Scott B. Rae - Erkölcsi döntések 1. (részletek)

Könyvrészlet következik azon okból, hogy érthető legyen a liberálisok, a gender-mozgalmak , a migráció és a multikulturalizmus híveinek gondolkodásmódja.

Az adott kultúra számára a kulturális normának megfelelő bármely gyakorlat erkölcsös, és egy másik kultúrából származó ember nem ítélkezhet erről a gyakorlatról, mivel a relativisták szerint egyetlen norma sem független a kultúrától. Így, mivel például a női körülmetélés megfelel az érintett kultúra normájának, ez erkölcsössé teszi azt. Azok, akik nem tartoznak ehhez a kultúrához, nem bírálhatják vagy ítélhetik el ezt a gyakorlatot, mivel kívül állnak a kultúrán. Gyakran halljuk, hogy „ez egy közel-keleti szokás (vagy bármely más kultúra behelyettesíthető) - úgysem értenéd”. És mivel nem érthetjük meg, nem ítélkezhetünk a gyakorlat fölött.

A kulturális relativizmust olykor konvencionalizmusnak is nevezik, amelynek értelmében a kulturális elfogadás meghatározza az erkölcsi normák érvényességét. Bár az erkölcs helyes működéséhez szükséges a kulturális elfogadás, ez meglehetősen különbözik attól a nézettől, hogy a kulturális elfogadás meghatározza a kultúra értékeinek érvényességét. A gyakorlatban alig tér el egymástól a kulturális relativizmus és a konvencionalizmus. Mindkettő esetében a kultúra határozza meg az erkölcsöt, és e kultúra normáit saját maga számára irányadónak tekintik, ugyanakkor nem tartják egyetemesnek.

A relativizmus napjaink gyakorlatában létező másik formája az etikai szubjektivizmus, amely kimondja, hogy az erkölcsöt az egyén saját ízlese és preferenciái határozzák meg. Népszerű megfogalmazásban ez a következőképpen hangzik; „Ami nekem jó, az jó, és ami neked jó, az is jó”, még akkor is, ha ez a kijelentés két teljesen ellentétes cselekvésre vonatkozik. Mondhatjuk például azt, hogy „egyesek számára jó a házastársi hűség, mások számára jó a nyitott házasság”. Az erkölcs ilyen megközelítését gyakran alkalmazzák a szexuális erkölcs tekintetében, amikor az egyénnek a szexuális viselkedéssel kapcsolatos erkölcsi értékeit magánügynek tekintik, így ő szubjektíven meghatározhatja, hogy mi a helyes. Könnyen észrevehető, hogy a kulturális relativizmus miként szűkülhet szubjektivizmussá, hiszen az érintett kultúra mérete lecsökken, amíg végül egyetlen személy multikultúrájává, tehát szubjektivizmussá válik.

http://webshop.immanuel.hu/index.php?route=product/product&product_id=7051&search=erk%C3%B6lcs

Michael L. Brown - Menj, és többé ne kövess el bűnt - Szentségre hívás 34.

Beszélgetések is veszélyes kis rókák lehetnek. Rengeteg haszontalan, üres, nem építő, ostoba beszéd. Micsoda akadálya a szentségnek. Szerinted mire gondolt Jézus, mikor azt mondta: "De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján." ( Máté 12:36) Ha az Efézus 4:29 tanácsát követjük, beszédünk mennyisége valószínűleg 50-75 %-al csökkenne. "Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak."( Eféz 4:29)

Nem csak a pletykától, zsörtölődésről,  kritizálásról, panaszkodásról van szó. (Ezek a bűnök nem igazán kis rókák.) A meggondolatlan, gyümölcstelen szavak mind nagy problémát jelentenek. Ezért beszél olyan sokat a Példabeszédek a nyelvről. Szó szerint életet adhat vagy vehet el. (Péld 18.21)

" A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek; a ki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes." (Péld 10:19)

"A ki megőrzi az ő száját, megtartja önmagát; a ki felnyitja száját, romlása az annak." (Péld 13:3)

"Az igazmondó ajak megáll mind örökké; a hazugságnak pedig nyelve egy szempillantásig." (Péld. 12:18)

"A ki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és a ki higgadt lelkű, az értelmes férfiú. Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek ítéltetik; mikor ajkait bezárja, eszesnek." (Péld 17:27-28)

"Láttál-é beszédeiben hirtelenkedő embert? a bolond felől több reménység van, hogynem a felől!" (Péld. 29:20)

A nyelv helyes vagy helytelen használata tényleg olyan ügy, ami figyelmet érdemel. Segítheti vagy visszavetheti a szentséget az életünkben és ha nem zabolázzuk meg, az zaboláz meg minket.

Ugyanígy van az életünk minden területével. Meg kell kérdeznünk magunktól, hogy a dolgok, amiket teszünk, szolgálnak-e minket (és így szolgálják-e Isten céljait az életünkben) vagy mi szolgáljuk ki azokat. Eszközök e ezek vagy bálványok?

Az életem egy szakaszában, a 70-es évek végén és a 80-as évek elején, az iskolázottság bálvánnyá vált az életemben. Míg 1982-ben eszközzé nem vált újra.

Abban a szakaszban nekem kellett a legjobbnak lennem mindenki előtt. Ez vált a hosszútávú célommá. Még több nyelvet kellett megtanulnom. Még több szöveget kellett memorizálnom. Úgy kellett ismerjenek mint tudóst. Kellett, hogy a munkáimat publikálják. De milyen célja volt mindennek? Egyértelmű, hogy ez a tudás gőgje volt, a tanulás istene és a világ szabályai uralták a szívemet. Micsoda őrültség. Soha nem tudom megtanulni azt a milliónyi dolgot, ami megismerhető. Még a saját területünkön is a legtöbb amit remélhetünk, hogy talán nem utasítanak el úgy minket, mint valaki mást. Soha nem fog mindenki elfogadni vagy ismerni (kik ők egyáltalán?) és az olyan tudásnak ami nem Isten által megszentelt, semmilyen örökkévaló haszna nincsen.

A tanulást is alá kell rendeljük az Ő céljainak és így fog értelmet nyerni. A tehetségeinket, a zenei virtuozitást, atlétikai készséget, akadémiai tudást, fizikai erőnket és kitartásunkat, üzleti éleslátásunkat, kreatív képességeinket, szülői adottságainkat a Mesternek kell ajánljuk és akkor mindenünk, amink van és minden, ami vagyunk, Őt dicsőíti majd. Máskülönben mit használna mindez?

Láthatod, hogy ez a világ vonzani próbál minket, a test hatni akar ránk, az ördög zaklatni próbál és valóságos szellemi harcban állunk, a hűség próbájában. Ha nem vigyázunk, a kis rókák, (valójában kis bűnök) legyőznek minket. És tévedünk ha azt hisszük, hogy mivel a nagy bűnöktől mentesek vagyunk, a kicsik nem fognak lenyomni és végül legyőzni minket. (Emlékezz a törpékre a Gulliver Utazásaiból)

A tény ez:
A kis bűnökből nagyok lesznek
A kis bűnök visszatartanak és megzavarnak minket.
A kis bűnök eltompítanak és érzéketlenné tesznek.
A kis bűnök felemésztik az erőnket és ellopják az időnket.
A kis bűnöket könnyebb kimagyarázni és elnézni mint a nagyokat.
A kis bűnök sokkal gyorsabban sokasodnak mint a nagyok.

Vigyázz a kis bűnökkel!

Fordította: Korányi Tamás

Örömteli mindennapok Joyce Meyer-rel 5.sorozat, 2. rész

Mózes első könyve 31.

1. És (Jákob) hallotta Lábán fiainak szavait, amint mondták: Elvette Jákob mindazt, ami atyánké és abból, ami atyánké, szerezte mind a gazdagságot. 2. És látta Jákob Lábán arcát, hogy íme nem olyan őhozzá, mint tegnap tegnapelőtt. 3. Az Örökkévaló pedig mondta Jákobnak: Térj vissza atyáid országába; szülőföldedre és én veled leszek. 4. És elküldött Jákob és hivatta Ráchelt meg Léát a mezőre juhaihoz. 5. És mondta nekik: Én látom atyátok arcát, hogy nem olyan hozzám, mint tegnap tegnapelőtt; de atyám Istene velem volt. 6. Ti pedig tudjátok, hogy teljes erőmmel szolgáltam atyátokat. 7. Atyátok azonban megcsalt engem és megváltoztatta béremet tízszer; de Isten nem engedte, hogy rosszat tegyen velem. 8. Ha így szólt: A pöttyösek legyenek a béred, akkor ellettek mind a juhok pöttyöst; ha pedig így szólt: A tarkalábúak legyenek a béred, akkor ellettek mind a juhok tarkalábúakat. 9. És elvette Isten atyátok nyáját és nekem adta. 10. És történt a juhok hevülésekor, fölvetettem szemeimet és láttam álmomban, hogy íme a bakok, melyek fölmennek a juhokra, tarkalábúak, és foltosak. 11. És mondta nekem Isten angyala álomban: Jákob! És én mondtam: Itt vagyok. 12. És mondta: Vesd csak fel szemeidet és látta mind a bakok, melyek fölmennek a juhokra, tarkalábúak, pöttyösök és foltosak, mert láttam mindazt, amit Lábán veled tesz. 13. Én vagyok Bész-Él Istene, ahol fölkentél oszlopot, ahol fogadást tettél nekem; most kerekedj fel, menj el országból és térj vissza szülőfölded országába.14. És felelt Ráchel meg Léa és mondták neki Van-e még részünk és örökségünk atyánk házában?15. Nem-e idegeneknek tartott minket, hogy eladott bennünket és föl is emésztette pénzünket!16. Mert mind a gazdagság, amit elvett Isten atyánktól, a miénk az és gyermekeinké. Most pedig mindazt, amit Isten mondott neked, tedd meg. 17. És fölkerekedett Jákob és föltette fiait és feleségeit a tevékre. 18. És vezette minden nyáját és minden szerzeményét, amelyet szerzett, tulajdon jószágát, melyet szerzett Páddán-Áromban, hogy elmenjen Izsákhoz, az ő atyjához, Kánaán országába.
19. Lábán pedig elment, hogy megnyírja juhait; és Ráchel ellopta a bálványképeket, melyek atyjáéi voltak. 20. És meglopta Jákob az arámi Lábán szívét, mivelhogy nem adta tudtára, hogy szökni akar. 21. És elszökött ő és mindene, amije volt; fölkerekedett és átvonult a folyamon és fordította arcát Gileád hegye felé.

22. És tudtára adták Lábánnak harmadnapra, hogy Jákob elszökött. 23. Magával vitte (Lábán) a rokonait és üldözte őt hét napi úton és utolérte őt Gileád hegyénél. 24. De Isten eljött az arámi Lábánhoz éjjeli álomban és mondta neki: Őrizkedjél, hogy ne beszélj Jákobbal se jót, se rosszat!25. És elérte Lábán Jákobot; Jákob felütötte sátorát a hegyen és Lábán felütötte az ő rokonaival Gileád hegyén.
26. És mondta Lábán Jákobnak: Mit tettél, hogy megloptad szívemet és elvezetted leányaimat, mint kardejtette foglyokat? 27. Miért szöktél el titokban és megloptál engem! Nem adtad tudtomra, hogy elbocsátottalak volna örömmel, énekkel, dobszóval és hárfával. 28. És nem engedted hogy megcsókoljam fiaimat és leányaimat; ezúttal balgául cselekedtél. 29. Volna hatalma kezemnek, hogy rosszat tegyek veletek, de atyátok Istene tegnap éjjel szólt hozzám, mondván: Őrizkedjél, hogy ne beszélj Jákobbal se jót, se rosszat! 30. És most elmentél, mert vágyódtál atyád háza táján, de miért loptad el isteneimet? 31. És felelt Jákob és mondta Lábánnak: Mivel féltem, mert azt gondoltam, talán elrablod leányaidat tőlem. 32. Akinél pedig megtalálod isteneidet, ne maradjon életben; rokonaink előtt ismerd fel, mid van nálam és vedd el. Jákob pedig nem tudta, hogy Ráchel lopta el azokat. 33. És bement Lábán Jákob sátorába, Léa sátorába és a két szolgáló sátorába, de nem találta; kiment Léa sátorából és bement Ráchel sátorába. 34. Ráchel pedig vette a bálványképeket és betette azokat a teve nyergébe és rájuk ült. Átkutatta az egész sátort és nem találta. 35. És mondta atyjának: Ne keltsen haragot uram szemeiben, hogy nem bírok fölkelni előtted, mert a nők módja szerint van rajtam. És ő kutatott, de nem tatálta a bálványképeket.
36. Ez bosszantotta Jákobot és pörlekedett Lábánnal; fölszólalt Jákob és mondta Lábánnak: Mi az én bűnöm, mi az én vétkem, hogy üldözőbe vettél? 37. Hogy átkutattad minden holmimat, mit találtál házad minden holmijából? Tedd ide rokonaim és rokonaid elé, hogy döntsenek kettőnk között. 38. Immár húsz évig voltam nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el és juhaid kosait nem ettem meg. 39. Széttépettet nem hoztam hozzád, én bűnhődtem érte; kezemből követelted a nappal ellopottat és az éjjel ellopottat. 40. Úgy voltam nappal, hogy megemésztett a hőség és a fagy éjjel, hogy elillant az álom szemeimről. 41. Íme, húsz évig voltam házadban, szolgáltalak tizennégy évig két leányodért és hat évig juhaidért, te pedig megváltoztattad béremet tízszer. 42.Ha atyám Istene, Ábrahám Istene és Izsák félelme nem lett volna velem, bizony most üresen bocsátottál volna el engem; nyomorúságomat és kezem fáradozását látta Isten és döntött tegnap éjjel.
43. Lábán pedig felelt és mondta Jákobnak: A leányok az én leányaim, a fiúk az én fiaim, a juhok az én juhaim és minden, amit látsz, az enyém az; leányaimmal pedig, mit tegyek ezekkel ma, vagy az ő fiaikkal, akiket szültek? 44. Most tehát gyere, hadd kössünk szövetséget, én meg te, hogy legyen tanú köztem és közted. 45. És vett Jákob egy követ és oszloppá emelte azt. 46. És mondta Jákob a rokonainak: Szedjetek köveket! Ők vettek köveket és csináltak kőhalmot; és ettek ott a kőhalomnál. 47. És elnevezte Lábán Jegár-Száhádúszónak; Jákob pedig nevezte Gál-Édnek. 48. És mondta Lábán: Ez a kőhalom tanú köztem és közted ma; azért nevezte el Gál-Édnek, 49. és Micpónak, mert mondta: Őrködjék az Örökkévaló köztem és közted, miután majd elváltunk egymástól, 50. hogy nem nyomorgatod leányaimat és hogy nem veszel feleségeket leányaimon kívül! Nincs senki velünk; lásd, Isten a tanú köztem és közted. 51. És mondta Lábán Jákobnak: Íme, ez a kőhalom és íme, az oszlop, melyet felhánytam köztem és közted, 52. tanú ez a kőhalom és tanú az oszlop, hogy én nem fogok átvonulni hozzád a kőhalmon túl és te sem fogsz átvonulni hozzám a kőhalmon és az oszlopon túl rosszra! 53. Ábrahám Istene és Nóchór Istene ítéljen közöttünk, az ő atyjuk Istene! És Jákob megesküdött Izsáknak, az ő atyjának félelmére.54. És áldozott Jákob vágóáldozatot a hegyen és meghívta rokonait, hogy egyenek kenyeret; ettek kenyeret és megháltak a hegyen.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

David Yonggi Cho - Legyél egészséges! 6.

A megváltás az Ószövetségben

A hármas áldás legfontosabb erőfeltétele e könyv legfőbb tárgya, Jézus Krisztus keresztje. Az előfeltétel így írható le: az ember bűnbe esett és fellázadt Isten ellen. Szelleme, lelke és a teste a Sátán fogságába került, de Jézus Krisztus kereszten ontott vérének érdeméért az ember megszabadult a bűn és a halál fogságából. A fenti előfeltétel tükrében a bűn következményeképpen megjelenő betegségnek is benne kell lennie a kereszt megváltó kegyelmében. Ha ez nem lenne benne a kereszt megváltó művében, akkor az csak egy bizonyos időre szólna, akármennyire is irgalommal és könyörületességgel volt tele Jézus gyógyító szolgálata. Ugyanis az Isten és ember között kötött Új Szövetség végső érvényét csak a kereszt adja. Bizonyos-e az, hogy a betegségből való megváltás a kereszt által része volt Isten üdvösségének, amely már elő volt készítve a világ alapjainak felvettetése előtt? Ha igaz az, hogy a betegségből való gyógyulás fontos szerepet játszik Isten örökkévaló üdvtervében, akkor be kell mutatnunk azt, hogy erről a gyógyulásról már prófétáltak Isten szent emberei az Ószövetségben. Az Ószövetség ugyanis az Újszövetség előképe. Nézzük meg azt, hogyan jelenik meg a betegségből való megváltás az Ószövetség jelképeiben.

A húsvéti bárány, az egyik legfontosabb előkép, amely rávilágít arra a tényre, hogy a betegségből való szabadulás is benne van Krisztus golgotai áldozatában. A húsvéti bárány Jézus Krisztust jelképezi. A húsvéti bárány vérét az ajtófélfákra kenték fel, hogy így megmeneküljenek a halál angyalának csapásától. Ez a történet azt mutatja, hogy Jézus Krisztus vére megvéd minket az ítélet haragjától. De mit jelent a bárány húsa?

2Mózes 12,46 és 4Mózes 9,12 azt mondja, hogy Izrael fiainak még azon az éjszaka meg kellett enni a bárány húsát és nem hagyhattak semmit reggelig. A bárány csontjait azonban nem törhették meg. A biblia összekapcsolja Isten keresztre feszített Fia testét a páskabárány húsával. Emlékezzünk arra, hogy a római katonák a másik két kereszten függő lator lábszárát megtörték, mert ők még nem haltak meg, viszont Jézus lábszárait nem törték meg, mert Ő már halott volt (János 19,32-33)

„Egy házban egyék meg; a házból ki ne vígy a húsból, és csontot se törjetek össze abban." (2Mózes 12,46) "Ne hagyjanak meg abból semmit reggelig, és annak csontját meg ne törjék; a páskhának minden rendtartása szerint készítsék el azt." (4Mózes 9,12)
"Mert azért lettek ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az Ő csontja meg ne törettessék, hogy beteljesedjék az írás: csontja ne töressék meg." (János 19,36)

A húsvéti bárány teste egészséget és erőt adott Izrael gyermekeinek, akik egy hosszú út előtt álltak. Hasonlóképpen Jézus is ellátott bennünket azzal az erővel, hogy meggyógyuljunk, és az Ő ereje elkísérjen bennünket életutunkon egészen addig, amíg vissza nem tér az Ő népéért. Ézsaiás próféta így jegyezte le a Szent Szellem Szavát: "És Ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az Ő sebeivel gyógyulánk meg." (Ézsaiás 53,5)

Péter apostol is bátran bizonyságot tett a Szent Szellem ihletésére. „Aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel gyógyultatok meg." (lPéter 2,24) A húsvéti bárány ünnepe az Ószövetségben a maga jelképeiben utal az engesztelés kegyelmére, amely megszabadított minket betegségeinkből - ezek azok a sebek amelyek Jézus hátán keletkeztek.

Németh Sándor - A nyelv hatalma 1.

AZ EMBER ÉS A NYELVE

A beszéd szellemi tevékenység. Az üres fecsegésnek is van spirituális tartalma. Szellemi, lelki, fizikai állapotunkat a köznapi, utcai vagy "konyhai beszedünk" sokkal inkább alakítja, mint hivatalos megnyilatkozásaink. Különösen azok a szavak és mondatok gyakorolnak negatív hatást az emberre, amelyeket megfontolás nélkül, felelőtlenül, automatikusan mond ki.

Materialista kultúrában komoly nehézségbe ütközik a bibliai antropológia azon tételének elfogadtatása, amely szerint az ember szellemi lény, aki testben lakozik. Az Írás szerint legfontosabb alkotórészünk láthatatlan, szellemi természetű, melynek eredendő forrása Isten Szelleme (héberül: ruach). Testünket szellemünk élteti. E kettő találkozási pontjaira épül a lelkünk (görögül: pszükhé). Az ember fizikai halála pontosan akkor áll be, amikor a szelleme kilép a testéből, és az Isten által kijelölt helyre költözik. Miután a szellem kiköltözik, a test mozdulatlan, élettelen marad.

A túlélők az elköltözött személvnek csupán fizikai, látható for­máját, a kiüresedett edényt látják. Tiszteletadás mellett helyezik a holttestet a sírba, hogy beteljesüljön Isten beszéde: "Porból vétettél, és porrá leszel." Ez a megállapítás a testre vonatkozik, az ember látható - fizikai - részére, melyet Isten anyagi elemekből alkotott.

A teremtéskor az emberi test élettelenül hevert egészen addig a pillanatig, míg a Teremtő bele nem lehelte a Szellemét, a ruachot. Ádám teste ezután kelt életre és állt fel a földről. Ebben a pillanatban vette szemügyre az Édent és mindazt, amit Isten alkotott. Ádám életre kelésének első pillanata szent és csodálatos volt: az első ember önmagára eszmélt, és érzékszervei működésbe léptek, hogy a jó világot megtapasztalja. Az Istentől származó Szellem ruházta föl a testet élettel.

Az ember addig él a földön, míg a test és a szellem egysége fennáll. Testbe való költözése előtt a szellem - mivel Isten természetének része volt - nem rendelkezett emberi identitással, egyediséggel, ezért nincs emlékünk a fogantatásunkat és létezésünket megelőző időről. A lélek nem más, mint az emberi testet éltető, örökkévaló szellemnek egyedi és megismételhetetlen manifesztációja, amely éntudatunk, identitásunk hordozója. Lelkünk eredeti és változékony. Változásainak végeredménye alapján határozza meg Isten a fizikai halál után az ember szellemének természetfölötti sorsát.

A test és a szellem elválása után a lélek nem semmisül meg, hanem a szellem részeként költözik a láthatatlan világba. Így a szellem nem a megtestesülés előtti állapotába kerül vissza, nem oldódik fel Isten Szellemében, hanem a természetfölöttiben is egyedi marad, megőrzi önazonosságát, amely a lélek és a test cselekedetei által alakult ki. Az Istentől származó szellemünk - a testünkkel és lelkünkkel való egység, valamint a közöttük lévő bonyolult kölcsönhatás miatt - emberi szellemmé vált. Ebben a minőségében távozik a testből, hogy majd megjelenjen Isten ítélőszéke előtt.

A nyelv az emberi személyiség megvalósulásában központi szerepet tölt be. Ahhoz, hogy a beszéd spirituális jelentőségét megértsük, figyelembe kell vennünk a szellemi halál uralmát a bukott ember felett. A bűn nem semmisítette meg az ember szellemét. Elterjedt a magyar közgondolkodásban a halálnak a megsemmisüléssel való azonosítása. Ez a feltételezés a fizikai halálról is téves, de még hangsúlyozottabban hibás a szellemi halálra vonatkozóan.

Az ember halálának egyik formája sem jelent teljes megsemmisülést. A fizikai halál átmeneti ideig semmisíti meg az emberi testet, amikor a sírba került holttest széthull materiális alkotóelemeire. Ezt az állapotot szünteti meg a test feltámasztása. A szellemi halál uralma alatt az ember biológiailag tovább él testben, ahogy ez Ádámmal is történt a bűnbeesés után. Újjászületés előtt az ember biológiailag élő halott. Ez többek között azt jelenti, hogy szellemét a bűn elszakította az isteni élettől.

Az ember számára az üdvösség kizárólag az isteni élet. Ádámnak mint élő léleknek az örök élete Istenben volt. Az ember teremtett mivoltából fakadóan az Úrral való közösségben eszmélt létezésre. Ezt a közösséget egyetlenegy Ige szabályozta, amelytől függött jövőjének alakulása. Az Igének való engedelmesség végérvényes jutalma az örök élet lett volna. Az engedetlenség következménye pedig a halál: az Istennel való közösség megszűnése. Az ember azonban megbukott.

A bűnbe esett emberbe behatolt a halál szelleme, és ez kiszolgáltatottá tette a sötétség különböző rangú szellemi erői előtt is. Felborult a természetét alkotó részek rangsora, a múlékony természetes élet uralma váltotta fel az emberi örök életet, a test uralma alá került lélek pedig elfoglalta a szellem vezető helyét: így vált az ember testi lénnyé. A bukott embert testi kívánságai, illetve lelki gondolatai, érzései vagy akarata vezetik. Így az ész vagy az érzelem emberei nem szellemi emberek. Esetükben csupán arról van szó, hogy az isteni élettől megfosztott testi embert leginkább az értelem vagy az érzelmek vezetik pályafutása során.

Újjászületni csak Jézus Krisztus által képes az ember. Újjászületés nélkül viszont lehetetlenség Istennel közösségbe kerülni. Az újjászületett ember a bűnbocsánat mellett új szellemet is kapott Istentől; amely Jézus Krisztus életét és föltámadásának erejét hordozza. Ez a szellemi halál eltávolítását is jelenti az életünkből.

Szellemünkben ettől kezdve az örök élet uralkodik. Testünk azonban továbbra is kiszolgáltatott marad az elmúlásnak és a fizikai halálnak a föltámadásig. Szellemünkből a testünk számára nyelvünk közvetíti Isten természetfeletti erejét, így az Úr kegyelme a fizikai állapotunkat jelentős mértékben javítja.

Forrás: Új Exodus Magazin, 8. évf. 1. sz. / 1996

Mózes első könyve 30.

1. Midőn Ráchel látta, hogy ő nem szült Jákobnak, irigykedett Ráchel az ő nővérére és mondta Jákobnak: Adj nekem gyermekeket, mert ha nem, meghalok én. 2. És fölgerjedt Jákob haragja Ráchel ellen és mondta: Vajon Isten helyében vagyok-e én, aki megvonta tőled a méhnek gyümölcsét? 3. És az mondta: Íme szolgálóm Bilhó, menj be hozzá és szüljön az én térdeimen, hogy felépüljek én is általa. 4. És odaadta neki Bilhót, az ő szolgálóját feleségül; és Jákob bement hozzá. 5. És fogant Bilhó és fiat szült Jákobnak. 6. És mondta Ráchel: Ítélt fölöttem Isten, meg is hallgatta szavamat és fiat adott nekem; azért nevezte el Dánnak. 7. Újra fogant és szült Bilhó, Ráchel szolgálója második fiút Jákobnak. 8. És mondta Ráchel: Isteni küzdelmeket kűzdtem nővéremmel, győztem is; azért nevezte el Náftálinak. 9. És látta Léa, hogy nem szül többet, vette Zilpót, az ő szolgálóját és odaadta őt Jákobnak feleségül. 10. És szült Zilpó, Léa szolgálója, Jákobnak fiat. 11. És mondta Léa: Megjött a szerencse; és elnevezte Gádnak. 12. És szült Zilpó, Léa szolgálója, második fiút Jákobnak. 13. És mondta Léa: Boldogságom ez, mert boldognak mondanak engem a leányok: és elnevezte Ásérnek.
14. És elment Rúbén a búzaaratás napjaiban és talált nadragulyákat a mezőn, elvitte azokat anyjának, Léának; és mondta Ráchel Léának: Adj csak nekem fiad nadragulyáiból. 15. De ő mondta neki: Vajon kevés-e, hogy elveszed férjemet, még elvennéd fiam nadragulyáit is? És mondta Ráchel: Azért maradjon veled az éjjel fiad nadragulyáiért. 16. Midőn Jákob jött a mezőről este, kiment elébe Léa és mondta: Hozzám jöjj be, mert bérbe vettelek fiam nadragulyáiért. És vele maradt az éjjel. 17. És meghallgatta Isten Leát, ez fogant és szült. Jákobnak ötödik fiút. 18.És mondta Léa: Isten megadta jutalmamat, hogy odaadtam szolgálómat férjemnek; és elnevezte Isszáchárnak. 19. Léa újra fogant és szült Jákobnak hatodik fiút. 20. És mondta Léa: Megajándékozott engem Isten ajándékkal, immár nálam fog lakni férjem, mert szültem neki hat fiút; és elnevezte Zebulúnnak. 21. Azután szült egy leányt és elnevezte Dinának.
22. És megemlékezett Isten Ráchelről, meghallgatta őt Isten és megnyitotta méhét; 23. fogant és fiat szült és mondta: Elhárította Isten az én gyalázatomat. 24. És elnevezte Józsefnek, mondván: Adjon még az Örökkévaló nekem másik fiút.

25. És volt, amint szülte Ráchel Józsefet, mondta Jákob Lábánnak: Bocsáss el engem, hadd menjek el helységembe és országomba. 26. Add ide feleségeimet és gyermekeimet, akikért téged szolgáltalak, hadd menjek el; mert te ismered szolgálatomat, amellyel szolgáltalak. 27. És mondta neki Lábán: Ha ugyan kegyet találtam szemeidben – sejtem, hogy az Örökkévaló megáldott engem miattad. 28. És mondta: Szabd ki béredet rám és megadom. 29. És mondta neki: Te tudod, miként szolgáltalak és mivé lett a te nyájad nálam. 30. Mert kevés az, amid volt én előttem és elterjedt sokasággá, az Örökkévaló megáldott téged nyomomban; és most, mikor tegyek valamit én is az én házamért? 31. És ő mondta: Mit adjak neked? És mondta Jákob: Ne adj nekem semmit; ha megteszed nekem ezt a dolgot, ismét legeltetem juhaidat és őrzöm. 32. Bejárom ma összes juhaidat, eltávolítván onnan minden bárányt, mely pöttyös és foltos és minden sötétszínű bárányt a juhok közül, meg a foltost és pöttyöst a kecskék közül; ez legyen a bérem. 33. És tanuskodjék mellettem igazságom a holnapi napon, ha majd eljössz béremhez, mely előtted van; minden, ami nem pöttyös és foltos a kecskék között és sötétszínű a juhok között, lopott az nálam.34. És Lábán mondta: Igen, vajha lenne szavad szerint. 35. És eltávolította aznap a bakokat, a tarka lábúakat és foltosakat és mind a kecskéket, a pöttyöseket meg a foltosakat, mindazt, amelyen valami fehér volt és minden sötétszínűt a juhok közül; és adta fiai kezére. 36. És hagyott három napi utat maga között és Jákob között; Jákob pedig legeltette Lábánnak többi juhait.

37. És vett magának Jákob friss nyárfapálcát és mogyoró- meg gesztenyefát és héjazott rajtuk fehér csíkokat, megmeztelenítvén a fehéret, mely a pálcákon volt. 38. És odaállította a pálcákat, melyeket lehéjazott, a vályúkba, a vízitatókba, ahova mennek a juhok, hogy igyanak, szemközt a juhokkal és felhevültek, midőn eljöttek inni. 39. És felhevültek a juhok a pálcáknál; és ellettek a juhok tarkalábúakat, pöttyöseket és foltosakat. 40. A bárányokat elkülönítette Jákob és fordította a juhok arcát a tarkalábúak felé és minden sötétszínű felé Lábán juhai között; és külön helyezett el magának nyájakat és nem helyezte azokat Lábán juhaihoz. 41. És volt, valahányszor felhevültek a korai juhok, akkor odatette Jákob a pálcákat a juhok szemei elé a vályúkba, hogy felhevüljenek a pálcáknál. 42. Midőn pedig későn ellettek a juhok, nem tette oda; és lettek a későn ellők Lábáné, a koraiak Jákobé. 43. És kiterjeszkedett a férfiú igen nagyon és volt neki sok juha, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Örömteli mindennapok Joyce Meyer-rel 5.sorozat, 1. rész

Rod Parsley - A Kereszt 6.

Egy kimondhatatlan szépséget lehet meglátni a keresztnél, - de csak ha van szemünk meglátni azt. Egy kereszt nélküli generációt hoztunk létre. Paradox módon keresztek mégis mindenhol ott vannak. Ott fityegnek az istentelen, pörgő popsztárok csillagképes nyakláncain. Elit profi atléták keresztekkel díszítik a testüket úgy, hogy olyan tetoválást csináltatnak, amely néha befedi az egész felsőtestüket. Néhányan ezek közül a festékfoltos harcosok közül valóban ismerik Jézus keresztjét, amelyet magukra tetováltattak. Sokan közülük viszont nem - csak egyszerűen kisajátították ezt a szent szimbólumot, mint afféle hippi színlelést. Ugyanakkor, ha a kereszt megjelenik egy város főterén vagy egy iskolai programban, erőtlenséget és pereskedést vált ki. 2012-ben a Freedom From Religion Foundation (a Vallástól Szabadon Alapítvány) egy több részből álló kampányt kezdett el, hogy eltávolítsa a kereszteket egész Amerikában. Ez a lengyel Jaruzelskit biztosan büszkévé tette volna.

Ezek között az erőfeszítések között voltak olyan nyomásgyakorlások, amelyek pl. arra fókuszáltak, hogy a Rhode Islandi Woonsocketben távolítsák el a II. Világháborúban megölt katonák fehér kereszt alakú emlékművét. Ez a monumentum, amelyet a híres I. Világháborús éra a „ Flandria mezői”című verse világosan inspirált, több mint 91 évig állt ott háborítatlanul. „Flandria mezőin nyílnak a mákvirágok/ sorról sorra a keresztek között”. Mindeközben egy férfi vizeletbe merít egy keresztet, készít róla egy fényképet és „művészetnek” kiáltja ki. Majd az emberek ünneplik a „bátorságáért”. Hogyan lehetséges, hogy a kultúránk utat talált a legfontosabb embléma elbagatellizálására és a társadalom perifériára szorítására, hogy kilábaljon a rohanó történelem folyójából? Hogyan tudjuk egyszerre száműzni a keresztet és megszentségteleníteni azt? Hogyan lehetséges az első alkotmánymódosítás értelmezése, hogy közszemlére tegyünk egy úgynevezett művészetet, amely beszennyezi a keresztet, ugyanakkor nem védjük meg azt a pedagógust aki kereszt alakú kitűzőt visel? Hogyan lehet valójában azt vitatni, hogy ugyanez a módosítás történetesen megfosztja azt a pedagógust a jogaitól? Bármely társadalom, amelyik sikeresen menedzsel ilyen vadul disszonáns, teljesen összeegyeztethetetlen nézetet, az egyszerre csak belecsúszik az őrület egy nagyon speciális formájába. Őrület… de van rá gyógyszer.

Mint az ítéletnek, ennek orvoslása is az Isten házában kell, hogy elkezdődjön. Az egyház nem tud szólni az elveszettekhez és a remény nélküli világhoz anélkül, hogy először visszatenné a kereszthez a jogos helyére, a saját szívében és az üzenetében. Ez a hely a középpont. "De mi a helyzet a feltámadással?” – kérdezik néhányan. „Nem annak kellene lenni az középpontban?" Kétség nélkül Krisztus feltámadásának jelentőségét a hitünkben és üzenetünkben nem lehet eléggé hangsúlyozni. A kereszt nélkül azonban nem lett volna feltámadás. Nem lehet örülni a Húsvét vasárnapnak a Húsvét péntek fájdalma nélkül. De a keresztnél megmutatkozik Isten szeretete a föld és menny csodálkozó szemei előtt. Ez a könyv, amelyet a kezedben tartasz most arra a magasztos célra törekszik, hogy segítsen neked az olvasónak a keresztény hited újrakalibrálni és visszahelyezni a keresztet, ahova az való. Ez egy neked készült meghívó, hogy elindulj egy csodálatos, de nehéz utazáson - egy utazáson, amely a Golgotára vezet. Némely látvány félelmetes lesz, hiszen ez az epikus expedíció a szellemi királyság magaslataira visz el, ahol meg fogod látni azt, amit az emberi szem nem foghatott fel azon a napon, amikor Jézus felajánlotta önmagát - a kozmikus, színfalak mögötti mennyben zajló csatában az egész emberiségért. Egyéb dolgokat is látni fogsz, amelyeket nehéz felfogni, ahogy konfrontálódsz azzal a zord valósággal, amit a római keresztre feszítés valójában jelentett. A horrorért cserébe egy életet átalakító megértést fogsz kapni arról az árról, amit kifizetett érted Jézus, hogy teljes legyél és egészen az Övé legyél.

Fordította: Nagy Andrea

Ruff Tibor - Mindennapi áldozat 8.

Miután a főpap és segítői kijöttek a Szenthelyről, a többi pap is bement, leborult, majd ők is kijöttek, és valamennyien együtt megálltak a Templom tizenkét lépcsőjén. Kezüket a nép felé emelték, és az imádkozó sokaságot megáldották az ároni áldással:

„Az Úr áldjon meg és őrizzen meg,
ragyogtassa fel arcát rajtad,
és könyörüljön rajtad!
Fordítsa az Úr a tekintetét rád,
és adjon neked békességet!”
(4Móz 6:24–26)

Ezután az a pap, akire a sors esett, hogy a bárány tagjait az oltár tüzébe vesse, felment az oltárra a feljárórámpán. Néha a főpap tette ezt meg, neki semmilyen sorsolásban nem kellett részt vennie, mindig minden áldozatot elvégezhetett, ha kívánta. Azok, akik a tagok hordozására voltak kijelölve, külön-külön felvitték ezeket az áldozatot bemutató papnak a feljáróról, ahol le voltak rakva. Ő mindegyikre rátette a kezét, majd egyenként a tűzre dobta őket.

Ezután átment az oltár másik sarkára, és hozzákészült az italáldozathoz. Ekkor két pap két kürttel a kezében felállt egy kis márványasztalra, amely az oltár mellett volt, két ezüstharsonával a kezükben, és háromszor kürtöltek: egyszer elnyújtottan, azután szaggatottan, végül ismét elnyújtottan – majd odaálltak a cintányéros mellé, aki a léviták zenekarát és kórusát vezényelte.

Miközben a pap lehajolt, hogy az italáldozatul szolgáló bort az oltárra kiöntse (25. kép) , a helyettes főpap jelt adott a zenekarnak, akik elkezdték énekelni a szokás szerint aznapra való zsoltárt. A hét első napján a 24. zsoltárt, a másodikon a 48-ast, a harmadikon a 82-est, a negyediken a 94-est, az ötödik napon a 81-est, a hatodikon a 93-ast, szombaton pedig a 92-est („zsoltár, ének szombatnapra” ) énekelték a reggeli egészen elégő áldozat alatt.

Amikor szünetet tartottak a zsoltárban – ott, ahol a szövegben ez áll: „szela” –, a kürtösök mindig fújtak egy hosszú, elnyújtott, emelkedő hangot, a nép pedig leborulva imádta Istent, s miközben odabent a Szenthelyen felszállt az illatáldozat füstje, idekint a bárányé, az oltár oldalán pedig alácsordult az italáldozat bora – szemben a bejárattal, az Olajfák hegye felett megjelent a felkelő nap.

Imádkozás az Udvarban

„És egy bothoz hasonló mérőnádat kaptam e szavakkal:
– Kelj fel, és mérd meg Isten Templomát, azokat, akik imádkoznak benne, és az áldozati oltárt! De a Templom külső udvarát hagyd ki, ne mérd meg, mert azt a nemzetek kapják meg…” (Jel 11:1–2)

A zsoltár és az ima után a főpap és a hetven tagú Nagy Szanhedrin tagjai minden hétköznapon bevonultak a Faragott Kő Termébe, és ülésezni kezdtek, egészen estig: a nép peres ügyeiben ítélkeztek, államigazgatási kérdésekben döntöttek – már amennyire a római hatalom megengedte nekik. Egyik nap egy különösen felzaklató üggyel kezdődött a nap. Az ítéletet mindannyian már előre tudták…

„Amint megvirradt, összegyűlt a nép véneinek tanácsa, a főpapok és az írástudók, bevezették gyűlésük elé, és így szóltak:
– Ha te vagy a Messiás, mondd meg nekünk!
– Ha megmondom nektek, úgysem hiszitek el – felelte Jézus –, ha pedig én kérdeznék tőletek, úgysem válaszolnátok! De mostantól fogva »az Emberfia Isten erejének jobbján ül«!
– Te vagy hát az Isten Fia? – kérdezték erre mindnyájan.
– Ti mondjátok, hogy én vagyok! – felelte nekik.
– Mi szükségünk van még tanúvallomásra? – mondták erre. – Hiszen mi magunk hallottuk a saját szájából!” Lk 22:66–71)

A Faragott Kő Termében még érezni lehetett a néhány perce tűzre dobott bárány égő húsának és az illatáldozatnak az illatát, az ablakon át jól látszott a pár méterre lévő oltárról felszálló füst, amikor halálra ítélték. Még a fülükben csengtek az aznapi zsoltár utolsó sorai:„…Mikor azt mondtam: Az én lábam eliszamodott: a te kegyelmed, Uram, megtámogatott engem. Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim: a te vigasztalásaid megvidámították az én lelkemet. Van-e köze tehozzád a hamisság székének, amely nyomorúságot szerez törvény színe alatt? Egybegyülekeznek az igaznak lelke ellen, és elkárhoztatják az ártatlannak vérét…”

A keresztények napi áldozata

„Kérlek tehát titeket, testvérek, az Isten könyörületességére, hogy ajánljátok föl a testeteket, értelmes szolgálatotokat az Istennek, mint élő, szent, számára kedves áldozati ajándékot…” (Róm 12:1)

Forrás: Új Exodus Magazin, 2004. december

http://www.ujexodus.hu/tortenelem/mindennapi_aldozat

Mózes első könyve 29.

1. És fölemelte Jákob lábait és elment a Kelet fiainak országába. 2. És látta, hogy íme egy kút van a mezőn és íme ott három juhnyáj heverész mellette, mert abból a kútból itatták a nyájakat; de a kő nagy volt a kút száján. 3. És miután odagyűltek mind a nyájak, akkor elgördítették a követ a kút szájáról és megitatták a juhokat; azután visszatették a követ a kút szájára, a helyére. 4. És mondta nekik Jákob: Testvéreim, honnan valók vagytok ti? És ők mondták: Choronból valók vagyunk mi. 5. És mondta nekik: Ismeritek-e Lábánt, Nochór fiát? És ők mondták: Ismerjük. 6. És mondta nekik: Békességben van-e? És ők mondták: Békességben; és íme, Ráchel, az ő leánya jön a juhokkal. 7. És ő mondta: Íme, még nagy a nap, nincs még ideje beterelni a nyájat, itassátok meg a juhokat és menjetek, legeltessetek. 8. De ők mondták: Nem tehetjük, amíg össze nem gyűlnek mind a nyájak, akkor elgördítik a követ a kút szájáról, hogy megitassuk a juhokat.

9. Még beszélt velük és Ráchel jött a juhokkal, melyek atyjáéi voltak, mert pásztornő volt ő. 10. És volt, midőn meglátta Jákob Ráchelt, Lábánnak, anyja fivérének leányát és Lábánnak, anyja fivérének juhait, akkor odalépett Jákob és elgördítette a követ a kút szájáról és megitatta Lábánnak, anyja testvérének juhait. 11. Megcsókolta Jákob Ráchelt és fölemelte hangját és sírt.12. És tudtára adta Jákob Ráchelnek, hogy az ő atyjának rokona ő és hogy Rebeka fia ő; az pedig futott és tudtára adta atyjának. 13. És volt, midőn Lábán hallotta hírét Jákobnak, az ő nővére fiának, elébe futott, átölelte, megcsókolta és bevitte a házába; ő pedig elbeszélte Lábánnak mind a dolgokat. 14. És mondta neki Lábán: Bizony csontom és húsom vagy te! És maradt nála egy teljes hónapig. 15. Ekkor mondta Lábán Jákobnak: Vajon azért, mert rokonom vagy te, szolgálnál engem ingyen? Add tudtomra, mi legyen a béred? 16. Lábánnak pedig volt két leánya: a nagyobbik neve Léa, a kisebbik neve pedig Ráchel. 17. Léa szemei azonban gyengék voltak, Ráchel pedig szép alakú és szép ábrázatú volt.

18: És Jákob szerette Ráchelt; és mondta: Szolgállak téged hét évig Ráchelért, kisebbik leányodért. 19. És mondta Lábán: Jobb, ha neked adom őt, mintha adom őt más férfinak; maradj nálam. 20. És szolgált Jákob Ráchelért hét évig; és olyanok voltak szemeiben, mint egynéhány nap, mivelhogy szerette őt. 21. És mondta Jákob Lábánnak: Add ide feleségemet, mert leteltek napjaim; hadd menjek be hozzá. 22. Erre egybegyűjtötte Lábán a helység összes embereit és csinált lakomát. 23. És volt este, vette leányát, Leát és bevitte őhozzá; ő pedig bement hozzá.24. És Lábán odaadta neki Zilpót, az ő szolgálóját, Léa lányának szolgálóul. 25. És volt reggel, íme Léa az; akkor mondta Lábánnak: Mit tettél velem? Nem-e Ráchelért szolgáltam nálad, miért csaltál meg? 26. És mondta Lábán: Nem tesznek úgy a mi helységünkben, hogy odaadják az ifjabbikat az idősebb előtt. 27. Töltsd ki ennek a hetét és odaadjuk neked amazt is, a szolgálatért, mellyel majd szolgálsz nálam még másik hét évig. 28. És Jákob úgy tett; kitöltötte emennek a hetét is azt neki adta Ráchelt, a leányát őneki feleségül. 29. És odaadta Lábán Ráchelnek, az ő leányának Bilhót, az ő szolgálóját, őneki szolgálóul. 30. Bement (Jákob) Ráchelhez is és jobban szerette Ráchelt Leánál; és szolgált nála még másik hét évig.

31. Az Örökkévaló pedig látta, hogy Léa gyűlölt és megnyitotta méhét; Ráchel pedig magtalan volt. 32. Léa fogant és fiat szült és elnevezte Rúbénnek, mert mondta: Bizony látta az Örökkévaló nyomorúságomat, mert most szeret majd az én férjem. 33. Újra fogant és fiat szült és mondta: Mert meghallotta az Örökkévaló, hogy gyűlölt vagyok, azért adta nekem ezt is; és elnevezte Simonnak. 34. Újra fogant és fiat szült és mondta: Most immár ragaszkodni fog hozzám férjem, mert szültem neki három fiút; azért nevezte el Lévinek. 35. Újra fogant és fiat szült és mondta: Immár hálát adok az Örökkévalónak, azért nevezte el Júdának. És többet nem szült.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Derek Prince - A Nélkülözhetetlen Szó 3.

Az Efézusiaknak írt levél 6:17-ben Pál az mondja: „És vegyétek fel a Szellem kardját is, ami az Isten beszéde.” Két szót alkalmaz a görög a ’szó’ kifejezésre: az egyik a logosz, a másik a réma. A logosz a teljes, örökkévaló szava Istennek. A réma Isten kimondott szava. Ez utóbbit használja az Efézus 6:17: „vegyétek fel a Szellem kardját, ami Isten igéje [rémája, kimondott szava]” Amikor a Sátánnal küzdesz, Isten kimondott beszédével kell ütköztetned!

A Biblia nem fog védelmet adni, ha csak a könyvespolcodon tartod, és akkor sem, ha az éjjeliszekrényeden van. Kizárólag akkor működik, amikor idézed. A szádban kell tartanod, és magadnak is ki kell mondanod. Ekkor válik éles karddá, amitől az ördög megfutamodik. Egyszerűen sosincs válasza rá!

Nézzük meg, mit mond Jézus Isten írott igéjének hatalmáról, amikor az általunk Ószövetségnek hívott szövetségről beszél:

„Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem. Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, amíg minden be nem teljesedik.” (Mt 5:17-18)

A ’jóta’ szó a modern héberben a ’jod’ hangzónak felel meg, ami az ábécéjük legkisebb betűje. A ’pontocska’ egy apró vessző, amit a betűre tesznek, hogy megkülönböztessék egy hasonló betűtől. Ezek a legapróbb írásjelek az írott héber szövegben, és Jézus azt mondja, közülük egy sem fog eltűnni. Nem Isten kimondott szaváról beszél itt, mert a ’jóta’ és a ’pontocska’ kizárólag az írott szövegben alkalmazható. Tehát Jézus teljes mértékben elismerte Isten igéjének írott formáját.

Egy kicsivel később, egész közel szolgálatának végéhez, Jézus korának liberálisaival, a szadduceusokkal vitázott, akik nem fogadták el a teljes írás hitelességét. Kizárólag az első öt könyvet, a Tórát fogadták el. Vitatták a halottak feltámadásának tanítását, és egy okos kérdéssel fordultak Jézushoz, aki így felelt nekik:

„A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-e, amit az Isten mondott néktek, így szólván: Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene.” (Mt 22:31-32)

Figyeld meg, hogyan alkalmazta Jézus az írást. Ezeket a szavakat Mózes írta le ezernégyszáz évvel korábban. Az Úr közvetlenül mondta Mózesnek egy akkori helyzetben. De Jézus nem egy olyan mondatról beszélt nekik, amit Mózes hallott ezernégyszáz évvel azelőtt. Azt mondta: „nem olvastátok-e, amit az Isten mondott NEKTEK?” Az írás sosem veszíti el aktualitását. Sosem csupán az emberi értelem feljegyzése az írás, hanem Isten ihlette. És még ha háromezer évvel ezelőtt írták is le, mégis Isten szava HOZZÁD, ma. Ezt jelenti az Írás tekintélye, ahogyan Jézus értette.

Az Újszövetség tekintélye

Az Újszövetség mögötti tekintély ugyanaz, mint az Ószövetség mögötti. Nézzük meg Jézust, tanítványaival! Kezdte felkészíteni őket arra a tényre, hogy elmegy tőlük.

„Ezeket beszéltem néktek, amíg veletek valék. Ama vigasztaló pedig, a Szent Szellem, akit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.” (Jn 14:25-26)

Az apostolok írásai mögött a Szent Szellem a tekintély. Jézus azt mondta Róla, két dolgot fog tenni: „mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, amiket mondottam néktek.” Tehát az evangéliumok feljegyzése nem az emberi emlékezeten múlott, hanem a Szent Szellem igazsága jelent meg benne.

Mellékesen hadd jegyezzem meg, hogy Jézus nem törődött a nyelvtani szabályokkal, amikor hangsúlyozta, hogy a Szent Szellem nem „valami”, hanem „valaki”. A görög nyelv szabályai szerint tárgyként kellett volna rá hivatkoznia, de nem így tett, hanem alanyként beszélt Róla. Életbevágóan fontos, hogy megértsd: a Szent Szellem nem valami, hanem „Valaki”, egy személy, akivel úgy kell összekapcsolódnod, mint egy személlyel.

János evangéliuma 16. részében Jézus egy másik, nagyon fontos jellemvonását emeli ki a Szent Szellemnek:

„De mikor eljő amaz, az igazságnak Szelleme, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, amiket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek. Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.” (Jn 16:13-14)

A Szent Szellem mindig Jézust dicsőíti. Ha volt már olyan szellemi tapasztalatod, ami nem dicsőítette Jézust, ellenben embernek vagy valami másnak tulajdonított dicsőséget, biztos lehetsz benne, hogy az nem a Szent Szellem volt. A Szent Szellem legfőbb szolgálata, hogy Jézust kijelentse és dicsőítse. A Biblia azt mondja, meg kell ítélnünk a szellemeket, és azt, hogy valami a Szent Szellemtől származik-e, megítélhetjük arról, Jézust dicsőíti-e. Ha nem teszi – pedig nagyon jól hangzik, vagy nagyon szellemi, vagy akár messze hangzóan és hangosan szól – akkor nem a Szent Szellemtől van, mert a Szent Szellem senki mást nem dicsőít, csak Jézust. Ebben nagyon lelkiismeretes vagyok magammal szemben. Folyamatosan felteszem magamnak a kérdést, ezzel ellenőrzöm magam: „Vajon Jézusnak adom a dicsőséget, vagy arról próbálom meggyőzni az embereket, hogy Derek Prince valaki fontos ember?” Derek Prince csupán egy Isten kegyelméből megváltott ember.

Következő levelemben feltárjuk majd Isten beszédének további jellemzőjét. Segítségedre lesz, hogy felfedezd figyelemreméltó erejét és hatását, amit életedre gyakorol.

Fordította: Marton Katalin

Ruff Tibor - Mindennapi áldozat 7.

Josephus Flavius, a rabbinikus iratok, a holt-tengeri tekercsek és az Újszövetség egyhangúlag tanúságot tesznek arról, hogy – miközben a papság egy része valóban lelkiismeretesen és becsülettel igyekezett szolgálni – a főpap és környezete a végsőkig romlott és korrupt volt. Ekkoriban már mindenki tudta Izraelben, hogy immár majdnem kétszáz éve, a Makkabeusok szabadságharca utáni időktől fogva a főpapi méltóságot pénzért vagy politikai alkukért cserébe lehetett megvásárolni – ez nyílt titok volt az egész országban. Voltak olyan főpapok is, akik még olvasni sem tudtak, úgy kellett felolvasni nekik a Szentírást, jóllehet még a közemberek legnagyobb része is ismerte a betűket. A cádókita (szadduceus) származású főpapok vallási-politikai pártot is alapítottak, hogy hatalmukat megszilárdítsák. Köztudott volt, hogy a széles körben hódító görög kultúra iránti vonzalmuk eredményeképpen világnézetük és hitük eltorzult: nem hittek már a teljes Szentírás Istentől való származásában, csak a mózesi Törvényt fogadták el, de valószínűleg azt is csak színleg, mert segített a papi hatalmat fenntartani. Nem hittek abban sem, hogy a halottak fel fognak támadni, vagy hogy léteznek szellemi lények vagy angyalok – nagyon kacérkodtak viszont a lélekvándorlás görög tanításával. Uralkodásukat pedig a római hatalommal való korrupt politikai alkuk sorozata biztosította. A nép legfelső rétegei már elválaszthatatlan érdek-összefonódásba kerültek a megszálló hatalommal, és gondolkodásukat leginkább ez irányította – akár saját népükkel szemben is.

„Mióta megsokasodtak a kéjencek, megszűnt a Törvény tisztelete, és megrontották a bírósági eljárásokat is. Mióta a bíróság előtt megsokasodott a suttogók suttogása, akik a bírót igyekeznek befolyásolni, harag jött a világba, és a Sekina, Isten jelenléte eltávozott Izraeltől. Mióta megsokasodtak a személyválogatók, megnőtt a vesztegetések száma, a jogot elferdítették, és a társadalom egész vezető rétege bűzhödtté és egyre undorítóbbá vált. Mióta megsokasodtak azok, akik a rosszat jónak, a jót pedig rossznak mondják, az egész világ megtelt jajjal, mert a mi nemzedékünk csak a látszatra néz. Mióta megsokasodtak a felfuvalkodott szívűek, megsokasodtak Izraelben a pártok is, és két Tóra keletkezett: mióta megsokasodtak Hillél és Sammáj tanítványai, azóta megsokasodtak Izraelben a pártoskodások is, és két Tóra keletkezett. Mióta megsokasodtak azok a bírák, akik ajándékokat fogadnak el, az élet napjai csökkentek, és megszűnt a jó…” – panaszkodott a korabeli közállapotokról Jóhanán ben Zakkáj rabbi.

Ekkoriban már az is szokás volt mindezek miatt, hogy az engesztelés napján, amikor a főpapnak be kellett mennie a Szentek Szentjébe az áldozat vérével, a Szanhedrin mindig félrevonult előtte vele Avtinasz Termébe, és ott megeskették, hogy amikor a Szentek Szentjében egyedül lesz, ott nem fog saját és családja eretnek nézetei szerint beszélni és cselekedni, hanem csak azt mondja és teszi, amit a Szanhedrin helyesnek tart (22. kép). A főpap – a politikai nyomás alatt – ugyan kénytelen volt megesküdni erre, de számos Szanhedrin-tag így is megszaggatta ruháját afölötti gyászában, hogy Izraelben eretnekek a főpapok – immár annyi idő óta.

Sőt maguknak a cádókita főpa-poknak is egy része – a hűségesebbek – mindezek miatt már régebbi idő óta kivonult a templomi szolgálatból, olyannyira, hogy a lábukat sem tették be oda, mondván, hogy a hivatalban lévő főpapság súlyos korrupciója miatt Isten már nem vállal közösséget a Szentélyben zajló dolgokkal. Ők voltak azok, akik kivonultak a sivatagba, s a Holt-tenger partján, a társadalomtól elkülönülten, erejük végső megfeszítésével igyekeztek érvényt szerezni életükben a Törvénynek, miközben a jeruzsálemi uralkodó réteget nemes egyszerűséggel „gúnyolódóknak” nevezték, akiket a Szentírás szerint még meginteni, figyelmeztetni sem szabad. Értelmezésük szerint rájuk vonatkozik a próféta szava: „Ezért halljátok az Úrnak beszédét, csúfoló férfiak, akik uralkodtok e népen, amely Jeruzsálemben lakik. Mert így szóltok: Frigyet kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat ha jő, nem ér el minket; mert a hazugságot választottuk oltalmunkul, és csalásban rejtőztünk el! Ezért így szól az Úr Isten: Íme, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki benne hisz, az nem fut…”(Ézs 28:14–16)

Bár a nép tudta, mi történik a főpapok környezetében, a holt-tengeri esszénusok teljes elkülönülését a Templomtól a legtöbben azért túlzásnak tartották. „A főpapok ugyan korruptak, de a Templom azért mégis Isten és az imádkozás háza” – ez volt az általános nézet.

Forrás: Új Exodus Magazin, 2004. december

Mózes első könyve 28.

1. És szólította Izsák Jákobot, megáldotta őt, megparancsolta neki és mondta neki: Ne vegyél feleséget Kánaán leányai közül. 2. Kerekedj föl, menj el Páddán-Áromba Beszúélnek, anyád atyjának házába és vegyél magadnak onnan feleséget Lábánnak, anyád fivérének leányai közül.3. És Isten, a Mindenható áldjon meg, szaporítson meg, sokasítson meg és legyél népek gyülekezetévé! 4. És adja neked Ábrahám áldását, neked és magzatodnak veled együtt, hogy elfoglaljad tartózkodásod országát, melyet Isten adott Ábrahámnak. 5. És elküldte Izsák Jákobot és ez elment Páddán-Áromba, Lábánhoz, az arámi Beszúél fiához, aki fivére volt Rebekának, Jákob és Ézsau anyjának.
6. És látta Ézsau, hogy Izsák megáldotta Jákobot, és elküldte őt Páddán-Áromba, hogy vegyen magának onnan feleséget, midőn megáldotta őt és megparancsolta neki, mondván: Ne vegyél feleséget Kánaán leányai közül! 7. Jákob pedig hallgatott atyjára és anyjára, és elment Páddán-Áromba. 8. Látta tehát Ézsau, hogy visszatetszők Kánaán leányai Izsáknak, az ő atyjának szemeiben, 9. azért elment Ézsau Ismáelhez, és elvette Máchálászt, Ismáelnek, Ábrahám fiának a leányát, Nevójósz nővérét, feleségei mellé, magának feleségei mellé, magának feleségül.

10. És elment Jákob Beér-Sevából és ment Choronba. 11. Elérkezett egy helyre és meghált ott, mert lement a nap, vett a helység köveiből és feje alá tette; és lefeküdt azon a helyen. 12. És álmodta, hogy íme létra van állítva a földre, teteje pedig az eget éri; és íme, Isten angyalai föl és alá járnak rajta. 13. És íme, az Örökkévaló állt fölötte és mondta: Én vagyok az Örökkévaló, Ábrahámnak, a te atyádnak Istene és Izsák Istene; a földet, melyen te fekszel, neked adom és magzatodnak. 14. És magzatod lesz, mint a föld pora és kiterjeszkedsz nyugatra és keletre, északra és délre, és megáldatnak általad a föld összes nemzetségei, meg magzatod által. 15. És íme, én veled vagyok és megőrizlek, bárhol jársz és visszahozlak erre a földre, mert nem hagylak el, amíg meg nem tettem, amit neked mondtam. 16. És fölébredt Jákob az álmából és mondta: Valóban az Örökkévaló van ezen a helyen és én nem tudtam. 17. Félt és mondta: Milyen félelmetes ez a hely; nem más ez, mint Isten háza és ez az ég kapuja.
18. És fölkelt Jákob kora reggel, vette a követ, melyet feje alá tett és tette azt oszlopnak és öntött olajat a tetejére. 19. És elnevezte azt a helyet Bész-Élnek (Isten háza); azonban Lúz volt a város neve azelőtt. 20. És fogadást tett Jákob, mondván: Ha Isten velem lesz, megőriz ezen az úton, melyen én járok és ad nekem kenyeret enni, ruhát felölteni; 21. és visszatérek majd békében atyám házába, akkor az Örökkévaló lesz nekem Istenem, 22. ez a kő pedig, melyet oszlopnak tettem, legyen Isten háza és mindennek, amit nekem adsz, tizedét neked adom.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Joyce Meyer - Találd meg a valódi önmagad és töltsd be elhívásodat 33.

Állítsuk helyre értékünket

"Őrizkedjetek az ebektől (törvénykezőktől) őrizkedjetek a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetélkedéstől: Mert mi (keresztények) vagyunk a körülmetélkedés, akik lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk." Filippi 3:2-3.

A fenti szakasz lerombol minden olyan téveszmét, amely szerint abban bízzunk, amit megcselekszünk vagy megcselekedtünk. Egyértelműen kimondja, hogy ne a „testben” bizakodjunk, hanem „Jézus Krisztusban”. Óva int a törvénykezőktől is. Arra is ráébreszt bennünket, hogy az értékünk nem attól függ, mit cselekszünk, hanem attól, akik Jézus Krisztusban vagyunk. Isten megszabta az értékünket azzal, hogy megengedte, Jézus meghaljon értünk. Jézus kereszthalálával és szenvedésével az Atya azt üzeni nekünk „Nagyon értékes vagy számomra, bármilyen árat megfizetek a megváltásodért, és azért, hogy láthassam, azt a jó életet éled, amint elterveztem számodra”.

Ha egyszer megtaláltuk azt, „aki” helyreállíttatott, elkezdhetünk hatékonyan imádkozni azért, hogy „mit csináljunk”.

Most lehet, hogy azt mondod magadban „Joyce, nem tudom elhinni, hogy Istent ne érdekelné az, amit csinálok”.

Igazad van. Istent érdeklik a cselekedeteink. Azt szeretné, ha ezek helyes cselekedetek lennének. Igazából azt akarja, hogy nőjünk fel, és legyünk érett keresztények, és úgy viselkedjünk, mint Jézus, amikor ezen a földön járt. Isten azt akarja, hogy jó munkát végezzünk – de nem akarja azt, hogy a cselekedetektől függjünk, és azok alapján várjunk elismerést. Azért akarja, hogy jó munkát végezzünk, mert szeretjük Őt. Azt akarja, hogy a jó tetteink válaszreakciók legyenek mindarra, amit értünk tett, és amit bennünk végzett.

Ha egyszer tudom, ki is vagyok Jézus Krisztusban, a megfelelő indíttatással kezdek jó munkát végezni.

Sokan vannak, akik nem a megfelelő motivációval cselekszenek, és semmi jutalmat sem kapnak érte.

Isten számára a motívumaink a legfontosabbak. Emlékszem, volt egy időszak, amikor minden nap úgy olvastam a Bibliát, hogy a szívem mélyén úgy éreztem, Istennek mekkora örömet szerzek azzal, hogy ennyit olvasok nap mint nap. Mivel nem a megfelelő indíttatásból olvastam, így számomra az olvasás inkább nyűg volt, mint örömforrás. A Biblia olvasása, a kötelező penzum elolvasása szinte törvénnyé vált számomra. Ha nem teljesítettem, bűntudatot éreztem.

Aztán egy napon az Úr felnyitotta a szememet, és megmutatta, hogy rossz a motívum. A következő gondolatot helyezte a szívembe: „Isten ismeri a Bibliát. Nem Neki olvasok, magamért teszem, azért, hogy tudjam, mit vár tőlem, mit kell cselekednem”.

Az Úr rávilágított, hogy sokkal jobb, ha csak egy szakaszt olvasok el, és azt tökéletesen megértem, mintha elolvasnék tíz fejezetet, és egy mukkot sem jegyeznék meg belőle. A mai világ a mennyiség bűvöletében él, a minőséggel nem túl sokat törődik.

Annyira lekötött az, amiről feltételeztem, hogy „tennem” kell, hogy közben elfejetettem „lenni”. Emberi lényeknek neveznek minket, mert léteznünk kell; ha nem így lenne, emberi tetteknek hívnának.

A sátán folyton azt suttogja a füledbe: „Most mit fogsz tenni?” „Valamit tenned kell” „Jó lenne, ha csinálnál valamit”. Tulajdonképpen igaza van – valamit tennünk kell – hinni. Mindig hinnünk kell.

Fordította: Berényi Irén

Ruff Tibor - A hit filozófiája - Próféciák

Ebben az adásban a próféta személyéről beszélgetünk, illetve arról, ki lehet próféta, és egyáltalán mi az, hogy prófécia. Szóba kerül Nostradamus, és a mély álom szelleme, amely a keresztények szerint a zsidóságot a mai napig sújtja, illetve megvitatjuk, miként szereti az Örökkévaló Izraelt.

http://www.hitradio.hu/podcastok/a-hit-filozofiaja/7-profeciak

Ruff Tibor - Mindennapi áldozat 6.

Elindultak ketten a Szenthely bejárata felé, és az volt a szokás, hogy amikor az oltár és a bejárat közé értek, egyikük fogott egy másik ott lévő nagyméretű parazsasedényt, és ledobta a földre. Ez akkorát döndült, hogy egész Jeruzsálemben hallani lehetett, sőt állítólag még Jerikóban is. Ez volt az utolsó figyelmeztetés Jeruzsálem lakosai számára, hogy mindjárt kezdődik az imádkozás. Feljegyezték, hogy akik ekkor még a városban voltak, futni kezdtek, hogy odaérjenek az imára. A léviták pedig elfoglalták a helyüket az énekléshez, lépcsőkön, szemben az oltárral és a Szenthely bejáratával. Ők ketten pedig elkezdtek felmenni a bejárat tizenkét lépcsőjén. Azok, akik előzetesen bementek megtisztítani és előkészíteni az aranyoltárt és a hétágú mécstartót, előttük mentek, leborultak, megfogták otthagyott edényeiket, majd kimentek.

A füstölőedény földre dobása

„Amikor pedig feltörte a hetedik pecsétet, csend lett az égben úgy félórára. Ekkor láttam, hogy a hét angyal, aki az Isten előtt áll, hét kürtöt kapott. Jött egy másik angyal is, és megállt az áldozati oltárnál. Arany füstölőedény volt nála, és sok illatos füstölőszert kapott, hogy hozzátegye majd azt az összes szent imáihoz az arany áldozati oltárnál, amely a trón előtt áll. Az illatszerek füstje felszállt az angyal kezéből a szentek imáival Isten színe előtt. Az angyal pedig fogta a füstölőedényt, megtöltötte az áldozati oltár tüzéből, és ledobta a Földre. Ekkor mennydörgések, zengések, villámok és földrengés keletkezett. A hét angyal pedig, akinél a hét kürt volt, felkészült a kürtölésre.” (Jel 8:1–6)

Aztán az, akinél a parazsastál volt, csinált egy kupacot a parázsból az aranyoltáron, szétterítette, majd leborult, és kiment. Az, aki az illatáldozatot bemutatta, ekkor egyedül maradt a Szenthelyen az edénykéből a tenyerébe szórt füstölőszerrel. A felügyelő így szólt neki:

– Égesd el a füstölőszert!

Ekkor mindenki elhagyta a Templomot, még az Udvart is. Az Izraeliták Udvarában és szerte a Templomtéren elkezdődött az ima. Ő a tenyeréből az aranyoltáron lévő parázsra szórta a füstölőszert, majd leborult, azután kiment.

Általában ekkor érkezett meg a főpap – hacsak nem igényelte, hogy ő mutathassa be az áldozatot. Mivel általában idős ember volt, hárman támogatták: bementek a Szenthelyre, segítettek neki felállni, miután leborult – aztán ők is leborultak, majd kimentek.

Egy reggeli illatáldozat, amely valóban gyarapodást hozott
„Heródesnek, Júdea királyának idejében élt egy Zakariás nevű, Abija rendjéhez tartozó pap, és felesége, az Áron leányai közül származó Erzsébet. Mindketten igazak voltak Isten szemében, és feddhetetlenül éltek, betartva az Úr valamennyi parancsát és rendeletét. Mégsem volt gyermekük, mert Erzsébet meddő volt, s már mindketten igencsak hajlott korúak voltak.

Történt egyszer, hogy mikor rendjének beosztása szerint Zakariás végezte az Isten előtti papi szolgálatot, a papság között szokásos sorshúzáson rá esett a sor, hogy bemenjen az Úr Templomába, és bemutassa az illatáldozatot. Eközben, az illatáldozat ideje alatt, az egész nép odakint imádkozott. Ekkor megjelent neki az Úr angyala az illatáldozati oltár jobb oldalán állva. Zakariás összezavarodott a látványtól, és félelem szállta meg. Az Úr angyala azonban így szólt hozzá:

– Ne félj, Zakariás, mert könyörgésed meghallgatásra talált, és feleséged, Erzsébet, fiút szül majd neked, akit Jánosnak fogsz nevezni! Örömödre lesz, ujjongani fogsz, és sokan fognak örülni születésének! Mert nagy lesz ő az Úr szemében, »se bort, se részegítő italt nem iszik«, már anyja méhében megtelik Szent Szellemmel, és Izrael fiai közül sokakat visszatérít az Úrhoz, Istenükhöz. Az Ő színe előtt fog járni Illés szellemével és erejével, hogy »az apák szívét a gyermekekhez fordítsa«, és az engedetleneket az igazak gondolkodásmódjára vezesse, hogy felkészített népet állítson az Úr elé.

Erre Zakariás így szólt az angyalhoz:

– Honnan lehetek én bizonyos efelől? Hiszen vén vagyok már, és a feleségem is idős!

– Én Gábriel vagyok, aki Isten színe előtt állok – válaszolta neki az angyal –, és azért küldtek, hogy beszéljek veled, és ezt az örömhírt elmondjam neked: lám megnémulsz, és nem tudsz megszólalni addig a napig, amíg ez meg nem történik, mert nem hittél szavaimnak, amelyek be fognak teljesedni a maguk idejében!

Ezalatt a nép várta Zakariást, és csodálkozott, hogy miért időzik annyit a Templomban. Mikor pedig végre kijött, nem tudott hozzájuk szólni – ebből rájöttek, hogy a Templomban látomást látott –, hanem mutogatott nekik, és néma maradt. Majd miután szolgálatának napjai leteltek, hazament. Ezt követően fogant meg felesége, Erzsébet…” (Lk 1:5–24)

Forrás: Új Exodus Magazin, 2004. december

Mózes első könyve 27.

1. És volt, midőn megöregedett Izsák, elhomályosodtak szemei, hogy nem látott és szólította Ézsaut, az ő nagyobbik fiát és mondta neki: Fiam; és ez mondta neki: Itt vagyok. 2. És mondta (Izsák): Íme, kérlek, megöregedtem, nem tudom halálom napját. 3. Most tehát vedd csak eszközeidet: tegzedet és ifjadat, menj ki a mezőre és vadássz nekem vadat; 4. és készíts nekem ízletes ételt, amint én szeretem és hozd el nekem, hogy egyem, azért, hogy megáldjon lelkem, mielőtt meghalok. 5. Rebeka pedig hallotta, amint beszélt Izsák Ézsauval, az ő fiával. És Ézsau elment a mezőre, hogy vadásszon vadat és elhozza.

6. Rebeka pedig szólt Jákobhoz, az ő fiához, mondván: Íme, hallottam. amint atyád szólt Ézsauhoz, a te testvéredhez, mondván: 7. Hozz nekem vadat és készíts nekem ízletes ételt, hogy egyem és megáldjalak az Örökkévaló színe előtt, halálom előtt. 8. Azért most fiam, hallgass szavamra, arra, amit én parancsolok neked. 9. Menj csak a juhokhoz és vegyél nekem onnan két jó kecskegödölyét, hogy készítsek belőlük ízletes ételt atyádnak, amint ő szereti. 10. Te elviszed azt atyádnak, hogy egyék, azért, hogy megáldjon téged halála előtt. 11. És mondta Jákob Rebekának, az ő anyjának: Íme, Ézsau az én testvérem szőrős ember, én pedig sima ember vagyok; 12. talán megtapogat engem atyám és akkor leszek az ő szemeiben mint valami ámító; és hozok magamnak átkot, de nem áldást. 13. És mondta neki az anyja: Rám a te átkod, fiam! Csak hallgass szavamra, menj, hozd el nekem. 14. Ő ment, vette és elhozta anyjának; anyja pedig készített ízletes ételt, amint atyja szerette. 15. És elővette Rebeka Ézsaunak, az ő nagyobbik fiának ruháit, a drágákat, melyek nála voltak a házban, és felöltöztette Jákobot, az ő kisebbik fiát. 16. A kecskegödölyék bőrét pedig felöltötte a kezeire és nyaka simaságára; 17. és odaadta az ízletes ételt meg a kenyeret, melyet készített, Jákobnak; az ő fiának kezébe. 18. Ez bement atyjához és mondta: Atyám! És azt mondta: Itt vagyok; ki vagy te, fiam? 19. És mondta Jákob az ő atyjának: Én vagyok Ézsau, a te elsőszülötted; cselekedtem, amint szóltál hozzám. Kelj föl, kérlek, ülj le és egyél vadamból, azért, hogy megáldjon engem a te lelked. 20. És mondta Izsák az ő fiának: Hogy is találtad ilyen hamar, fiam? És ő mondta: Mert elém rendelte az Örökkévaló, a te Istened. 21. És mondta Izsák Jákobnak: Lépj csak ide, hogy megtapogassalak fiam; vajon te vagy-e az én Ézsau fiam avagy nem? 22. És odalépett Jákob Izsákhoz, az ő atyjához; ez megtapogatta őt és mondta: A hang Jákob hangja, de a kezek Ézsau kezei. 23. És nem ismerte föl; mert olyanok voltak a kezei, mint Ézsaunak, az ő testvérének kezei: szőrösek; és megáldotta őt. 24. És mondta: Te vagy az, Ézsau fiam? És az mondta: Én. 25. És mondta: Add ide nekem, hadd egyem fiam vadjából, hogy megáldjon a lelkem; és odaadta neki és ő evett, hozott neki bort és ő ivott. 26. És mondta neki Izsák, az ő atyja: Lépj csak ide és csókolj meg engem, fiam. 27. Ő odalépett és megcsókolta; (Izsák) megérezte ruhái illatát, megáldotta őt és mondta: Lám, fiam illata olyan, mint a mező illata, melyet megáldott az Örökkévaló. 28. Adjon neked az Isten az ég harmatából és föld kövérségéből; sok gabonát és mustot. 29. Szolgáljanak téged népek és boruljanak le előtted nemzetek, légy ura testvéreidnek és boruljanak le előtted anyád fiai; aki téged átkoz, átkozott az és s ki téged áld, áldott az!

30. És volt, midőn Izsák végzett azzal, hogy megáldja Jákobot, akkor történt, hogy alig ment ki Jákob Izsáknak, az ő atyjának színe elől, Ézsau, az ő testvére jött vadászatáról. 31. És ő is készített ízletes ételt és elvitte atyjának; és mondta az atyjának: Keljen föl atyám és egyék fiának vadjából, azért, hogy megáldjon engem a te lelked. 32. És mondta neki Izsák, az ő atyja: Ki vagy te? És ő mondta: Én vagyok fiad, a te elsőszülötted Ézsau. 33. És megrémült Izsák nagy rémülettel, szerfelett, és mondta: Ki az tehát, aki vadat vadászott, elhozta nekem és én ettem mindenből, mielőtt te jöttél és megáldottam őt; áldott is legyen. 34. Amint Ézsau hallotta az ő atyjának szavait, fölkiáltott nagy és keserves kiáltással, szerfelett és mondta atyjának: Áldj meg engem is atyám! 35. Az pedig mondta: Eljött testvéred álnoksággal és elvette a te áldásodat. 36.És ő mondta: Azért nevezték hát Jákobnak, rászedett engem immár kétszer: elsőszülöttségemet elvette és íme, most elvette áldásomat! És mondta: Vajon nem hagytál-e nekem áldást? 37. Izsák felelt és mondta Ézsaunak: Íme, uraddá tettem őt és összes testvéreit átadtam neki szolgákul, gabonával és musttal támogattam őt; veled tehát mid tegyek, fiam! 38. És mondta Ézsau az ő atyjának: Vajon csak egy áldásod van-e neked, atyám? Áldj meg engem is atyám. És fölemelte Ézsau hangját és sírt. 39. És felelt Izsák, az atyja és mondta neki: Íme, a föld kövérségéből lehetne lakóhelyed és az ég harmatából felülről, 40. de kardod után élj és testvéredet szolgáld; és lesz, ha majd törekszel, lerázod jármát nyakadról.

41. És gyűlölte Ézsau Jákobot az áldás miatt, amellyel megáldotta őt az atyja; és azt mondta Ézsau szívében: Közelednek majd az atyámért való gyásznapok, akkor megölöm testvéremet, Jákobot. 42. És tudtára adták Rebekának Ézsaunak, az ő nagyobbik fiának szavait; azért elküldött és elhivatta Jákobot, az ő kisebbik fiát és mondta neki: íme, Ézsau, a te testvéred azzal vigasztalja magát rád nézve, hogy megöl téged. 43. Azért most fiam, hallgass szavamra! Kerekedj föl és menekülj Lábánhoz, az én fivéremhez, Choronba; 44. és maradj nála egy ideig, amíg lecsillapul – testvéred haragja, 45. amíg lecsillapul testvéred haragja ellened és elfelejti, amit neki tettél; akkor elküldök és elhozlak téged onnan. Miért fosztassam meg mindkettőtöktől egy napon?
46. És mondta Rebeka Izsáknak: Megutáltam életemet Chész leányai miatt; ha Jákob feleséget vesz Chész leányai közül, olyant, mint ezek, az ország leányai közül, minek nekem az élet?

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

David Yonggi Cho - Dániel könyve 51.

IZRÁEL ÉS A TÖRTÉNELEM VÉGE

A nagy nyomorúság (12,1)

"És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, amilyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mind ez ideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben."

Korábban beszéltünk már arról, hogy a nagy hétéves nyomorúság két egyenlő, három és fél éves időszakra oszlik. Mikor a második rész elkezdődik, Mihály arkangyal eljön és elvezeti a zsidókat Petra erődjébe, Jordániába. Az Antikrisztus üldözni fogja őket és minden létező fegyvert és technikát megmozgat ellenük. Ha a zsidók ekkor csak a maguk erejéből futnának, nem sok esélyük volna, hogy megússzák. Isten azonban különleges kegyelmével fogja őket körülvenni és megadja a menekülés útját. János azt mondja a Jelenések könyvében:

"Mikor azért látta a sárkány, hogy ő levettetett a föld­re, kergetni kezdé az asszonyt, aki a fiút szülte. De adaték az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére, hogy tápláltassék ott ideig, időkig, és az időnek feléig." (Jel 12, 13-14)

Ez az asszony a zsidókat jelképezi. A prófécia sze­rint képesek lesznek igen gyorsan eljutni Petrába. Mene­külésük során nem lesznek magukra hagyva: Mihály ark­angyal fogja védelmezni őket. Petrába azok a zsidók fog­nak eljutni, akik kiválasztottak, akik szeretik Jézus Krisz­tust.

Feltámadás (12,2-3)

„És sokan azok közül, akik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra. Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége, és akik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké."

Mikor a második három és fél éves időszak véget ér és Krisztus leszáll a földre, egy hatalmas feltámadás veszi kezdetét. Azok az emberek, elsősorban zsidók, akiket a nagy nyomorúság ideje alatt kivégeztek, feltámadnak, hogy örök életet nyerjenek. Ne felejtsük el azonban, hogy még mielőtt a nyomorúság ideje elkezdődne, feltámadnak először azok a szentek, akik még a földben nyugszanak, arkangyal szavára és Isten trombitájának harsogására, majd azok, akik még életben vannak, elragadtatnak az előbbiekkel együtt a levegőbe, hogy részt vegyenek a mi Urunk Jézus Krisztus menyegzőjén. Akik tehát ekkor, a nyomorúság végén támadnak fel, azok a mártírok lesznek, akiket az Antikrisztus ölet meg hétéves uralma alatt.

Eközben azok a bűnösök, akik Krisztussal szembeszálltak, megöletnek az ő szájából kijövő kard által, és a pokolba lesznek zárva ezer évre. Aztán a halottak, kicsik és nagyok egyaránt feltámadnak, hogy a nagy fehér trón elé álljanak ítéletre. Ha valakiről kiderül, hogy neve nincs felírva az élet könyvében, azonnal a kénkővel égő tüzes tóba vettetik.

"Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége, és akik sokakat igazságra visznek, miként a csillagok, örökkön örökké." (12,3)

Az "értelmesek" azok az emberek, akik félreteszik a test kívánságát, a szemek kívánságát és az élet kevélységét (lásd 1Jn 2, 16), és az Úr eljövetelét várják szüntelen vigyázással, imádkozva.

S vajon kik azok, akik sokakat igazságra visznek? Ők korunk pásztorai, presbiterei, diakónusai, misszionáriusai, házicsoport-vezetői és minden cím nélküli keresztényei, akik abban foglalatoskodnak, hogy Jézus Krisztus evangéliumát sok emberhez eljuttassák. Ezek azok a keresztények, akik idejüket és energiájukat a többi hívő bátorítására, hitük erősítésére fordítják, másrészt a bűnösöknek, akik még nem ismerik az igazságot, az élet útját és a megtérés üzenetét hirdetik. Ezek az emberek örökké fénylenek majd, mert Krisztussal együtt fognak ragyogni.

Mikor Urunk visszajön a földre, munkánk szerint fog megjutalmazni bennünket Ahogyan a napnak megvan a maga dicsősége, hasonlóan a holdnak is, a csillagoknak is a maguké, és a csillagok különböznek egymástól a dicsőség tekintetében, az Istentől kapott jutalmunkban is különbségek lesznek a dicsőség szempontjából (lásd 1Kor 15, 40- 42). A mi Urunk Jézus Krisztus nevében imádkozom, hogy sokaknak hirdessétek az evangéliumot, s olyan jutalmat nyerjetek, mely örökké ragyogni fog.

Ruff Tibor - Mindennapi áldozat 5.

Ekkorra ugyanis a Jeruzsálemben tartózkodó zsidók már nagy számban gyűltek össze minden reggel, hogy az egészen égőáldozat ideje alatt imádkozzanak, mivel ez volt a reggeli közös ima ideje. A férfiak az Izraeliták Udvarán gyülekeztek, amely egy nem túl széles folyosó volt a papi Udvartól csak egy alacsony fallal elválasztva – innen közvetlen közelből, pár méterről jól lehetett látni az oltárt és mindazt, ami történt körülötte.

A nők a Nők Udvarán gyülekeztek, amelyet egy nagy fal választott el az Udvartól, de a kapuját kinyitották, így valamit ők is érzékelhettek az ott zajló eseményekből. De sokan voltak a Templomot körülvevő hatalmas téren is, ahol a közélet zajlott, és ahol a rabbik tanítani szoktak. Mi több, előfordult, hogy már ilyenkor is – még napkelte előtt! – tanítani kezdtek, ha kellő számú hallgatóságuk gyűlt egybe. „De virradatkor már ismét a Templomban volt, és az egész nép folyamatosan érkezett hozzá, ő pedig leült, és tanította őket.” (Jn 8:2)

Ekkor a szolgálatot felügyelő pap így szólt a többiekhez a Faragott Kő Termében:

– Akik még sohasem mutattak be korábban illatáldozatot a Szenthelyen, jöjjenek, vessünk sorsot!

A reggeli egészen elégő áldozat bemutatásával egy időben ugyanis bent a Templom épületében egy papnak illatos füstölőszereket kellett elégetnie az aranyoltáron, amely a Szenthelyet a Szentek Szentjétől elválasztó színes függöny előtt állt. Ez számított a legnagyobb megtiszteltetésnek az összes feladat közül, sőt a papok között úgy tartották, hogy ez a szolgálat nagy gyarapodást, gazdagodást eredményez annak életében, aki elvégezheti azt. Ezért, hogy élete során mindegyikükre legalább egyszer sor kerülhessen a rokonságban, ez volt a szokás: aki egyszer már megnyerte a sorsvetést ebben, az legközelebb csak akkor vehetett részt benne, ha a többiek is már mind részesülhettek ebben a különleges lehetőségben (18. kép). Miután ezt valaki megnyerte, a többiek sorsot vetettek a többi hátralevő feladat elvégzésére. Akik kiestek, azok visszaöltöztek a hétköznapi ruháikba, mert rájuk a továbbiakban már nem volt szükség.

Az, aki ki lett választva, hogy felajánlja az illatáldozatot, fogott egy nagy aranyedényt, amely egy hatalmas aranykanálhoz hasonlított, és egy kisebb aranyedényke volt a közepében, telerakva az illatáldozattal, ezen pedig volt egy fedél, amely le volt terítve valami ruhafélével, hogy az illata ne párologjon el.

Az is szokás volt, hogy a tapasztaltabbak ilyenkor figyelmeztették, hiszen általában először csinált ilyesmit:

– Vigyázz, ne magad előtt kezdd el majd szórni a füstölőszert a parázsra, nehogy megégesd a kezed!

Az, akit a parazsastálra sorsoltak ki, fogta az ezüst parazsastálat, felment az oltárra, és lehozott benne több liternyi parazsat az illatáldozat számára, majd áttöltötte egy arany parazsasedénybe.

Az illatáldozat törvénye
„Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölőszert; mikor a mécseket rendbe szedi, akkor füstölögtesse azt. És amikor Áron estennen felrakja a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen való illattétel legyen ez az Úr előtt nemzetségről nemzetségre.” (2Móz 30:7–8)

Forrás: Új Exodus Magazin, 2004. december

Mózes első könyve 26.

1. És éhség volt az országban – az első éhségen – kívül, mely volt Ábrahám idejében – és elment Izsák Ávimelechhez, a filiszteusok királyához, Gerorba. 2. És megjelent neki az Örökkévaló és mondta! Ne menj le Egyiptomba, lakjál az országban, melyet mondok neked. 3. Tartózkodjál ebben az országban és én veled leszek és megáldalak téged, mert neked és magzatodnak fogom adni mindez országokat, hogy fönntartsam az esküt, mellyel megesküdtem Ábrahámak, a te atyádnak. 4. És megsokasítom magzatodat, mint az ég csillagait és magzatodnak adom mindez országokat; és megáldják magukat magzatoddal a föld minden népei. 5. Jutalmául annak, hogy hallgatott Ábrahám az én szavamra és megőrizte őrizetemet: parancsolataimat, törvényeimet és tanaimat. 6. És lakott Izsák Gerorban.

7. És kérdezték a helység lakói felesége felől és ő mondta: Nővérem ő; mert félt azt mondani: Feleségem – nehogy megöljenek a helység lakói Rebeka miatt, mivelhogy szép ábrázatú volt. 8.És történt, midőn hosszas ideig ott volt, kitekintett Avimelech, a filiszteusok királya az ablakon és látta, hogy íme Izsák enyeleg Rebekával, az ő feleségével. 9. És hivatta Ávimelech Izsákot és mondta: Íme, bizony feleséged ő és hogy mondtad, nővérem ő? És mondta neki Izsák: Mert azt gondoltam, talán meghalok miatta. 10. És szólt Ávimelech: Mit tettél velünk? Kevésbe múlt, hogy elvette volna valaki a népből a te feleségedet és hoztál volna ránk bűnt. 11. És megparancsolta Ávimelech az egész népnek, mondván: Aki hozzányúl a férfiúhoz és az ő feleségéhez, ölessék meg.

12. És vetett Izsák abban az országban és elért abban az évben százszorost, mert megáldotta őt az Örökkévaló. 13. És a férfi nagy lett, folyvást nagyobb lett, míg igen nagy lett. 14. És volt neki juhnyája és marhanyája, meg sok cselédsége; és irigykedtek rá a filiszteusok. 15. És mind a kutakat, melyeket ástak az ő atyjának szolgái, Ábrahámnak, az ő atyjának idejében, betömték a filiszteusok és megtöltötték azokat porral. 16. És mondta Ávimelech Izsáknak: Menj el tőlünk, mert sokkal hatalmasabb lettél nálunknál. 17. És elment onnan Izsák és táborozott Geror völgyében és ott lakott.
18. Izsák pedig újra felásta azon kutakat, melyeket ástak Ábrahámnak, az ő atyjának idejében, de amelyeket betömtek a filiszteusok Ábrahám halála után; és elnevezte azokat azon nevekkel, amely nevekkel nevezte azokat az ő atyja. 19. És ástak Izsák szolgái a völgyben és találtak ott kutat élő vízzel. 20. És perlekedtek Geror pásztorai Izsák pásztoraival, mondván: Miénk a víz; és elnevezte a kutat Észeknek (civakodás), mert civakodtak vele. 21. És ástak másik kutat és amiatt is pörlekedtek; és elnevezte Szitnónak (ellenkezés). 22. És tovament onnan és ásott másik kutat, amiatt nem pörlekedtek; és elnevezte azt Rechóvósznak (tágasság), mert azt mondta: Most tág teret szerzett az Örökkévaló nekünk, hogy szaporodjunk az országban. 23. Onnan pedig fölment Beér-Sevába. 24. És megjelent neki az Örökkévaló amaz éjjel mondta: Én vagyok Ábrahámnak, a te atyádnak Istene ne félj, mert veled vagyok én, megáldalak és megsokasítom magzatodat Ábrahám, az én szolgám kedvéért. 25. És épített ott oltárt és hívta az Örökkévaló nevét, fölütötte ott sátrát és ástak ott Izsák szolgái kutat.

26. Ávimelech pedig elment hozzá Gerorból és Áchuzzász, az ő barátja, meg Fichól, az ő hadvezére. 27. És mondta nekik Izsák: Miért jöttetek hozzám, hisz ti gyűlöltetek engem és elküldtetek magatoktól. 28. És ők mondták: Szemlátomást láttuk, hogy az Örökkévaló veled volt és azt mondtuk, legyen csak eskü köztünk, köztünk és közted és kössünk szövetséget veled, 29.hogy nem teszel velünk rosszat, amint mi nem nyúltunk hozzád és amint mi csak jót tettünk veled és elbocsátottunk békében. Te most az Örökkévaló áldottja vagy! 30. És készített nekik lakomát, ők ettek és ittak. 31. Fölkeltek kora reggel és megesküdtek egymásnak; és elbocsátotta őket Izsák, ők pedig elmentek tőle békében. 32. És történt azon a napon, hogy jöttek Izsák szolgái és tudtára adták a kút ügyét, amelyet ástak és mondták neki: Találtunk vizet. 33. És elnevezte azt Siveónak, azért a város neve Beér-Sevá mind a napig.
34. És Ézsau negyven éves volt, midőn feleségül vette Jehúdiszt, Beérinek, a chittinek leányát és Boszmászt, Élónnak, a chittinek leányát. 35. És ők lettek lelki keserűsége Izsáknak és Rebekának.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Nagy József - Tartsuk meg a hitet és a reménységet, építsük az egyházat

Az Úr népét mindig örömmel tölti el az, ha Isten csodákat tesz, gyógyítja a betegeket. Az ilyen cselekedetek számára nagyon jó közeg az egység. Isten akarata az, hogy népe egységben legyen. Ez nem egyformaságot jelent, hanem azt, hogy fontos kérdésekben egy irányba menjünk.

“Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak!” (Zsoltárok könyve 133:1)

Jézus Krisztus az egyház Feje. Ha mindannyian Őt követjük azzal megvalósul az egység, olyan dolgokat cselekedve, amivel előmozdítjuk Isten ügyét. A függőlegesen létrejövő egység vízszintes irányút is megvalósít.

Az Úr hozza létre az egységet, de nekünk is dolgoznunk kell azon. Isten úgy nézi az egyházat, mint egységet, mint Jézus Krisztus menyasszonyát, akiért hamar eljön a Vőlegény. Ez olvasható ki a bibliai próféciákból. Ezekben az utolsó időkben tehát nem szabad az emberek előtt elhallgatni az evangéliumot.

MA ÜNNEPELÜNK, HISZEN MAGYARORSZÁG ANNAK IDEJÉN A KERESZTÉNYSÉGET VÁLASZTOTTA ISTVÁN KIRÁLY JÓVOLTÁBÓL. ÁLDÁS EZ NEMZETÜNK SZÁMÁRA MÉG AKKOR IS, HA EZ NEM BIBLIAI, HANEM KULTURÁLIS ÉRTELEMBEN VETT KERESZTÉNYSÉG VOLT.

Az Úr arra biztat minket, hogy ne féljünk. Az egység létrejöttéhez szükséges, hogy bízzunk Istenben. Az ördög azt akarja elhitetni veled, hogy nincs jövőd, de te ne engedd magadat eltéríteni az isteni iránytól. A Bibliával azonosuljál; ne a világban keressed az egységet, hanem Jézus Krisztusban.

Jézus azt mondta a szamáriai asszonynak, hogy elérkezett az az idő, amikor szellemben és igazságban imádják az Atyát. Isten nem kézzel csinált templomokban lakik, hanem mibennünk, hívőkben. Az a jó, ha belül, önmagunkban zajlik folyamatosan az istentisztelet.

Jézus megkérdezte a tanítványait, hogy Őt kinek mondják az emberek. Ekkor Péter megvallotta, hogy Ő a Krisztus, az élő Isten Fia. A Szent Szellem jelentette ki ezt neki.

A szamáriai asszonynak maga Jézus jelentette ki, hogy Ő a Messiás. Ekkor az asszony elment, és sokaknak elmondta, hogy találkozott a Megváltóval. Akik erre a hírre odaözönlöttek, később már nem az asszony beszéde miatt hittek, hanem már magának a Messiásnak a beszéde miatt.

Bármilyen nehézségbe kerülsz, fontos, hogy ne keseredjél meg. Jézus Krisztus azt kéri, hogy Őrá figyeljél. Bármilyen probléma legyen is az életedben, mindig arra gondoljál, hogy Ő már minden problémát magára vett a kereszten.

SOSE FÉLELMET FOGALMAZZÁL MEG, HISZEN TE ELHÍVOTT SZENT VAGY. MENNYEI MEGVALLÁST MONDJÁL! BETEGEN SE AZT VALLD MEG, HOGY BETEG VAGY, HANEM AZT, HOGY JÉZUS KRISZTUS SEBEIVEL MEGGYÓGYULTÁL.

Úgy álljál hozzá az életedhez, hogy te Jézus Krisztus háza vagy. Ennek feltétele is van: a bizalom és a reménység megtartása. Mindig megteheted ezt, hiszen Isten sosem feledkezik meg rólad.

“Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.” (Ésaiás 49:15)

Amikor a szívedbe behullik az Ige, akkor tud cselekedni. Az viszont a te felelősséged, hogy behulljon oda. Gyökerezzenek meg a szívedben az ígéretek! Az ördög el akarja lopni a bizodalmadat és a reménységed dicsekedését. Ezért int az Ige arra, hogy erősen és mindvégig meg kell tartani azokat. A reménység dicsekedése azt jelenti, hogy dicsekszel Jézus Krisztussal, azaz hirdeted az evangéliumot.

Nehéz helyzetben választás elé kerülsz: letáborozol ott, a siralom völgyében, de jobb választás, ha átmész azon. Lehetséges, hogy ennek érdekében meg kell újulnod az imádkozásban. Figyelni kell arra, hogy saját magad és mások terhe alatt ne roppanjál össze, hanem tanuld meg a terheket átgördíteni az Úrra. Amikor pedig túl nagy már a nyomás rajtad, és nem tudod azt sem, hogy mi is valójában az imacélod, akkor nyelveken imádkozzál! Ilyenkor Szent Szellem esedezik érted, és az Ő imája tökéletes. Ezután már újra képesek leszünk lábainkkal tökéletesen járni az Úrban. Ha időközben lesántultál, az az Úr akarata, hogy álljál gyorsan helyre, és ismét egyenesen járjál.

“Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, amely nélkül senki sem látja meg az Urat: Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek.” (Zsidó levél 12:14-15)

Meg kell tanulni békességben és szentségben élni mindenkivel. Nagyon vigyázni kell, hogy a keserűség ne uralkodjon el rajtad. A keserűség gyökerét nem elég a felszínen kezelni, hanem a mélyben kell azt kihúzni.

LÁGY SZÍVBŐL KÖNNYEBB KIHÚZNI A KESERŰSÉG GYÖKERÉT, EZÉRT FONTOS, HOGY RENDSZERESEN TÖLTEKEZZÜNK BE SZENT SZELLEMMEL, AMI ÁLTAL MEGLÁGYUL A SZÍVÜNK.

Jézus főpapi imájában a hívők egységéért is imádkozott. Szükségesnek tartotta ezt amiatt is, hogy a világ megismerje, hogy Őt az Atya küldte. Tökéletesen kell megvalósulnia az egységnek. Ennek érdekében nekünk is dolgoznunk kell. Biztos, hogy sikerülni fog e célt elérni, hiszen Jézus Krisztus hibátlan menyasszonyért fog visszajönni. Készülnünk kell a menyegzőre, noha nem ismerhetjük annak időpontját. A menyasszonyi ruhánkat saját magunk szőjük jó cselekedetekből.

Jézus a Gecsemáné kertben megharcolta a harcát a mi egységünkért is. Az első vércseppek ott hullottak ki a testéből, nem a Golgotán. Jézus emberi mivoltában félt a kereszthaláltól, ezért kérte, hogy ha lehetséges múljon el Tőle e pohár. Jó nekünk, hogy hozzátette azt is, hogy „mindazonáltal ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd!”. E nélkül ugyanis nem jöhetett volna létre a megváltás.

A Gecsemáné név olajprést jelent. Ezen a ponton mindenkinek át kell mennie, hogy eljusson oda, hogy olaj származzon az életéből. Akkor valósulhat ez meg, ha nehéz helyzetben tudja azt mondani az ember Istennek, hogy „ne az én akaratom legyen meg, hanem a Tiéd”. Nem kell ettől félni, mert a mi Istenünk Atyánk is, Aki nem enged minket feljebb kísérteni, mint amit elszenvedhetünk. Ezért bízhatunk abban, hogy a siralom völgye sosem lesz végállomás.

JÉZUS AZ EGYSÉGÉRT IMÁDKOZOTT, MÉGPEDIG AZÉRT, HOGY A SZENTHÁROMSÁG MINDHÁROM SZEMÉLYÉVEL LEGYÜNK EGYSÉGBEN. AZ ATYÁRA, A FIÚRA ÉS SZENT SZELLEMRE NÉZZÉL, MERT AZ EMBER AHHOZ LESZ HASONLÓ, AKIRE NÉZ.

Mi Jézus Krisztus elhívottai vagyunk, a jelenlegi lakcímünk csak ideiglenes – az igazi hazánk a Menny.

Fontos, hogy megtanuljunk az elhívásunkhoz méltó módon járni. Ehhez jellembeli változások szükségesek, amelyek létrejöttében aktívan közre kell működnünk. Azt is jelenti az elhíváshoz méltó életmód, hogy nem mehetsz akárhová, nem tehetsz akármit, csak azt, ami tetszik a Vőlegénynek. Olyan tulajdonságokat kell kimunkálnunk önmagunkban, mint alázatosság, szelídség, hosszú tűrés. Képesnek kell lennünk arra is, hogy másokért szenvedni tudjunk.

Az egység létrehozása tehát a célunk, aminek jellemzőit a következő igeszakaszból ismerhetjük meg:

“Egy a test és egy a Lélek, miképpen elhívatástoknak egy reménységében hívattatok el is; Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség; Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.” (Efézusi levél 4:4-6)

Amikor létrejön az egység, akkor az Úr áldást és életet küld. Főpapi imájában Jézus kéri az egységet azok számára is, akik majd a mi beszédünkre fognak Őbenne hinni. Ezért nem szabad megrestülni a bizonyságtevésben.

Isten párhuzamosan dolgozik Izrael helyreállításán, és az egyház építésén. Legyünk aktívak ebben a munkában. Nagyon jó dolog Jézus Krisztusról beszélni, ezért örömmel kell azt végezni. Régi mondás, hogy a szomorú bizonyságtevő olyan, mint egy mosdatlan szappanügynök! Amikor az evangéliumot hirdeted, Isten meghallgatja az imáidat.

Nem mi választottuk Jézus Krisztust, hanem Ő választott minket, azaz Ő volt a kezdeményező. Arra hívott el minket, hogy elmenjünk és gyümölcsöket teremjünk, mégpedig olyan gyümölcsöket, amelyek meg is maradnak. Az irgalmas szamaritánus hozzáállását tekinthetjük iránymutatónak, aki nem csak bevitte a bajba jutott embert a fogadóházba, hanem gondoskodott annak további jólétéről is. Érdemes kérni naponta az Urat, hogy mutassa meg, hová vessed ki az emberhalász hálódat.

Jézus földi szolgálata során sokszor cselekedett olyat, amitől extázisba kerültek az emberek. Ez történt akkor is, amikor négy barát a háztető megbontásával juttatta Jézus elé a gutaütöttet. E négy barát teljes egységben volt, és hitük életmentő cselekedetre indította őket a lehetetlennek látszó helyzet ellenére is.

Sajnos, sok, szellemi értelemben gutaütött van ma is nemzetünkben. Ők fel sem fogják, hogy szellemi lények, ezért csak testük igényeinek kielégítésére gondolnak. Őket az ima hordágyán kell Jézus Krisztus elé vinnünk. Igen, aki nem megy önmagától az Úr elé, annak segíteni kell abban, hogy kialakuljon benne az erre vonatkozó igény.

Jézus Krisztus meg akarja gyógyítani a betegeket, és bűnbocsánatot akar adni a bűnösöknek. Amikor Jézus látta a négy ember hitét, gyógyítással válaszolt arra. Van, aki nem tud még hinni, ezért higgyünk mi helyette, és akkor Jézus Krisztus megbocsátja az ő bűneit is. Ebben a történetben a farizeusok okoskodni kezdtek, de Jézus szellemében átlátta ezt, és lerombolta az okoskodásukat.

NE ENGEDJÜK, HOGY AZ OKOSKODÁSOK FALAT KÉPEZZENEK AZ IGE MŰKÖDÉSÉNEK ÚTJÁBAN!

Jézus azt mondta, hogy aki hisz Őbenne, az is cselekedni fogja azokat a dolgokat, amiket Ő cselekedett, sőt még nagyobbakat is. Legyünk tehát odaszántak az egység megteremtésére és az életmentésre! Van olyan helyzet is, hogy nem szóval tehetsz bizonyságot, hanem jellembeli kiválósággal, ami kiváltja az emberekből a kérdést: mitől vagy te ilyen? Az ilyen alkalmak nagyon jó lehetőségek a bizonyságtevésre.

ELHANGZOTT IGÉK:
Zsidó levél 3:1, 3: 6-8, 12:12-16
János evangéliuma 17:20-24, 15:16-17
Efézusi levél 4:1-13
Márk evangéliuma 2:1-12

2017.08.20. Pécs
Hrabovszki György jegyzete

http://pecs.hit.hu/tartsuk-meg-hitet-es-remenyseget-epitsuk-az-egyhazat-nagy-jozsef-vendegszolgalata/

Ruff Tibor - Mindennapi áldozat 4.

Nem szokták a bárányt kikötni, hanem a lábait kötözték össze. A feje dél felé nézett, de a pofáját nyugat felé fordították, hogy a Szentek Szentje, Isten jelenléte felé nézzen, miközben levágják. Aki levágta, az is a Szentek Szentje felé nézett. Rátette a kezét, majd levágta, a másik pedig felfogta a vért, majd az oltárnak mind a négy oldalára öntött belőle, a maradékot pedig az oltár déli alapjánál öntötte ki, mivel ott volt két lyuk, amelyek egy csatornába vezettek, amin át a vér lefolyt a Kidron-patak felé a hegy belsején át. Erre főleg az ünnepek során volt szükség, hiszen egy peszahi napon akár százezer bárányt is levághattak itt, s ezeknek a vére elborította volna az egész Udvart. Ezért csinálták ezt a lefolyót.

Ezután a nyúzóoszlopoknál megnyúzták a bárányt, majd tagjaira vagdalták, ahogyan ezt Mózes Törvénye előírta, külön a fejét, a négy lábát, külön a lábszárait, külön a két oldalát, külön a belsőségeket. A csontját sohasem törték meg. A gyomrot nagyon alaposan kimosták a Mosóteremben, lábszárait is, míg a beleket legalább háromszor mosták ki márványasztalokon, melyek a nyúzóoszlopok mellett álltak. Az egyes testrészekre külön-külön ki voltak sorsolva a papok, s végül ezek mindannyian egy sorban álltak, kezükben a tagokkal, összesen hatan, és csatlakoztak hozzájuk azok hárman is, akik az ételáldozatokat és az italáldozatot tartották. Ők kilencen elindultak, és elhelyezték ezeket az oltár feljáróján, megsózták őket, majd lejöttek, és bementek a Faragott Kő Termébe, hogy imádkozzanak.

Itt közösen elmondtak egy áldást, majd az egész Tízparancsolatot, aztán a legfőbb zsidó imát (5Móz 6.):

„Halld Izrael: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr! Szeresd azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből. És ez igék, amelyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz. És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között. És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire és a te kapuidra…”

Azután megáldották a népet több áldással.

Egészen elégő áldozat

„…hímmel és éppel áldozzék. A gyülekezet sátorának ajtajához vigye azt, hogy kedvessé legyen az Úr előtt. És tegye kezét az égőáldozat fejére, hogy kedves legyen őérette, hogy engesztelést szerezzen az ő számára. És ölje meg a tulkot az Úr előtt, az Áron fiai pedig, a papok, vigyék fel a vért, és hintsék a vért köröskörül az oltárra, amely a gyülekezet sátorának nyílásánál van. Azután vonja le az égőáldozat bőrét, azt pedig vagdalja el tagjaira. És az Áron pap fiai gerjesszenek tüzet az oltáron, és rakjanak fát a tűzre. Azután rakják az Áron fiai, a papok, a tagokat: a fejet és a kövérjét a fára, amely az oltáron lévő tűzön van. A belét pedig és lábszárait mossa meg vízben, és füstölögtesse el a pap az egészet az oltáron egészen égőáldozatul. Ez a tűzáldozat kedves illatú az Úrnak.” (3Móz 1:3–9)

A mennyei Templomban

„Ekkor megpillantottam egy bárányt a trónnál, középen, a négy élőlény és a presbiterek között állni – olyan, mintha leölték volna.” (Jel 5:6)

„Amikor az ötödik pecsétet feltörte, láttam az áldozati oltár alatt azoknak a lelkeit, akiket megöltek Isten Igéje és a tanúságtétel miatt, amelyhez ragaszkodtak. Ezek erős hangon kiáltoztak:

– Szent és igaz Uralkodó, meddig nem hozol még ítéletet, és meddig nem kéred még számon a vérünket a föld lakóin?!” (Jel 6:9–10)

Forrás: Új Exodus Magazin, 2004. december