David Wilkerson - Az Úr hajléka 1.

"Akiben ti is együtt építtettetek Isten hajlékává a Szellem által." (Efézusbel. 2:22)

A hajlék egy lakóhely. A görög hajlék szó ebben a versben egy "állandó lakóhelyet" jelent.

Minden keresztény hívõ tudja, hogy Isten nem lakozik ember által épített templomokban vagy épületekben. Ehelyett az Úr az emberi lényt választotta-vagyis népének szívét és testét. Mindazok akik Krisztusban vannak, képezik az Õ templomát-az Õ hajlékát, "állandó lakóhelyét". Minden hívõ hittel mondhatja, "Isten él bennem".

Istennek nincs más fizikai lakóhelye - sem nemzet sem főváros (még Jeruzsálem sem), sem egy hegytetõ. Õ nem a felhõkben lakik vagy az égben, sem a sötétségben, sem a napfényben, sem pedig a napban, holdban, csillagokban. Az természetes, hogy az Úr mindenütt ott van, jelenléte betölt mindent. De az Õ szava szerint, Isten az Õ népében lakozik. A vér által megtisztított szív az Õ állandó hajléka.

Mikor kezdett az Úr bennünk lakozni? Akkor mikor elõször Jézusnak adtuk szívünket. Abban a pillanatban Krisztus bennünk élõ jelenléte betöltött bennünket. Továbbá Jézus hozta hozzánk az Istenség teljességét-az Atyát, Fiút és a Szent Lelket. Tanúvallomása szerint, "...én az én Atyámban vagyok és ti bennem. Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet és az én Atyám szereti azt és akkor megyünk és annál lakozunk." (János 14:20,23)
Isten dicsőségesen feltárja a Szövetség tervét, az Isten és a Fiú az emberiségben való lakozást illetőleg, a Példabeszédek 8-ik fejezetében.

Messze a világ teremtése elõtt mennyei Atyánk és az Õ Fia megegyeztek, hogy az emberiség lesz a hajlékuk. Egy szövetséget kötöttek, hogy Jézus a földre jön és egy elválasztott nép szívében és testékben fog lakozni. Engedd meg, hogy megmutathassam ezt az Igében.

Pál Apostol Krisztusról beszél, hogy Õ a Bölcsesség: "Tõle vagytok pedig, ti a Krisztus Jézusban, ki bölcsességül lõn nékünk Istentõl és igazságul, szentségül és váltságul. (1Korinthus. 1:30)

Példabeszédek 8-ik fejezete ugyancsak beszél a bölcsességrõl úgy, hogy az csakis Jézusra vonatkozhat: a 3o-ik versben mondja; "Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva Õ elõtte minden idõben." Honnan tudjuk, hogy ez a vers Jézusról szól? Egyedül Õ volt az Atya gyönyörűsége. Isten nem gyönyörködött a bölcsességben, hanem csakis a Fiában.

Tudjuk, hogy Krisztus Istennél volt a világ teremtése elõtt. "Az Úr az Õ utának kezdetéül szerzett engem; az Õ munkái elõtt, régen. Örök idõktõl fogva felkenetten, kezdettõl a föld kezdetétõl fogva" (Példabeszédek 8:22-23) El tudod képzelni az örömöt amit az Atya és a Fiú leltek egymásban? Együtt voltak a mennyei dicsõségben, boldogságban.

Emlékezz arra, hogy mindez azelõtt volt, hogy Jézus valamit is tapasztalt volna az emberiség szomorúságából. Még nem öltötte fel magára az emberi testet és annak összes terhét és megpróbáltatását. Kellett, hogy az emberiség betegségei megérintsék-hogy érezze a visszautasítást, csúfolódást, gúnyt, hogy köpjenek rá és hogy érezze az ember súlyos bűnösségét. És a kereszttel is szembe kellett még néznie. Még nem érezte, hogy milyen az mikor az Atya elrejtette az arcát tõle. És még nem ízlelte meg a halált.

Ezután jött az Új Szövetség terve. Ebben Isten - aki az embert szabad akarattal teremtette-látta, hogy ha az ember elbukik szüksége lesz egy Megváltóra. Így az Atya kérte a Fiút, hogy legyen az Új Szövetség közbenjárója. Az Úr kérte: Elfogadod, hogy magadra vedd bűneiket, hogy megszabadítsd õket a gonosz életükre vonatkozó követelésétõl?"

Jézus tökéletesen megértette a borzalmakat amelyek a ennek a megegyezésnek a következményei lesznek. Elõre látta a korbácsolásokat, a tüskés koronát, Isten saját népének gyûlöletét és visszautasítását. És igenis látta a keresztet maga elõtt. Mégis, az Ige azt mondja, Jézus örömmel nézett elõre, hogy életét adja értünk. Õ tudta mi lesz az ára mindennek és válaszolt: "...imé jövök;...hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem én Istenem a te törvényed keblem közepette van." (Zsoltárok 40:8-9)

A Fiú ugyancsak ezeket a hihetetlen szavakat mondta: "Játszva az Õ földének kerekségén és gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban."(Példabeszédek 8:31) Látod, hogy mit mond Krisztus? Az összes csodálatos világrendszer közül, amit ember még nem tárt fel, a számtalan bolygók közül, Isten ezen a kicsi bolygón választotta lakóhelyét amit Földnek hívunk. És az embert választotta, hogy bennünk lakozzon. Mi váltunk "hajlékává" az Õ földjének kerekségén.

Itt van az üzenet kulcsa: Jézus tudta, hogy nem fogja többé élvezni az Atyával való örökös gyönyört, amit az Atyával való egységben élvezett. Mégis örömét találta abban, hogy velünk lakozzon, "...Gyönyörűségemet lelve az emberek fiaiban (8:31) Amit mondott, hogy "Fogok egy népet a szívemhez vonzani és egy leszek velük élvezve a kapcsolatot velük." Örömmel nézett elõre egy kedves közösségre - velünk!
Miért talált Jézus örömöt abban a gondolatban, hogy az emberiség fog "templomává" válni?

Én hiszek az abszolút Isteni elõtudatban. Én hiszem, hogy az Úr elõre tudta, mielõtt mi léteztünk, hogy hogyan fog minden személy reagálni az evangéliumra. Nem hiszek az egyes személyek elõre meghatározott megváltásában; Isten nem ítélt el egyeseket, másokat pedig megváltott. Jézus mindenkiért halt meg, hogy akárki is aki hozzájárul az megtérhessen. Az Úr nem akarja, hogy egy valaki is elvesszen. (János 3:15-17, 2 Péter 3:9) Mégis, ha elõre tudta a nevünket akkor azt is tudta, hogy el fogjuk fogadni vagy vissza fogjuk utasítani az Õ áldozatát.

Mivel Krisztus az Istenségnek az esszenciája, lényege, részese volt az előtudatnak. És hiszem, hogy elõre látta azokat akik el fogják Õt fogadni mint Királyt és Urat a szívükben. Jól tudott minden egyes személyrõl. Akárhol is vagyunk; Kínában, Oroszországban, Amerikában vagy Afrikában. És örömmel nézett elõre, hogy bennünk lakozhasson.

Emlékszel arra a napra mikor megváltott az Úr és megtértél? Emlékszel azokra az érzésekre-az ígéretekre miket tettél Jézusnak, hogy minden mást el fogsz hagyni csak Jézust nem, hanem követni fogod Õt? Jézus látta mindezt örök időkre visszamenőleg és gyönyörködött benned. Tudta, hogy be fogod Õt fogadni a szívedbe még mielőtt az anyád méhében megfogamzottál.

Dávid írta, "Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből és bíztattál engem anyámnak emlõin. Születésem óta a te gondod voltam; anyám méhétől fogva te voltál Istenem" (Zsolt. 22:1o-11) "Látták szemeid az én alaktalan testemet és könyvedben ezek mind be voltak írva: A napok is, amelyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülük." (139:16)

Mikor még egy mag sem voltál, Isten feljegyezte könyvében a tested részeit. Tudott mindent rólad. És Jézus, a Fia gyönyörködve nézte, hogy hogyan növekedtél az Ő hajlékává.

Idézet

A napjainkban elindul Isten munkájának a párhuzamossága, még nem indult el, de már az előkészületei megvannak. A keresztényeknek a legfontosabb dolga, hogy Jézus Krisztus eljövetelére felkészüljenek. A közeljövőben meg fog történni az egyház evakuálása. Óriási tét, hogy itt maradunk-e vagy bekerülünk egy olyan kegyelmi állapotban, hogy a következő időkben örökké biztonságos helyen legyenek. Ma erre kell a keresztényeknek igyekezni, és az idők jeleit értelmezni kell, hogy minél előbb állítsd helyre az Úrral a kapcsolatodat, mert rettenetes megpróbáltatás jön a világra, és ez különösen érinteni fogja a rossz keresztényeket. A rossz keresztényeket a történelem során is nagyobb megpróbáltatás érte, mint a világiakat.

Ma olyan idő van, hogy áron is szerezzétek meg az alkalmasságot. Izraellel kapcsolatos eseményeket lehet felhasználni arra, hogy megállapítsuk, még mennyi idő van itt a Földön.

Ma már tényszerűen alá lehet támasztani, hogy rohamléptekkel halad a világ egy új Jeruzsálem ostroma felé. Mielőtt Góg-Magóg háborúja megvalósul, nagy a valószínűsége, hogy az egyház befejezi a pályafutását. Ezért minél előbb rendeznie kell a számlájukat az Úrral, hogy semmi ne legyen, ami az e világhoz a sátánhoz köt. Ha igen, akkor itt fogsz maradni, ha nem akkor részt fogsz venni az evakuálásban. Háborúban is először a nagyköveteket evakuálják először, mielőtt a konfliktus elkezdődik. Utána kezdődnek el a harci tevékenységek. Az Isten nagykövete a földön ma az egyház. Az egész egyház Jézus Krisztus földi helytartója, ti vagytok a világ világossága, az éjszaka akkor jön el, amikor előtte a világosság megszűnik. Minden mellékcélt az ember életéből ki kell iktatni, és a fő célra a végcélra kell koncentrálni. Felelősségteljesen munkáld az üdvösségedet, nehogy hiábavalóvá váljon az újjászületésed, a megtérésed a szolgálatod, mert megvan ennek a veszélye. Úgy forgolódjunk, hogy a munkánk és az elhívásunk ne váljon hiábavalóvá. Akkor válik azzá, ha az ember menet közben eltéveszti a célt, és tévcélokat fogad el, téveszmék alapján jár és tevékenykedik, és emiatt nem oda fut be, ahová kellene. Adjon Isten mindnyájunknak kegyelmet, hogy ez ne történjen meg.

Részlet Németh Sándor 2011.09.14-én elhangzott prédikációjából

Karácsonyi köszöntő Reinhard Bonnkétól - CfaN Magyarország

Zsoltárok Könyve 132.

1. Zarándoklás éneke. Emlékezzél meg, Örökkévaló, Dávid számára mind az ő sanyargásáról.
2. A ki megesküdött az Örökkévalónak; fogadást tett Jákób hatalmasának:
3. nem megyek be házam sátrába., nem szállok föl ágyam nyoszolyájára,
4. nem engedek álmot szemeimnek, szempilláimnak szendergést,
5. mígnem találok helyet az Örökkévalónak; lakást Jákób hatalmasának.
6. Íme, hallottuk Efrátban, találtuk az erdő mezejében.
7. Hadd menjünk be lakásába, boruljunk le lábai zsámolyához!
8. Kelj föl, Örökkévaló, nyugvóhelyedre, te és hatalmad ládája.
9. Papjaid öltözzenek igazságba és jámboraid ujjongjanak!
10. Dávid szolgád miatt ne utasítsd vissza fölkentednek arcát.
11. Megesküdött az Örökkévaló Dávidnak igazában, a mitől el nem tér: Tested gyümölcséből valót helyezek a te trónodra;
12. ha fiaid megőrzik szövetségemet s bizonyságomat, melyre őket tanítom, fiaik is mindenkorig üljenek a te trónodon!
13. Mert kiválasztotta az Örökkévaló Cziónt, megkívánta azt magának lakóhelyül:
14. ez nyugvóhelyem mindenkorra, itt fogok lakni, mert megkívántam azt.
15. Eleségét áldva áldom, szűkölködőit jóllakatom kenyérrel,
16. papjait meg üdvbe öltöztetem, és jámborai ujjongva ujjonganak.
17. Ott sarjasztok szarvat Dávidnak, elrendezek mécsest fölkentemnek.
18. Ellenségeit szégyenbe öltöztetem, rajta pedig tündöklik koszorúja.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Ruff Tibor - Sátrat vert köztünk a Messiás

Hogy a világnak és az emberiségnek Megváltóra van szüksége, ez legkorábbi kezdeteitől fogva a zsidó-keresztény kinyilatkoztatás legfőbb üzenete. Az eljövendő Messiás iránti isteni és emberi igényről, személyéről, sorsáról és dicsőségéről a Szentírás első fejezeteitől az utolsóig folyamatosan kibontakozó, progresszív kijelentést kapunk.

Az emberiség őstörténetének idején eleinte csak homályos, körvonalazatlan reménység fogalmazódik meg, az üdvtörténet és a Szentírás könyvei keletkezésének előrehaladtával azonban az Istentől a Szabadítóról kapott kép mind jobban-jobban kibővül és rengeteg részlettel gazdagodik.

Amikor a kígyó álnoksága folytán az első emberpár bűnbe esett, hosszú évezredekre meghiúsítva leszármazottaik számára is a sikeres, áldott és igaz életvezetés lehetőségét, Isten az ítélettel együtt a messianisztikus reménységet is felébresztette bennük ígéretével. A kígyónak mondott isteni átok szerint „ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod” (Mózes 1. könyve 3,15). Ez a – teológusok által „Ősevangélium”-nak nevezett – mondat a Sátánt reprezentáló kígyóval és „magvával” szemben az „asszony magvát” állítja győztesként.

Miután az emberiség egyre szélesebb köreiben vált nyilvánvalóvá az a felismerés, hogy közös és egyéni sorsunk egyaránt teljességgel reménytelen és hiábavaló küzdelem a bűn személyes és kollektív jelenléte és leküzdhetetlen volta miatt, ezúttal Ábrahám, a zsidó és az arab népek, valamint a hit atyja kapott kinyilatkoztatást arról, hogy „megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei” (Mózes 1. könyve 22,18). A messianisztikus ígéretet Izsák, majd Jákob – másik nevén Izrael – révén a zsidó nép örökölte és vitte tovább. Utóbbinak tizenkét fia született, és sokáig nem volt világos, melyikükben folytatódik a leendő Megváltó vérvonala.

Amikor József és testvérei közismert története lejátszódott, apjuk, Jákób egy sajátos tettben felismerte a Messiás vérvonalának következő örökösét. Miután testvérüket, Józsefet eladták rabszolgának Egyiptomba, s az ott magas rangra emelkedve az éhínség idején minden gabona gazdájává lett, bátyjai hozzá jöttek ételt venni, anélkül, hogy felismerték volna. József őszinteségük biztosítékául azt kérte tőlük, hogy hozzák el hozzá legkisebb öccsét, Benjámint. Az idős Jákób azonban nem akarta elengedni József után második kedvenc fiát, hogy el ne veszítse azt is. Ekkor a tizenkét fiú egyike, Júda, kezességet vállalt apjánál a gyermekért. Amikor azután József hamis váddal le akarta tartóztatni Benjámint, Júda előlépett, és felajánlotta önmagát Benjámin helyett egész életére József rabszolgájául, hogy apját megmentse a rettenetes traumától. Ez a tett indította meg József szívét is, aki ekkor nem bírta tovább, sírva fakadt, és felfedte magát testvérei előtt.

Júda előtte tevékeny részt vállalt a József elleni gyilkosság tervében, majd eladásában; az út szélén meglátott prostituálthoz minden további nélkül betért; részes volt a többiekkel együtt a bálványimádásban; legjobb barátait a súlyos okkultizmusban és szexuális bűnökben élő kanaániták közül válogatta. Ezen a ponton azonban messianisztikus tettet hajtott végre: önmagát ajánlotta helyettesítő áldozatul más bűne következményeinek hordozására. Jákob, halála előtt, ezt felismerve a tizenkét fiú között fejedelemmé tette – három idősebb bátyját előzve meg! –, és kijelentette: tőle fog származni a Messiás, „akinek a népek engedelmeskednek” (Mózes 1. könyve 49,10).

Júda törzse az évszázadok alatt a többiekkel együtt jócskán megszaporodott. Ekkor Isten újra leszűkítette az ígéretet a törzs egy családjára. A hozzá hasonlóan különleges karakterű Dávid királynak, az „Isten szíve szerint való férfinak” újból sikerült a Teremtő rendkívüli tetszését megnyernie egészen egyéni, sokszor meglepően ható életfelfogásával és tetteivel: sorsát teljesen Isten kegyelmére építette. Miután úgy döntött, hogy Szentélyt építtet Jeruzsálemben, hogy az Örökkévaló jelenlétét népe életének és figyelmének középpontjába helyezze vissza, Isten kinyilvánította, hogy őt választotta ki a megváltói vérvonal továbbadójául Júda törzséből: „Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát: az fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké. Én leszek néki atyja, és ő lészen nékem fiam…” (Sámuel 1. könyve 7,12–14).

Vér szerint mégsem születhetett volna meg Dávid leszármazottainak királyi ágán a Messiás, mivel időközben Jeremiás próféta átkot mondott ki e vérvonal egyik láncszemére, Jóákinra: „Senkinek, aki az ő magvából a Dávid székében ül, nem lesz jó állapotja, és nem uralkodik többé Júdában.” (Jeremiás 22,30) Ezt az ítéletet pedig nem örökölhette a világ Megváltója.

Jézus emberi természetét és vérét azonban nem a királyi vonalon leszármazott nevelőapja, József, hanem anyja révén örökölte. Jézus Lukács evangéliumában található genealógiáját, amely jelentős mértékben eltér a Máténál találhatótól, a legtöbb bibliakutató Mária családfájának tartja. Így az abban szereplő József nem Jézus nevelőapja, hanem a szintén Dávidtól, de nem a királyi ágon származó Mária apja. Mivel ez a vérvonal kikerüli a dávidita királyokat, így Jeremiás átka alól is mentes. Emberi vér szerint innen származott tehát a Messiás, Ábrahám, Izsák, Jákób, Júda és Dávid vonalán. Ugyanakkor ezáltal az is beteljesedett, hogy az „asszony magva”, mert férfi magvának közreműködése nélkül fogant.

Izrael prófétái egyértelműen és határozottan megjelölték a Messiás születési helyét is: Mikeás szerint az efratai Betlehemben, Dávid szülővárosában kell annak is a világra jönnie, „aki uralkodó az Izraelen, akinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van” (Mikeás 5,2).

A világmindenség főnöke

A görög Khrisztosz szó nem tulajdonnév, hanem a Megváltó méltóságát, hivatását jelöli, jelentése: az illatos olajjal megkent, a Felkent, a Messiás (héberül pontosabban: Masiach). Az Evangéliumok szerzői annyira fontosnak tartották, hogy a nem zsidó olvasók is megértsék e méltóságnév jelentését, hogy a héber Masiach szót lefordították görögre: Khrisztosz. Tulajdonképpen, ha a magyar bibliafordítások készítői követni kívánták volna ezt az eredeti apostoli szándékot, akkor tovább kellett volna fordítaniuk magyarra: a Felkent. Így ugyanis a legtöbb még tájékozatlan magyar bibliaolvasó automatikusan tulajdonnévként, vezetéknévként olvassa a Krisztus szót (apja neve József Krisztus, nagyapja Jákob Krisztus…). Ma azonban már rögzült a „Jézus Krisztus”-változat, nehéz lenne megváltoztatni.

Az eredeti, korai zsidó és keresztény felfogás szerint egyaránt, amely az ószövetségi próféciákon alapul, a Messiás az a személy, aki Izrael és az egész világ számára elhozza és megvalósítja az igazságot és minden más jót, ami csak elképzelhető: betölt minden szükséget, eltörli és megszünteti a bűnt, a betegségeket és minden megkötözöttséget. Békét teremt a nemzetek között, eltörli a halált, és elhozza az örök életet, beteljesíti az Írások minden ígéretét; egyszóval teljes mértékben megszünteti az emberiség bűnbeesésének és minden bűnének minden negatív következményét. Helyreállítja Isten eredeti, tökéletesen jó akaratát a Földön (sőt az egész Univerzumban); megbünteti a gonoszokat, és feltámasztja a halottakat; Izraelt és az emberiséget viszszaviszi Isten örökké tartó uralma alá („Isten királyságába/országába”), ahol semmi rossz nem létezik többé.

A Messiás egy személyben főpap, király és próféta: innen ered a Felkent elnevezés, mivel az Ószövetségben e három szent hivatalba olajjal történő felkenéssel állították be az arra elhívottakat. Ezeken a felkenteken kívül azonban az Ószövetség beszél egy olyan Felkentről is, akit a Teremtés előtt az egész Univerzum fölé kent fel Isten: „Az Úr az ő útjának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen. Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva. Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak… Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget… mellette valék mint kézmíves [pontosabban: építőmester vagy dajkált fiú]…” (Példabeszédek 8,22–30).

Az Újszövetség értelmezése szerint az a szellemi lény (a Bölcsesség), aki a fenti idézetben magáról beszél, szintén maga a Messiás. Ezért kezdi így evangéliumát János apostol: „Kezdetben vala az Ige [görögül Logosz, jelentése többek között: Bölcsesség], és az Ige vala az Istennél, és Isten vala az Ige. Ez kezdetben Istennél vala. Minden őáltala lett és nála nélkül semmi sem lett, ami lett… És az Ige testté [szarx = emberi test] lett és lakozék [sátrat vert] miközöttünk, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.” (János 1,1–14)

Pál apostol hasonlóképp utal a Példabeszédek könyvének 8. fejezetében leírt öröktől fogva felkent Uralkodóra: „…kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata; aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született; mert Őbenne teremtetett minden, ami van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok… mindenek Őáltala és Őreá nézve teremtettek; és Ő előbb volt mindennél, és minden Őbenne áll fenn [illeszkedik egybe].” (Kolosszeiekhez 1,14–17)

Az izraeli prófétákon, királyokon és papokon mint tisztükbe, hivatalukba olajjal való megkenéssel állított felkenteken kívül tehát öröktől fogva volt egy egyetlen Felkent, az egész világmindenség Főpapja, Prófétája és Királya egy személyben. Az Ószövetség egyik legfőbb témája e személy világba való eljövetelének meghirdetése. Az Újszövetség legalapvetőbb állítása és üzenete pedig az, hogy ez a személy, a világ Megváltója és Megmentője, a Messiás nem más, mint a Názáreti Jézus (eredeti nevén Jésua, galileai arám tájszólásban: Jésu).

Kettő vagy egy Messiás?

A Messiás életével és tetteivel kapcsolatban az Ószövetség progreszszív kinyilatkoztatása az idők során előre feltárt és hirdetett rengeteg tényt. Ezek szerint az igazság hirdetőjeként kellett fellépnie, akinek tevékenységét természetfeletti erőmegnyilvánulások, csodák, jelek kísérik, ezek közül is elsősorban gyógyító jellegűek. A próféciák, köztük Dávid zsoltárai egyszersmind azt is előre jelezték, hogy mind saját népe, mind a többi nemzetből származók részéről zaklatás és elutasítás is a része lesz.

A zsidó írástudóknak nagy nehézséget okozott annak a rejtélynek a megfejtése, hogy egyes prófétai jövendölések szerint a Messiás erőteljes lelki és testi szenvedései végül halálához fognak vezetni, míg ugyanakkor más előrejelzések szerint örökké és dicsőségesen uralkodik majd. A prófétai könyvek nem adtak eligazítást ennek a – látszólag – feloldhatatlan ellentmondásnak a megértéséhez; nem beszélve arról, hogy az Írás egyes helyeken egyértelműen ugyanarról a személyről állítja, hogy uralkodóvá lesz, akiről röviddel korábban még azt mondta, hogy keserves kínhalált halt (például az Ézsaiás könyve 53. fejezete vagy a 22. zsoltár).

A kérdés éles és reális voltára jellemző példaként megemlíthetjük, hogy a Jézusban mint Megváltóban nem hívő zsidóság tradíciója végül – már a Jézus tevékenységét követő évszázadokban – olyan koncepciót volt kénytelen felállítani megoldásként, amely „megduplázza” a Messiás személyét. Eszerint két Messiás lépne fel a jövőben egyszerre: egy szenvedő és meghaló („Masiach ben Jószéf”, azaz „Messiás, a József fia”), akit az Izrael népe ellen a végidőkben támadó világdiktátor legyőz és megöl: ekkor teljesednek be a szenvedő és meghaló Messiásra vonatkozó próféciák. Ekkor harcostársa, a „Masiach ben Dávid” („Messiás, a Dávid fia”), okulva barátja vereségén sikerrel harcol a világdiktátor ellen, majd megalapítja a messiási királyságot, és feltámasztja a halottakat. Ekkor pedig a győztes és dicsőséges Messiást hirdető jövendölések valósulnak meg e nézet szerint.

Bár ezt a koncepciót – amely az ortodox zsidó tradíció máig érvényes tanítása – a keresztény hit szükségképpen teljesen tévesnek tekinti, arra mégis nagyszerűen rávilágít, hogy a próféciák alapos tanulmányozása után a Messiás szenvedésének, halálának, és ugyanakkor dicsőséges földi uralkodásának és győzelmének kérdése, kettőssége még a Jézusban nem hívő zsidóság számára is abszolút megkerülhetetlen.

Az újszövetségi zsidó-keresztény kinyilatkoztatás azonban teljesen más választ ad erre. A szenvedő és meghaló, valamint a dicsőségesen örökké uralkodó Messiás egy és ugyanaz a személy, a názáreti Jézus. A próféciákban jelentkező látszólagos kettősség feloldását pedig az adja, hogy kétszer jelenik meg a történelem folyamán: szenvedése, majd halála után három nappal feltámadt, majd felment a mennybe, és másodszor is eljön a jelenlegi történelmi korszak végén, immár elpusztíthatatlanul és dicsőségben, hogy örökké uralkodjon.

A fény ünnepén fogantatott?

A Messiás megszületésének időpontját az Ószövetség többféleképpen is előre jelezte. Különösen Dániel könyvében olvashatunk erre számos utalást. Egy tágabb időintervallumot jelöl meg az a két látomása, amelyekben az ő idejében (i. e. VI. század) éppen Izrael felett uralkodó babilóni uralom után még három, népét elnyomó világbirodalom érkezését látja előre, és az utolsóról állítja, hogy „azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol… megáll örökké” (Dániel 2,44). Másik ezzel kapcsolatos látomásában megemlíti, hogy az utolsó birodalom megítélésekor „mint valami emberfia jőve, és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék őt, és ada néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom, amely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik” (7,13–14). Az utalás a Messiásra félreérthetetlen. Jézus erre a helyre utalva nevezte magát rendszeresen „Emberfiá”-nak.

E próféciák szerint a Messiásnak a negyedik Izraelen uralkodó birodalom idején kellett megjelennie. A babilónit a méd-perzsa, azt a hellén, majd a római uralom követte. „A római birodalmat tartották a negyedik és utolsó világbirodalomnak… Biztosan kijelenthetjük, hogy a Templom fennállásának utolsó negyven évében aligha élt olyan zsidó, aki ne a római birodalomban látta volna az utolsó Isten-ellenes világbirodalmat” – írják a kérdésről a vallástörténészek (Strack–Billerbeck). A római történetíróvá lett, de zsidó papi származású, Jézus-kortárs Josephus Flavius szintén azt írja ugyanerről az időszakról: „Ami a zsidókat különösen sarkallta a háborúra, az egy kétjelentésű jel volt, mely a szent iratokban található, az tudniillik, hogy abban az időben egy, az ő országukból származó férfi szerzi meg a világ feletti hatalmat.”

Ennél azonban Dániel még pontosabb időmeghatározást is adott. A neki egy újabb alkalommal megjelenő Gabriél angyalfejedelem tudomására hozza, hogy a „Jeruzsálem újjáépítése felől való szó kijövetelétől” számítva 69-szer 7 évnek (483 év) kell eltelnie amíg „a Messiás kiirtatik és senkije sem lesz” (Dániel 9,24–26). Ha a város „újjáépítésére vonatkozó szót” azzal a perzsa királyi rendelettel azonosítjuk (a héber dávár szó rendeletet, törvényt is jelent), amelylyel engedélyezték a városfal felépítését a fogságból hazatérő zsidóknak i. e. 445-ben; valamint ha az Ószövetségben használatos 360 napos holdévvel számolunk, akkor Jézus i. sz. 32-ben történt keresztre feszítése pontosan 69-szer 7 évvel később történt, azaz a Dániel által előre közölt időpontban. Korabeli iratok bizonyítják, hogy a zsidóság élénken tanulmányozta és követte az évhetek múlását, és bár többféle és pontatlan számítások voltak forgalomban, ezek is az I. században mindvégig intenzív messianisztikus várakozást hoztak létre a népben.

Jézus születésének éve i. e. 8–4 közé eshetett, de mindenképpen 4 előtt kellett megszületnie, ekkor ugyanis meghalt „Nagy” Heródes. Így születésének 2000-ik évfordulója 1992 és 1996 között, bibliai holdévvel számolva pedig 1963 és 1967 között lehetett. Születése időpontját próféciák nem jelentették ki előre. Azt pedig, hogy melyik hónapban születhetett, még az Újszövetség sem közli egyértelműen, jóllehet Lukács evangéliumának egyes utalásaiból valamelyest kikövetkeztethető (erről részletesen: Szőllősi Tibor: Jézus valódi születésnapja). A papi rendek szolgálatának a zsidó rabbinikus iratok (Talmud) által ránk hagyományozott sorrendjéből – amelyre Lukács utal (1,5) – kiszámítható, hogy Jézus vagy a húsvét (március–április), vagy a sátrak ünnepe (szeptember–október) idején született meg.

Más utalások is egészen valószínűtlenné teszik a téli, azaz karácsonyi születést, amelyet az egyház csak századokkal később, egyiptomi és római pogány ünnepek átvételével honosított meg. Az ezzel foglalkozó bibliakutatók a sátrak ünnepén történt születést tartják valószínűbbnek, mivel az Evangéliumok tartalmaznak erre vonatkozó burkolt utalásokat, például: „És az Ige testté lett, és lakozott [az eredetiben: sátrat vert] közöttünk…” (János 1,14)
Az ezen az állásponton lévő teológusok azonban arra is felhívják a figyelmet, hogy ebben az esetben a Messiás fogantatása viszont valóban a tél közepére, akár a mai karácsony környékére eshetett.

Pontosabban a már akkor is megünnepelt zsidó hanukkára, a templomszentelés ünnepére, amikor Izrael népe arról emlékezett meg, hogy az Antiokhosz Epiphanész által megszentségtelenített jeruzsálemi Szentély megtisztításakor a hétágú gyertyatartó egy napi olajmennyiséggel egy egész héten át égett, s amelyet ezért „a világosság ünnepének” is neveznek. Azok a teológusok, akik ezt a nézetet vallják, határozottan kapcsolatba hozzák ezt Jézusnak a Templomban elmondott szavaival: „Én vagyok a világ világossága: aki engem követ nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága” (János 8,12). E feltételezések szerint tehát a „világ világossága” mégiscsak a „világosság ünnepén” érkezhetett meg, bár még csak természetfeletti módon megtermékenyült női ivarsejt formájában, a világba.

Más keresztény bibliakutatók ugyanakkor kiemelik: a hit szempontjából teljességgel lényegtelen, hogy mindez mikor történt – a lényeg, hogy megtörtént. „Van, aki az egyik napot többre tartja a másiknál – van, aki pedig minden napot ünnepnek tart… Aki törődik a napokkal, az Úrért törődik, aki nem törődik a napokkal, az Úrért nem törődik” – írja Pál a rómaiaknak írott levelében (14,5–6).

Forrás: Hetek

Marilyn Hickey - Gyerekek, akik célba találtak. A tiéd is célba találhat 10.

JAIRUS LÁNYA 

(Márk 5.22-43, Lukács 8.41-56) 

A jól öltözött férfi átfurakodott az embertömegen, akik a galieai tenger partján gyűltek össze, majd odavetette magát Jézus lába elé. Nyilvánvalóan nagyon el volt keseredve a férfi, kétségbeesetten így könyörgött Jézusnak: “A kislányom halálán van, kérve kérlek gyere és tedd rá a Kezedet! Ha csak odajössz tudom, hogy meggyógyul és élni fog.” Nem törődve a zsinagógában elfoglalt pozíciójával, vagy hogy a legtöbb kollégájának mi a véleménye Jézusról Járius a gyógyító elé járult. Még a tömeg előtt kimutatott érzelmei sem tartották vissza attól, hogy könyörögjön a 12 éves lánya életéért. Jézus volt Jairus egyetlen reménye, az egyetlen, aki segíteni tudott. 

Jézus rámosolygott és elkezdte követni a zsinagóga hivatalnokát át a tömegen. Jairusban az volt, hogy nincs több idő vesztegetni. Jairus döbbenetére azonban Jézus hirtelen megállt és felkiáltott: “Ki ért a Ruhámhoz?” 

“Ó, Mester bárki ebben a tömegben hozzád érhetett. Nem veszed észre, hogy haldoklik a lányom? - gondolta Jairus”. A férfi gondolatait azon tanítványok egyike öntötte szavakba, akik követték Jézust. “Látod Uram, a tömeg minden oldalról rád nehezedik és azt kérded, hogy ki ért Hozzád?” Elcsendesedtek az emberek. Mialatt Jézus szemei a tömeget kutatták, egy nő lépett elő és szipogva a lába elé esett: “Meggyógyultam! Meggyógyultam!" A félelemtől reszkető nő elmesélte, hogy a 12 éve tartó vérzésre nem talált megfelelő kezelést. Elhatározva, hogy megérinti Jézust, összeszedte minden bátorságát és átfurakodott a tömegen, hogy megkapja jutalmát. Jézus gyengéden így szólt: “Lányom, a hited helyreállított téged, menj el békében és gyógyulj meg a bajodból! 

Jairus hite nagyon felbátorodott ettől az eseménytől, de csakhamar össze is omlott, amikor a szolgája megérkezett lánya halálhírével. Jézus véletlenül meghallotta a hírt és ezt mondta Jairusnak: “Ne félj, csak higgy! Menjünk tovább a házadhoz!” Hezitálás nélkül Jairus mutatta tovább a házához vezető utat Jézusnak és a tanítványainak, Péternek, Jakabnak és Jánosnak. Hangos jajveszékelés és sírás csapta meg az öt férfi fülét, amikor megközelítették Jairus családjának otthonát. Amikor Jézus odaért elbocsátotta a gyászolókat, így kiáltva: “Hagyjátok abba a gyászolást, a lány nem halt meg, csak alszik!“ Az emberek gúnyosan nevettek, de Jézus szigorú tekintete távozásra intette őket. Miután beléptek a házba, Jairus és a felesége odavezették Jézust a mozdulatlan lányukhoz. Letérdelve az ágy széléhez Jézus megparancsolta: “Kislány, mondom neked, kelj fel!” Békésen, mint aki álmából ébred, a gyermek kinyitotta a szemét és belenézett az idegen szemébe. Jézus megfogta a kezét és a teljesen gyógyult lánynak segített felállni. Jairus és a felesége túláradó örömmel csodálkozva nézték a történteket. Felhajtás nélkül Jézus kedvesen megkérte a lány anyját, hogy adjon a lányának enni. 

Ez a leírás élénken kell, hogy demonstrálja nektek szülőknek, hogy a Jézusba vetett hit erősebb, mint bármely probléma, amellyel a családodnak meg kell küzdeni. Az Isten Igéjébe vetett hit még a halál szorításánál is nagyobb. Amikor úgy tűnik minden elveszett, újítsd meg a hitedet Isten ígéreteivel és tarts ki mellettük. Nincsen olyan szituáció, amelyet a száddal kimondott vagy a szívedben meglévő Isten Igéjével nem lehet elűzni. Lehet, hogy késedelmet kell szenvedned, de az Úr nem hagyja, hogy kudarcot vallj. 

Igék neked és a gyermekednek (Károliból) 

5 Mózes 30:19. Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam elõtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod; 

5 Mózes 30:20. Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az õ szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert õ a te életed és a te életednek hosszúsága; hogy lakozzál azon a földön, a mely felõl megesküdt az Úr a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nékik adja azt. 

Példabeszédek 3:5-6. Bizodalmad legyen az Úrban teljes szívedből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál. Minden te útaidban megismered õt; akkor õ igazgatja a te útaidat. 

Jeremiás 29:11. Mert én tudom az én gondolatimat, a melyeket én felõletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kivánatos véget adjak néktek. 

Rómaiakhoz 10:17. Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által. 

János 11:25. Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz én bennem, ha meghal is, él;

Fordította: Nagy Andrea

Zsoltárok Könyve 131.

1. Zarándoklás éneke. Dávidtól. Örökkévaló, nem volt fennhéjázó a szívem, s nem voltak büszkék a szemeim, s nem jártam dolgokban, melyek nagyok és csodálatosak nekem.
2. Bizony csitítottam és csendesítettem lelkemet: mint az elválasztott gyermek az anyjánál, mint az elválasztott gyermek, olyan bennem a lelkem.
3. Várakozzál, Izraél, az Örökkévalóra, mostantól mindörökké.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Michael L. Brown - Csak semmi érzelgősség! 1

Elolvasta már Ön a Szentírást elejétől a végéig? Egyszer? Kétszer? Tízszer? Hússzor? Álljunk meg egy pillanatra, és mozgassuk meg a memóriánkat. Vegyünk elő egy konkordanciát. Ha kell, tanulmányozzuk újra az Igét. Hányszor mondja nekünk a Biblia, hogy ne legyenek érzelmeink? Hányszor említi, hogy ne legyünk túl lelkesek a dicséretben, vagy hogy ne szolgáljuk Istent túl szorgalmasan? Hányszor hív fel bennünket arra, hogy szenvtelenül és tartózkodóan dicsérjük a Királyok Királyát?

Erre mondhatja a kedves olvasó: „Bár ez érdekes megközelítés, nem hiszem, hogy ilyen szavak, mint érzelem vagy rajongás előfordulnak egyáltalán a Bibliában, így viszont az Ön érvelése értelmetlen.”

Nem, nem értelmetlen az érvelésem. Az igazság az, hogy számunkra parancs, hogy imádjuk, szeressük és szolgáljuk Istent mindenünkkel, amink csak van - szívünkkel és lelkünkkel, testünkkel és szellemünkkel, érzelmeinkkel, akaratunkkal és értelmünkkel. Szinte soha nem mondja azt az Ige, hogy ne imádjuk, szeressük vagy szolgáljuk Istent túlzott intenzitással vagy odaszánással.

Természetesen a túlzott buzgalom vagy szenvedély kifejezése nem bizonyítéka az istenfélelemnek és a Szellem­ben járásnak. Sokan tévesen azt gondolják, hogy minél túlfűtöttebb az összejövetel, annál jobban mozog a Szent Szellem. Pedig ez inkább a testi magatartásnak, és nem a Szent Szellem működésének a jele. De teljesen helytelen ennek az ellenkezőjét levonni végkövetkeztetésként, vagyis hogy a hangos dicséret, a ritmikus zene, a taps, a tánc, a kiáltozás vagy a sírás kizárja, akadályozza vagy nem engedi a Szent Szellem működését. A következetes bibliatanulmányozás valójában épp arra mutat rá, hogy az érzelmek hiánya Isten dicsérete közben kivételes állapot, és nem a megszokott rend részét képezi.

Azonban, mielőtt a kedves olvasó félreértene, néhány dolgot szeretnék tisztázni. Először is, én nem azt mondom, hogy az Istennel való kapcsolatunkat érzelmekre alapozzuk. Egyáltalán nem! Hiszünk Istenben és az Ő Igéjében, függetlenül attól, hogy mit érzünk vagy mit nem érzünk. Másodszor, nem állítom, hogy az igazi dicséretnek hangosnak, látványosnak vagy „érzelgősnek” kell lennie. Gyakran a csendes elmélkedés is lehet az imádás mély és őszinte formája. Harmadszor, nem állítom, hogy az olyan szavak, mint a szív, bibliai használata mindig érzelmekre utalna az akarattal szemben. Valójában a héber lev szó, amit általában szívnek fordítanak, gyakran olyan fogalmakat is magában foglal, mint elme és akarat. Negyedszer, nem állítom azt, hogy nem kell különbséget tennünk a „lélek" és a „szellem” között. Az Újtestamentum beszél a belső ember ezen részeinek különbségéről. Én a következőket állítom: Az érzelmekkel átitatott, buzgó, látványos és őszinte éneklés, prédikáció és ima teljesen igei, logikus és helyénvaló dolog, különösen az ébredés idején. Ha Isten erővel mozog, akkor sokkal inkább az örömteli kiáltások, a szabadulás hangjai és a megtérek zokogása jellemző az összejövetelekre, és nem ezek hiánya.

Természetesen szeretném újra kihangsúlyozni, hogy az ilyen reakciók megléte nem bizonyítja, hogy az adott helyen Isten munkálkodik, vagy hogy igazi ébredés kezdődött. De - és hadd emeljem ezt ki még inkább - az a tény, hogy ilyen jelenségek előfordulnak egy összejövetelen, semmi esetre sem fogja vissza a Szent Szellem munkáját, és nem is cáfolja az ébredés valódiságát. Épp ellenkezőleg: az ilyen, isteni tettek által előidézett, erőteljes megnyilvánulások jól illeszkednek az összejövetelbe, és helyénvalóak. John Wesley ezt kérdezte egyszer: „Ki tudja bebizonyítani, hogy amikor Istent szeretjük teljes szívből, amikor örvendezünk előtte, mert érezzük az Ő szeretetét, és amikor dicsérjük Őt teljes erőből, az rajongás [vallásos fanatizmus]?” Wesley megdorgálta azokat, akik mindenféle megtapasztalást ki akartak vetni az Istennel való kapcsolatukból: „Még becsmérlitek is azt az életet, mely ‘el van rejtve Krisztusban az Istenben’. Isten látása, megízlelése, hallása és megérzése mind bolondság a ti számotokra. Ne is csodálkozzatok ezen, hiszen ezek ‘szellemiképpen ítéltetnek meg’”.

Szinte lehetetlen úgy végigolvasni a Bibliát, hogy ne látnánk meg: az érzelmek fontos részét képezik Isten dicséretének és az Úrral való közösségnek - hacsak nem lehetséges örvendezni, ujjongani, kiáltani, sírni és zokogni érzelmek nélkül. Ebben az esetben viszont nem lennének-e képmutatóak az érzelem nélküli szavak és tettek? A próféták és a Megváltó helytelenítették a szív nélküli istentiszteletet. Ésaiás prófétán keresztül ezt mondta az Úr: "...e nép szájjal közelget hozzám, és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmük betanított emberi parancsolat lett” (Ézs 29,13). Jézus ugyanezeket a szavakat idézte, amikor saját kora képmutató vezetőire utalt: „hiába tisztelnek engem" (lásd Mt 15,7-9, Mk 7,6-7).

Ruff Tibor - Senki sem uralkodhat a Szél felett 3.

„Igeinek” lenni tehát nem csak azt jelenti, hogy természetes értelemmel jól ismerem a Bibliát. A Szentírást csak a Szent Lélek jogosult magyarázni: „Mindenekelőtt tisztában kell lennetek vele, hogy az írás egyetlen próféciáját sem lehet önkényesen magyarázni, mert sohasem ember akaratából származott a prófécia, hanem Istentől indíttatva szóltak a Szent Szellem által vezetett emberek." (2Pét 1,20-21, Rugási Gyula ford.). A fentiek értelmében tehát egyáltalán nem igei, ha valaki a Szellem újszerű megnyilvánulásait (lásd Jézus szolgálatát!) saját, korlátozott bibliai ismeretei és testi értelme által felidézett igehelyek előrángatásával kritizálja. A János 7-ből hozott példa (Galileus lett-e Nikodémus?) alapján látható, hogy az az érvelés szintén nem igei, amely szerint egy esemény nem lehet Istentől, mivel az írások nem számolnak be hasonlóról („próféta Galileából”). Éppen ellenkezőleg: minden, amit Isten cselekedett, újszerű volt a maga idejében, és sokszor éppen a tradíció buzgó őrei szegültek ellene a legerőteljesebben.

Sámuel szolgálata nagyon sok új elemet tartalmazott Mózeséhez képest: prófétai mozgalmat alapított, amely a mózesi sátortól viszonylag függetlenül, Rámában működött. Szolgálatukban teljesen új elem volt az eksztatikus dicséret. Isten Szellemével való betöltekezésük irányadó lehet a Szent Lélek mostani mozgásának megértésében is: a közéjük keveredő Saul két ízben is hosszas prófétálásba „esett”, anélkül, hogy ezt különösebben akarta volna, sőt a második esetben inkább akarata ellenére, „és leveté ő is ruháit, és prófétált ő is Sámuel előtt, és ott feküvék meztelenül azon az egész napon és egész éjszakán. Azért mondják: Avagy Saul is a próféták között van-é?” (lSám 19,24 és lásd még: lSám 10,5-6). Ábrahámmal, Jákobbal, Józseffel, Mózessel, Józsuéval ilyesmi nem történt. A Sámuel „keze alatt” felnövő Dávid királyi ténykedésének egyik első lépéseként szétválasztotta a mózesi sátrat és a frigyládát, s az utóbbit, - valójában persze csak látszólag! - "igeellenesen” saját házába vitette. Gyakorlott volt már az efféle „nem igei” lépésekben, hiszen üldöztetése alatt is megette a szent kenyereket, amit csak a papoknak lett volna szabad megenni. Mindkét esetben Isten áldása jött az életére: valójában ugyanis ő értelmezte helyesen a mózesi törvényt, s éppen ez tette alkalmassá a királyságra. E helyes értelmezésre a rajta lévő Szent Lélek tette képessé. Cselekedetei természetes értelemmel még ma is csak nehezen érthetők. (Ennek ellenére tökéletes összhangban állnak a mózesi törvény Szellemével.) 

Az emberi ész tehát mindig csak nagy késéssel, utólag érti azt, amit Isten tesz. Éppen ezért Isten valóságos szolgálatára a természetes értelem nem tesz képessé. Ami egyébként az eksztatikus megnyilvá­nulásokat illeti, közbevetőleg megjegyezhetjük, hogy a Szentírás szó szerint tele van ilyesmivel, mégpedig nemcsak az Ó-, hanem az Újszövetség is! Jézus szolgálata során többször olvashatjuk, hogy a körülötte lévő emberek eksztatikus állapotban dicsőítették Istent (Mk 2,12: az eredetiben éppen az „eksztázis” szó szerepel, amely a görög nyelvben az önkívületi állapotra, eszeveszett, őrült viselkedésre vonatkozik). Ugyanekkor történt, hogy Jézus kapemaumi házának tetejét minden további nélkül lebontották egy béna ember barátai, hogy őt a Mesterhez leengedhessék. Gondoljunk csak egyszer bele, hogy ez mit jelent! Milyen szellemi atmoszféra lehetett ott! „Normális”, hétköznapi cselekedet volt ez? Más esetben teljes rokonsága jött el Jézusért, azzal az elhatározással, hogy hazavigyék, mert azt gondolták, magánkívül van (a görögben ismét: eksztázisban, önkívületben). Nyilván nem ok nélkül jutottak erre a meggyőződésre...

A következő Ószövetségből vett eset is a Szent Lélek meglepő munkájára utal: Mikeás próféta Izrael bűnei miatt keseregve és jajgatva, ruhátlanul és meztelenül járt, üvöltözött, mint a sakálok, sikoltozott, mint a struccok, majd egy Béth-le-Afra („Porháza”) nevű városban a porban hentergett... (Mik 1,8-10). Ezek csak ízelítők de általánosságban elmondhatjuk: a Szentírást előítéletek nélkül olvasók számára tagadhatatlan tény, hogy a prófétáknak, illetve Isten embereinek tevékenysége - azaz a Szent Lélek valóságos működése - mindig hasonló, eksztatikus légkörben, különös megnyilvánulásoktól kísérve zajlott.

Anélkül, hogy minden példát említenénk, elmondhatjuk: szinte minden próféta szolgálata tartalmazott újdonságokat is az előzőekhez képest. Így a már megtörtént események intellektuális feldolgozására épülő emberi gondolkodást mindig meglepte és váratlanul érte Isten jelenbeli cselekvése. Ez sokszor nem kis meghökkenést okozott, hanem sorsokat eldöntő, mély megrázkódtatást, amelyben csak a legalázatosabbaknak sikerült jó döntést hozniuk, az értelmükben bízók pedig menthetetlenül elbuktak. „Miképpen hogy nem tudod, melyik a szélnek [rúach: Szellem!] útja, és miképpen vannak a csontok a terhes asszony méhében: azonképpen nem tudod az Istennek dolgát, aki mindeneket cselekszik” (Préd 11,5). És: „Egy ember sem uralkodhatik a szélen (Szellemen), hogy feltartsa a szelet [Szellemet]...” (Préd 8,8) Én azt látom igeinek, hogy Isten minden egyes beavatkozása a történelembe ilyen mély megrázkódtatással, a tradíciók, az emberi gondolkodásmódok, elméletek, teológiák „életveszélyes” megrendülésével járt. A jóakaratú vallásos emberek meg akarták ölni Jeremiást, amikor a Templom elvezetéséről prófétáit. Addigra már nagy nehezen sikerült feldolgozniuk, hogy Dávid és Salamon mégiscsak a Szent Lélek által cserélték fel a mózesi sátrat a hatalmas kőépületre. És most tessék! Jön egy senkiházi, és azt állítja, hogy Isten le fogja rombolni a Templomot. Jere­miás szavait istenkáromlásként élték meg miként Jézus szavait is később, amikor Jeremiás üzenetét már feldolgozták, és őt nagy prófétaként tisztelték. Hogyan menekülhetünk meg ettől az örökös lemaradástól Isten dolgairól? ,.Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai” (Róm 8,4).

Zsoltárok Könyve 130.

1. Zarándoklás éneke. A mélységből szólítlak, Örökkévaló!
2. Uram, hallgass szavamra, legyenek füleid figyelmesek könyörgésem szavára!
3. Ha bűnöket őrzöl meg, Jáh, Uram, ki állhat meg?
4. Mert nálad a bűnbocsátás, azért hogy féljünk téged.
5. Reménykedtem az Örökkévalóban, reménykedett a lelkem és igéjére várakoztam.
6. Lelkem várt az Úrra, inkább mint őrök a reggelre, mint őrök a reggelre.
7. Várakozzál, Izraél, az Örökkévalóra, mert az Örökkévalónál van a szeretet, és bőviben van nála a megváltás;
8. és Ő meg fogja váltani Izraélt mind a bűneitől!

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Hiperkegyelemmel kapcsolatos gondolatok

Néhány rövid gondolat a hiperkegyelem tanításával szemben, illetve azzal kapcsolatban, hogy szerintük nem probléma, ha hívőként bűnben élünk, hiszen Krisztusban minden bűn meg lett bocsátva. Sokat lehetne erről írni, én most csak néhány dolgot említenék.
Leszögezem az elején, hogy a hiperkegyelem véleményem szerint egy borzasztóan káros tanítás, gyakorlatilag mosolyogva küldi a kárhozat felé azokat a hívőket, akik elfogadják és aszerint élnek.

Elsőként gondoljunk Jézusra, aki a megtestesült Isten, hogy Ő mit tett, amikor találkozott a házasságtörésen kapott nővel, akit a törvény szerint éppen halálra ítéltek. Először is biztosította a hölgyet arról, hogy Ő nem kárhoztatja a tettéért, tulajdonképpen a megbocsátást közvetítette felé, majd azt mondta, hogy menjen és többé ne kövessen el bűnt. Miért nem azt mondta Jézus neki, hogy figyelj, a bűneidet megbocsátottam, ha esetleg máskor is házasságtörést követnél el, akkor semmi gond, hiszen feltámadásom után úgyis minden bűnöd el lesz törölve. De nem ezt mondta, hanem felhívta a figyelmét a megbocsátott személynek, hogy ne kövessen el többször bűnt. Rövid párbeszédük során, miért pont ezt hangsúlyozta Jézus? Nem azért, mert a bűnbocsánata, amint az imént kapott, elveszíthető és ne veszítse el újabb bűnelkövetés esetén?

Másik példám Péter apostol leveléből való. Péter újjászületett, Szellemmel betöltött hívőknek írta a következőt: "1. Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, a ki megváltotta õket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak.
18 Mert hiábavalóság kevély [szavait] szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik valóban elszakadtak a tévelygésben élõktõl,
19 Szabadságot ígérvén azoknak, holott õk magok a romlottság szolgái; mert a kit valaki legyõzött, az annak szolgájává lett.
20 Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyõzetnek, az õ utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsõnél.
21 Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól."

Vagyis arra a veszélyre hívja fel Péter a hívőket, hogy lesznek olyan hamis tanítók közöttük (!), akik testi kívánságokban élnek, paráznák, stb. és erre buzdítják majd a hívőket, oly módon, hogy ők ezt úgy állítják be, mintha ez lenne az igazi szabadság a hívő életben. Nyugodtan élj bűnben, hiszen üdvösséged van és így találod meg igazán a szabad, boldog életet az Úrban. Ne higgy azoknak, akik meg akarnak fosztani a szabadságtól, amit már Krisztus megszerzett számodra, amikor a jövőben elkövetett bűneidért is meghalt. No de Péter azt mondja a Szent Szellem üzenetét közvetítve, hogy aki megismerte az Urat és kijött a bűnös életmódból, majd újra bűnben kezd el élni, az gonoszabb személy, mint megtérése előtt volt. És gonoszok kerülnek a Mennybe?

De hozhatnánk Jézus másik beszédét is: 21 Nem minden, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
22 Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben ûztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?
23 És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tõlem, ti gonosztevõk. Máté 7.

Itt olyan hívőkről van szó, akik Jézus nevében szolgáltak, gyakorlatilag jó dolgokat tettek, DE volt egy nagy hiányosságuk: nem voltak valódi, mély, bensőséges kapcsolatban az Úrral. És mit mond nekik, a hívőknek Jézus? Távozzatok gonosztevők. Tehát ők sem mennek a Mennybe. És vajon a bűnben élés mélyíti az Istennel való személyes kapcsolatot?

A bűn elválaszt Istentől és végeredménye az évmilliárdokon való kínszenvedés. És ettől akar Isten megmenteni, mert szeret, ha kell, megengedi, hogy a hívőt csapások érjék, betegségek, anyagi csőd, bármi, csak azért, hogy felhívja Isten a figyelmet, hogy nem menj tovább arra, mert különben végleg elszakadunk egymástól. A bűn a sátán "terméke", szellemi valósága, aki bűnben él, az a sátánnak rendeli alá magát, a rabszolgája lesz és végül örökké sikoltozni fog fájdalmában, kínjában az ember. Ettől akar megóvni Isten, ezért fegyelmez, ha kell, mert nem akarja, hogy így végezze valaki.

Pál ezt az üzenetet is megtért keresztényeknek írta, felhívva a figyelmüket, hogy hiába gyülekezeti tagok, ha bűnöket követnek el, elveszítik az örökségüket.

9 Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők,
10 Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát. 1 Korinthus 6 9-10.

Nem húzom tovább, talán e rövid igei példákból is látni, hogy egyrészt a bűnben élő keresztények nem mennek Őhozzá életük végén, hiszen a bűn elválaszt Istentől. Aki arra hivatkozik, hogy de ő kapott bűnbocsánatot és a jövőben elkövetett bűnire is kapott bocsánatot és egyébként is Isten a szeretet, aki nem fogja őt a pokolba küldeni, az olvassa el újra a fenti Igéket, valamint ezeket is, és elmélkedjen rajtuk:

4 Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,
5 És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendõ világnak erõit,
6 És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák õt. (Zsidó 6.)

Joyce Meyer - Találd meg a valódi önmagad és töltsd be elhívásodat 6.

A változtatáshoz dorgálás kell

Mert akit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, akit fiává fogad. Zsidó 12:6.

Ugyanezt az igazságot jelenti ki Jézus maga is a Jelenések Könyve 3:19-ben, amikor azt mondja: Akiket én [őszintén és gyengéden] szeretek, megfeddem és megfenyítem [megfegyelmezem]: légy buzgóságos azért, és térj meg [változtasd meg a hozzáállásodat és a gondolkodásodat].

A változtatáshoz szükség van a dorgálásra – ha az emberek nem tudják, hogy szeretik őket, nagyon megszenvedik a dorgálást. A dorgálásnak semmi értelme, ha nem fogadja el valaki.

Az elmúlt évtizedek során sokat foglalkoztam a gyerekeimmel és beosztottaimmal, és rájöttem arra, hogy a dorgálást csak szeretetből lehet megtenni. Tehát ha azt akarom, hogy a dorgálás elérje a célját, annak, akit megdorgálok, tudnia kell, hogy szeretem őt, és törődöm vele.

Egy csomó időt eltölthetek a másik dorgálásával, ha nem fogadja el, amit mondok, csak az időmet vesztegetem. Ugyanez igaz Istenre is: ha változtatni akar bennünket, meg kell dorgálnia. Ezt a dorgálást nem fogadjuk el mindaddig, amíg nem ébredünk rá, hogy mindezt szeretetből teszi. Hallgathatjuk a feddést, akár egyet is érthetünk vele, de csak feldühít bennünket, hacsak nem tudatosítjuk magunkban, hogy végül minden a javunkat szolgálja, és a szükséges változások megtörténnek majd az életünkben.

Egy dolog biztos: Isten szeret

Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők, Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban. Róma 8:38-39.

Addig nem tudsz bizalommal fordulni Isten felé, amíg nem hiszed el, hogy szeret. Ha növekedni akarunk Istenben és változásokat szeretnénk, bíznunk kell Benne. Megtörténhet, hogy olyan dolgokat cselekszik az életedben, amiket nem igazán értesz, de ekkor is erősen kapaszkodj abba az igazságba, hogy Ő szeret.

Pál apostol meg volt győződve arról, hogy semmi sem választhat el minket Isten szerelmétől, ami Jézus Krisztusban van. Legyen meg benned is az a bizonyosság, hogy Isten soha el nem múló szeretete mindig veled van.

Fogadd el Isten szeretetét, ez legyen az alapja annak, ahogy magadat szereted és elfogadod. Fogadd el Tőle ezt a megerősítést, hiszen azzá válunk és úgy változunk, ahogy Ő eltervezte számunkra. És érezd jól magad a bőrödben – abban az élethelyzetben, ahol éppen vagy – hiszen a legjobb úton haladsz a szellemi érettség felé.

Fordította: Berényi Irén

Zsoltárok Könyve 129.

1. Zarándoklás éneke. Sokat szorongattak engem ifjúkorom óta – mondja csak Izraél –
2. sokat szorongattak engem ifjúkorom óta, még sem bírtak velem!
3. Hátamon szántottak a szántók, hosszúra húzták barázdájukat.
4. Az Örökkévaló igazságos: szétvágta a gonoszok kötelét.
5. Szégyent valljanak és hátráljanak meg mind a Czión gyűlölői;
6. legyenek mint a háztetők füve, mely mielőtt kitépik, elszáradt;
7. mellyel nem töltötte meg markát az arató, sem ölét a kévekötő,
8. s nem mondták az arra menők: az Örökkévaló áldása reátok! Áldunk titeket az Örökkévaló nevében!

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Michael L. Brown - Menj, és többé ne kövess el bűnt - Szentségre hívás 5.

4. A bűn szolgává tesz. 

Senki nem akar rabszolga lenni. A rabszolgáknak nincs szabadságuk, nincsenek jogaik. Azért élnek, hogy valaki más akaratát teljesítsék. Nincs jövőjük, nincs lehetőségük, hogy a sorsukat formálják, nincs reményük, hacsak valaki fel nem szabadítja őket. A rabszolgaság nyomorúság, különösen ha a gazda durva, önző, érzéketlen, kegyetlen és nagy hatalmú. Gondolj a Sátán rabszolgáira. Mi lehet ennél rosszabb?

Ez az egyik nagy ok, amiért nem szabad a bűnnel játszani. A bűn láncra ver! Táncol, de csak mint egy pók hálója és csillog, de mint egy ezüst béklyó. Ha megérinted hozzád tapad, mint a ragasztó és elnyel mint a futóhomok. Könnyű belelépni, de annál nehezebb kilépni belőle. A szabadságod eltűnik egy pillanat alatt. Az alapelv így működik: Mielőtt megzavart a bűn, szabad voltál. Most valaki, vagy valaminek a hatalma alatt vagy. De nem kell rabszolgává lenned.

Hadd adjak egy viszonylag veszélytelen példát a mindennapi életből. Minden barátod szeret síelni, de téged nem érdekel, sosem voltál még síelni addigi életedben. El sem hiszed a barátaid mennyi időt töltenek ezzel a buta tevékenységgel, mennyi pénzt pazarolnak, mennyi erőfeszítést tesznek ezért. Minek? Jobb dolgod is van ennél. De egyik télen a hegyek közé mész vakációzni és jó ötletnek látszik kipróbálni a síelést, a családod is szeretne tapasztalatot szerezni benne, a szűz hó gyönyörű, miért ne tegyünk egy próbát. Végül is, biztos, hogy nem válik majd szokásoddá. Mégis valahogy, az első próba alkalmával megtetszik neked és úgy tűnik, hogy igazán jól menne neked ez a sport és a szél az arcodba csap és életöröm tölt el.... Ok, miért is ne?

Amire szükséged van, néhány jó lecke, egy jó sífelszerelés, néhány jó újságcikk a témáról és egy kicsit több szabadidő... és hirtelen horogra akadtál. Most azokért a havi szabadnapokért élsz, amikor elmehetsz és repülhetsz lefelé a hegyről és még egy pár csonttörés sem rettenthet el. Megvan a kép? Persze semmi baj a síeléssel és úgy képzelem jó szórakozás lehet és kellemes tapasztalat. (Azt mondom képzelem, mert egyike vagyok azoknak, akik sosem síeltek de nagyon kellemes sportnak tűnik és számos keresztény barátom rendkívül élvezi.) Csak példának használtam ezt: Egyszer teljesen elégedett voltál az életeddel és egyáltalán nem érdekelt a síelés. Most teljesen magával ragad. Így működik a bűn.

Volt, hogy így működött valami az életedben? Nézd meg a napi rutinodat és gondold át figyelmesen. Mi irányítja az életedet? Milyen hatalom alatt állsz? Azért élsz, hogy Isten akaratát cselekedd, vagy kényszerítve vagy valaki vagy valami másnak az akaratát tenni. Az Úron kívül bárki vagy bármi mással kötelékben élni teljesen elfogadhatatlan. Ahogy Oswald Chambers mondta: "Tedd szokásoddá, hogy nincsenek szokásaid." Ez egy magas szintű, de elérhető célkitűzés.

Mikor gimnazista voltam, az osztályunkkal megnéztük a klasszikus 1930-as német filmet a Kék Angyalt. Ez egy szigorú, korábban egyetemi tanárról szólt, akinek a diákjai elkezdtek eljárni egy helyi lokálba, hogy megnézzenek egy ott fellépő csábító szőke táncosnőt. (Azt hiszem, a film egy kissé pikánsnak számított a maga idejében, de ma már elfogadhatónak tekinthetjük. És nem hiszem, hogy már meg voltam térve, mikor láttam.) A filmben a professzort megbotránkoztatja a diákjai hanyagsága, amely a késő esti programok miatt kialakul és elhatározza, hogy maga is ellátogat a lokálba, de teljesen elzárkózva az ügytől. Mégis hamarosan ő is a hatása alá kerül. A táncos flörtöl vele, játszik az érzéseivel, lerántja őt a maga világába, és végül megalázva és nevetségessé válva magára marad.

A film elején még az akadémikus kiválóság és fegyelem képe volt, egy rendkívül tiszteletre méltó ember. A végén egy alkoholista, tragikus figura, egy közönséges nő rabszolgája, egy torz nyomorult. Igen, egykor szabad volt, most pedig valaki vagy valami hatalma alatt áll. Nem szabadott volna összezavarodnia. De a bűn csábító, eluralkodó természete beszippantotta őt.

Kérdezed meg a kényszeres szerencsejátékost, milyen erőteljes tud lenni a bűn szorítása. Sosem gondolta volna, hogy azok az olcsó kis fogadások hatalmas függőséggé válnak végül és a házasságába kerülnek. Kérdezd az embert aki gyermekmolesztálóvá vált, milyen a bűn rabszolgájának lenni. Többé nem tud egy játszó kisgyerekre ránézni az utcán - vagy akár a saját unokájára az ölében - hogy fel ne izgatná. Mennyire perverz. Valamikor normális és szabad volt.

A bűn rabbá tesz és legalább három módon teszi ezt. Először: a bűn odaköt magához, nem győzzük ezt újra és újra hangsúlyozni. A bűn több bűnre vezet és rosszabb bűnökre, egyre rabul ejtőbb, lebilincselőbbekre. Másodszor: a bűn a testhez kötöz. Mikor szokásunkká válik a bűn, függőségek jönnek létre és a testi vágyak újult erővel életre kelnek. Veszélyes lelki folyamatok indulnak el és romboló rendszerek jönnek létre az életünkben. A drogfüggőnek most egy újabb adag kell, pedig a drogot azelőtt undorítónak találta. A kleptomániás nem tudja, hogyan éljen lopás nélkül, pedig a lopást azelőtt elképzelhetetlennek tartotta. A falánk fejfájást kap ha nem adja meg magát egy újabb nagy evésnek és közben szégyenli a súlyát és az elvtelenségét. Egyszer szabadok voltak, most mind rabszolgák. Miért kezdjünk hát bele ha csak a kötelékek várnak a végén?

Fordította: Korányi Tamás

Zsoltárok Könyve 128.

1. Zarándoklás éneke. Boldog mindaz, a ki féli az Örökkévalót, a ki útjaiban jár!
2. Kezeid szerzeményét midőn eszed, boldog vagy és jó dolgod van.
3. Feleséged akár a gyümölcstermő szőllőtő házad belsejében; gyermekeid akár olajfacsemeték körülötte asztalodnak.
4. Ime, bizony így áldatik meg a férfi, a ki féli az Örökkévalót!
5. Áldjon meg téged az Örökkévaló Cziónból és nézd Jeruzsálem jólétét élted minden napjaiban,
6. és láss gyermekeket gyermekeidtől! Béke Izraélre!

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Németh Sándor - Szabadulás a varázslástól

Az erős szél elfújta a porckorongsérvet! - CfaN Magyarország

Ruff Tibor - Senki sem uralkodhat a Szél felett 2.

A Jézus korabeli írástudók például messze jobban ismerték az ószövetségi könyveket, mint a mai teológusok a Bibliát. Gyakorlatilag kívülről tudták az írásokat, és azokat minden következményük tekintetében mélyen és alaposan megértették; gondolkodásmódjuk is sokkal közelebb állt a Szentíráshoz, mint a korunkbeli szemlélet; ezenkívül meg is élték azt szintén jóval következetesebben, mint a mai teológusok legnagyobb része az újszövetségi erkölcsi-szellemi törvényeket. Mindezek ellenére Jézus tevékenységét nem tudták összhangba hozni teológiájukkal. Figyelemre méltó tény, hogy a Jézus szolgálatával szemben támasztott valamennyi kifogásukat több igével is alá tudták támasztani az Ószövetségből! Amikor például azt nehezményezték, hogy Jézus bűnösökkel van együtt, és velük eszik, bátran támaszkodhattak a 26. zsoltár 4-5. versére: „Nem ültem együtt hivalkodókkal, és alattomosokkal nem barátkoztam. Gyűlölöm a rosszak társaságát, és a gonoszokkal együtt nem ülök”; továbbá az 50. zsoltár 16., 18. versére:

"A gonosznak pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet? Hiszen... ha lopót látsz, mellé adod magad, és ha paráznákat, társalkodól velük...” Jézus azonban a Szent Lélek által egy másik igét látott odaillőnek: „Elmenvén, tanuljátok meg, mit jelent: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot...” (Mt 9,13). Amikor a kapernaumi béna embernek megbocsátotta a bűneit, az írástudók így mérlegelték a dolgot magukban: „Mi dolog, hogy ez ilyen káromlásokat szól? Ki bocsáthatja meg a bűnöket, hanemha egyedül az Isten?” (Mk 2,7) Gondolatmenetük teljesen biblikus volt, több igével is alátámaszthat­ták, például ezzel: „Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?! Hiszen Tenálad van a bocsánat, hogy féljenek Téged!” (Zsolt 130,3-4) Ám ezúttal is elhibázták Isten működésének felismerését.

Egy másik esetben az írástudók úgy vélték, az egyszerű nép csak azért követi a Jézus által terjesztett „tévelygést”, mert nem ismerik az írásokat, s így szóltak: „De ez a sokaság, amely nem ismeri a törvényt, átkozott! Monda nékik Nikodémus, aki éjjel ment vala őhozzá, aki egy vala azok közül: Vajjon a mi törvényünk kárhoztatja-é az embert, ha előbb ki nem hallgatja, és nem tudja, hogy mit cselekszik? Felelének és mondának néki: Vajjon te is Galileus vagy-é? Tudakozódjál és lásd meg, hogy Galileából nem támadt próféta! És mindnyájan haza menének” (Ján 7,49-53). Nikodémust tehát az Ige tanulmányozására szólították fel, és valóban: az Ószövetségben nem olvasunk arról hogy Galileából származott volna próféta, sőt, ezt a vidéket az okkultizmus egyik szülőhazájának tekintették mind az Ó-, mind az Újszövetség idejében (lásd: Ézs 8,19-9,2- Mt 4,12-16)! Igazán gyanús lehetett tehát, hogy ez a démonokat űző ember, Jézus, Ga­lileából jött, és nem a jeruzsálemi teológiai fakultáson kapta rabbinusi felszentelését...!

Mindez azt mutatja, hogy ha kívülről tudnánk az egész Szentírást héberül és görögül, még az sem helyezne bennünket olyan szellemi pozícióba, amelyből felfoghatnánk a Szent Lélek mozgását - ha csak természetes értelmünkkel ragadnánk meg Isten Igéjét! Bibliát nem írástudók, hanem próféták írták - ezért az nem írástudók és teológusok öröksége, birtoka, hanem a Szellem embereié, mert csak ők képesek megélni, és belülről, életként megérteni a Szentírást.

Az a történelmi tény, hogy az elmúlt évezredekben mind a zsidó, mind a keresztény tradícióban az írástudók, a teológusok „rendje" birtokolta a Bibliát, idegen a Szentírás szellemétől, mivel az írás e tudósai mindig kívülről szemlélik az Ige csodálatos, természetfölötti tartalmát. Ezt az önellenőrzést bárki könnyen elvégezheti: ha egy teológus vagy „írás-szakértő” képesnek érzi magát arra, hogy az egyházban zajló szellemi események felett ítélőbíróként döntéseket hozzon, előbb hasonlítsa össze a saját életét, életstílusát, szolgálatát és szellemi erejét Jézus, Pál, Illés, Mózes vagy akár a Királyok könyveiben szereplő egyik névtelen prófétafiú életével, életstílusával, szolgálatával és szellemi erejével. Az így felismert különbség mértéke egyúttal a szellemi kompetencia mértékét is megmutatja: hiszen miért beszél valaki olyasmiről, amit valóságosan, belülről egyáltán nem ismer?

„Igeinek” lenni tehát nem csak azt jelenti, hogy természetes értelemmel jól ismerem a Bibliát.

Derek Prince - Bárány és galamb 2.

Minden egyes ember bukott természetében van egy bizonyos késztetés arra, hogy uralkodjon, domináljon. Ezt a teremtő helyezte belénk, hisz ő mondta az első szüleinknek, hogy „Uralkodjatok a föld fölött". Az ember bűne és bukása miatt az uralkodás eredeti iránya, ami Istentől származott, célt tévesztett bennünk. Így most a természetes ember más emberek felett akar uralkodni, más embereket akar az ellenőrzése alatt tartani. Európa sok-évszázados történelme éppen arra példa, hogyan próbált mindig az egyik ember a többi fölé kerekedni. Egyik háború követte a másikat. Minden egyes háborúnak a motivációja az volt, hogy uralkodjanak, domináljanak, kontrolláljanak. Mindegyikünkben van valami ebből. Egyikőnk sem kivétel ez alól.

Úgy érzem, még egyszer hangsúlyoznom kell azok számára is, akik a karizmatikus mozgalomban vannak: aki nem ápolja önmagában a Bárány természetét, azt a fenevad természete fogja uralni. Emiatt pedig szükségszerűen az antikrisztus uralma alá fog kerülni.

Az emberi sors szempontjából döntő befolyás a szellemi befolyás. Döntéseid ugyan az értelmedben születnek, ennek ellenére szellemi síkon dől el, hogy mit fogsz cselekedni. Ha ki vagyunk szolgáltatva, vagy alá vagyunk rendelve az antikrisztus szellemének, akkor nem leszünk képesek arra, hogy azt mondjuk: nem megyek az antikrisztus uralma alá. A szellemi valóság a legerősebb, a legbefolyásosabb az életünkben.

Az üzleti világban létezik egy kifejezés: 'bekebelezés'. Az egyik cég megpróbálja legyőzni és bekebelezni a másikat. Ez az evilág szelleme. Ha az evilág szelleme bejön az egyházba, akkor az egyházban az emberek ugyanígy viselkednek.

Tapasztalatom szerint sok jótékonynak mutatkozó világi és egyházi szervezet valóságos célja az, hogy manipulálja, elnyomja, leuralja, s végül bekebelezze az embereket. Különösen igaz ez Kelet-Európára, ezért fontos alaposan megvizsgálni azt, hogy kinek rendeljük alá magunkat.

Szeretnék néhány Igét felolvasni nektek: Zakariás 4,6: Isten azt mondta Zakariásnak:

„Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én Szellememmel! azt mondja a Seregeknek Ura."

Nem fizikai erővel, nem katonai, vagy politikai hatalommal, nem uralkodással, nem elnyomással, hanem az én Szellemem által. Más szóval: Isten Szelleme nem így, hanem másképp működik.

Nézzük meg a Máté 20,25-28 versszakokat:

„Jézus pedig előszólítván őket, monda: Tudjátok, hogy a pogányok fejedelmei uralkodnak azokon, és a nagyok hatalmaskodnak rajtuk. De ne így legyen közöttetek, hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok; És aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok. Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért."

Ez egy nagyon egyszerű elv, ami Krisztus Testében így működik: minél magasabbra akarsz kerülni, annál mélyebbre kell leszállnod. Ha nagy akarsz lenni, akkor szolgának kell lenned. Ez pont az ellentéte annak, ahogy a világ gondolkodik. Ez a romlott természetünkkel is ellenkezik. Ez a Bárány természete. Azokban a körökben, ahol én mozgok, azt látom, hogy ezt a témát nem is nagyon említik. Mindenki a szolgálat kiterjesztéséről, gyülekezetek átvételéről, nagyobb szervezetek alapításáról beszél.

Nem is olyan régen egy döntésre jutottam. Nagyon sok kazettát készítettem, vagy 40 könyvet írtam, olyan rádióprogramot sugárzunk, amely több, mint három évig tart. Egy másik program nem is angolul van, hanem kínai és mongol nyelven. Jóval több, mint 100 óra videótanításom van felvéve. Pont most, az elmúlt hónapokban Isten megmutatta Ruth-nak és nekem, hogy mindezt ott kell hagynunk, mostantól ne én kezeljem ezeket az anyagokat. Isten és Ruth jelenlétében - Ruth volt az én tanúm - elmondtam Istennek azt, hogy mindezt átadom Neki. Nincs semmi követelésem, jogom, nem próbálom birtokolni, hanem az Úr az, aki ezt az egészet irányítja, és azt csinál vele, amit akar. És már most, ez alatt a néhány hónap alatt megdöbbentő volt látni, hogy mennyire kiterjedt ez az egész. Nincsenek gondjaim, aggodalmaim ezzel kapcsolatban. Nem nekem kell működtetnem, mert az egész Isten kezében van. Időközben Isten adott Ruthnak és nekem egy egészen más szolgálatot, a közbenjárás szolgálatát. Ez nagyon izgalmas!

Zsoltárok Könyve 127.

1. Zarándoklás éneke. Salamontól. Ha az Örökkévaló nem építi fel a házat, hiába fáradoztak vele építői; ha az Örökkévaló nem őrzi meg a várost: hiába virraszt az őr.
2. Hiába az nektek, kik korán keltek, későn ültök, kik eszitek a gyötrődés kenyerét: így ad ő kedveltjének alvásban.
3. Íme, birtok az Örökkévalótól gyermekek, jutalom a testnek gyümölcse.
4. Mint nyilak vitéznek kezében, olyanok az ifjúkor gyermekei;
5. boldog a férfi, ki megtöltötte tegzét velők, nem szégyenülnek meg, midőn ellenségekkel beszélnek a kapuban.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Jógáztatnak a suliban. Mit csináljak? - Németh Sándor válaszol

Ruff Tibor - Senki sem uralkodhat a Szél felett 1.

Mióta a Szent Szellem különös, új kiáradása elérte az Egyházat, sokakban felvetődött a kérdés, vajon igei-e mindaz, amit az új kenet produkál? Az embereket olykor leküzdhetetlen nevetés ragadja magával, máskor ugyanilyen erős késztetést éreznek arra, hogy teljes erejükből fussanak, ugráljanak vagy különös mozdulatokkal táncoljanak. Néha teljesen magukon kívül kerülnek, és nem is emlékeznek arra, amit a kenet működése alatt cselekedtek. Némelyek furcsa hangokat adnak ki: ugatnak, bégetnek, bőgnek vagy ordítanak és sorolhatnánk tovább a különös jelenségeket. Vajon biblikusak-e mindezek a gyakran nagyon meghökkentő, sokszor egyáltalán nem „esztétikus” megnyilvánulások?

Az alábbiakban szeretném megosztani az olvasókkal mindazt, amire a témát érintő igeversek tanulmányozása során eljutottam, és megvilágítani, miért hiszek abban, hogy a Szent Szellem működésének igei megnyilvánulásai zajlanak újszerű istentiszteleteinken.

Elsőként az írott Ige és a Szent Szellem megnyilvánulásai, működései közötti viszonyra szeretnék kitérni. Valóban igaz, hogy minden szellemi jelenséget és megnyilvánulást Isten Igéjének fényében kell megvizsgálnunk. Ám ez az igei „ellenőrzés ” nem jelentheti egyes igehelyeknek a Szentírás egészéből történő kiragadását, és a vizsgálat nem épülhet ily módon "kiszakított” igékre. A Szent Szellem működéseinek a Biblia szövegének és szellemének egészével kell összhangban lennie. Másrészt még a Szentírás egészének ismerete sem tesz képessé a szellemi dolgokban való ilyen jellegű ítélettételre, ha ez az ismeret csak a természetes emberi értelemből épül fel, azaz az illető a Bibliát saját értelmére hagyatkozva igyekszik megérteni, „összerakni” és magyarázni.

„...És az én beszédem és az én prédikálásom [üzenetem] nem emberi bölcsességnek hitető beszédeiben állott, hanem Szellemnek és erőnek megmutatásában: hogy a ti hitetek ne emberek bölcsességén, hanem Istennek erején nyugodjék. Bölcsességet pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcsességét; hanem Istennek titkon való bölcsességét szóljuk, azt az elrejtettet, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre; melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát: hanem, amint meg van írva: Amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg sem gondolt, amiket Isten készített az őt szeretőknek. Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Szelleme által: mert a Szellem mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is. Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek szelleme, amely őbenne van? Azonképpen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Szelleme. Mi pedig nem e világnak szellemét vettük, hanem az Istenből való Szellemet: hogy megismerjük azokat, amiket Isten ajándékozott nekünk. Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcsesség tanít, hanem amelyekre a Szent Szellem tanít; szellemiekhez szellemieket szabván. Érzéki [a görögben: pszichikai, lelki] ember pedig nem foghatja meg az Isten Szellemének dolgait: mert bolondságok [mória: őrültség, kergeség, esztelenség, ostobaság, butaság, értelmetlenség stb.] neki; meg sem értheti, mivelhogy szellemiképpen ítéltetnek meg. A szellemi ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg. Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.” (lKor 2,4-16). És: „Bizodalmad legyen az Úrban teljes szívedből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál (...) Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat és távozzál el a gonosztól” (Péld 3,5-7).

A természetes emberi értelem tehát nem alkalmas arra, hogy Isten Szellemének dolgait felfogja vagy követni tudja, mert azok őrültségnek tűnnek számára, mivel Isten bölcsessége: természetfeletti bölcsesség. Ez még akkor is így van, ha ez a természetes emberi értelem a Szentírásból igyekszik kiindulni, és abból vonja le következtetéseit: a Szentírás igaz, de a különböző igehelyekből levont következtetések mégsem szükségképpen helyesek!

Forrás: Új Exodus (1995)

Reinhard Bonnke - Prófétálás ajándéka 5.

A prófétálás módja

Némely próféciák egyes szám első személyben hangzanak el: „Én vagyok az Úr, aki nektek ezeket szólóm." Tiszteletet parancsoló megnyilatkozás! Nem egyszer kiderült azonban, hogy nem az Úr Isten, csak Jack vagy Mary szólt. Egyesek arra hivatkoznak, hogy ők „az Úr tanácsában állanak". Észre kell azonban vennünk hogy az ilyen emberek ezzel exkluzív módon a többi hívő fölé emelik magukat, hiszen mindnyájunknak rendelkezésére áll Isten Igéje, ami azonos az Úr tanácsával, és mi is mindnyájan ebben állunk. Az olyan szellemi ajándékokról, mint a bölcsesség vagy tudomány beszéde, illetve a prófétálás, Pál így írta korintusiakhoz: „A szellemi ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítél­tetik meg. Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy meg­oktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van." Aligha lehet tehát jogos bármely hívő részéről, hogy a többiek fölé emeli magát, akikben mindnyájukban „Krisztus értelme" van.

További kérdés a próféciák nyelvezete. Az angol nyelvterület prófétái gyakran váltanak át a King James Version jó háromszáz éves nyelvi fordulataiba. A való­sághoz az is hozzátartozik, hogy ez a nyelvhasználat már a King James Biblia első megjelenésekor is elavultnak számított. Ezt a tradíciót hagyományozta aztán egyik generáció a másikra az évszázadok során, különösen azok, akik mélyen jártasak voltak ebben a szövegben. A nyelvezet azonban nem von le annak értékéből, ami elhangzik. A próféciák azért jelentkeznek gyakran ebbe a stílusba bebugyolálva, mert emberi elmék szűrőjén kell áthaladniuk - és ami a dolgok vallási részét illeti, az angol nyelvterületen élők gondolkodásmódját és stílu­sát nagyban befolyásolta az Isten Igéjének ez az Erzsébet királynő-korabeli fordítása. Ez a vallásos beszédmód gyakran felismerhető imákban is, példának okáért az anglikán imakönyvekben. A hangsúly azonban magán a képen van, nem a kereten!

Lehet prófétálni hétköznapi nyelvezettel is - a bibliai időkben nyilvánvalóan így történt. Ami viszont már nem megengedhető, hogy az isteni inspirációt teljesen vagy csaknem teljesen nélkülöző szellemi kliséket fennkölt irodalmisággal próbáljuk előadni, annak reményében, hogy felveszik a versenyt Ézsaiás szárnyaló szónoklataival, különösen, ha odatűzzük mögé, hogy „Én vagyok az Úr, aki ezeket szólom néktek". Ha mondanivalónk valóban a Szent Szellemtől származik, törekednünk kell arra, hogy ezt hiteles formában is adjuk elő!

Az ószövetségi és az újszövetségi próféta

A „próféta" megjelölés a szellemi inspirációból szólók minden fajtáját magában foglalja, beleértve a hamisat is. Különbséget kell tennünk az ószövetségi és az újszövetségi próféta között. Krisztus egyenesen azt mondta, hogy a próféták Keresztelő Jánosig prófétáltak, azt jelezve ezzel, hogy ez a korszak lezárult. Vizsgáljuk meg hát a különbségeket!

A Krisztus előtti kor prófétája Isten szócsöve volt azok felé, akik nem álltak közvetlen kapcsolatban az Úrral. Az Úr mondanivalóját először a prófétáknak jelen­tette ki, és rajtuk keresztül jutott el Izraelhez, sőt eseten­ként távolabbra is. Isten akaratához a prófétán keresztül vezetett az útja mind az egyénnek, mind az egész nem­zetnek - esetleg a Főpapon keresztül, az Urim és Thummim segítségével. Ez az út az edomitáknak is rendelkezésükre állt (Ézs21,12).

A héber próféták magányos alakok voltak, szemben a prófétálás szolgálatában álló pünkösdi vagy karizmatikus személy nem az, hiszen egy prófétikuscsoportnak, az Egyháznak tagja. Olyan csoport ez, melynek minden tagja ismeri az Urat, és nincs szüksége közvetí­tőre Istennel való kapcsolatában. Isten Új Szövetségének népe ez, egy új kapcsolatrendszerben, akik „megismer­ték az Urat" (Zsid 8). Senkinek nem kell „megkérdeznie" az Urat a másik emberért.

Ahogy már mondtuk is, az Egyházban nincsenek alacsonyabb vagy magasabb pozíciók, hanem az egész egy test, melynek sok tagja van. A vezetőknek elsőbbségük és nem felsőbbségük van. A vezetetteknek is megvan a maguk fontos szerepe, ezért Isten szemében nem alacsonyabb rendűek, hanem egyenlőek. A vénekről és diakónusokról szóló újszövetségi részekbe hajlamosak vagyunk beleérteni a „hivatal" kifejezést, pedig erről szó sincs. Isten mindig funkcióban, nem pedig pozícióban gondolkodik. „Mindnyájan pedig egymásnak engedelmeskedvén az alázatosságot öltsétek fel" (lPét 5,5). Ez a prófétára éppen úgy vonatkozik, mint bárki másra. Nem létezik olyan prófétai „hivatal", amibe egy hívőt hivatalosan be lehetne iktatni. A prófétaság nem azon múlik, hogy van-e emberi meghatalmazás, avagy nincs.

Nincs helye semmiféle közvetítőnek az emberek és a Szent Szellem között, hiszen mindnyájan „a királyi pap­ság" részei, akiket a Szellem energizál és szerel fel aján­dékokkal. „Ne hívassátok magatokat Mesternek" - mondta Jézus. „Legeltessétek az Istennek köztelek lévő nyáját... nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken." Szó sincs hierarchiáról, hiszen mindnyájan egymás szol­gái vagyunk, és „Krisztusban nincs se szolga, sem sza­bad... ." Az Egyház nem az elit tekintélyétől függő laikus­réteg, hiszen mindnyájunkban karizmatikus - vagy, ha tetszik apostoli - erők működnek Ha egy pásztor mindent maga akar csinálni, a test tagjai elsorvadnak Egy felekezeti vezető egy időben azt követelte, hogy az evangéliumot csak tapasztalt evangélisták hirdessék. Hogy lesz azonban valaki tapasztalt, ha nem evangélizál?

Az újszövetségi hívők életét nem szabad, hogy egy harmadik fél irányítsa. „Akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai." Ez a mi királyi privilégiumunk és szabadságjogunk. A hatalom átruházása másokra - illetve a másik oldalról ennek követelése - teljesen ellentétes Isten országának alapelveivel, viszont tökéletes szinkronban van a mostani világi, társadalmi berendezkedéssel. Jézus soha nem avatkozott bele az emberek döntéseibe - még saját tanítványai esetében sem. Mindig megadja a szabadságot, ezért akármilyen tanácsról vagy próféciáról legyen is szó, mi magunk vagyunk a felelősek azért, hogy kinek engedelmeskedünk, és mit cselekszünk.

Izrael prófétái gyakran az egész nemzethez szóltak, az újszövetségi próféta azonban nem. Pontosabban a Krisztus előtti héber próféták Izrael nemzetéhez, mint Isten népéhez szóltak, a keresztény próféták üzenete vi­szont az Egyházhoz, mint Isten népéhez szól. Keresztelő Jánost követően egyetlen újszövetségi személyiség sem kapott olyan, Jeremiáséhoz vagy Ámóséhoz hasonló kül­detést, hogy nemzetek ügyeibe avatkozzon bele. Izrael királyainak idejében egyes próféták, mint például Nát­hán, bizonyos módon helyet kaptak a nemzet vezetősé­gében is. Sámuel és a karizmatikus Bírák a nemzeti veze­tő szerepét töltötték be Izrael életében, a keresztény kor­ban azonban ilyesmivel nem találkozunk.

Zsoltárok Könyve 126.

1. Zarándoklás éneke. Midőn visszahozta az Örökkévaló Czión foglyait, úgy voltunk, mint a kik álmodnak.
2. Akkor megtelt szájunk nevetéssel és nyelvünk ujjongással; akkor szóltak a nemzetek közt: nagyokat mívelt az Örökkévaló ezekkel!
3. Nagyokat mívelt az Örökkévaló velünk; vidámak voltunk.
4. Hozd vissza, Örökkévaló, foglyainkat, mint folyammedreket a délvidéken.
5. A kik könnyel vetettek, ujjongással aratnak:
6. menve mén és sír, a ki viszi a vetőmag szóratját; jöttön jő, ujjongással, a ki viszi kévéit.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Michael L. Brown - A kritizáló szellem jellemvonásai 8.

5. A destruktív kritikusok a rossz híreken csámcsogva hitetlenséget, gyanút és félelmet keltenek. Az Ige több helyen is int bennünket, hogy féljük Istent, mivel ez a hódolattal teljes tisztelet a bölcsesség és tudás kezdete (lásd Péld 1,7; Jób 28,28), a szentség és engedelmesség alapja (lásd 2Móz 20,20; Préd 12,13; lPét 1,14-19). A Példabeszédekből megtudhatjuk, hogy az Úr félelme menedék és erősség, az élet forrása és védelem (lásd Péld 14,26-27). Jézus pedig arra tanít minket, hogy senkitől és semmitől ne féljünk, csak Istent tiszteljük (Mt 10,28). Ezt jól az emlékezetünkbe kell vésnünk! Aki Istent féli, annak nem kell félnie a Sátántól és az ő csapdáitól.

Az Úr félelmében védelem van. Aki féli az Urat, az felismeri az Ő személyét, a szárnyai alá rejtőzik és gondot fordít arra, hogy tisztán, az Ő erejében járjon. Az Úr félel­me védelmet nyújt a megcsalattatás ellen is. Az Úr félelmében szabadság van. Az Úr félelme megszabadít minket minden más félelemtől. Az Ő félelme bizonyosságot ad. Ő megtartja az övéit.

A kritikusok valami oknál fogva gyakran félreértik ezt, és mindenütt összeesküvést sejtő, gyanúba keverő gondolkodásmódjukkal szellemi kötelékeket, bénultságot, félelmet és tehetetlenséget építenek ki az emberekben. Az evangéliumi élet ilyen felfogása mérgezi és rombolja a hi­tet. A kritikusok számára sokszor érdekesebb (és szemé­lyétől függetlenül hihetőbb) az, amit az ördög csinál, mint amit Isten cselekszik. A kritikus állandóan gyűjtöget. Összeszedi a rossz híreket, a lehangoló információkat („Hogy mennyien vannak becsapva!’’) szorgalmasan kutatja az egyházat ért legújabb negatív hatásokat, és gondosan távol tartja magát mindentől, amiben élet van és növekedik. Drága idejét arra pazarolja, hogy híreket vadásszon azokról, akiket az általa kritizált ébredés szele hatalmasan megérintett. Ez erősíti az Úrban való hitet?

Ha az ember végighallgat egy-két ilyen kritikát, utána alig mer elmenni egy olyan összejövetelre, amely nem rendelkezik a kritikusok igen fukarul osztogatott - jóvá­hagyásával. Vigyázz! Démonizálódhatsz, ha hozzád ér az a testvér, aki most jött meg arról az ébredési összejövetelről! Idegen szellem hatása alá kerülhetsz, ha az a prédiká­tor kezet fog veled! Légy óvatos, mert sötét szellemek rej­tőznek mindenütt, és készek rád ugrani, ha leteszed a ke­zedből a szektafigyelő kézikönyvet! Barátaim, ez nem újszövetségi kereszténység!

Egy kedves hölgy, aki nem egészen egy órát töltött el egy ébredési összejövetelen, annyira megijedt a kissé ráz­kódó emberek látványától és az „Isten folyójárói” szóló prédikációtól, hogy gyermekeit maga után vonszolva me­nekült ki az épületből, és még a frissen vásárolt könyve­ket, kazettákat is a parkolóban hagyta. Nem akarta, hogy a gyermekei megcsalattassanak vagy megfertőződjenek. A hölgy ugyanis azt hitte, hogy a folyót, nem pedig Jézust imádják azon a helyen.

Honnan származik ez a magatartás? Az biztos, hogy nem felülről. Félelmetes, hogy ez a paranoiás megközelí­tés mennyire megszokottá válhat. Testvéreink az Úrban mély bizalmatlansággal néznek egymásra, mintha néme­lyikük szellemi veszettséget kapott volna, vagy tisztátalan poklos lenne. Miért burjánzik a gyanakvás és félelem?

Nem meglepő, hogy különböző keresztények külön­böző álláspontokat képviselnek, amikor apró részletekről van szó. Az sem meglepő, ha némely tüzes keresztény né­mi ridegséggel vádolja hagyományosabban viselkedő test­vérét, aki pedig azt mondja, hogy a másik viszont túlságo­san az érzelmekre helyezi a hangsúlyt. Ezek a különbözőségek - akár helyesek, akár nem, akár jogosak, akár nem - teljesen érthetőek. De ha évek óta ismert szentekre úgy néznek, mintha hirtelen tisztátalanokká és fertőzőekké váltak volna azért, mert ellátogattak egy ébredési összejö­vetelre, ahol imádkoztak értük - ez megmagyarázhatatlan és érthetetlen.

Mégis azt tapasztaljuk, hogy a hívők egy lyukas ga­rast sem adnak többé olyan korábban szeretett és tisztelt munkatársaikért, akik elmentek egy bizonyos helyre és ál­dást nyertek egy ébredési összejövetelen. „Elmentél oda?! Oda, ahol az embereket görcsbe és rohamokba kergetik, ahol a földön fetrengenek és ugatnak? A közelembe ne gyere! Tetves lettél!” (A minap egy összejövetelről hazaér­kezve az üzenetrögzítőmön egy „aggódó” barátom névte­len üzenetét találtam. A testvérnő azelőtt nagyon tisztelt engem és most szomorú, hogy a New Age és a varázslás megnyilvánulásainak csapdájába estem. Legnagyobb bű­nöm, hogy a brownsville-i ébredés vezetői csapatába keve­redtem. Biztos vagyok benne: a hölgy semmit nem tud er­ről az ébredésről.)

Hogyan is hihetik el az emberek, hogy azok a veze­tőtársaik, akikkel évekig együttműködtek, ilyen hirtelen ennyire mélyre süllyedtek? És miért félnek annyira ezek a drága szentek, hogy meg sem merik beszélni a nézetkü­lönbségeket? (Úgy tűnik, hogy teljesen elfelejtették a Já­nos 7,51-et: „Vajon a mi törvényünk kárhoztatja-e az em­bert, ha előbb ki nem hallgatja és nem tudja, hogy mit cselekszik?”) Ez a viselkedés a félelemkeltő destruktív kriti­kusok munkájának a gyümölcse. Ők majdnem mindenkit gyanúba kevernek, kivéve persze önmagukat. Ez biztosan nem a Szellem által ihletett gondolkodásmód.

Nézzük meg az 1 János 4,18-at: „A szeretetben nin­csen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár, aki pedig fél nem lett teljessé a szeretetben.’’ Az Isten szeretetében élő hívők nem félénk emberek. Nem szolgai félelemmel rettegnek az Atya előtt. (Lásd a Róma 8,15a-t: „Mert nem kaptatok szolgaság szel­lemét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak szellemét kaptátok...”) Akik ismerik az Atya szere tétét, nem retteg­nek a jelenlegi és jövőbeni jólétükért (lásd Ézs 41,10; Jn 14,27). És semmi esetre sem félnek az ördög tőrétől. Ha­nem Pálnak az efézusiakhoz mondott tanácsát követve felöltözik az Isten minden fegyverét, hogy megállhassa­nak az ördög minden ravaszságával szemben (lásd Ef 6,11). Pál a korintusiakat arra is emlékeztette, hogy az ör­dög nem járhat túl az eszükön, mert „jól ismerjük az ő szándékait” (2Kor 2,11). Valóságos, halálos és diabolikus ellenségünk van, de nem a mennyben ül felmagasztalva, és nincs hatalma arra, hogy az Isten igeszerető, Jézust tisztelő, odaszánt gyermekeinek lelkeit hirtelen elrabolja. A kritikusok romboló gondolkodásmódja mégis azt sugall­ja, hogy ezt megteheti. Az egyház érdekében ennek véget kell vetni.

Nézzük meg, mit tanácsolt Pál Timóteusnak:

„Amiképpen Macedóniába menetelemkor kér­telek téged, maradj Efézusban, hogy megmondjad némelyeknek, ne tanítsanak más tudományt, se mesékkel és vége-hossza nélkül való nemzetségi táblázatokkal ne foglalkozzanak, amelyek inkább versengéseket támasztanak, mint Istenben való épülést hit által. A parancsolatnak vége pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz hitből való szeretet, melyektől némelyek eltévelyedvén, hiába­való beszédre hajlottak.” lTim 1,3-6

Nem kellene már befejeznünk az üres fecsegéseket? Vizsgáljuk meg, és ismerjük fel a romboló, kritizáló maga­tartást saját életünkben, és szegezzük oda a keresztre. Újítsuk meg elménket Isten Igéjével. Ne hagyjuk, hogy az ébredés kritikusai elbátortalanítsanak minket. Az Úr biz­tosan nem fog lelassítani azért, mert vannak, akiknek nem tetszik, amit vagy ahogyan Ő cselekszik. Ő akkor is megy tovább! Mindannyiunkat arra hív, hogy együttmű­ködjünk az Ő munkájában („hit által”, ahogy Pál írta), és munkálkodjunk, építvén a szeretetet - iránta, az Ő népe és a haldokló világ iránt.

Ezért felszólítok minden kedves kritikust, hogy tegye le a kardot és vegye fel a sarlót, mert a mezők készek az aratásra!

Zsoltárok Könyve 125.

1. Zarándoklás éneke. A kik az Örökkévalóban bíznak, akár a Czión hegye, mely nem ingadozik, örökké megmarad.
2. Jeruzsálem hegyek vannak körülötte, az Örökkévaló pedig körülötte az ő népének, mostantól mindörökké.
3. Mert nem marad végig a gonoszság vesszeje az igazak sorsán, azért, hogy ne nyújtsák ki az igazak jogtalanságra kezeiket.
4. Tégy jót, Örökkévaló, a jókkal és azokkal, a kik egyenesek szíveikben!
5. De a kik elhajolnak görbe útjaikra – vigye el őket az Örökkévaló a jogtalanságot cselekvőkkel! Béke Izraélre.

IMIT fordítás. (Az IMIT Bibliát, 1898-1907 között jelentette meg az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat. Zsidó rabbik által fordított Ószövetség magyarul.)

Marilyn Hickey - Gyerekek, akik célba találtak. A tiéd is célba találhat 9.

DÁVID 

Milyen félelmetes és lenyűgöző látvány volt! Az óriás több mint három méter magas volt és a fejétől a lábáig nehéz páncélzatot hordott. Hatalmas lándzsáját feje fölé emelve a filiszteus óriás így kiáltott: „A mai napon szembeszállok Izráel harcosaival, állítsatok ki egy férfit, akivel megküzdhetek.” Napokon át megtörtént ugyanez a dolog, mialatt Izráel összes katonája reszketett a félelemtől. Ha Góliát megölte volna az ellene kiküldött harcost, Izráelnek be kellett volna hódolnia az ellenségének. DE, ha bármelyik izraelita legyőzi az óriást a filiszteusok Izráel rabszolgaivá válnak. Esélyük sem volt legyőzni Góliátot. A filiszteusok nem veszíthettek vagy igen? 

Góliát gúnyolódása még mindig ott lógott a levegőben, amikor egy jóképű tizenhat körüli fiúcska kilépett a harcmezőre, ami a filiszteusok és az izraeliek között terült el. Bizonyára ez a fiú nem lehetett Izráel bajnoka! Góliát megvetéssel és haraggal nézett rá. Nagyon megsértődött. „Inkább egy képzett harcost, egy vezetőt mészárolnék le.” - motyogta magában Góliát - „de ha ezt küldték nekem, akkor a feladat egyszerű lesz.” Egyetlen intelligensen, racionálisan gondolkodó ember nem választotta volna ki a fiút, hogy legyőzze az óriást csak a Szent Szellem győzte meg Saul királyt és a hadseregét, hogy megengedje Dávidnak, hogy harcoljon Góliáttal. Dávid azonban nagyon meggyőző volt: „Puszta kézzel öltem meg a medvét és az oroszlánt,” - mesélte a királynak. Ezen kívül, semelyik más katonának sem volt mersze kiállni a harctérre, még Saulnak sem. 

Ha Góliát látta volna Dávidot percekkel azelőtt a haragja nevetésbe torkollott volna. Dávid ott állt egy több számmal nagyobb teljes fegyverzetbe öltöztetve Saul vezető harcosai előtt. Amikor Dávid megpróbált elindulni alig tudott benne mozogni. Dávid letette Saul kardját és lassan, de határozottan, emelt fel egy darabot a páncélzatból, és a következő megjegyzést tette: „Nem tudok ezekben menni, mert túl nagyok rám.” A helyett, Dávid Isten minden erejével vonult fel. Parittyáját választotta fegyverként, amivel rendkívül pontosan tudott célozni. A patak mellett sétálva lehajolt, gondosan kiválogatott öt kicsi, sima követ és felvette őket. Dávid annyira felkészült volt, hogy magával az ördöggel is kiállt volna. Dávid teljesen biztos volt abban, hogy legyőzi Izráel ellenségét és elviszi a fejét a királynak. Hiszen nem maga az Úr ígért győzelmet az embereinek? 

Egy pillanatra a két férfi egymással szembe állva farkasszemet néztek egymással a harctéren, majd Dávid megindult a nagy filiszteus felé. Góliát előrelépett a fegyverhordozójával. Mennydörgő hangon ordította: „Az istenekre! Kutya vagyok én, hogy botokkal jössz ellenem? Gyere közelebb és a húsod odaadom az ég madarainak és a mező vadjainak.” Bosszantó nyugodtsággal Dávid így válaszolt: „Te karddal, dárdával és paizszsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, a kit te gyalázattal illetél. A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene. És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az Úr, mert az Úré a had, és õ titeket kezünkbe fog adni.” 

Dávid kilépett a harcvonalra, kivett egy követ a zsákjából és beletette a parittyába. A kő villámsebességgel száguldott a célja felé. Mielőtt Góliát rájött volna mi történt, lerogyott a térdére, ahogy az éles fájdalom átfúrta a homlokát. Mire Dávid odaért az összeesett óriáshoz, az már mind a 3 méterével elterült a földön. A végső irónia akkor következett be, amikor Dávid felemelte Góliát kardját és azzal vágta le az óriás fejét. A csata véget ért és győzött Izráel! Később Dávid Izráel legnagyobb királya lett, pedig csak egy kisfiúként kezdte, aki ismerte az Urat. Gyermekként Dávid eltökélte a szívében, hogy Istent fogja szolgálni és néhány hibája ellenére is Isten szíve szerint való férfi volt. 

Tanítsd a gyerekeid Isten Igéjére és használj ki minden lehetőséget otthon, hogy megismerjék az Urat. Isten bajnokai lesznek, teljesen mindegy milyen hibát követnek el útközben. Isten Igéje ott tartja őket a megfelelő kerékvágásban és végső soron győzelemben fognak élni. 

Igék neked és a gyermekednek (Károliból) 

1 Krónika 29:12 A gazdagság és a dicsõség mind te tõled [vannak,] és te uralkodol mindeneken; a te kezedben van mind az erõsség és mind a birodalom; a te kezedben van mindeneknek felmagasztaltatása és megerõsíttetése. 

Zsoltárok 98:1-2 Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett; megsegítette õt az õ jobbkeze és az õ szentséges karja. 2 Tudtul adta az Úr az õ szabadítását; a népek elõtt megjelentette az õ igazságát. 

Ézsaiás 25 Uram, te vagy Istenem, magasztallak, dícsérem nevedet! Mivel csodát cselekvél, örök tanácsaid hûség és igazság. 2 Mert a városból kõrakást csináltál, az erõs városból romot, az idegenek palotáját [olyanná tetted, hogy] nincs [többé] város; soha örökké meg nem épül. 3 Ezért dicsõítnek téged erõs népek, erõszakos pogányok városai félnek téged! 4 Mert erõssége voltál a gyöngének, erõssége a szegénynek szorongásában; a szélvész ellen oltalom, árnyék a hévség ellen, mikor az erõszakosok haragja olyan volt, mint kõfalrontó szélvész. 

1 János 5:4-5 Mert mindaz, a mi az Istentõl született, legyõzi a világot; és az a gyõzedelem, a mely legyõzte a világot, a mi hitünk. 5 Ki az, a ki legyõzi a világot, ha nem az, a ki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!

Fordította: Nagy Andrea