Hogy lakozzék (letelepedjen, bennünk éljen, állandó lakozást vegyen) a Krisztus a hit által a ti szívetekben; A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel [Isten odaszánt embereivel] egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága az Isten jóvoltának.
Efezus 3:17-18
Ahogy a Szentírás fenti versén elmélkedtem, úgy éreztem, eddig vak voltam, és most megnyíltak a szemeim. A problémám gyökere a szeretethiány volt. Sosem volt részem igazi szeretetben eddigi életem során, tehát azt sem tanultam meg, hogyan is kell magamat szeretni. Nem is szerettem magamat.
Ha senki sem szeret minket, nem is értjük, miért kellene magunkat szeretnünk. Ha mások nem szeretnek, azt gondolhatjuk, nem is érdemeljük meg a szeretetüket.
Szeresd önmagad – nem önző, egocentrikus módon, mert az önimádathoz vezet, hanem istenfélően, kiegyensúlyozottan, megerősítve azt a tényt, hogy Isten jót és tökéleteset alkotott. A mögötted levő évek és nehézségek, amelyeken átmentél biztosan nyomot hagytak rajtad, de ez nem azt jelenti, hogy értéktelen vagy, és a kukában a helyed.
Milyen szeretetet alakíts ki magadban? Olyat, amelyik azt vallja „Tudom szeretni azt, amit Isten szeret. Nem szeretem minden cselekedetemet, de elfogadom magamat, hiszen Isten is elfogad engem”. Egyfajta érett szeretetet kell kimunkálni magunkban: „Tudom, hogy változásra van szükségem, és meg akarok változni. Hiszem, hogy Isten minden nap alakít engem, formál engem, és én nem utasítom el azt, amit Isten elfogad. Elfogadom magamat olyannak, amilyen vagyok, hiszen tudom, hogy nem maradok örökké ilyen”.
Hitünk reménységet ad a jövőre. Ahogy Isten a zsidókkal is tette, a mi ellenségünket (elégedetlenségünket) is lassan-lassan kiűzi előlünk. (V. Mózes 7:22). Ő pedig elváltoztat bennünket, dicsőségről dicsőségre, ha továbbra is az Ő Igéjét tanulmányozzuk. (II Korinthus 3:18). Ő hitünk fejedelme és bevégzője (Róma 12:2). Ő kezdte el a jó munkát bennünk, és el is végzi és tökéletességre juttat bennünket. (Filippi 1:6)
Ha Isten szeretetében részesedünk, megtanuljuk szeretni és elfogadni magunkat, ami nagymértékben javítja a Vele való viszonyunkat is. Amíg nem fogadjuk el szeretetét, a kör nem lehet teljes. Szeressük Őt, mert Ő előbb szeretett minket. (1 János 4:19)
Megtapasztaltad már, milyen kiábrándító érzés az, ha valakinek ajándékot akarsz adni, ő pedig visszautasítja? Nagyon szeretem meglepni az embereket és megajándékozom őket valamivel, amire szükségük van, vagy nagyon vágynak rá. Olyan jó érzés, ahogy kitalálom, mivel lepem meg őket, megveszem az ajándékot, pénzt és időt szánok rá, mindent alaposan előkészítek, aztán jön a nagy pillanat és átadom az ajándékomat, a megajándékozott meg egész egyszerűen nem tudja, mit kezdjen az ajándékkal, bizonytalan abban, hogyan kell hálás szívvel elfogadnia tőlem.
A bizonytalanság és az érdemtelenség érzése akadályoz meg abban, hogy a megfelelő módon fogadjuk az ajándékot. Az lehet az érzésünk, hogy ki kell érdemelnünk, rá kell szolgálnunk mindenre, amit kapunk. Az is megfordulhat a fejünkben „Vajon miért akar valaki csak úgy valamit adni?” Gyanakodni kezdünk: „Mit akar tőlem? Mi a szándéka? Miben sántikál?”
Velem is előfordult már, hogy valakinek adtam valamit, aztán órákon át annyira győzködtem arról, hogy fogadja el nyugodtan, hogy a végén már én éreztem kellemetlenül magam. Csak annyit akarok, hogy fogadja el! Csak azt szeretném látni rajta, hogy értékeli a gesztust, hálás szívvel elfogadja az ajándékot és örül neki.
Ha mi, emberek így érzünk, vajon Isten hogy érezhet, amikor próbálja nekünk adni szeretetét, kegyelmét, irgalmát, mi meg visszautasítjuk a rosszul értelmezett alázatosság és érdemtelenség érzése miatt? Amikor Isten megérint bennünket szeretetével, egy folyamatot indít el, ami nemcsak számunkra jelent áldást, de mások számára is.
Isten terve a következő: azt akarja, hogy elfogadjuk szeretetét, kiegyensúlyozott, istenfélő módon szeressük önmagunkat, hálás szívvel viszontszeressük Őt, és szeretettel forduljunk mindenki felé, akivel kapcsolatba kerülünk.
Bizony, már hosszú ideje nem követjük ezt a tervet. Még a saját magunk módján sem szeretjük a másik embert, nemhogy Isten szeretetével. Ne feledd, amíg Isten nem szeretett bennünket, nem volt meg bennünk a szeretet, amivel másokat szeressünk.
Fordította: Berényi Irén
