2017. augusztus 17., csütörtök

Hack Péter - A bálványimádás és az észkultusz eltávolít Istentől

2017. AUGUSZTUS 13.
HACK PÉTER PRÉDIKÁCIÓJÁNAK RÖVID ÖSSZEFOGLALÓJA:

Amikor Pál apostol Athénban járt, a lelke háborgott a sok bálvány láttán. Az athéni történet nagyon sok szempontból fontos. Rövid összefoglalása az evangéliumnak.

PÁL APOSTOL NEM A TÖRVÉNYT ÁLLÍTOTTA KÖZÉPPONTBA, HANEM AZ EVANGÉLIUM ALAPKÉRDÉSEIT: HONNAN VAGYUNK, MIÉRT VAGYUNK; ÉS AZT, HOGY AZ EMBEREKNEK AZ IGAZSÁGHOZ VISZONYULNIUK KELL VALAHOGYAN.

Athén nagyon okkult város volt. A különböző kultuszokkal az emberek csupán a lelkiismeretüket nyugtatgatták. Azt gondolták, hogy ilyen módon lerendezhetik az Istennel a kapcsolatukat.

Az elkövetkezendő napokban vallásos ünnepek jönnek. Fontos ezzel kapcsolatban tisztáznunk egy-két kérdést. Mária mennybemenetelének ünnepe – augusztus 15-e. Nálunk még nem jelent meg állami szinten, de több környező országban már igen. Mi hisszük, hogy a bibliai Mária lelke és szelleme már a Mennyben van, de azt nem, hogy a teste is ott lenne. Nem hiszünk abban sem, hogy Mária maga is szeplőtlenül fogantatott, és abban sem, hogy ő társmegváltó lenne.

Csak Jézus Krisztus kárára lehet ilyen tanítást hirdetni, ugyanis ez azt jelentené, hogy Ő nem képes megfelelően közbenjárni, ezért van szükség arra, hogy azt Mária is megtegye. Ezeknek a tanításoknak ellene kell állni, különben beszivároghatnak az életedbe.

Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus. (Timótheushoz írt első levél 2:5)

A következő ünnep pedig augusztus 20-a, amikor állítólag István király felajánlotta Magyarországot Máriának. Mi nem ezt tesszük, hanem az országunkat Jézus Krisztusnak ajánljuk fel.

Másik athéni sajátosság, hogy a város tele volt okoskodó intellektuális emberekkel, akik egész nap csak hírek továbbításával foglalkoztak. Két kultusz volt tehát jellemző Athénra: bálványkultusz és az észkultusz. Márpedig Istent ésszel nem lehet felfogni, csak újjászületett szellemmel, és ehhez az evangélium hirdetése kell. Aktív szellemi élettel és bátor bizonyságtevéssel lehet csak Isten ismeretét terjeszteni.

Pál apostol nem ámuldozott, hogy mennyi szobor van Athénban, és nem is volt az iránt közömbös. Nem rejtette el magát a kihívás elől, hanem irgalmasságra indult az athéniak iránt, hiszen tudta, hogy a bálványimádás és az észkultusz is eltávolít Istentől. Azt is tudta, hogy

LESZ ÍTÉLET, MÉGPEDIG NEM MÁRIA ÁLTAL, HANEM EGY FÉRFIÚ ÁLTAL, AKI JÉZUS KRISZTUS. AZ ÍTÉLET ALAPJA PEDIG AZ IGAZSÁGHOZ VALÓ VISZONY LESZ.

A végső ítélet előtt elhunytak lelke és szelleme arra a helyre kerül, ahova Isten rendelte. Nem is érdemes egy-egy ember esetében ezzel kapcsolatban találgatásokba bocsátkozni. Tudni kell, hogy az elköltözött emberek sorsán már semmilyen módon nem vagyunk képesek változtatni, addig viszont igen, amíg élnek. Tudjuk őket segíteni abban, hogy megtérjenek, újjászülessenek, és utána olyanokat cselekedjenek, amivel Isten tetszését elnyerik.

Istennek van egy terve az emberiség számára, mégpedig az, hogy keressék Őt. Ehhez Ő időt és teret biztosított mindenki számára. A földi élet középpontjában tehát az istenkeresésnek kell állnia.

„És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait; hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem.”

A migráció kérdésében gyakran ér minket az a vád, hogy szeretetlenek vagyunk, mivel ellenezzük a tömeges és illegális bevándorlást. Nem szeretetlenség ez, hanem mi azt mondjuk, hogy maradjon mindenki a szülőföldjén, hiszen Isten jelölte ki a határokat, a népek lakhelyét, és nem Ő akarja azokat megváltoztatni.

Az a személy tudja Istent igazán szeretni, akinek nem közömbös mások sorsa. Látható, hogy nem fenntartható fenn hosszú távon az a pálya, amelyen ma a világ halad.

A VILÁGEGYSÉG LÉTREJÖTTE ELŐTT SZÜKSÉGES, HOGY KONFLIKTUSOK LEGYENEK, MAJD VALÓBAN LÉTRE FOG JÖNNI A VILÁGEGYSÉG. A SÁTÁN FOGJA EZT LÉTREHOZNI, DE EZ SZEMBEN ÁLL ISTEN SZÁNDÉKÁVAL, MERT Ő MÁS EGYSÉGET AKAR MEGVALÓSÍTANI.

Isten célja az, hogy megismertesse velünk az Ő akaratának titkát. Ismét egybe akarja szerkeszteni a Mennyet és a Földet. Ez már megvolt régen, de Lucifer lázadása miatt eltűnt a harmónia.

Lucifer angyali fejedelem volt, ragyogó szépségű és gazdagságú, de éppen e tulajdonságai miatt fuvalkodott fel. Megkívánta a Fiú pozícióját, ez okozta romlását. Uralmat akart szerezni a világ fölött. Jézus földi szolgálatának elején elkezdődött a Föld felszabadítása Lucifer uralma alól. Ez a küzdelem az idők végiéig folytatódni fog, és ennek – akarva-akaratlanul – te magad is részese vagy. Nem mindegy, hogy ebben a küzdelemben melyik oldalra állsz.

Egyre élesedik a szellemi harc Isten Országa és a sátán királysága között. A Thesszalonikai második levél szerint azért nem jut teljességre a sátán birodalma, mert még itt van Szent Szellem és az Egyház, azaz még nem tolatott félre ez a két erő, amely a gonoszságot visszatartja. Már látható viszont a polarizálódás: a jó egyre jobb, a rossz egyre rosszabb lesz. Egyszer viszont Isten megállítja ezt a folyamatot, és elviszi az Egyházat, ami azzal jár majd, hogy sátán uralma egy bizonyos ideig kiterjed az emberiségre. Ettől kezdve mindent tagadni fognak, ami a Bibliában van. Ennek már ma is vannak előjelei, elméletek formájában, amelyek már-már az őrültség határát súrolják. Amit felülvizsgálatnak neveznek, az a Biblia tagadása. Nem szabad passzívan szemlélniük ezt a keresztényeknek.

Isten azokat emeli fel, akik igyekeznek visszatartani a gonoszságot, akiket tud használni arra a céljára, hogy ismét egybeszerkessze a Mennyet a Földdel.

Évezredek óta tart a szellemi közdelem, és egyre élesedik. A sátán tudja, hogy közel van az ő vége. Jól ismeri Isten üdvtervét; gondoljunk csak arra, hogy azt, hogy Jézus kicsoda, elsőnek egy démon ismerte fel.

A kereszténységnek és a hitnek volt elutasítása a nácizmus és a kommunizmus idején is, de az nem volt olyan mértékű, mint napjainkban. Ma már sokan a Bibliát tartják a fejlődés legfőbb gátjának. Van, aki szerint a vallásos meggyőződést meg kell szüntetni, mert akadálya az egység létrejöttének. Ez igaz is, csak nem a jó, azaz nem az Isten szerinti egység létrejöttének akadálya, hanem az ellenséges birodalom kialakulásának.

Rossz volt a kommunizmus, de ami utána jött, az alattomosabb módon emészti fel az emberek életét. Drámai dolog, hogy 14-18 éves fiatalok pornófüggőek. Korábban is volt kábítószerfogyasztás, de csak nagyon kis mértékben és kezdetleges formában; ma viszont, sajnos, már könnyű hozzájutni szinte bármilyen droghoz.

Számítógépfüggésben is nagyon sokan szenvednek. Mindezeknek következménye, hogy sok fiatal képtelen hosszabb ideig figyelni, megjegyezni dolgokat, mert az agyuk vizuális információkkal van szétbombázva. Sok esetben olyan dolgokkal vannak megkötözve, amelyek ellentétesek a Bibliával. Ez akadályozza őket a bizonyságtevésben, hiszen tudják, hogy bűnben élve a bizonyságtevésük nem lehet hiteles.

KORUNKBAN ISTEN NÉLKÜLI, ANTIKRISZTUSI BIRODALOM ÉPÜL. EZZEL KAPCSOLATBAN NEM SZABAD A KERESZTÉNYEKNEK CSENDBEN MARADNI, HANEM HIRDETNI KELL AZ EVANGÉLIUMOT.

A világ fölött az antikrisztus fog teljes uralmat kiépíteni. Ne hidd, hogy akkor majd könnyebb lesz megtérni! Sokkal nehezebb lesz, hiszen akkor már csak mártíromsággal lehet majd belépni Isten Országába. A jelenlegi világkorszak végén Jézus Krisztus fellépése fog véget vetni az antikrisztusi birodalomnak, a történelem végén pedig a sátán királyságának.

Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését. (Róma levél 8:19)

Isten tervének megvalósulását várja az egész teremtett világ. Isten csodálatosat készített az Őt szeretőknek; elképzelni sem tudjuk, milyen lesz az új világ. Érdemes ellene állni az egyre erősödő nyomásnak, a szembejövő áradatnak! Ehhez szükség van az Istentől származó erőre.

Tény, hogy ma nehezebb bizonyságot tenni, mint korábban, de ez jó is, hiszen egyre inkább igaz, hogy nem rólad szól a dolog, hanem a kenetről. A Szent Szellem tesz bizonyságot leghatékonyabban Jézus Krisztusról. Hívőként igazságban kell járni, és hirdetni az evangéliumot alkalmas és alkalmatlan időben, mégpedig hatékonyan.

Lucifer lázadását egy szóval is le lehet írni: önközpontúság. Jézus viszont mindig az Atyát kereste, az Ő akaratát kívánta megcselekedni, és nekünk is ezt kell tennünk. Ehhez bizony erőfeszítésre van szükség. A világ egyre rosszabb lesz, az Egyház pedig egyre erősebb. Legrosszabb azoknak lesz, akik beszorulnak a világ és az egyház közé. Őket felmorzsolhatja ez a helyzet.

ISTEN AZOKAT MENTI MEG, AKIK AZ Ő ORSZÁGÁÉRT HARCOLNAK. HA MI NEM KÉPVISELJÜK ISTEN ORSZÁGÁT, AKKOR AZ ELLENSÉGES ERŐK KEREKEDNEK FELÜL. ŐK SOSEM A SÁTÁN ZÁSZLAJA ALATT JÖNNEK, HANEM MINDIG HUMÁNUS CÉLOK NEVÉBEN.

El kell fordulni a rossztól, és odafordulni a jóhoz. Ez esetben Isten használni fog téged, és akkor meg is véd. Az Egyháznak nem szabad abbahagynia ennek az üzenetnek a közvetítését.

ELHANGZOTT IGÉK:
Apostolok cselekedetei 17:16-21
Efézusi levél 1:9-12
Ésaiás próféta könyve 14:12-17
Márk evangéliuma 1:14-15
Róma levél 8:19-24

Hrabovszki György jegyzete