2015. július 29., szerda

Dave Hunt - Aposztázia és ökumenizmus 7.

Miért népszerűek az ökumenikus pápák?

II. János Pál pápáról az a hír járja, hogy nem a legjobb egészségi állapotnak örvend. Az, hogy visszanyeri-e egészségét, és tovább folytatja-e az utat, amit elkezdett, vagy esetleg egy másik pápa váltja fel, teljesen mindegy a jövő szempontjából. Lehet, hogy jelenleg II. János Pál pápa a legismertebb és leghatékonyabb ökumenista, mégis csupán elődei követője, és minden valószínűség szerint az őt követők is ezen az úton fognak majd járni. XXIII. János pápa (aki megnyitotta a II. vatikáni zsinatot) és VI. Pál pápa (aki bezárta) egyezséget kötött olyan hírességekkel, mint a dalai láma vagy Anwar el-Sadat (muzulmán hitű) és az ENSZ főtitkára, U. Thant (buddhista), hogy megalkossák a Megértés Templomát, amit csak „a vallások ENSZ-e” néven ismernek. A katolikusok mindig is kiemelkedő szerepet játszottak egy világvallás megalapításában.

II. János Pál pápa közvetlen elődei ökumenizmusára egy másik bizonyíték az, hogy VI. Pál áldását adta a Második Vallási és Világbéke Konferenciára 1974-ben a belgiumi Louvainben. A konferencia vezetősége katolikus volt, és a Louvain-i Nyilatkozatban a következőket fektették le:

"Mi - buddhisták, keresztények, konfucionisták, hinduk, zsidók, muszlimok, sintoisták, szikhek, Zoroaster követői és más vallásból jövők — azért jöttünk ide, hogy figyeljünk annak a szellemnek a hangjára, aki a mi különböző és egyaránt tiszteletreméltó vallási tradícióinkból származik. Azzal a sürgős feladattal kell szembenéznünk, hogy társadalmainknak békében kell egymás mellett élniük...; rendkívül örvendetes az a tény, hogy az emberiség vallásainak egymástól való elszigetelődése, kemény és előítéletekkel teli izolációja ma már, reméljük, a múlté."

Rendkívül érdekes, hogy a katolikusok többsége, bár sok tekintetben megtagadják a pápai dogmát, mégis nagyon buzgón követik a pápa ökumenizmusát. De miért is ne tennék? Azok a katolikusok, akik elvetik az egyházról szóló alapvető tanításokat, nagy százalékban az ún. kiszélesedő „kereszténység” felé tekintenek. Egy 1989-es felmérés napvilágra hozta, hogy Amerikában a katolikusok 25%-a nem hisz a halál utáni életben, 46%-a nyilatkozott úgy, hogy erről senki sem tudhat semmi biztosat, és 55%-a hitte azt, hogy eltérhetnek a hivatalos egyház tanításától, de ezzel együtt még katolikusok maradhatnak.
1992-ben is végeztek egy közvélemény-kutatást, és kiderült, hogy a katolikusok 67%-a preferálja a nők felszentelését, 52%-a elfogadja az abortuszt, 75%-a ellenzi a papi cölibátust, és szerintük a papok nyugodtan házasodhatnak, 87%-a szerint pedig a házasságban élőknek saját maguknak kellene dönteniük a születésszabályozás kérdésében. Egy 1994 áprilisában készült felmérés szerint a 45 éven aluliak kevesebb mint 29%-a értett egyet azzal, hogy „a kenyér és a bor Krisztus testévé, illetve vérévé változik át”.

Franciaországban és Olaszországban még meghökkentőbb a helyzet: a francia katolikusok 49%-a nem hisz Krisztus feltámadásában, 60%-uk nem hisz a mennyben, 77% nem hisz a pokolban, és 75% sem a purgatórium, sem az ördög létezését nem fogadja el. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a „katolikus teológusok kétharmada nem hisz Sátán létezésében”. Jóllehet az olaszok 90%-a vallja magát katolikusnak, mégis, csak 30%-uk vesz részt rendszeresen a vasárnapi misén. Olaszországban a nemzeti választások során hatalomra kerülő kormány az elmúlt évtizedben törvényessé tette a válást és az abortuszt, annak ellenére, hogy a katolikus egyház próbálta megakadályozni.

A katolikusok azonban nincsenek egyedül az aposztázia (hitehagyás) tekintetében. Egy 1994-es felmérés jelzi, hogy 10 amerikaiból 4, aki magát evangéliumi kereszténynek vallja, nem hisz abban, hogy létezik abszolút igazság. Vajon az „evangéliumi kereszténység”, csakúgy, mint az „újjászületés” is, egyre inkább elveszti jelentéstartalmát?! Az amerikai felnőtt lakosság 71%-a vallja, hogy nem létezik abszolút igazság. A relativizmus és az ökumenizmus szorosan együtt jár. Azok, akiknek ilyen ingatag a meggyőződésük, nagyon könnyen befolyásolhatók, hogy csatlakozzanak egyik vagy másik irányzathoz, főleg, ha erre buzdítják is őket. A Róma, édes otthon (Rome Sweet Home) c. könyv (ami arról szól, hogy Scott és Kimberley Hahn hogyan lesz katolikus) ismertetőjében John W. Robbins így ír:

"[Scott] Hahn definíciója csak egy a sok közül. Nem azért ismétlődik újra és újra, mert Róma az igaz egyház, hanem inkább a protestantizmus hitehagyása miatt. Épp akkor, amikor az evangélium hirdetésére a legégetőbb szükség lenne, a protestáns pulpitusokról ezt ritkán hallani. Egyedül Isten kegyelme menthet meg minket egy még sötétebb korszaktól, és attól az egyháztól, amit Luther a lelkek vágóhídjának nevezett.’"