Sokan feltették már nekünk azt a kérdést, hogy végső soron megéri-e az a hatalmas erőfeszítés, anyagi, személyi és tárgyi beruházás, imádság és tervezés, és sok más dolog, amit a misszióért tesztek?
Ez egy jó és aktuális kérdés. Időről időre mi is feltesszük magunknak, mert a válasz segít bennünket ezen az úton maradni. Tudni akarjátok az én válaszomat?
IGEN! Határozottan, és a szívem mélyéből: Igen! Megéri! De még mennyire!
Nehéz szavakba foglalni, miket éltünk át Afrikában az evangélizációs kampányainkon és a Tűz konferenciákon! Példa nélküli és mélyen megindító dolgokat tapasztaltunk.
Néhány nappal ezelőtt az ugandai Mbararában zajlott le a 408. nagy evangélizációs kampányunk. Ezek alatt az évtizedek alatt nagyon sok megdöbbentő és ámulatba ejtő történetet hallottunk. Most ezek közül egyet szeretnék veletek megosztani. Ugandában történt a legutóbbi kampalai kampányunk során. A történet egy fiatal tanárnőről szól, akit Margaretnek hívnak.
Nemrég elkezdtük összegyűjteni, filmre venni és lejegyezni olyan emberek történeteit, akik valamelyik evangélizációs összejövetelünkön éltek át az életükben változást, és hamarosan egy könyvben fogunk megjelentetni közülük 150 különleges történetet. Őszintén mondhatom, hogy megéri belefektetni az afrikai munkánkba... olyan emberek miatt mint Margaret, és mint az a több tízezer ember, akiknek az élete megváltozott a szolgálatunkon keresztül.
Margaret sokkal többet kapott a fizikai gyógyulásnál: egész élete megváltozott, a szívében Isten országa került az első helyre. A vele készült interjú alatt ezt csodálatosan összefoglalta: „Átadtam Jézusnak az egész életemet, és szeretem Őt teljes szívemből!”
Ez a célunk a misszióban: emberek, akiket megváltoztat a Jézus Krisztussal való személyes találkozás.
Íme, Margaret története:
„Aznap a férjem szokása szerint részegen jött haza, és megfenyegetett, hogy megver. Én azt feleltem neki: „Nem fogsz hozzám érni, inkább kiugrom az ablakon!” És pontosan ezt tettem. Kiugrottam a második emeleti ablakunkból az udvarra. Aztán megpróbáltam lábraállni, de a lábaim nem engedelmeskedtek. A lábam és csípőcsontom is eltört.”
Margaret ezt követően komoly műtéti beavatkozásokon esett át. Hónapokra ágyban kellett maradnia, és csak nagyon csekély javulás mutatkozott az állapotában. „Hat hónap múlva elbocsátottak a kórházból, majd egy év múlva azt mondták, hogy a nagy csontok nem forrtak össze. Soha nem fog újra normálisan járni!"
Hosszú idő és számos műtét után Margaret csak pillanatokra tudott járni, akkor is csak nagy fájdalmakkal. Kétgyermekes édesanyaként és sportot kedvelő emberként Margaret súlyos depressziótól szenvedett.
Ez alatt a sötét időszak alatt a nővére és a sógora vezette Margaretet az Úrhoz, és ők bátorították arra is, hogy bízzon Jézusban a természetfölötti gyógyulását illetően. Amikor aztán meghívták a kampalai CfaN evangélizációs kampányra, a remény felfakadt Margaret szívében.
„Azt mondtam Istennek: Úgy érzem, most jött el az én időm! Elegem van már abból, hogy mindenki sántának és bice-bócának nevezzen!”
Az evangélizáció nyitóestjén az imádság alatt segítségül hívta az Úr Jézus nevét. Amikor pedig Daniel Kolenda arra buzdította a tömeget, hogy ellenőrizzék a testüket, hogy meggyógyultak-e, Margaret felkelt a székéről és nem érzett semmi fájdalmat. Aztán elkezdett járni, majd urgálni - és továbbra sem érzett semmi fájdalmat!
„Hirtelen tudtam futni! Megkopogtattam az emberek hátát, hogy engedjenek előre. Azok ezt mondták: „Ki ez a nő, aki így ugrál?” Én ezt válaszoltam nekik: „Elnézést, de úgy érzem, hogy Jézusnak szüksége van rám ott elől!”
Margaret előreszaladt a színpadhoz, hogy bizonyságot tegyen a Jézustól nyert csodálatos gyógyulásáról. Ma teljesen normálisan jár, a gyermekeivel játszik és örvendezik az Úrban.
„Átadtam Jézusnak az egész életemet, és szeretem őt teljes szívemből! Ha Jézus velem van, mit veszíthetnék? Semmit! Ő nagyon szeret engem! Óriási a szeretete!”
