„Valaki azért hallja éntőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát: És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett. És valaki hallja éntőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát: és ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása.” (Mt 7:24–27)
Bibliaolvasó keresztények jól ismerik Jézus Krisztusnak a Hegyi beszéd végén elmondott példázatát és annak üzenetét is: a külső megpróbáltatásokat csakis akkor élhetjük túl jelentősebb károk nélkül, ha a házunk – vagyis az életünk – biztos alapra épül; ugyanakkor a Mester beszédeinek a hallgatása, ismerete önmagában még nem jelenti azt, hogy ráépítkeztünk a stabilitást jelentő kősziklára – ehhez a gyakorlati életünkbe is be kell építeni a hallott tanításokat.
Nyilvánvalóan ez a kijelentés Jézus minden beszédére – és tágabb értelemben a teljes Szentírásra is – igaz, ugyanakkor nem szabad elsiklanunk afölött, hogy ez a példázat egy konkrét prédikációsorozat végén hangzik el. Vagyis, amikor Jézus azt állítja, hogy csakis az építi kősziklára a házát, aki „hallja éntőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat”, akkor nem általánosságban az általa valaha elmondott összes beszédre utal, hanem e beszédekre, tehát az imént, talán percekkel korábban elhangzottakra. Konkrétan ezekre vonatkozik az ígéret, amely szerint, ha valaki az elmondottakat megéli, a mindennapjai részévé teszi, akkor jöhetnek az esők, a szélviharok, az árvizek – a felépítmény dacol az elemekkel, az ember sorsa stabilan fog állni. Ugyanez persze fordítva is igaz: ha valaki Jézusnak ezeket a tanításait – vagyis az idézett példázatát közvetlenül megelőző üzeneteit (!) – nem valósítja meg, akkor azt kockáztatja, hogy a külső megpróbáltatások terhe alatt az élete kártyavárként, javíthatatlanul omlik össze.
Az őszinték jutalma
Márpedig akkor gondolkodunk reálisan a világról és benne az emberi életről, ha bekalkuláljuk a „természeti csapásokat” – ugyanis Jézus ezekről nem feltételes módban beszélt, és azt sem állította róluk, hogy a kősziklára épült házakat elkerülik. Mi több, az utolsó időkről szóló bibliai próféciák alapján joggal feltételezhetjük, hogy az emberiség az eddigi legsúlyosabb kihívásai elé néz. Az elmúlt évek és napjaink világproblémái – gazdasági válság, terrorizmus, migránskrízis stb. – jelzik, hogy már jelenleg is egy bonyolult és nehéz korban élünk. A korszakváltást megelőző időszakról azonban Jézus nemes egyszerűséggel azt mondja, hogy csak „azok szabadulnak meg, akik mindent kibírnak”. Ez azonban nem ok a félelemre és a rettegésre, hiszen Jézus ígérte meg azt is, hogy aki kősziklára építette a házát, annak az életében a legrosszabb külső körülmények közepette is felszabadul Isten megtartó, stabilizáló kegyelme.
De vajon melyek azok a kijelentések, amelyekről Jézus azt mondja, hogy elegendő erőt hordoznak ahhoz, hogy a legzavarosabb, legellentmondásosabb, legnehezebb időszakban is kősziklaként tartsanak meg bennünket? A Hegyi beszéd az úgynevezett boldogmondásokkal kezdődik, majd Jézus Krisztus hat ószövetségi parancsolatot elemez. Ezek után, a beszéd nagyobbik részében hét olyan gyakorlatról, magatartásformáról beszél, amelyek a valódi keresztény életmód alappilléreit jelentik. Hosszan tanít az alamizsnában megnyilvánuló irgalmasságról, a megbocsátásról, az imádkozásról, a böjtölésről, az anyagi életről, továbbá óva int a kritizálástól és a hamis prófétáktól. Ezek mindegyike egy külön cikket, sőt cikksorozatot megérne, mégis hadd emeljek ki csupán egyetlen dolgot, ami az összes itt elmondott tanítására érvényes, és talán az egész prédikációsorozat legfőbb summája. Beszédében ugyanis Jézus újra és újra az őszinteségre, átláthatóságra, egyenességre, hitelességre buzdít, amellyel kapcsolatban a legfőbb érve az, hogy „a te Atyád, aki titkon néz, megfizet neked nyilván”.
Ezt az üzenetet annyira fontosnak érezte, hogy nemcsak buzdításként, hanem tiltásként is többször megfogalmazta, mondván, „ne légy olyan, mint a képmutatók”, akik a nyilvánosság előtt egészen másnak mutatják magukat, mint amilyenek valójában. Jézus tulajdonképpen egyetlen dolgot hangsúlyoz végig: legyünk őszinte, hiteles, egyenes hívők, akik a magánéletükben, a „belső szobájukban” is krisztusi emberként viselkednek. Mindez azt is jelenti, hogy a kősziklára épített, a legnehezebb próbákat is kiálló sorshoz a keresztény életmód elengedhetetlenül szükséges – ám önmagában nem elégséges, amennyiben az csak látszat, és nem a szív egyenességéből, hanem számításból, érdekérvényesítésből vagy megfelelési kényszerekből, félelemből fakad.
Emiatt emeli ki például Jézus, hogy az alamizsnánk irgalmasságból fakadjon, és kínosan ügyeljünk arra, hogy azzal ne a környezetünkre akarjunk benyomást gyakorolni; az Istennel való személyes kommunikációnk ne a gyülekezeti imádkozásban merüljön ki, hanem legyenek „titkos” magánbeszélgetéseink az Atyával; és a böjtölés is a szív őszinte kiáltása legyen Isten felé, ne hatásvadász színészkedés. Ehhez hasonlóan az embertársainknak való megbocsátás is feltételezi az egyenességet, a nyíltságot; a pénzügyekkel kapcsolatban pedig arra int Jézus, hogy a szívünket ne foglalja el a pénz szerelme (ami a telhetetlenség mellett az aggódásban és a jövőtől való félelemben is megnyilvánulhat), hanem az életünkben maradjon első helyen Isten és az Ő országának a keresése. Az ítélkező, kritizáló magatartással kapcsolatban pedig arra mutat rá, hogy ez sok esetben éppen „az igazságosztóként” tetszelgő személyek súlyos szellemi-erkölcsi hiányosságait hivatott elfedni – természetesen sikertelenül, hiszen ha a környezetük nem is feltétlenül, Isten mindig mindent (át)lát. Éppen ezért Jézus az ilyen embernek is az önvizsgálatot és az őszinte megtérést javasolja. Mindezek mellett a hamis próféták, a rossz társaságok veszélyeire is felhívja a figyelmet a Mester, érdekes módon éppen azt hangsúlyozva, ezek legfőbb ismertetőjegye, hogy másnak mutatják magukat, mint amilyenek valójában.
Tehát ezek után mondja azt Jézus, hogy aki ezeket a beszédeit megtartja – tehát irgalmat gyakorol, imádkozik, megbocsát, böjtöl, nem engedi át a szívét a Mammonnak, nem ítélkezik, és őrizkedik a hamis prófétáktól –, mégpedig nem színből, hanem szívből, hitelesen, őszintén, azt Isten minden körülmények között meg fogja tartani!
Forrás: Új Exodus Magazin, 2016. december
http://www.ujexodus.hu/rema/a_keresztenyseg_legnagyobb_kihivasa
