"Őrizkedjetek az ebektől (törvénykezőktől) őrizkedjetek a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetélkedéstől: Mert mi (keresztények) vagyunk a körülmetélkedés, akik lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk." Filippi 3:2-3.
A fenti szakasz lerombol minden olyan téveszmét, amely szerint abban bízzunk, amit megcselekszünk vagy megcselekedtünk. Egyértelműen kimondja, hogy ne a „testben” bizakodjunk, hanem „Jézus Krisztusban”. Óva int a törvénykezőktől is. Arra is ráébreszt bennünket, hogy az értékünk nem attól függ, mit cselekszünk, hanem attól, akik Jézus Krisztusban vagyunk. Isten megszabta az értékünket azzal, hogy megengedte, Jézus meghaljon értünk. Jézus kereszthalálával és szenvedésével az Atya azt üzeni nekünk „Nagyon értékes vagy számomra, bármilyen árat megfizetek a megváltásodért, és azért, hogy láthassam, azt a jó életet éled, amint elterveztem számodra”.
Ha egyszer megtaláltuk azt, „aki” helyreállíttatott, elkezdhetünk hatékonyan imádkozni azért, hogy „mit csináljunk”.
Most lehet, hogy azt mondod magadban „Joyce, nem tudom elhinni, hogy Istent ne érdekelné az, amit csinálok”.
Igazad van. Istent érdeklik a cselekedeteink. Azt szeretné, ha ezek helyes cselekedetek lennének. Igazából azt akarja, hogy nőjünk fel, és legyünk érett keresztények, és úgy viselkedjünk, mint Jézus, amikor ezen a földön járt. Isten azt akarja, hogy jó munkát végezzünk – de nem akarja azt, hogy a cselekedetektől függjünk, és azok alapján várjunk elismerést. Azért akarja, hogy jó munkát végezzünk, mert szeretjük Őt. Azt akarja, hogy a jó tetteink válaszreakciók legyenek mindarra, amit értünk tett, és amit bennünk végzett.
Ha egyszer tudom, ki is vagyok Jézus Krisztusban, a megfelelő indíttatással kezdek jó munkát végezni.
Sokan vannak, akik nem a megfelelő motivációval cselekszenek, és semmi jutalmat sem kapnak érte.
Isten számára a motívumaink a legfontosabbak. Emlékszem, volt egy időszak, amikor minden nap úgy olvastam a Bibliát, hogy a szívem mélyén úgy éreztem, Istennek mekkora örömet szerzek azzal, hogy ennyit olvasok nap mint nap. Mivel nem a megfelelő indíttatásból olvastam, így számomra az olvasás inkább nyűg volt, mint örömforrás. A Biblia olvasása, a kötelező penzum elolvasása szinte törvénnyé vált számomra. Ha nem teljesítettem, bűntudatot éreztem.
Aztán egy napon az Úr felnyitotta a szememet, és megmutatta, hogy rossz a motívum. A következő gondolatot helyezte a szívembe: „Isten ismeri a Bibliát. Nem Neki olvasok, magamért teszem, azért, hogy tudjam, mit vár tőlem, mit kell cselekednem”.
Az Úr rávilágított, hogy sokkal jobb, ha csak egy szakaszt olvasok el, és azt tökéletesen megértem, mintha elolvasnék tíz fejezetet, és egy mukkot sem jegyeznék meg belőle. A mai világ a mennyiség bűvöletében él, a minőséggel nem túl sokat törődik.
Annyira lekötött az, amiről feltételeztem, hogy „tennem” kell, hogy közben elfejetettem „lenni”. Emberi lényeknek neveznek minket, mert léteznünk kell; ha nem így lenne, emberi tetteknek hívnának.
A sátán folyton azt suttogja a füledbe: „Most mit fogsz tenni?” „Valamit tenned kell” „Jó lenne, ha csinálnál valamit”. Tulajdonképpen igaza van – valamit tennünk kell – hinni. Mindig hinnünk kell.
Fordította: Berényi Irén
