Amikor kevélység dagaszt
A harmadik módja annak, ahogyan a kényszeres vágyak az embert uralhatják, pont az ellenkezője a múlt irányító befolyásának. (A Sátán elképesztően ötletes, ha a félrevezetésünkről van szó, és ki tudja használni bármilyen egyéni hajlamunkat.) Némelyek közülünk fölfuvalkodnak, azt gondolván, hogy kimosdatták már magukat a bűnös szokásaikból, és uralkodnak fölöttük. Már minden rendben, nem kell velük viaskodni, különösebben törődni sem.
Csakhogy a Biblia igen világosan és egyszerűen kimondja: "A megromlás előtt kevélység jár, és az eset előtt felfuvalkodottság." (Péld 16:18) Amikor úgy vélekedünk, hogy fölszámoltunk egy bűnös szokást, akkor vagyunk leginkább kiszolgáltatva egy újbóli elesésnek.
Egy lábadozó alkoholista, aki tanulmányozta ezt a problémát, a következőt találta: amikor az alkoholfüggő emberek kezdenek egyenes útra térni, eltölti őket a józan életük miatti büszkeség. Fizikailag jobban érzik magukat, esetleg újra álláshoz jutnak, és élvezik a családtagok megbecsülését. Ilyeneket mondogatnak: "Tudjátok, már egy hónapja egy kortyot sem ittam, és nem engedem meg, hogy még egyszer úgy elrontsam az életemet." Ezután pedig valamiféle felsőbbrendű magatartást vesznek fel azokkal a barátaikkal szemben, akik még az alkohol rabjai.
Egy idő után úgy vélekednek, hogy már megoldották a függőséghez vezető problémáikat, és urai a helyzetnek. Mindeddig sikerrel ellenálltak a régi ivócimborák kínálgatásainak. Most viszont elfogadják a haveri indítványt - hiszen "már tudod kezelni a dolgot!" -, egy pofa sör már biztosan nem árt meg. És amikor igent mondanak, arra ítélik magukat, hogy visszaessenek az alkohol rabságába, mert az az igazság, hogy az alkoholisták egyetlen korty italt sem tudnak "kezelni".
Sajnos a fent leírt ciklus nemcsak az alkoholistákra jellemző, hanem mindenkire, aki bármilyen specifikus problémával küzd. Akár pornográfiáról van szó, akár játékszenvedélyről vagy kényszeres evésről, akár bármi másról, az első sikerek nyomában, amelyeket a kísértésnek ellenállva megízlelünk, ott lopózkodik a kevélység. Amikor még csak pár hete járunk egyenes úton, milyen könnyű azt gondolni, hogy megnyertük a háborút, és többé soha nem esünk el! Csakhogy pontosan akkor jutunk lépésnyi közelségbe az ellenség leghalálosabb csapdájához, amikor ez a vélekedés a felszínre tör.
A kísértés okozta kimerülés
Megfigyelted már, hogy gondolatban nemet mondasz egy kísértésnek - például a kevélységnek, irigységnek vagy kéjsóvárságnak -, és tíz másodperccel később pontosan ugyanaz a kísértés újra megtámad? Lehet, hogy teljesen őszintén vissza akarunk utasítani valami fojtogató kívánságot; kérjük is ehhez Isten segítségét, eltávozunk a kísértés forrásától, és mindent megteszünk, ami az ellenálláshoz szükséges. Mégis alig gyűrtük le a kívánságot, máris ugyanazzal a szörnnyel kell farkasszemet néznünk.
Egyszer valaki egy nagyon bölcs megállapítást tett: "A lehetőségekkel szemben a kísértések mindig adnak második esélyt." Legjobb és legőszintébb erőfeszítéseink dacára a kényszeres vágyakat nem tudjuk örökre száműzni. A romlott emberi természet ugyanis nagyon is gyorsan ráveti magát a második adandó alkalomra, hogy bűnbe merüljön. Mai kultúránkban pedig a kísértést szinte lehetetlen elkerülni.
Az első kísértést - mondjuk az irigykedésre - viszonylag könnyű elutasítani. De amikor kinézel a nappalid ablakán, és látod, hogy a szomszéd vadonatúj autóval áll be a garázsba, rögvest eszedbe jut, milyen szervizköltségnek nézel elébe a tizenkét éves tragacsod javíttatásával, és máris támad az irigység.
Tehát imádkozol, és eltökéled: inkább valami másra gondolsz. Fölkapod a heti hírmagazint, és miközben átfutod, megakad a szemed az álmaid autóját reklámozó teljes oldalas, színes hirdetésen.
Az asztalra ejted a magazint, elsétálsz onnan, és bekapcsolod a tévét. Még pont nem késtél le róla, hogy megtudd: egy hölgy új Cadillacet nyert valami vetélkedőn. Utálkozva átkapcsolsz egy másik csatornára, és máris egy hollywoodi sztárt láthatsz az "Így élnek a gazdag és híres emberek" című műsorban, amint méregdrága európai autójában a tengerparton furikázik.
Mire idáig jutottál, már nem olyan könnyű ellenállni az irigység kísértésének, mint legelőször. Miközben újra és újra ugyanazzal a kényszerítő erejű vággyal birkózol, egyre keményebb feladat állni a sarat, és mind ésszerűbbnek tűnik, hogy feladd, és a legkisebb ellenállással járó utat válaszd. Az állandó harc egyszerűen felőröl.
A Galata levélben ezért bátorít minket Pál apostol: "A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk." (Gal 6:9) Csakhogy amikor egyedül vagyunk, és aznap már huszadszor kerülget ugyanaz a kísértés, nagyon könnyű elfáradni és elcsüggedni.
