Elolvasta már Ön a Szentírást elejétől a végéig? Egyszer? Kétszer? Tízszer? Hússzor? Álljunk meg egy pillanatra, és mozgassuk meg a memóriánkat. Vegyünk elő egy konkordanciát. Ha kell, tanulmányozzuk újra az Igét. Hányszor mondja nekünk a Biblia, hogy ne legyenek érzelmeink? Hányszor említi, hogy ne legyünk túl lelkesek a dicséretben, vagy hogy ne szolgáljuk Istent túl szorgalmasan? Hányszor hív fel bennünket arra, hogy szenvtelenül és tartózkodóan dicsérjük a Királyok Királyát?
Erre mondhatja a kedves olvasó: „Bár ez érdekes megközelítés, nem hiszem, hogy ilyen szavak, mint érzelem vagy rajongás előfordulnak egyáltalán a Bibliában, így viszont az Ön érvelése értelmetlen.”
Nem, nem értelmetlen az érvelésem. Az igazság az, hogy számunkra parancs, hogy imádjuk, szeressük és szolgáljuk Istent mindenünkkel, amink csak van - szívünkkel és lelkünkkel, testünkkel és szellemünkkel, érzelmeinkkel, akaratunkkal és értelmünkkel. Szinte soha nem mondja azt az Ige, hogy ne imádjuk, szeressük vagy szolgáljuk Istent túlzott intenzitással vagy odaszánással.
Természetesen a túlzott buzgalom vagy szenvedély kifejezése nem bizonyítéka az istenfélelemnek és a Szellemben járásnak. Sokan tévesen azt gondolják, hogy minél túlfűtöttebb az összejövetel, annál jobban mozog a Szent Szellem. Pedig ez inkább a testi magatartásnak, és nem a Szent Szellem működésének a jele. De teljesen helytelen ennek az ellenkezőjét levonni végkövetkeztetésként, vagyis hogy a hangos dicséret, a ritmikus zene, a taps, a tánc, a kiáltozás vagy a sírás kizárja, akadályozza vagy nem engedi a Szent Szellem működését. A következetes bibliatanulmányozás valójában épp arra mutat rá, hogy az érzelmek hiánya Isten dicsérete közben kivételes állapot, és nem a megszokott rend részét képezi.
Azonban, mielőtt a kedves olvasó félreértene, néhány dolgot szeretnék tisztázni. Először is, én nem azt mondom, hogy az Istennel való kapcsolatunkat érzelmekre alapozzuk. Egyáltalán nem! Hiszünk Istenben és az Ő Igéjében, függetlenül attól, hogy mit érzünk vagy mit nem érzünk. Másodszor, nem állítom, hogy az igazi dicséretnek hangosnak, látványosnak vagy „érzelgősnek” kell lennie. Gyakran a csendes elmélkedés is lehet az imádás mély és őszinte formája. Harmadszor, nem állítom, hogy az olyan szavak, mint a szív, bibliai használata mindig érzelmekre utalna az akarattal szemben. Valójában a héber lev szó, amit általában szívnek fordítanak, gyakran olyan fogalmakat is magában foglal, mint elme és akarat. Negyedszer, nem állítom azt, hogy nem kell különbséget tennünk a „lélek" és a „szellem” között. Az Újtestamentum beszél a belső ember ezen részeinek különbségéről. Én a következőket állítom: Az érzelmekkel átitatott, buzgó, látványos és őszinte éneklés, prédikáció és ima teljesen igei, logikus és helyénvaló dolog, különösen az ébredés idején. Ha Isten erővel mozog, akkor sokkal inkább az örömteli kiáltások, a szabadulás hangjai és a megtérek zokogása jellemző az összejövetelekre, és nem ezek hiánya.
Természetesen szeretném újra kihangsúlyozni, hogy az ilyen reakciók megléte nem bizonyítja, hogy az adott helyen Isten munkálkodik, vagy hogy igazi ébredés kezdődött. De - és hadd emeljem ezt ki még inkább - az a tény, hogy ilyen jelenségek előfordulnak egy összejövetelen, semmi esetre sem fogja vissza a Szent Szellem munkáját, és nem is cáfolja az ébredés valódiságát. Épp ellenkezőleg: az ilyen, isteni tettek által előidézett, erőteljes megnyilvánulások jól illeszkednek az összejövetelbe, és helyénvalóak. John Wesley ezt kérdezte egyszer: „Ki tudja bebizonyítani, hogy amikor Istent szeretjük teljes szívből, amikor örvendezünk előtte, mert érezzük az Ő szeretetét, és amikor dicsérjük Őt teljes erőből, az rajongás [vallásos fanatizmus]?” Wesley megdorgálta azokat, akik mindenféle megtapasztalást ki akartak vetni az Istennel való kapcsolatukból: „Még becsmérlitek is azt az életet, mely ‘el van rejtve Krisztusban az Istenben’. Isten látása, megízlelése, hallása és megérzése mind bolondság a ti számotokra. Ne is csodálkozzatok ezen, hiszen ezek ‘szellemiképpen ítéltetnek meg’”.
Szinte lehetetlen úgy végigolvasni a Bibliát, hogy ne látnánk meg: az érzelmek fontos részét képezik Isten dicséretének és az Úrral való közösségnek - hacsak nem lehetséges örvendezni, ujjongani, kiáltani, sírni és zokogni érzelmek nélkül. Ebben az esetben viszont nem lennének-e képmutatóak az érzelem nélküli szavak és tettek? A próféták és a Megváltó helytelenítették a szív nélküli istentiszteletet. Ésaiás prófétán keresztül ezt mondta az Úr: "...e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmük betanított emberi parancsolat lett” (Ézs 29,13). Jézus ugyanezeket a szavakat idézte, amikor saját kora képmutató vezetőire utalt: „hiába tisztelnek engem" (lásd Mt 15,7-9, Mk 7,6-7).
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
