Teréz anyához hasonlóan II. János Pál is elismerően nyilatkozik minden vallásról. Rengeteg példát tudnék erre mondani, de kevés a hely, ezért csak néhányat említek. 1985-ben Brüsszelben, Belgiumban a pápa a következő beszédet intézte muzulmán hallgatóságához: „Bennünk keresztényekben és muzulmánokban az a közös, hogy ugyanabban az Istenben hiszünk, és mindannyian megpróbáljuk gyakorlatban is megvalósítani a magunk szent könyveinek tanításait.”
Az iszlám vallás Allahja nem azonos a Biblia Istenével, és egyetlen kereszténynek sem merném ajánlani, hogy a Korán tanításai alapján éljen. 1993-ban Nyugat-Afrikában a pápa muzulmán vezetőkkel találkozott, és „felkérte a keresztényeket, muzulmánokat és az animistákat (animizmus: olyan elképzelés, amely szerint minden tárgynak megvan a maga lelke, szelleme, és ezek az ember életére és a természetre befolyást gyakorolnak), hogy tartsák tiszteletben egymás hitét.” Hogyan tarthat valaki tiszteletben egy olyan hitet, ami az embereket pokolra juttatja? Nemcsak hogy nem kéri tőlünk a Biblia, hogy „tiszteljük” ezeket a pogány hiteket, de el is ítéli.
Sintoistákhoz és buddhistákhoz intézett beszédében 1981-ben Tokióban II. János Pál méltatta azt az ősi vallásban rejlő bölcsességet, hogy „minden egyes emberben benne lakozik Isten jelenléte... [Nekem, mint Krisztus földi helytartójának] különösen nagy örömömre szolgál, hogy Isten osztotta szét közöttetek ezeket az ajándékokat.” Micsoda hihetetlen állítás ez a sintoizmus és a buddhizmus nyilvánvaló tévedéseinek fényében! Togóban 1985-ben a pápa rendkívül örült annak, hogy „életében először animistákkal imádkozhatott.” Egy konzervatív katolikus, aki kritikusan szemléli egyháza meghökkentő ökumenizmusát, így ír:
"Eredetileg az ökumenizmus lényege az volt, hogy egység jöjjön létre a keresztények között. Most viszont egyre inkább olyan irányba terelődik, hogy minden vallást magába olvaszt, tekintet nélkül arra, hogy az a vallás keresztény-e vagy sem. 1964. május 19-én VI. Pál hivatalosan megnyitott egy titkári hivatalt a nem-keresztények számára, és ez igen jelentős szerephez jutott a II. vatikáni zsinat utolsó két ülése alatt. Néhány hónappal később Wojtyla [a későbbi II. János Pál pápa] kijelentette:
A keresztények egysége iránti vágy jó ok arra, hogy ugyanezt az érzést felébressze az egész emberiség egysége iránt... Ennek pedig az a következménye, hogy az egyház más vallások iránt tanúsított alapvető magatartása a szellemi értékek elismerésén kell, hogy alapuljon, valamint hogy a keresztényeknek és az emberiségnek össze kell fognia annak érdekében, hogy elérjen olyan vallásokat is, mint az iszlám, a buddhizmus és a hinduizmus."
Jóllehet a pápának ez a minden vallást bekebelezni akaró magatartása meghökkenti a konzervatív katolikus köröket, az igazság az, hogy ez teljesen beleillik a katolikus egyház történelmi vonalába. Egészen a kezdetektől fogva, már Nagy Konstantin császár uralkodása alatt is kimutatható ez a jelenség: Iziszt és Hóruszt elnevezték Máriának és Jézusnak, illetve később I. Leó pápa (440-61) azzal dicsekedett, hogy Szent Péter és Szent Pál „helyettesíti az egykori római védőszenteket, Romulust és Remust”. A katolikus egyház mindig is igyekezett idomulni azoknak a népeknek a pogány vallásaihoz, vallási szokásaihoz, amelyeket éppen „kereszténnyé” akart tenni.
Sintoistákhoz és buddhistákhoz intézett beszédében 1981-ben Tokióban II. János Pál méltatta azt az ősi vallásban rejlő bölcsességet, hogy „minden egyes emberben benne lakozik Isten jelenléte... [Nekem, mint Krisztus földi helytartójának] különösen nagy örömömre szolgál, hogy Isten osztotta szét közöttetek ezeket az ajándékokat.” Micsoda hihetetlen állítás ez a sintoizmus és a buddhizmus nyilvánvaló tévedéseinek fényében! Togóban 1985-ben a pápa rendkívül örült annak, hogy „életében először animistákkal imádkozhatott.” Egy konzervatív katolikus, aki kritikusan szemléli egyháza meghökkentő ökumenizmusát, így ír:
"Eredetileg az ökumenizmus lényege az volt, hogy egység jöjjön létre a keresztények között. Most viszont egyre inkább olyan irányba terelődik, hogy minden vallást magába olvaszt, tekintet nélkül arra, hogy az a vallás keresztény-e vagy sem. 1964. május 19-én VI. Pál hivatalosan megnyitott egy titkári hivatalt a nem-keresztények számára, és ez igen jelentős szerephez jutott a II. vatikáni zsinat utolsó két ülése alatt. Néhány hónappal később Wojtyla [a későbbi II. János Pál pápa] kijelentette:
A keresztények egysége iránti vágy jó ok arra, hogy ugyanezt az érzést felébressze az egész emberiség egysége iránt... Ennek pedig az a következménye, hogy az egyház más vallások iránt tanúsított alapvető magatartása a szellemi értékek elismerésén kell, hogy alapuljon, valamint hogy a keresztényeknek és az emberiségnek össze kell fognia annak érdekében, hogy elérjen olyan vallásokat is, mint az iszlám, a buddhizmus és a hinduizmus."
Jóllehet a pápának ez a minden vallást bekebelezni akaró magatartása meghökkenti a konzervatív katolikus köröket, az igazság az, hogy ez teljesen beleillik a katolikus egyház történelmi vonalába. Egészen a kezdetektől fogva, már Nagy Konstantin császár uralkodása alatt is kimutatható ez a jelenség: Iziszt és Hóruszt elnevezték Máriának és Jézusnak, illetve később I. Leó pápa (440-61) azzal dicsekedett, hogy Szent Péter és Szent Pál „helyettesíti az egykori római védőszenteket, Romulust és Remust”. A katolikus egyház mindig is igyekezett idomulni azoknak a népeknek a pogány vallásaihoz, vallási szokásaihoz, amelyeket éppen „kereszténnyé” akart tenni.
1984-ben II. János Pál pápa Új-Guineában egy szabadtéri misét tartott a bennszülötteknek. A misén „a táncosok felugrottak az oltárra, és különböző sárga színárnyalatú füstfelhőket eregettek, ami egy pogány szokás a gonosz szellemek elűzésére. A misén egy tizennyolc éves diák olvasott fel egy részt a pápai oltáron az Igéből (a katolikus fordításból), miközben a saját ősi törzsi ruháit viselte [félmeztelen volt]. A New York Times szerint ez a mise nagyon jól jelzi, hogy:
...a római katolikus egyház egyre univerzálisabbá igyekszik tenni szertartásait azáltal, hogy beleveszi különböző kulturális háttérből jövő emberek rítusait, illetve liturgikus elemeit, azokét, akikhez nyugati misszionáriusokon keresztül jutott el a katolikus vallás.
Az ilyen integráció egyidős a katolicizmussal. Haitin minden vudu ceremónia katolikus imával kezdődik. Van egy mondás, miszerint Haiti 85%-ban katolikus és 100%-ban vudu vallású. Santeria félelmetes spiritiszta kultúrája is — ami egyébként robbanásszerűen terjed Amerika-szerte - az afrikai pogányságnak és a katolicizmusnak egy olyan keveréke, ahol a régi istenek most katolikus szentekként jelennek meg. Természetesen ezek a „szentek” démonok. Ha valaki ellátogat egy vallási ünnepen Rio de Janeiro valamelyik temetőjébe, akkor azt tapasztalja, hogy buzgó katolikusok őseik szelleméhez is könyörögnek, nem csak a katolikus szentekhez. Brazíliában és Kubában a spiritizmus és a vuduhoz kapcsolódó különböző afrikai vallások keverednek a katolicizmussal, és egész Latin-Amerikára jellemző, hogy az ősi babonák ma is élnek a katolikusok között. A különböző képek, szobrok, a szentelt víz használata és egyéb rítusok ma már a katolicizmusnak szerves részévé váltak, és ezt egyértelműen a pogányságból merítették.
...a római katolikus egyház egyre univerzálisabbá igyekszik tenni szertartásait azáltal, hogy beleveszi különböző kulturális háttérből jövő emberek rítusait, illetve liturgikus elemeit, azokét, akikhez nyugati misszionáriusokon keresztül jutott el a katolikus vallás.
Az ilyen integráció egyidős a katolicizmussal. Haitin minden vudu ceremónia katolikus imával kezdődik. Van egy mondás, miszerint Haiti 85%-ban katolikus és 100%-ban vudu vallású. Santeria félelmetes spiritiszta kultúrája is — ami egyébként robbanásszerűen terjed Amerika-szerte - az afrikai pogányságnak és a katolicizmusnak egy olyan keveréke, ahol a régi istenek most katolikus szentekként jelennek meg. Természetesen ezek a „szentek” démonok. Ha valaki ellátogat egy vallási ünnepen Rio de Janeiro valamelyik temetőjébe, akkor azt tapasztalja, hogy buzgó katolikusok őseik szelleméhez is könyörögnek, nem csak a katolikus szentekhez. Brazíliában és Kubában a spiritizmus és a vuduhoz kapcsolódó különböző afrikai vallások keverednek a katolicizmussal, és egész Latin-Amerikára jellemző, hogy az ősi babonák ma is élnek a katolikusok között. A különböző képek, szobrok, a szentelt víz használata és egyéb rítusok ma már a katolicizmusnak szerves részévé váltak, és ezt egyértelműen a pogányságból merítették.
