2016. december 16., péntek

Reinhard Bonnke - Prófétálás ajándéka 5.

A prófétálás módja

Némely próféciák egyes szám első személyben hangzanak el: „Én vagyok az Úr, aki nektek ezeket szólóm." Tiszteletet parancsoló megnyilatkozás! Nem egyszer kiderült azonban, hogy nem az Úr Isten, csak Jack vagy Mary szólt. Egyesek arra hivatkoznak, hogy ők „az Úr tanácsában állanak". Észre kell azonban vennünk hogy az ilyen emberek ezzel exkluzív módon a többi hívő fölé emelik magukat, hiszen mindnyájunknak rendelkezésére áll Isten Igéje, ami azonos az Úr tanácsával, és mi is mindnyájan ebben állunk. Az olyan szellemi ajándékokról, mint a bölcsesség vagy tudomány beszéde, illetve a prófétálás, Pál így írta korintusiakhoz: „A szellemi ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítél­tetik meg. Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy meg­oktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van." Aligha lehet tehát jogos bármely hívő részéről, hogy a többiek fölé emeli magát, akikben mindnyájukban „Krisztus értelme" van.

További kérdés a próféciák nyelvezete. Az angol nyelvterület prófétái gyakran váltanak át a King James Version jó háromszáz éves nyelvi fordulataiba. A való­sághoz az is hozzátartozik, hogy ez a nyelvhasználat már a King James Biblia első megjelenésekor is elavultnak számított. Ezt a tradíciót hagyományozta aztán egyik generáció a másikra az évszázadok során, különösen azok, akik mélyen jártasak voltak ebben a szövegben. A nyelvezet azonban nem von le annak értékéből, ami elhangzik. A próféciák azért jelentkeznek gyakran ebbe a stílusba bebugyolálva, mert emberi elmék szűrőjén kell áthaladniuk - és ami a dolgok vallási részét illeti, az angol nyelvterületen élők gondolkodásmódját és stílu­sát nagyban befolyásolta az Isten Igéjének ez az Erzsébet királynő-korabeli fordítása. Ez a vallásos beszédmód gyakran felismerhető imákban is, példának okáért az anglikán imakönyvekben. A hangsúly azonban magán a képen van, nem a kereten!

Lehet prófétálni hétköznapi nyelvezettel is - a bibliai időkben nyilvánvalóan így történt. Ami viszont már nem megengedhető, hogy az isteni inspirációt teljesen vagy csaknem teljesen nélkülöző szellemi kliséket fennkölt irodalmisággal próbáljuk előadni, annak reményében, hogy felveszik a versenyt Ézsaiás szárnyaló szónoklataival, különösen, ha odatűzzük mögé, hogy „Én vagyok az Úr, aki ezeket szólom néktek". Ha mondanivalónk valóban a Szent Szellemtől származik, törekednünk kell arra, hogy ezt hiteles formában is adjuk elő!

Az ószövetségi és az újszövetségi próféta


A „próféta" megjelölés a szellemi inspirációból szólók minden fajtáját magában foglalja, beleértve a hamisat is. Különbséget kell tennünk az ószövetségi és az újszövetségi próféta között. Krisztus egyenesen azt mondta, hogy a próféták Keresztelő Jánosig prófétáltak, azt jelezve ezzel, hogy ez a korszak lezárult. Vizsgáljuk meg hát a különbségeket!

A Krisztus előtti kor prófétája Isten szócsöve volt azok felé, akik nem álltak közvetlen kapcsolatban az Úrral. Az Úr mondanivalóját először a prófétáknak jelen­tette ki, és rajtuk keresztül jutott el Izraelhez, sőt eseten­ként távolabbra is. Isten akaratához a prófétán keresztül vezetett az útja mind az egyénnek, mind az egész nem­zetnek - esetleg a Főpapon keresztül, az Urim és Thummim segítségével. Ez az út az edomitáknak is rendelkezésükre állt (Ézs21,12).

A héber próféták magányos alakok voltak, szemben a prófétálás szolgálatában álló pünkösdi vagy karizmatikus személy nem az, hiszen egy prófétikuscsoportnak, az Egyháznak tagja. Olyan csoport ez, melynek minden tagja ismeri az Urat, és nincs szüksége közvetí­tőre Istennel való kapcsolatában. Isten Új Szövetségének népe ez, egy új kapcsolatrendszerben, akik „megismer­ték az Urat" (Zsid 8). Senkinek nem kell „megkérdeznie" az Urat a másik emberért.

Ahogy már mondtuk is, az Egyházban nincsenek alacsonyabb vagy magasabb pozíciók, hanem az egész egy test, melynek sok tagja van. A vezetőknek elsőbbségük és nem felsőbbségük van. A vezetetteknek is megvan a maguk fontos szerepe, ezért Isten szemében nem alacsonyabb rendűek, hanem egyenlőek. A vénekről és diakónusokról szóló újszövetségi részekbe hajlamosak vagyunk beleérteni a „hivatal" kifejezést, pedig erről szó sincs. Isten mindig funkcióban, nem pedig pozícióban gondolkodik. „Mindnyájan pedig egymásnak engedelmeskedvén az alázatosságot öltsétek fel" (lPét 5,5). Ez a prófétára éppen úgy vonatkozik, mint bárki másra. Nem létezik olyan prófétai „hivatal", amibe egy hívőt hivatalosan be lehetne iktatni. A prófétaság nem azon múlik, hogy van-e emberi meghatalmazás, avagy nincs.

Nincs helye semmiféle közvetítőnek az emberek és a Szent Szellem között, hiszen mindnyájan „a királyi pap­ság" részei, akiket a Szellem energizál és szerel fel aján­dékokkal. „Ne hívassátok magatokat Mesternek" - mondta Jézus. „Legeltessétek az Istennek köztelek lévő nyáját... nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken." Szó sincs hierarchiáról, hiszen mindnyájan egymás szol­gái vagyunk, és „Krisztusban nincs se szolga, sem sza­bad... ." Az Egyház nem az elit tekintélyétől függő laikus­réteg, hiszen mindnyájunkban karizmatikus - vagy, ha tetszik apostoli - erők működnek Ha egy pásztor mindent maga akar csinálni, a test tagjai elsorvadnak Egy felekezeti vezető egy időben azt követelte, hogy az evangéliumot csak tapasztalt evangélisták hirdessék. Hogy lesz azonban valaki tapasztalt, ha nem evangélizál?

Az újszövetségi hívők életét nem szabad, hogy egy harmadik fél irányítsa. „Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai." Ez a mi királyi privilégiumunk és szabadságjogunk. A hatalom átruházása másokra - illetve a másik oldalról ennek követelése - teljesen ellentétes Isten országának alapelveivel, viszont tökéletes szinkronban van a mostani világi, társadalmi berendezkedéssel. Jézus soha nem avatkozott bele az emberek döntéseibe - még saját tanítványai esetében sem. Mindig megadja a szabadságot, ezért akármilyen tanácsról vagy próféciáról legyen is szó, mi magunk vagyunk a felelősek azért, hogy kinek engedelmeskedünk, és mit cselekszünk.

Izrael prófétái gyakran az egész nemzethez szóltak, az újszövetségi próféta azonban nem. Pontosabban a Krisztus előtti héber próféták Izrael nemzetéhez, mint Isten népéhez szóltak, a keresztény próféták üzenete vi­szont az Egyházhoz, mint Isten népéhez szól. Keresztelő Jánost követően egyetlen újszövetségi személyiség sem kapott olyan, Jeremiáséhoz vagy Ámóséhoz hasonló kül­detést, hogy nemzetek ügyeibe avatkozzon bele. Izrael királyainak idejében egyes próféták, mint például Nát­hán, bizonyos módon helyet kaptak a nemzet vezetősé­gében is. Sámuel és a karizmatikus Bírák a nemzeti veze­tő szerepét töltötték be Izrael életében, a keresztény kor­ban azonban ilyesmivel nem találkozunk.