Dr. Martin Llyod-Jones egy erőteljes wales-i prédikátor volt, aki elég korán (1899-ben) született ahhoz, hogy a nagy wales-i ébredés utolsó esőcseppjeiben megmártózzon. Fiatalemberként szolgálata kezdetén egy dél wales-i gyülekezetben prédikált egy este. Az alkalmat követően a gyülekezet egy régi diakónusa, aki szemtanúja és résztvevője volt Isten nagy beavatkozásának félrehívta a fiatal prédikátort és egy óvatos megjegyzést tett. „Llyod-Jones tiszteletes! Bár sok alkalommal hallottam beszélni számomra úgy tűnik, hogy az Ön tanításaiban a keresztnek nagyon kevés hely jutott." Évekkel később Llyod-Jones visszaemlékezett, hogy ennek az idős embernek az intése igencsak a lelkébe hatolt. Válaszul felkutatott két könyvet Krisztus a kereszten való munkájáról és megvásárolta őket. Egy egész napot és éjszakát töltött olvasva és újra elolvasva a könyveket anélkül, hogy bármilyen ételt vagy italt vett volna magához. A következő reggelen felkelt és közölte a feleségével, hogy felfedezte „az evangélium valódi lényegét és a keresztény élet jelentőségének kulcsát”. Dr. Martin Llyod-Jones a következő hatvan évet a keresztről és Jézus kiöntött véréről való prédikálással töltötte Nagy Britanniában és azon túl a brit prédikátorok egy egész nemzedékét befolyásolva. Késői éveiben ősz hajjal és érdes hangon még mindig azt az üzenetet mennydörögte, amelyet sok évvel azelőtti tanulmányozásából nyert ki: Csakugyan itt van az egész Szentírásban. Milyen jogod van neked vagy bárki másnak, milyen joga van egy egyházi vezetőnek megvetni Jézus vérét vagy azt mondani, hogy a kereszt nem számít semmit? Ez az a tanítás, amelyet mi akarunk vagy ez az a személy utánzata, akire szükségünk van?
Az egész Újszövetség Krisztus vérét és a kereszten való halálát hirdeti. Ez a lényege és a középpontja a keresztény evangéliumnak, a megváltás üzenetének. A kereszt lábánál és csakis ott csodálkozhatunk rá megdöbbenten Isten egy bukott faj felé való szeretetének nyers vadságára. Manapság az arra való kísértés, hogy „kevés helyet adjunk a keresztnek” a tanításokban egyre nagyobb teret nyer. Ezzel ellentétben Pál apostol ezt mondja a Galátákhoz írt levél 6.14-ben: „Én azonban nem akarok mással dicsekedni, mint Urunk, Jézus Krisztus keresztjével. Általa keresztre szegezték nekem a világot, és engem is a világnak." Pál nem irtózott a kereszttől. És nem is kereste, hogyan tudná „újragondolni” azt, hogy az illeszkedjen a saját preferált világnézetéhez. Ő inkább dicsőítette azt. Persze, hogy így tett, hiszen a kereszt az emberiség történelmének csatlakozási pontja. Isten nagy, briliáns karjának a támaszpontja - 4000 ezer évig volt gyártás alatt - majd egy szimpla nap alatt kiszabadítja a bukott világot a Sátán lélekgyilkos szorításából.
A kereszt lábánál és csakis ott csodálkozhatunk rá megdöbbenten Isten egy bukott faj felé való szeretetének nyers vadságára. Azt hogy ezt elfogadjuk és dicsőítsük – az egyetlen igazából racionális válasz. Van egy csodálatot ébresztő szépség a koponya alakú hegyen kiömlött vérben. De sokan ezt nem látják. Nem tanították meg őket rá. A 19. században élt anglikán püspök J.C. Ryle ezt modja: Bevallom, tudom, hogy nincs nagyobb bizonyítéka az Ember elvetemültségére, mint annak a ténye, hogy magukat keresztényeknek nevezők ezrei nem látnak semmi szépet a keresztben. Nos nevezhetjük a szívünket kőkeménynek, az értelmünk szemeit vaknak, az egész természetünket betegnek, vagy mindannyiunkat halottnak, amikor Krisztus keresztjéről való üzenetet hallunk és nem veszünk tudomást róla? Krisztust keresztre feszítették a bűnösökért, mégis sok keresztény úgy él, mintha Jézust soha nem feszítették volna keresztre!
Fordította: Nagy Andrea
