2017. július 5., szerda

Füzér Norbert - Az újjászületett ember szellemi fejlődési szakaszai egy 2. generációs fiatal életében

Június 2-án fiatalok tömött csoportjai érkeztek számos dél-magyarországi városból, hogy a kellemes nyári estét Isten Igéjével való foglalkozással töltsék, melyet ez alkalommal Füzér Norberttől, a budapesti Hit Gyülekezete ifjúsági lelkészétől hallgathattak. A teljes elhangzott tanítás a Lukács evangéliumának 24. része köré rendeződött.

A Lukács evangéliumának 24. fejezete tartalmazza az újjászületett ember szellemi fejlődésének több korszakát.

1. KORSZAK: AMIKOR EGY FIATAL MÁR BELESZÜLETETT „IZRAELBE,” VAGYIS ISTEN NÉPE KÖZÉ, A HELYI GYÜLEKEZETBE, DE MÉG NEM ISMERI, NEM TUD BELÉPNI A HELYI GYÜLEKEZETBEN LEVŐ TERMÉSZETFELETTI VILÁGBA, ISTEN ORSZÁGÁBA, AZAZ NEM TALÁLJA KRISZTUS TESTÉT.

A történetben szereplő személyek beleszülettek Izraelbe, nem a világból tértek meg, ezért nagyon mélyen benne van ebben a fejezetben, hogy egy második generációs fiatal, aki szintén beleszületik a gyülekezetbe, milyen korszakokon megy keresztül.

Lukács 24:3

Bementek, de nem találták az Úr Jézusnak a testét. Krisztus teste a Bibliában a természetfeletti világot jelenti, az Egyházat, ami nem felekezet, nem látható, hanem elsősorban egy természetfeletti birodalom. Az Egyház egy természetfeletti világ, nem azonos a gyülekezettel és pláne nem a gyülekezet intézményrendszerével. Minden gyülekezetnek az adja meg az értékét, hogy milyen minőségű, színvonalú a természetfeletti világ jelenléte az adott gyülekezetben. Szellemi szempontból szinte semmit nem ér egy gyülekezet, ha nincs meg benne a természetfeletti, vagyis a Krisztus teste, vagyis az Egyház. Társadalmi szempontból lehet értéke, de Jézus elsősorban nem azért jött, hogy ruhát, ételeket osszunk stb., persze ez is fontos. Ő nem egész nap kenyeret és gulyást osztogatott vagy halat, illetve ezt is megcsinálta, de úgy hogy megsokasította, csakhogy legyen már benne valami természetfeletti. Ő a természetfeletti világot hozta el. Az Egyházat hívja a Biblia Krisztus testének.

Ebbe nem lehet családilag vagy vér szerint beleszületni, akkor sem, ha valakinek a szülei keresztények. Amíg nem születik újra egy ember szelleme, addig nem tud bekapcsolódni a természetfeletti világba. Az Ige azt írja, hogy a későbbi apostolok ott voltak Izraelben, hittek Jézusban, tanítványok akartak lenni, de nem találták a Krisztusnak a testét. Ez az egyik legnagyobb probléma és a legnagyobb vívódás forrása, mert ahogy nőnek fel a fiatalok, keresik Őt sokan, de nem lelik teenager korban a Krisztus testét, a természetfeletti világot, hanem csak a gyülekezetet látják. A természetfeletti világ, az Isten országa az eredete mindennek. Az elemek, az anyagok, az ízek, a színek, a hangok, az ember, az állatok, a bolygók, a zene mind onnan származik. Az anyagnak is ez az eredete. Ebből a világból származik minden. Ez a világ van jelen a Szent Szellem által egy gyülekezetben. Aki ezt meg tudja ragadni és ebben tud mozogni, annak izgalmas a gyülekezet. Akiben azonban ez még nincs meg, az úgy érzi, hogy bement a sírba és mivel nem talált ott semmit, ez az egész csak temető. Ilyenkor egy fiatalnak, aki még nem találja a természetfeletti világot, ha engedelmes gyerek is, akkor sem biztos, hogy alternatíva az Istentisztelet, ha egy jó Barca meccs van vele egy időben. Mondhatják neki, hogy testi vagy, de ha attól testi, hogy még nem született újra, akkor ez tulajdonképpen normális. Tehát úgy nem normális, hogy normális. Nem lehet gombnyomásra újjászülni az embereket és annál, hogy ülünk öt órát egy ipari csarnokban és valaki nem tud bent lenni a természetfelettiben, annak miért ne lenne izgalmasabb egy Barca meccs. Sok minden izgalmasabb tud lenni, ha az ember szelleme nem tud belépni a természetfelettibe, mert a természetes világ az egy rendkívül izgalmas világ, mert Isten teremtette és önmagában a természetfeletti nélkül is jó, izgalmas és érdekes. Aki még nem tudta átélni Isten országát, az még az első korszakában van, még nem leli a Krisztus testét, nem találja a természetfelettit.

1/A: NE KERESD A HALOTTAK KÖZÖTT AZ ÉLŐT.


Lukács 24:5

Ebben a korszakban a fiatalok járnak Istentiszteletre, illetve bent vannak az intézményrendszerben, de előfordulhat, hogy úgy érzik, hogy amit ők keresnek, az a halott szellemű emberek között van. Ekkor, mivel nem tudják venni az igazi életet, úgy gondolják, ki kellene menni a világba, hogy az igazi életet megtalálják. Közben lehet, találkoznak a gyülekezetben törvénykezéssel, ami nem az Ige, olyan dolgokkal, amikre azt mondják, hogy ez az Úr. Amikor ezt látja egy fiatal, akkor azt mondja, hogy köszönöm szépen, ha ez az Úr, akkor, ez nekem nem kell. Isten sosem törvénykezik az emberrel.

Az ilyen fiatalok szelleme azonban ekkor is keres. Hatalmas űr van bennük. Azért veszélyes ez, mert ha egy fiatal azt látja, hogy esetleg másoknak megy már a természetfelettibe való belépés, tudnak már szellemi életet élni, neki pedig az egész még lehetetlennek tűnik, mert nem él még a szelleme, akkor előfordul, hogy valaki emiatt megy el a világba. Ekkor a halottak között keresi az élőt. Az ember nem tudja a szellemét megelégíteni, ha kimegy a világba. Minden ember szellemét csak a Krisztus tudja megelégíteni. Aki ezt nem tudja átélni, annak meg kell próbálni segíteni. Van, amikor a szellemi halálban nagy szabadságérzet és erős szabadságélmény van. A szabadságérzet és a szabadságélmény azonban nem egyenlő az igazi szabadsággal. Könnyen kelthet benne olyan képzetet és életérzést, hogy lehet, hogy mégis a halottak között kellene keresni az élőt. A törvénytelenségnek van szabadságérzete, de ez ne csapjon be, ezek a fiatalok iszonyatosan meg vannak kötözve a bűnnel. A törvénytelenség adta szabadságérzetet nem szabad lebecsülni, mert ennek hatalmas mámora van. A belvárosokban a törvénytelenség szabadságélménye sokszor érzékelhető. Pécs is egy rendkívül progresszív város. Nem véletlen, hogy a két legnagyobb tömegbefolyással rendelkező kortárs zene pécsi. A pécsi belváros ilyen értelemben szinte Budapestet is leverte. Budapesten is ők a legmenőbbek. Ezekből a zenékből is a törvénytelenség szabadságérzete árad. Azonban ők is iszonyatosan meg vannak kötözve és nem szabad emberek.

Ebből a két zenekarból az egyik rapperrel nagyon jó kapcsolatban vagyunk az EMLP miatt. Többször szoktunk vele beszélgetni szellemi kérdésekről és az Úrról, és ő mondta egyszer személyesen, őszintén nekünk, hogy tudja, a személyiségét három dolog égeti ki és emészti fel, a pornográfia, a facebook és a fű. Ez azért döbbenetes, mert meg kell érteni ma a keresztény fiataloknak, hogy akik húszmilliós YouTube-os nézettséggel hirdetik a saját szabadságélményüknek a boldogságát, azok igazából, amikor nem a színpadon vannak, hanem ülnek egy kávézóban veled, egyedül, akkor össze vannak belül törve és nagyon is tudják, hogy nem boldogok és ez nem szabadság, amiben élnek. Azok a fiatalok, akik ma ezt a szabadságérzetet sugározzák, belül össze vannak törve. Akik a YouTube-on azt mondják, hogy élünk, a való életben azt mondják, hogy nem élünk!

Nem boldogság az, amihez kokain kell, amikor az ember azt keresi, hogyan tud önkívületben lenni, hogy ne kelljen önmagával és a sorsával szembesülni. Ne akarj mástól természetfeletti módon önkívületi állapotba kerülni, csak a Szent Szellemtől. Amikor kimennek a démonok, amikor nem élsz bűnben, akkor a Szent Szellem bármikor képes a gondok fölé emelni. Egy igazán szabad ember jól érzi magát önmagával, mert ott van benne az Úr.

Van szellemi harc fiatalokért, vannak, akikért erőteljes szellemi harc ment és megy. Voltak olyanok, akik nagyon súlyos bűnökben voltak és azt mondták, hogy teljesen boldogok, ez is látszott rajtuk, kicsit sem volt lelkiismeret furdalásuk, a lelkiismeretük meg volt bélyegezve és egyáltalán nem akartak megtérni. Ezekért a fiatalokért 6-7 éve ment a szellemi harc és a böjt, rendszeresen. Meg lettek kötözve a gonosz szellemek felettük és az utóbbi időben 10-15 ilyen fiatal magától visszajött. Ők külön-külön elmondták, átélték, hogy egyszer csak ott volt az Úrnak vagy egy angyalának a jelenléte, nem látták, csak rájuk jött egy hatalmas kenet és nyilvánvalóvá vált számukra, hogy van Menny és Pokol, feléledt a szellemük és azt érezték, hogy rögtön a legközelebbi alkalomra el kell menniük, ha nem akarnak meghalni. Közben ez a mondat olyan szeretettel ment ki, hogy nem ettől megijedve jöttek el, mert érezték, hogyha követik, kegyelmet ad nekik az Úr, hanem rádöbbentek a sötét valóságra, hogy mekkora szörnyetegek. Megtértek és azóta sem estek el. Megszabadultak drogokból, súlyos paráznaságokból és más kemény bűnökből. A közös az volt bennük, hogy mindenkiért volt legalább egy imacsoport, és heti szinten űzték róluk a démonokat. A visszatérésük hatalmas boldogság volt az apáknak, mert volt, aki 10 éve imádkozott már a gyermekéért.

Gonosz szellemek és bűnök képesek abortálni az ember lelkiismeretét. Ez hasonló állapotot teremt, mint a hiányos szellemű ifjúban, akiről Salamon beszél. Bolond ifjúként olvassuk a Károliban, az eredetiben azonban hiányos szellemű ifjú van. Ezeknek a fiataloknak bizonyos képességek hiányoznak a szellemükből, de ezt az Úr újra tudja teremteni bennük. Az elkövetett bűnnek azonnal van következménye a személyiségben, de a sorsban ez nem feltétlenül látszik azonnal. Ezért mondja a Szent Szellem a Prédikátor könyvében (8:11), hogy a bűn következménye nem hamar jön rá a bűnös emberre, ezért sok fiatal szelleme és szíve arra ösztönzi őket, hogy életmódszerűen bűnben éljenek. Van olyan állapot, amikor az ember szelleme ki van égetve, nem szól és ekkor 100%-osan élvezik a bűnt. A teljesen abortált szellemű fiatalok környezetében egy jó állapotban levő fiatal szelleme is lefagyhat, nem érzi bűnnek, ami körülveszi, csak amikor kiszakad abból a társaságból, akkor döbben rá, miket látott, miben volt. A jó erkölcsöt megrontanak rossz társaságok, itt a jó erkölcsnél intuitív képesség van az eredetiben. Az ember szelleme képes a jót és a rosszat szétválasztani. Ezt az intuitív szellemi képességet az abortált szellemű fiatalok jelenléte elnyomhatja. Amikor ilyen környezetből jön ki egy fiatal és kezd felszabadulni a szelleme, akkor jön rá mekkora sötétségben volt, például miken nevetett.

Sok ember karizmatikus élménye is függhet a szellemi harctól. Vannak dolgok, amik nem mennek maguktól és Isten sem jön le megcsinálni, hanem neked kell szólni, hogy távozzanak el a démonok. Van olyan, hogy egy adott területre, pl. a pénzmozgásra ráülnek démonok és akkor akármilyen tehetséges és szorgalmas valaki, mégsem törik át ez a terület, mert szellemileg le van blokkolva. Ilyenkor szellemi harcot kell folytatni. Ebben meg kell mindig újulni, mert a démonok szeretik, ha a keresztények a szellemi harcban ellaposodnak. Böjttel és imával át lehet a szellemvilágot törni. Sokszor gonosz szellemek az okai annak, ha nem kapsz meg valamit, amit Isten megígért. Sokszor Isten hatalmas dolgokat akar átadni, de ahogy jön le az áldás, a szellemvilágban elakad, mert valami miatt nem tud rászállni egy emberre. Pl. egy karizmatikus élményt akar adni Isten egy fiatalnak, de nem tudja azt átvenni. Dániel is így járt, pedig ő felkent ember volt és próféta, de ennek ellenére azt a karizmatikus élményét, hogy megjelenjen neki Gábriel és ott átjárja Isten jelenléte és közben még meg is kapja kijelentésként Dániel könyvének bizonyos fejezeteit, ezt 21 napig hátráltatta egy, afölött a térség fölött uralkodó gonosz angyal, Perzsia fejedelme. Isten ezt a karizmatikus élményt már meg akarta adni Dánielnek majdnem egy hónappal előtte, és annak, hogy ez nem tudott vele megtörténni 21 napig, annak a szellemvilágban volt az oka, de Isten már 21 nappal előtte meghallgatta Dániel imáját. Sokszor nagyon rosszul esik a tinédzsereknek, hogy az osztálytársuk repked, sikongat a Szent Szellemtől, még rá is játszik egy kicsit, amin a Szent Szellem nem sértődik meg, ha rátesz először egy fiatal. Azok azonban, akiken nem mozog így a Kenet, eljátszani meg nem akarják, nem értik ennek az okát és félnek, mit gondolnak róluk a többiek. Volt, aki azért ment el, mert megsértődött Istenre, azt mondta, Isten biztos nem szereti, mert nem tudott betöltekezni Szent Szellemmel. Ilyen soha nem azért történik, mert valakit nem szeret Isten és nem akarja megadni, hanem akadályozhatják ezt gonosz szellemek, mint Dániel esetében is. Vagy van olyan is, hogy a Szent Szellem érintésének nincs nagy fizikai megnyilvánulása, de mégis nagy hatása van. A legnagyobb felkent emberek sokszor roppant egyszerűen töltekeznek be Szent Szellemmel, de hihetetlen színvonalon mozognak a kenetben. Van, hogy csak ülnek a Szent Szellemben, mégis utána szinte mindenkinél hatékonyabban tudják használni az Ő ajándékait. Az a lényeg, hogy milyen mély kapcsolat és egyesülés tud létrejönni az ember szelleme és pszichéje, illetve a Szent Szellem között.

Legyen hited arra, hogy magadról, az atmoszférádból kiűzheted a démonokat. Akik hisznek, azok démonokat űznek.

Van olyan, hogy valaki újraszületés nélkül megtér. Olyan ez, mint a tékozló fiú, aki megundorodott a bűneitől és akkor visszamegy, mert jobb béresként, szellemi vakként a gyülekezetben lenni, mint a bűnben. Ilyenkor azonban egy vákuumba kerül az ember. A bűntudat és a bűn meggyűlölése miatt már nincsenek a bűnben, de nem léptek még be a természetfelettibe. Ez olyan, mint a Keresztelő János keresztsége, mert ő a megtérésre keresztelt, a bűnöknek bocsánatára, de a bemerítettek szelleme nem lépett be az Isten országába. Jézus ezért mondta, hogy nála meg kell keresztelkedni még egyszer, és aki ezt megteszi, annak a szelleme már képes belépni az Isten természetfeletti Birodalmába. Most csak egy keresztség van, de ez a két szellemi élmény jelenleg is megvan, főleg a második generáció esetében. Megutálják a bűneiket, eljönnek bűnvallásra, megtérnek, amire le is száll a Szent Szellem, de még nem nyílik meg a szellemük és ilyenkor a szellemi újjászületés és a bűnbánat közötti vákuumba kerülnek. Ez egy nagyon nehéz szituáció. Ha nem nyílik meg a természetfeletti, bármennyire elhagyja az ember a bűneit, nem tud megszabadulni és ilyenkor előfordulhat, hogy újra visszamegy a világba. Ilyenkor fontos pásztorlásban a türelem, hogy átlássuk, hogy az ilyen állapotban levő személy nem szórakozik Istennel, hanem mivel még nem nyílt meg a szelleme, meg tudja utálni ugyan a bűneit, de mégsem tud tartósan, életmódszerűen Istennel élni.

1/B: A TANÍTVÁNYOKNAK ITT ÜRES BESZÉDNEK TŰNT AZ IGE.

Lukács 24:11

Az eredeti szövegben a rhéma szó szerepel, ami a Szent Szellem élő, aktuális üzenete. Ugyan ebben a korszakban sokszor a fiatalok számára az összejöveteleken elhangzó Szent Szellemtől levő kijelentés üres beszédnek tűnik, mert a szellemük még nem képes felfogni az üzenetet. Bizonyos értelemben sok fiatal ilyenkor ugyanazt élheti meg egy kenet alatt levő összejövetelen, mint amit az első generáció megélt a templomokban vagy élettelen felekezetekben a megtérésük előtt, hogy egyszerűen unják az összejövetelt, mert nem értik és nem tudnak szellemben bekapcsolódni.

Tömegméretekben volt a gyülekezetben a második generációs fiataloknak is az az élménye, szellemük újjászületése előtt, hogy unták az összejövetelt, mert számukra üres volt, de nem azért, mert nem volt rhéma, vagy nem lett volna természetfeletti szempontból színvonalas az összejövetel, hanem azért, amit itt kifejt az Ige, hogy akinek még nincs megnyílva a szellemi értelme, annak maga a rhéma is üresnek tűnik. Ebben helyzetben segíteni kell a fiataloknak értelmezni ezt az állapotot és fel kell őket karolni addig az eseményig, amíg meg nem nyílik a szellemük.

1/C: EKKOR A TANÍTVÁNYOK CSAK LEPLEKET TALÁLTAK KRISZTUS TESTE HELYETT.

Lukács 24:12

Van, hogy a fiatalok szellemén leplek vannak. Az ilyen fiataloktól még nem lehet elvárni olyan szellemi megnyilvánulásokat, mint a megnyílt szellemű társaiktól. Erre is vigyázni kell, hogy mindenkitől annyit várjunk el, amit már a szelleme képes is megcsinálni. Többen azért mentek el a világba a fiatalok közül, mert számukra teljesíthetetlennek tűnő szellemi elvárásokkal lettek nyomás alá helyezve. Tőlük nem lehet olyat elvárni, mint egy megnyílt szellemű társuktól.


2. KORSZAK: AZ EMBER SZELLEMI SZEMEI MEGNYÍLNAK, MEGISMERIK ŐT, DE Ő ELTŰNIK ELŐLÜK.

Lukács 24:31

Ez az a korszak, amikor egy ember már megismerte az Urat a szellemében, létrejött egy valóságos megismerés, de nem képes még életmódszerűen, a szellemi képességeivel Istennel járni, azaz Ő eltűnik rendszeresen előlük. Ilyenkor nagyon mellette kell lenni egy fiatalnak, mert ekkor a szellemük olyan, mint egy pislákoló gyertyabél, föl-föl éled, de nem tudja még tartósan a szellemi képességeit használni, azaz nem tud tartósan égni. Ebben az időszakban jellemző, hogy a fiatal az egyik nap lángol az Úrért, a másik nap meg elbizonytalanodik a hitében. Isten ezekre a fiatalokra nem haragszik meg, mert ő a pislákoló gyertyabelet nem oltja ki. Erre a korszakra jellemző, ahogy Jézus kérdezi, hogy miért támadnak a szívetekben okoskodások. Ekkor az ember már tudja, hogy az Úr az Isten, de csomó mindent nem ért és össze tud zavarodni intellektuálisan, az elméjét nagyon meg tudják gyötörni démonok. Először a félelem, aztán az okoskodás, végül az öröm miatt nem hittek a tanítványok.

Sokan kudarcnak élik meg, hogy elmennek Debrecenbe, ott sok felkent ember Kenetéből kapnak, de nem tudják megtartani, bár a táborban jól vannak, utána pár hétre rá megint visszaesnek, és ezt képmutatásként élik meg. Ez olyan, mint a kisgyerek, aki még csak öt lépést tud tenni, aztán elesik. Az apa ilyenkor megdicséri, nem megveri. Nem szabadna senkinek önmagában kioltani a pislákoló szellemét, azért mert kudarcként éli meg ezt az állapotot. Van olyan korszak, hogy az ember bénázik szellemben, de ezen keresztül kell menni. Az apostoloknak is megvolt ez a bukdácsoló korszakuk. Van, hogy a nagy fává növekedéshez komoly árat kell fizetni, például virtuális kultúrától való elkülönülést egy időre.


3. KORSZAK: EZT KÖVETŐEN JÖN AZ A KORSZAK, AMIRE AZT MONDJA AZ IGE, HOGY MEGNYITOTTA A SZELLEMÜK ÉRTELMÉT IS ÉS LÉTRE JÖTT AZ IGÉVEL AZ ÁLLANDÓ KAPCSOLAT.

Lukács 24:45

Ebben az állapotban már az ember képes lényegileg az új emberéből, új szelleméből, az új személyiségéből élni és ebben a korszakban jön el az újjászületés egyik csúcspontja, amit a Galatabeliekhez írt levél a szellem szabadságának nevez. Ebben az állapotban már az ember vágyait, érzelmeit, gondolatait, célkitűzéseit, életérzését stb. döntően az új személyisége határozza meg, azaz az újjászületett szelleme. Ezek a valódi szabadsággal rendelkező emberek, akik ellen már nincsen törvény, mert a saját szellemükből kiáradó élet alapján nem is képesek megtörni a törvényt. Ez az igazi szabadság. Ha kifejlődik a szellemünk, akkor mindannyian ebben az igazi szabadságban tudunk élni, már a földi életben.

Pasitka Jonatán jegyzete