A Máté evangéliuma 24. fejezetében a tanítványok megkérdezik Jézust, hogy „micsoda jele lesz a Te visszajövetelednek és a világkorszak végének?” Válaszként Jézus többek között az alábbi példázatot mondja el:
„Azért legyetek készen ti is; mert amely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia. Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, akit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt? Boldog az a szolga, akit az ő ura, mikor hazajő, ily munkában talál. Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt. Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene: Megjő annak a szolgának az ura, amely napon nem várja, és amely órában nem gondolja, És kettévágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.” (Mt 24:44–51)
A figyelmeztetés ismét az utolsó időkre vonatkozik, és a példázatban szereplő gonosz szolga fő problémája – mondhatnánk tragédiája – szintén a képmutatás. A ház ura ugyan felelős pozícióba helyezte, ám ez a tisztség csak látszat maradt, a szolga nem töltötte fel tartalommal. Sőt, ellenkezőleg: a szolgatársaival kegyetlenkedett, és kicsapongó életet élt – egészen addig, amíg az ura váratlanul haza nem ért. Jézus szavaiból az is kiderül, hogy a képmutatóknak külön végzetük van: a kettévágatás, illetve a sírás és fogcsikorgatás. Az előbbi a földi életükre utal, hiszen a titkos és a nyilvános énjüket hosszú távon nem tudják integrálni, és ez szétszakítja a sorsukat (akár orvosi értelemben vett tudathasadást is előidézve). Az utóbbi megjegyzés pedig arra vonatkozik, hogy a képmutatóknak a pokolban is külön kerületük van, amire a sírás és fogcsikorgatás a jellemző. Ez a részleg azonos lehet az úgynevezett „külső sötétséggel”, amelyet Jézus mindig úgy jellemez, hogy „ahol lészen sírás és fogcsikorgatás”. A királyi menyegzőről szóló példázatban is ide vetik ki azt a vendéget, akinek nem volt ünnepi ruhája, amely a szentek igazságos cselekedeteit, vagyis a valódi, autentikus keresztény életmódot jelképezi. Több mint érdekes, hogy maguk a szolgák nem vették észre ezt az ordító hiányosságot – a király viszont azonnal meglátta…
A képmutatás minősített esete
A bibliamagyarázók megegyeznek abban, hogy a Jelenések könyvében a laodiceai gyülekezetnek írt levél a Jézus visszajövetele előtti egyházat jellemzi. A Messiás itt fő problémaként már nem önmagában a képmutatásról beszél, hanem annak minősített esetéről, az öncsalásról: olyan emberekről, akik nemcsak a környezetüket tévesztik meg, hanem önmagukkal is elhitetik, hogy a rossz, bűnös életmódjuk valójában jó.
„A Laodiceabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete: Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál vagy hév. Így, mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból. Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam, és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen: Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss. Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.” (Jel 3:14–19)
A laodiceai kor langyos hívőjének tragikusan téves az önértékelése: miközben azt gondolja magáról, hogy hiteles, jó keresztény, Isten lenéz rá, és azt mondja, „valójában egy súlyos problémáktól terhelt nyomorult vagy”. Bár az ilyen ember egész élete egy hatalmas hazugság – az embertársait és saját magát is becsapja, sőt magát Istent is folyamatosan megpróbálja megtéveszteni –, Jézus mégsem mond le róla. Éppen ellenkezőleg: maga a feddés és a megtérésre való felszólítás az ő szeretetének a bizonyítéka. A helyreálláshoz azonban nélkülözhetetlen a tűzben próbált arany, a fehér ruha és a szemgyógyító ír. Vagyis vissza kell szerezni a próbákban is kitartó, őszinte hitet; az ebből fakadó igazi keresztény életmódot, különös tekintettel a Jézus által a Hegyi beszédben hangsúlyozott cselekedetekre; és végül a Szent Szellem kenete által meg kell tanulnunk magunkat úgy látni, ahogy a mennyei Atya lát bennünket – és szükség esetén megítélni és korrigálni az életünket.
Mit csinálsz, mikor senki sem lát?
„Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván” (Mt 6:6) – mondja Jézus. A jövőnk, a Földön hátra-lévő éveink minősége, hogy mennyire leszünk sikeresek, vagy mennyire nem – mindez alapvetően nem attól függ, amit a nyilvánosság előtt teszünk, hanem attól, amit akkor csinálunk, amikor senki sem lát, egyedül Isten. A képmutatókra azt mondja Jézus, hogy „elvették jutalmukat” – ha nem térnek meg, kettős életük szétfeszíti a sorsukat. Mint egy fa, amelyen kívülről még nem látszik, de belül már korhadásnak indult, ezért az első nagyobb vihar derékba töri. A hiteles, autentikus keresztények ugyanakkor biztosak lehetnek abban, hogy Isten nekik is megfizet: akármilyen megpróbáltatások érik a világot, győztes, sikeres emberek lesznek, akiknek a háza stabilan áll a kősziklán.
Forrás: Új Exodus Magazin, 2016. december
