyártósorról. A két éve vásárolt és a feladatát még tökéletesen ellátó komputer sebessége alatta marad a legújabb modellnek, amely ma érkezett az üzletekbe. Tehát az évek óta teljesen megfelelő eszközöket félretesszük, kidobjuk vagy eladjuk, és ha adósság árán is, de beszerezzük az újakat.
"De valóban nagy nyereség az istenfélelem, megelégedéssel... ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele." (1Tim 6:6,8) Csakhogy a legtöbben távolról sem így állunk a dolgokhoz. És annak a sok embernek, akik e világ emésztő kívánságainak csapdájában vergődnek, Pál szavai idegenül csengenek.
A házasságon kívüli afférokat általában a házastárssal szembeni elégedetlenség motiválja. Talán megáporodott egy kicsit a kapcsolat, és a házasfelek természetesnek veszik egymás jelenlétét. Így az intimitás iránti igény nem elégül ki teljesen, és nő az elégedetlenség, amit a független egyedülállók és a meghittnek látszó házas kapcsolatok látványa csak fokoz. A kerítés túloldalán a fű határozottan kezd zöldebbnek látszani.
Azután belibben a képbe egy másik személy, talán az irodában, aki mindig jólfésült és elegáns. Az illető olyan rokonszenves, megértő, élmény beszélgetni vele. Míg a házastársad szinte állandóan csak zsémbel, ez a személy kifejezi irántad az elismerését, és szemmel láthatóan élvezi a társaságodat. A társad vonzereje bizony elhalványul mellette.
Egy idő után azután ajánlatot tesz: találkozzatok a hivatali helyiségen kívül is, talán egy étteremben. Nem telik bele hosszú idő, és már gyengéd érzelmeket táplálsz irányában, és a fizikai kapcsolat szinte kikerülhetetlenné válik. Az első fejezetben idézett hölgy megszakította házasságon kívüli kapcsolatát - még épp időben, amikor már-már eljutottak idáig -, de nagyon gyakran egyik fél sem rendelkezik elegendő bölcsességgel és önuralommal, hogy így tegyen. Az eredmény előre látható: tragédia.
Hasonlóan a pornográfia iránti szenvedélyt is az elégedetlenség tüzelheti fel. Bár sok férfi még tinédzserként kapja be a horgot, ez a kötelék a házasságkötés után is kialakulhat. Mai kultúránk arra tanít, hogy a házasembereknél is elmegy egy kis "kirakatnézegetés". Ráadásul az udvarlás és a mézeshetek kezdeti hevülete kikerülhetetlenül alábbhagy, és a házasság a mindennapi rutinfeladatokkal járó, megszokott vágányra kerül. Az évek folyamán azután a férj és a feleség kicsit gyarapszanak testsúly és derékbőség dolgában, és a társkapcsolatot is kezdik természetesnek venni. Viszont bárhol forduljon meg a férj "felszabadult" korunkban, mindenütt gyönyörű fiatal nőket lát, akik egyáltalán nem szégyellik a kirakatba tenni bájaikat.
Mihelyt ebben a helyzetben emberünk hozzányúl a ma hozzáférhető pornómagazinok és videók közül valamelyikhez, máris úton lehet egy függőség végkifejlete felé. Persze nem mindenki lesz a pornográfia rabja, aki a kezébe vesz egy Playboyt. Egyesek viszont igen, és minden függőség egy első tapasztalattal kezdődik.
"Örvendezz ifjúságod feleségének! - írja Salamon a Példabeszédek könyvében. - A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az ő emlői elégítsenek meg téged minden időben, az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen." (Péld 5:18-19) Egészséges tanács volt ez évezredekkel ezelőtt, amikor elhangzott, és ma is az. Aki kudarcot vall ezen a téren - megengedi, hogy egyre elégedetlenebb legyen a feleségével -, ajtót nyithat a szívében a pornográfia kényszeres kívánságának.
