„És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, akik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint, amelyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból” (Efézus 1:19,20).
Amikor Isten az Ő hatalmának nagyságáról beszél, akkor nem arra az erejére utal, amellyel létrehívta az univerzumot, akármilyen hatalmas is volt az, hanem arra az erőre, amely Jézusnak a halálból való feltámasztásánál nyilvánult meg. Krisztus feltámasztása volt, és a mi feltámadásunk Ővele együtt lesz a leghatalmasabb erő-megnyilvánulás – a legnagyobb csoda – amit a világ valaha ismert vagy ismerni fog.
Pál apostol így ír: „Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is – ámde Krisztus feltámadott a halottak közül” (1Korinthus 15:14,20).
A keresztény hit érvényessége egyetlen döntő Csodán nyugszik: a szegletkő, amelyen a kereszténység egész építménye áll vagy bukik, ennek a Csodának az igazságtartalmától függ – ez pedig Jézus Krisztus feltámadása.
Pál apostol beismeri, hogy ha ez valótlan, akkor az egész építmény összedől – hiszen akkor valóban úgy van, ahogy mondja: „Hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.”
Egyetlen más vallás sem merte maga elé állítani ezt a kihívást, és nem mert csodákra hagyatkozni, és egy Csodára alapozni a létjogosultságát.
Mivel Krisztus él, a hitünk nem hiábavaló – a prédikálásunk nem hiábavaló, és csodák csodája, ez a rendkívül hatalmas erő a mi rendelkezésünkre lett bocsátva. Nem rendelkezünk saját erővel, minden erő az Övé!
A helyzet az, hogy Isten Fia, Jézus Krisztus feltámasztásának csodája valóság. Isten megígérte, hogy a jövőben halandó testünknek része lesz a feltámasztás csodájában, ezért az egyetlen ésszerű és logikus dolog az, ha a jelenben hiszünk Istenben a gyógyulás csodájával kapcsolatban a fizikai testünkre vonatkozóan.
Ha azt hiszed, hogy nem ismerem el a gyógyulás szent eseményének eltérő módszereit, amelyeket sok különböző egyházban használnak, akkor tévedésben vagy. A Szent Szellem ereje nem korlátozódik egyetlen helyre és egyetlen rendszerre sem.
Nem engedhetjük meg magunknak, hogy gondolkodásunkban, tanításunkban és módszereinkben annyira dogmatikussá váljunk, hogy kizárjunk minden más igazságot, amelyek ugyanolyan fontosak.
Például: Láthatjuk, hogy Pünkösd napján, és Kornéliusz háznépe számára a Szent Szellem ajándékát Isten mindenféle emberi közreműködés nélkül adta meg, nem történt „kézrátevés”; de a samáriai ébredés (ApCsel 8:17) és az efézusi ébredés (ApCsel 19:6) esetében a hívők „kézrátevés által” töltekeztek be Szent Szellemmel.
Ha valaki dogmatikussá válik bármelyik módszerrel kapcsolatban, vagy vitás kérdést csinál belőle, a tévedés bűnébe esik.
