Spurgeon: Az adósságról 1.

Gyermekkoromban, amikor kisiskolás vol­tam, elvesztettem a ceruzámat. Hanyag gye­rek voltam s féltem a veréstől, mert nem ez volt az első eset. Pénzem nem volt s nem mertem kérni anyámtól.
Mit tegyen most Jánoska? - kérdeztem magamtól. Volt a faluban egy kis bolt, amelyben az öreg Kovács néni árult minden­féle apróságot. Megfigyeltem, hogy az öreg néni néhány gyereknek hitelbe is ad egy-egy füzetet vagy ceruzát. Tudtam, hogy nemso­kára itt a karácsony s arra számítottam, hogy a rokonoktól kapott néhány garasból kifizetem a hitelbe vásárolt ceruzát. Ez az okoskodás azonban nem nyugtatott meg tel­jesen s minden erőmet összeszedtem, ami­kor a kis boltba léptem.
A ceruza csak néhány garasba került s mert nem tartoztam, az öreg néni ideadta a ceruzát hitelbe. Ettől a perctől kezdve adós­ságom volt. Az igazat megvallva nem na­gyon örültem a vásárlásnak, mert éreztem, hogy valami rosszat tettem. Azt azonban nem gondoltam, hogy olyan hamar bűnhőd­nöm kell érte.

Édesapám, hogy hogy nem, tudomást szerzett e kis pénzügyi műveletemről s azonnal éreztem rosszalló haragjának teljes súlyát. Okos ember volt, mert nem kényez­tette el gyermekeit. Nem akart minket üzér­kedésre - vagy ahogy azt a nagy tolvajok mondják: „pénzügyi műveletek" lebonyolítá­sára - nevelni. Még csírájában elfojtotta bennünk az efféle pénzügyi műveletek iránti esetleges hajlamokat. Szigorú leckét kap­tam arról, hogy az adósság majdnem egyen­lő a lopással és hogy az adós nagy veszede­lembe kerülhet, ha nem tud fizetni. Az a fiú, aki ma néhány garas adósságot csinál, ha megnő, ezer talléros adósságba keveredhet és ha így folytatja, börtönbe jut, ami az egész családra nézve szégyen. Megrázó pré­dikáció volt. Mintha még most is hallanám, s ha rágondolok, szinte visszhangzanak ben­nem apám szavai.

Ezek után apám úgy kísért vissza a bolt­ba, mint egy katonaszökevényt. Egész úton sírtam a szégyentől s úgy éreztem, mintha mindenki leolvasta volna rólam, hogy adós­ságot csináltam. Újabb dorgálás után apám kifizette az adósságomat s utána, mint a kalickába zárt madarat szabadon engedett. Nagyon boldog voltam. Megfogadtam, hogy soha többé nem csinálok adósságot! Jó lecke volt ez s nem felejtem el soha! Jó volna, ha minden gyermek a kellő időben ilyen hason­ló leckét kapna, mert ez esetben egy olyan erkölcsi tőkével rendelkezne, amely az élet folyamán sok kellemetlenségtől óvná meg. Isten áldja meg érte édes jó apámat és kívá­nom, hogy minden apa ilyen legyen, nehogy e pusztító utálatosság tönkretegye népün­ket.
Attól a naptól kezdve úgy gyűlöltem az adósságot, mint Luther Márton az ördögöt s ezért ne csodálkozzatok, ha most kifakadok ellene. Amióta önálló háztartásom van, az a legfőbb gondom, hogy házamtól három dol­got távol tartsak: az adósságot, a piszkot és az ördögöt. Ha az utóbbinak sikerül néha- néha az ajtón vagy az ablakon keresztül belopódznia, (a vén kígyó a legkisebb résen is bebújik), a másik kettő sosem lépte át há­zam küszöbét. Feleségem szorgalmával és a sikáló kefével távol tartja őket.
Számomra az adósság olyan megalázó, hogy képes lennék a legnagyobb hidegben kilométereket gyalogolni, hogy kifizessem a tartozásomat. Ha fűszeresnél, péknél vagy szabónál adósságom lenne, úgy érezném, mintha a cipőmben borsó, az ágyamban sün­disznó volna, vagy kígyó mászna végig a hátamon. De inkább eltűrném ezeket, mint­hogy az adósság Damoklész kardjaként le­begjen a fejem felett.

A szegénység nyomasztó, de az adósság borzasztó. Az ilyen baj felér egy égő házzal, vagy egy házsártos asszonnyal, amely kettő, mint mondják, az emberi lét legnagyobb csa­pásai közé tartozik. A szegénység nem gátol meg abban, hogy becsületesek legyünk.
Sokan nem érzik adósságuk terhét. Vagy talán nem érzik jól magukat anélkül? Én azonban, ha adósságom lenne, úgy érezném magam, mint macska a forró kemencében, mint a kopóktól űzőbe vett róka, mint a vas­villára szúrt sündisznó, vagy mint a bagoly karmai közt vergődő egér. Becsületes ember előtt többet ér az üres erszény, mint az, amely más pénzével van tele. Számára elvi­selhetetlen az a tudat, hogy nem a saját ke­nyerét eszi, nem a saját ingét viseli, nem a saját cipőjében jár és nem is nyugodt addig, míg a felesége hitelben vett kalapban dísze­leg, vagy kifizetetlen ruhában tetszeleg. A pávatollal feldíszített hollót azonnal felis­merték a társai, de meg is járta, mert nyom­ban megkopasztották. A kölcsönkérők ha­mar elszegényednek, s a szegénység legkellemetlenebb sorsára, a nincstelenségre jut­nak, s ehhez a gyalázat is társul.

Szomszédaim közül azért mentek tönkre többen, mert fényűzőbben éltek, mint amennyire a körülményeik engedték. Van­nak, akik olyan szegények, hogy képtelenek nyulat tartani, de azért fogatot és lovat (ko­csit) tartanak. Félek, hogy ez a fényűzés kortünet, amely a szegényeket is megfertőz­te. Az olcsó ruhák helyett bársony és se­lyemruha kell. Ugyanakkor egyeseknek olyan sok az adósságuk, mint a nyári égbol­ton a csillag. A fényűző, divatmajmoló élet­mód mellett hamar elfogy a pénz. A család elszegényedik és a családfő folyton gondok­kal küzd. Ha a békák ökör nagyságúra fúj­ják fel magukat, szétpukkadnak. Aki húsz tallér havi fizetéssel évi háromezer tallér fi­zetésnek megfelelő életmódot folytat, az nemsokára a törvényszéket foglalkoztatja - s aztán szerencsétlennek tartják magukat. Miért nem nevezik nevén a gyermeket s mi­ért nem vallják be, hogy tékozlók voltak? A takarékosság azt jelenti, hogy életünkben anyagi téren megnyertük a fele csatát. Nem a pénzt megkeresni, hanem azt okosan el­költeni a nehezebb. Sokan sosem ismerték volna a nyomort, ha nem ismerték volna a tékozlást.