A beszéd szellemi tevékenység. Az üres fecsegésnek is van spirituális tartalma. Szellemi, lelki, fizikai állapotunkat a köznapi, utcai vagy "konyhai beszedünk" sokkal inkább alakítja, mint hivatalos megnyilatkozásaink. Különösen azok a szavak és mondatok gyakorolnak negatív hatást az emberre, amelyeket megfontolás nélkül, felelőtlenül, automatikusan mond ki.
Materialista kultúrában komoly nehézségbe ütközik a bibliai antropológia azon tételének elfogadtatása, amely szerint az ember szellemi lény, aki testben lakozik. Az Írás szerint legfontosabb alkotórészünk láthatatlan, szellemi természetű, melynek eredendő forrása Isten Szelleme (héberül: ruach). Testünket szellemünk élteti. E kettő találkozási pontjaira épül a lelkünk (görögül: pszükhé). Az ember fizikai halála pontosan akkor áll be, amikor a szelleme kilép a testéből, és az Isten által kijelölt helyre költözik. Miután a szellem kiköltözik, a test mozdulatlan, élettelen marad.
A túlélők az elköltözött személvnek csupán fizikai, látható formáját, a kiüresedett edényt látják. Tiszteletadás mellett helyezik a holttestet a sírba, hogy beteljesüljön Isten beszéde: "Porból vétettél, és porrá leszel." Ez a megállapítás a testre vonatkozik, az ember látható - fizikai - részére, melyet Isten anyagi elemekből alkotott.
A teremtéskor az emberi test élettelenül hevert egészen addig a pillanatig, míg a Teremtő bele nem lehelte a Szellemét, a ruachot. Ádám teste ezután kelt életre és állt fel a földről. Ebben a pillanatban vette szemügyre az Édent és mindazt, amit Isten alkotott. Ádám életre kelésének első pillanata szent és csodálatos volt: az első ember önmagára eszmélt, és érzékszervei működésbe léptek, hogy a jó világot megtapasztalja. Az Istentől származó Szellem ruházta föl a testet élettel.
Az ember addig él a földön, míg a test és a szellem egysége fennáll. Testbe való költözése előtt a szellem - mivel Isten természetének része volt - nem rendelkezett emberi identitással, egyediséggel, ezért nincs emlékünk a fogantatásunkat és létezésünket megelőző időről. A lélek nem más, mint az emberi testet éltető, örökkévaló szellemnek egyedi és megismételhetetlen manifesztációja, amely éntudatunk, identitásunk hordozója. Lelkünk eredeti és változékony. Változásainak végeredménye alapján határozza meg Isten a fizikai halál után az ember szellemének természetfölötti sorsát.
A test és a szellem elválása után a lélek nem semmisül meg, hanem a szellem részeként költözik a láthatatlan világba. Így a szellem nem a megtestesülés előtti állapotába kerül vissza, nem oldódik fel Isten Szellemében, hanem a természetfölöttiben is egyedi marad, megőrzi önazonosságát, amely a lélek és a test cselekedetei által alakult ki. Az Istentől származó szellemünk - a testünkkel és lelkünkkel való egység, valamint a közöttük lévő bonyolult kölcsönhatás miatt - emberi szellemmé vált. Ebben a minőségében távozik a testből, hogy majd megjelenjen Isten ítélőszéke előtt.
A nyelv az emberi személyiség megvalósulásában központi szerepet tölt be. Ahhoz, hogy a beszéd spirituális jelentőségét megértsük, figyelembe kell vennünk a szellemi halál uralmát a bukott ember felett. A bűn nem semmisítette meg az ember szellemét. Elterjedt a magyar közgondolkodásban a halálnak a megsemmisüléssel való azonosítása. Ez a feltételezés a fizikai halálról is téves, de még hangsúlyozottabban hibás a szellemi halálra vonatkozóan.
Az ember halálának egyik formája sem jelent teljes megsemmisülést. A fizikai halál átmeneti ideig semmisíti meg az emberi testet, amikor a sírba került holttest széthull materiális alkotóelemeire. Ezt az állapotot szünteti meg a test feltámasztása. A szellemi halál uralma alatt az ember biológiailag tovább él testben, ahogy ez Ádámmal is történt a bűnbeesés után. Újjászületés előtt az ember biológiailag élő halott. Ez többek között azt jelenti, hogy szellemét a bűn elszakította az isteni élettől.
Az ember számára az üdvösség kizárólag az isteni élet. Ádámnak mint élő léleknek az örök élete Istenben volt. Az ember teremtett mivoltából fakadóan az Úrral való közösségben eszmélt létezésre. Ezt a közösséget egyetlenegy Ige szabályozta, amelytől függött jövőjének alakulása. Az Igének való engedelmesség végérvényes jutalma az örök élet lett volna. Az engedetlenség következménye pedig a halál: az Istennel való közösség megszűnése. Az ember azonban megbukott.
A bűnbe esett emberbe behatolt a halál szelleme, és ez kiszolgáltatottá tette a sötétség különböző rangú szellemi erői előtt is. Felborult a természetét alkotó részek rangsora, a múlékony természetes élet uralma váltotta fel az emberi örök életet, a test uralma alá került lélek pedig elfoglalta a szellem vezető helyét: így vált az ember testi lénnyé. A bukott embert testi kívánságai, illetve lelki gondolatai, érzései vagy akarata vezetik. Így az ész vagy az érzelem emberei nem szellemi emberek. Esetükben csupán arról van szó, hogy az isteni élettől megfosztott testi embert leginkább az értelem vagy az érzelmek vezetik pályafutása során.
Újjászületni csak Jézus Krisztus által képes az ember. Újjászületés nélkül viszont lehetetlenség Istennel közösségbe kerülni. Az újjászületett ember a bűnbocsánat mellett új szellemet is kapott Istentől; amely Jézus Krisztus életét és föltámadásának erejét hordozza. Ez a szellemi halál eltávolítását is jelenti az életünkből.
Szellemünkben ettől kezdve az örök élet uralkodik. Testünk azonban továbbra is kiszolgáltatott marad az elmúlásnak és a fizikai halálnak a föltámadásig. Szellemünkből a testünk számára nyelvünk közvetíti Isten természetfeletti erejét, így az Úr kegyelme a fizikai állapotunkat jelentős mértékben javítja.
Forrás: Új Exodus Magazin, 8. évf. 1. sz. / 1996
