Spurgeon: Az otthonról 2.

A kocsmák társadalmunk átkai s a kárt, amit okoznak nem lehet felmérni. Szeret­ném, hogy azok, akik a kocsmákat megen­gedték, kötelezhetők lennének arra, hogy el­tartsák azokat a családokat, amelyek a kocsmák miatt tönkrementek. A kocsmák a családi élet ellenségei s üdvös volna minél előbb betiltani azokat. Szegény emberek az ilyen helyekre nem valók, a gazdagok pedig még kevésbé. Mindaz, ami az „otthont" szét­rombolja, átok. Hajtóvadászatot kellene ren­dezni ellenük, mint ahogy az erdészek va­dásznak azokra a ragadozókra, amely állat­állományukat pusztítják.

A férfinak arra kell törekednie, hogy ott­honát boldog és szent hellyé tegye. Rossz madár az, amely saját fészkébe piszkít és rossz férfi az, aki saját otthonát szerencsét­lenné teszi. Házunk legyen templom, amely­nek kapuja fölött ki van írva: „Az Úrnak szentelt hely!" De semmi esetre sem börtön, ahol sok a törvény és a szabály, de kevés a szeretet és hiányzik az öröm. A házasélet sem csupa méz, de a legtöbb kellemetlenség eltűnik, ha a szív a kegyelem hatása alá ke­rül. Isten kegyelme és a szeretet képessé te­szi az embert, hogy mint a madár a bokor­ban - tüskék és tövisek között -, énekelni tudjon és másokat is énekelni taníthasson.
A férfi abban lelje örömét, hogy feleségét boldoggá teszi, feleségnek pedig arra kell tö­rekednie, hogy a férjének gondját viselje. Aki feleségével szemben barátságos, az tu­lajdonképpen saját maga iránt az. Attól tar­tok, hogy sok ember viselkedésének kiindu­lópontja a saját személye, s ha ez az eset áll fenn a családban, akkor a ház boldogsága csak kívánság marad. Ha a férj és feleség egy kötelet húznak, mindkettőjük terhe könnyebb lesz. Két ember egy pár, de sajnos e két ember nem mindig talál egymásra. Az igazi otthonban csak abban lehet versenyez­ni, hogy ki járul hozzá többel a család bol­dogságához. A ház legyen Béthel, nem pe­dig Bábel.

A férfi legyen a család pillére, amelyen a ház nyugszik, ne pedig malomkő, amely mindent szétmorzsol. Kemény, zsarnok fér­fiak ne nevezzék magukat keresztyéneknek, mert viselkedésük homlokegyenest ellentét­ben áll Krisztus törvényével. A családban a férfinak kell rendet tartani, mert különben az bolondok háza és a környék szégyene lesz. Ha az apa kiengedi a kezéből a gyeplőt, a család kocsija hamar az árokba fordul. A szeretetnek és a szigorúságnak ésszerű egyesítése a legjobb, mert a csak szigorúság vagy a csak lágyszívűség nem vezet ered­ményre.
Az a család, ahol a gyerekek nem enge­delmeskednek a szülőknek, nem otthon. Az ilyen házban tartózkodni kellemetlen. Bol­dog az, aki gyermekei között boldog, és bol­dogok azok a gyerekek, akik apjuk mellett jól érzik magukat. Nem minden apa ért a jó neveléshez. Ha nem keresünk gyermekeink megfenyítésére vesszőt, akkor ők fonnak el­lenünk korbácsot. Aki nem akar nekik itt- ott fájdalmat okozni, az saját magának sze­rez szenvedést. Salamon mondja: „Fenyítsd meg fiadat... és szerezz gyönyörűséget a te lelkednek" (vö. Péld 29,17). Nem tudom, vannak-e ma bölcsebbek Salamonnál? — habár sokan azt tartják magukról. A fiatal csikó­kat be kell törni a hámba, mert különben vadlovakká növekednek.
Némely apa csupa tűz és láng, a legki­sebb hiba miatt éktelen haragra gerjed. Ez még rosszabb, mint a komolyság hiánya; mert az otthonból - amelynek kis mennyor­szágnak kellene lennie - kis poklot csinál. Az enyhe szellő a molnárnak ünnep, de az orkán romba dönti a malmot. Olyan embe­rek, akik dühükben törnek-zúznak, legtöbb­ször eltévesztik a célt. Ha Isten segítségével a gyeplőt szorosan tartjuk a kezünkben anélkül, hogy a lovak száját megsértenénk, akkor rendben van a szénánk. Ha az otthon házirendjét Isten Igéje szabja meg, akkor angyalokat is hívhatunk vendégségbe és ők is otthonosan fogják érezni magukat ná­lunk.

Az asszonyoknak be kellene látni, hogy a házuk tája tulajdonképpen az ő rendelkezési helyük és birodalmuk, amelynek boldogsága legfőképpen tőlük függ. Rossz asszony az, aki férjét nyelvével kikergeti a házból. Múlt­koriban azt mondta egy férfi a feleségének: „Csavard össze az ostort!" - amivel azt akar­ta mondani: hallgass! Nyomorúságos egy élet az, ahol az ember ilyen ostorcsapások­nak van kitéve. Azt mondják, Isten Ádám­nak és Évának a beszédből tíz részt adott, de a nők kilencet maguknak tartottak meg. Attól félek, hogy ez a mondás néha igaz. Egy piszkos és fecsegő asszony férjét a bolondok házába kergetheti és ha az esténként a kocsmába megy, akkor annak a feleség az oka. Nyomorúságos élet az, hol az asszony ahelyett, hogy a férjét tisztelné, állandóan veszekszik. Valóságos szerencse, ha az ilyen asszonyok végre berekednek és roppant
nagy kár, hogy nincs a nyelvükön annyi hó­lyag, mint amennyi fog van a szájukban. Is­ten óvjon bennünket ezektől az asszonyok­tól, akik angyalok az utcán, szentek a temp­lomban és ördögök odahaza! Ε keserű füvet sose kellett kóstolnom s minden részvétem azoké, akik minden nap ezen élnek.

Mutassatok nekem szerető férjet, tiszte­letreméltó feleséget, illedelmes gyerekeket és én biztos vagyok abban, hogy egy év alatt sem tudnék szebb helyet felkutatni, ahol kellemesebb látványban lenne részem, mint e családban! Az otthon a legnagyszerűbb in­tézmény a földön! Csak beszéljetek nekem a magasztos képviselőházról; csendes ottho­nom mégis sokkal kedvesebb nekem. Dicsér­jétek csak az új törvényeket; én mégis job­ban érzem magam kis kertemben, ahol gyer­mekeimet énekre és versekre taníthatom. Hogy mit biztosít számunkra az ország al­kotmánya nem tudom, de ha mindenki szá­mára nyújt egy csendes otthont, akkor azt háromszor megéljenzem.

Ha nem volna hazám, akkor számomra az egész világ börtön lenne. Falum nevét nem árulom el, mert különben nyakamra járnának a vendégek, akik látni szeretné­nek. Barátaim közül sokan kivándoroltak és új hazát kerestek. A guruló kövön nem nő
moha! Legyen nekik jobb dolguk! Igaz, hogy rossz időben megnőnek az emberek szár­nyai, de én lábamnál fogva vagyok hazám­hoz kötve és az a szándékom - ha Isten is úgy akarja -, hogy honfitársaim között hal­jak meg. Ha máshol jobb soruk is van az em­bereknek, én mégis azt mondom: „Hazám mindenekelőtt!"