A Jézus korabeli írástudók például messze jobban ismerték az ószövetségi könyveket, mint a mai teológusok a Bibliát. Gyakorlatilag kívülről tudták az írásokat, és azokat minden következményük tekintetében mélyen és alaposan megértették; gondolkodásmódjuk is sokkal közelebb állt a Szentíráshoz, mint a korunkbeli szemlélet; ezenkívül meg is élték azt szintén jóval következetesebben, mint a mai teológusok legnagyobb része az újszövetségi erkölcsi-szellemi törvényeket. Mindezek ellenére Jézus tevékenységét nem tudták összhangba hozni teológiájukkal. Figyelemre méltó tény, hogy a Jézus szolgálatával szemben támasztott valamennyi kifogásukat több igével is alá tudták támasztani az Ószövetségből! Amikor például azt nehezményezték, hogy Jézus bűnösökkel van együtt, és velük eszik, bátran támaszkodhattak a 26. zsoltár 4-5. versére: „Nem ültem együtt hivalkodókkal, és alattomosokkal nem barátkoztam. Gyűlölöm a rosszak társaságát, és a gonoszokkal együtt nem ülök”; továbbá az 50. zsoltár 16., 18. versére:
"A gonosznak pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet? Hiszen... ha lopót látsz, mellé adod magad, és ha paráznákat, társalkodól velük...” Jézus azonban a Szent Lélek által egy másik igét látott odaillőnek: „Elmenvén, tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot...” (Mt 9,13). Amikor a kapernaumi béna embernek megbocsátotta a bűneit, az írástudók így mérlegelték a dolgot magukban: „Mi dolog, hogy ez ilyen káromlásokat szól? Ki bocsáthatja meg a bűnöket, hanemha egyedül az Isten?” (Mk 2,7) Gondolatmenetük teljesen biblikus volt, több igével is alátámaszthatták, például ezzel: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen Tenálad van a bocsánat, hogy féljenek Téged!” (Zsolt 130,3-4) Ám ezúttal is elhibázták Isten működésének felismerését.
Egy másik esetben az írástudók úgy vélték, az egyszerű nép csak azért követi a Jézus által terjesztett „tévelygést”, mert nem ismerik az írásokat, s így szóltak: „De ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt, átkozott! Monda nékik Nikodémus, aki éjjel ment vala őhozzá, aki egy vala azok közül: Vajjon a mi törvényünk kárhoztatja-é az embert, ha előbb ki nem hallgatja, és nem tudja, hogy mit cselekszik? Felelének és mondának néki: Vajjon te is Galileus vagy-é? Tudakozódjál és lásd meg, hogy Galileából nem támadt próféta! És mindnyájan haza menének” (Ján 7,49-53). Nikodémust tehát az Ige tanulmányozására szólították fel, és valóban: az Ószövetségben nem olvasunk arról hogy Galileából származott volna próféta, sőt, ezt a vidéket az okkultizmus egyik szülőhazájának tekintették mind az Ó-, mind az Újszövetség idejében (lásd: Ézs 8,19-9,2- Mt 4,12-16)! Igazán gyanús lehetett tehát, hogy ez a démonokat űző ember, Jézus, Galileából jött, és nem a jeruzsálemi teológiai fakultáson kapta rabbinusi felszentelését...!
Mindez azt mutatja, hogy ha kívülről tudnánk az egész Szentírást héberül és görögül, még az sem helyezne bennünket olyan szellemi pozícióba, amelyből felfoghatnánk a Szent Lélek mozgását - ha csak természetes értelmünkkel ragadnánk meg Isten Igéjét! Bibliát nem írástudók, hanem próféták írták - ezért az nem írástudók és teológusok öröksége, birtoka, hanem a Szellem embereié, mert csak ők képesek megélni, és belülről, életként megérteni a Szentírást.
Az a történelmi tény, hogy az elmúlt évezredekben mind a zsidó, mind a keresztény tradícióban az írástudók, a teológusok „rendje" birtokolta a Bibliát, idegen a Szentírás szellemétől, mivel az írás e tudósai mindig kívülről szemlélik az Ige csodálatos, természetfölötti tartalmát. Ezt az önellenőrzést bárki könnyen elvégezheti: ha egy teológus vagy „írás-szakértő” képesnek érzi magát arra, hogy az egyházban zajló szellemi események felett ítélőbíróként döntéseket hozzon, előbb hasonlítsa össze a saját életét, életstílusát, szolgálatát és szellemi erejét Jézus, Pál, Illés, Mózes vagy akár a Királyok könyveiben szereplő egyik névtelen prófétafiú életével, életstílusával, szolgálatával és szellemi erejével. Az így felismert különbség mértéke egyúttal a szellemi kompetencia mértékét is megmutatja: hiszen miért beszél valaki olyasmiről, amit valóságosan, belülről egyáltán nem ismer?
„Igeinek” lenni tehát nem csak azt jelenti, hogy természetes értelemmel jól ismerem a Bibliát.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
