Ha megéget a tűz
Az előző részben arról beszéltem, hogy a kísértés makacsul koslat a nyomunkban, pedig őszintén törekszünk ellenállni. A fájdalmas igazság azonban az, hogy sokszor nem is akarunk olyan könnyen megszabadulni tőle. Eljátszunk vele gondolatban, fantáziálgatunk róla, dédelgetjük magunkban a "mi lenne, ha..." típusú gondolatokat és képzelgéseket - akár a gyufával játszadozó, oktondi, kíváncsi gyerekek. Persze nem akarjuk megégetni magunkat, de azért jó lenne közelről tüzet látni... Ahogy A. W. Tozer mondta: "Még egyetlen keresztény sem esett bűnbe, aki előbb ne dédelgette volna magában az egyre izmosodó kívánságot."
Gondoljunk csak vissza, miként vétkezett Dávid, a nagy király, Bethsabéval. Hogyan eshetett meg a dolog? A Biblia így számol be róla: "És történt estefelé, mikor felkelt Dávid az ő ágyából, és a királyi palota tetején sétált: látott a tetőről egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetű volt." (2Sám 11:2) Meglátta tehát ezt a gyönyörű nőt, és kísértésbe esett.
Mármost abban semmi meglepő nincs, hogy fölgerjed a férfiakban a vágy, ha meglátnak egy vonzó nőt ruhátlanul. Csakhogy Isten adott már feleséget Dávidnak szexuális szükségeinek egészséges kielégítésére. Ami azt illeti, akkortájt több felesége is volt, és bármelyikük boldogan vele töltötte volna az éjszakát. Ezzel ő maga is tisztában volt. Mégis megengedte, hogy a gondolatai egyre a megpillantott nő körül forogjanak. Nem tudta vagy nem akarta megszentelt mederbe terelni a gondolatait. Míg Bethsabén merengett, Dávid késztetést érzett, hogy információt szerezzen róla. Amit pedig megtudott, attól azon nyomban többszörösen is megálljt kellett volna parancsolnia magának a bűn ösvényén.
Először is, férjezett asszonyról volt szó. Már pusztán emiatt mindent meg kellett volna tennie, hogy örökre elfelejtse, hiszen Mózesen keresztül Isten világosan megmondta a Tízparancsolatban: "Ne kívánd a te felebarátod feleségét!" (2Móz 20:17) E parancs áthágásával Isten jogos haragját vonja magára - Dávidnak efelől szemernyi kételye sem lehetett. És ki tudja, hogy egy ilyen engedetlenség a király részéről, akit az Úr Izrael példaképévé tett, mibe kerülhet neki és a népnek?
Másodszor, Bethsabé a hitteus Uriás felesége volt, akit a 2Sámuel 23:39 Dávid "hatalmas hősei" közé sorol - ez a férfi a király legbátrabb és leghatékonyabb harcosai közé tartozott. Uriás sok-sok csatában szolgálta Dávidot hűségesen, életét téve kockára, tucatjával küldte halálba ellenségeit. Bátor hűségéért elárultatást kap cserébe, ha Dávid elveszi tőle a feleségét - a királynak mélyen szégyellni kellett volna, hogy az efféle tettre csak egyetlen további gondolatot is pazaroljon. Gyakorlati oldalról pedig Dávidnak azzal is számolnia kellett volna, hogy egy ilyen tett láttán valamennyi katonájában fölmerül a kérdés: "Ha a király ezzel a nagyszerű szolgájával így elbánt, vajon mire lehet képes ellenünk?"
Tehát szellemi és erkölcsi megfontolásból egyaránt - és csupán a bölcs vezetés szempontjából is - Dávidnak minden oka meglett volna rá, hogy megzabolázza a szívét, és kiverje ezt a nőt a fejéből. Csakhogy ezen a ponton a gondolatai már körülötte égtek. Már semmi más nem számított, csak az emésztő kéjsóvárság. Isten szeretete, az Úr félelme, hű katonájának megbecsülése, egy férjezett asszony iránti tisztelet és a józan megfontolás - mindez elfakult mellette. Meg akarta szerezni ezt a nőt, bármi legyen is az ára. Meghozta tehát a döntését, amely azután annyi ártatlan életbe és családja szétszakadásába került.
Hidd el nekem: olyan, hogy üres gondolat, nem létezik! Olyan emberek vagyunk, ahogyan gondolkodunk. Lényünk igazi természetéről semmi sem árulkodik jobban, mint az, hogy milyen dolgokon szokásunk legeltetni a gondolatainkat. Azok a dolgok pedig előbb-utóbb kiütköznek majd a viselkedésünkön, megmutatkoznak a szavainkban és tetteinkben. Ezért sürget bennünket Pál, hogy romboljuk le az "okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett", és ejtsünk foglyul "minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak". (2Kor 10:5, kiemelés a szerzőtől)
