A kulturális relativizmust olykor konvencionalizmusnak is nevezik, amelynek értelmében a kulturális elfogadás meghatározza az erkölcsi normák érvényességét. Bár az erkölcs helyes működéséhez szükséges a kulturális elfogadás, ez meglehetősen különbözik attól a nézettől, hogy a kulturális elfogadás meghatározza a kultúra értékeinek érvényességét. A gyakorlatban alig tér el egymástól a kulturális relativizmus és a konvencionalizmus. Mindkettő esetében a kultúra határozza meg az erkölcsöt, és e kultúra normáit saját maga számára irányadónak tekintik, ugyanakkor nem tartják egyetemesnek.
A relativizmus napjaink gyakorlatában létező másik formája az etikai szubjektivizmus, amely kimondja, hogy az erkölcsöt az egyén saját ízlese és preferenciái határozzák meg. Népszerű megfogalmazásban ez a következőképpen hangzik; „Ami nekem jó, az jó, és ami neked jó, az is jó”, még akkor is, ha ez a kijelentés két teljesen ellentétes cselekvésre vonatkozik. Mondhatjuk például azt, hogy „egyesek számára jó a házastársi hűség, mások számára jó a nyitott házasság”. Az erkölcs ilyen megközelítését gyakran alkalmazzák a szexuális erkölcs tekintetében, amikor az egyénnek a szexuális viselkedéssel kapcsolatos erkölcsi értékeit magánügynek tekintik, így ő szubjektíven meghatározhatja, hogy mi a helyes. Könnyen észrevehető, hogy a kulturális relativizmus miként szűkülhet szubjektivizmussá, hiszen az érintett kultúra mérete lecsökken, amíg végül egyetlen személy multikultúrájává, tehát szubjektivizmussá válik.
