Spurgeon: Az ígéret birtokba vétele

’Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom.’
(1Móz 28,13)

A gyáva lelkek számára nagy nehézséget jelent megragadni Isten nekik tett ígéreteit: attól félnek, hogy elbizakodottság lenne elfogadni ilyen jó és értékes dolgokat. Általános szabálynak tekinthetjük, hogy ha van hitünk megragadni egy ígéretet, az az ígéret a miénk. Aki ideadja nekünk az ajtaját nyitó kulcsot, az azt akarja, hogy nyissuk ki az ajtót, és lépjünk be. Sohasem lehet elbizakodott, aki alázatosan hisz Istennek; de nagyon elbizakodott az, aki kételkedni merészel a szavában. Nem valószínű, hogy csalódunk, ha túlságosan bízunk az ígéretben. Kudarcunk oka a hit hiánya, és nem a túlzott hit. Nehéz lenne túl erősen hinni Istenben; viszont ijesztően gyakori, hogy túl kevéssé hisznek benne. ’Legyen a ti hitetek szerint!’ (Mt 9,29) – ez olyan áldás, amit az Úr soha nem von vissza. ’Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.’ Írva van: ’Nem mehettek be hitetlenségük miatt’; de Isten sohasem mondott olyat, hogy valakit, aki hit által ment be, megfeddtek volna arcátlansága miatt, és ismét kiűztek volna.
A fejezet elején olvasható szöveg szerint Jákób úgy vette birtokba a megígért földet, hogy elnyújtózott rajta, és elaludt. Egy ígéret birtokba vételének legbiztosabb módja, ha teljes súlyunkkal ráfekszünk, és megpihenünk rajta. ’Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom.’

Milyen gyakran teljesült be az ígéret számomra, amikor elhittem, és eszerint cselekedtem! Elnyújtóztam rajta, mint egy díványon, az Úrra bíztam magam, és lelkemet édes nyugalom szállta meg. Az Istenbe vetett bizalom megvalósítja saját vágyait. Az ígéret, amit az Úr tett azoknak, akik az imában keresnek oltalmat, így szól: ’Higgyétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglesz nektek.’ Ez furcsán hangzik, de igaz; ez megfelel a hit filozófiájának. Mondd a felismerés hitével: ’Ez az ígéret az enyém’, és azon nyomban a tiéd lesz. Nem látás és érzékelés, hanem hit által ’nyerjük meg az ígéreteket’.
Isten ígérete nem egy bekerített terület, ennek vagy annak a szentnek a magántulajdona, hanem a szentek közösségének nyílt tere. Kétségkívül vannak olyanok, akik ha tudnák, kisajátítanák maguknak a csillagokat, és személyes birtokukká tennék a napot és a holdat. Ugyanez a mohóság szívesen körbekerítené az ígéreteket, de ez nem tehető meg. A fösvények legszívesebben kalickába zárnák az énekesmadarakat, és igényt tartanának a pacsirta és a rigó énekére, mint kizárólagos örökségükre, mint ahogy az összes ígéretet is maguknak szeretnék megtartani. De még a legjobb szentek sem tudják lakat alá tenni a kegyelem Istenének ígéretét, még ha szeretnék is. Az ígéret nem csak ’a tiétek és gyermekeiteké’, hanem ’ mindazoké is, akik távol vannak, akiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk’. Mily nagy vigasz ez! Éljünk használati jogunkkal, és hit által vegyük birtokba, amit az Úr nekünk adott egy ’örökké megmaradó szövetség’ révén.

A Jákóbnak mondott szavak egyenlőképpen szólnak minden hívőnek. Hóseás mondja róla: ’Küzdött az angyallal és győzött; sírva könyörgött neki. Bételben talált rá, és ott beszélt vele’ (12,4). Jahve velünk is beszélt, amikor az ősatyával társalgott. A csodákat, amiket a Vörös- tengernél művelt, minden emberéért tette, hiszen ezt olvassuk: ’örüljünk neki!’ (Lásd Zsolt 66,6). Igaz, hogy nem voltunk ott, de Izráel győzelmének öröme a miénk is. Az apostol úgy idézi az Úr Józsuénak tett ígéretét, mintha az Isten minden gyermekének szólna: ’Ő mondta: Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged’ (Zsid 13,5). Tény, hogy az Úr egyetlen ígérete sem fejeződik be azzal az alkalommal, amely okot adott rá, és nem merül ki annak az egyénnek a megáldásában, akinek először tette. Az összes ígéret mindazoknak szól, akiknek elég erős a hitük, hogy elfogadják őket, és esedezzenek értük a kegyelem trónjánál. Ami Isten egyetlen ember számára, aki bízik benne, ugyanaz minden ilyen ember számára, körülményeiknek és szükségleteiknek megfelelően.
A Biblia mindnyájunkon rajta tartja a szemét, amikor kimondja a kegyelem szavait. Helyesen mondta egy előadó: ’Mi magunk vagyunk azok a személyek, akikről az Írás beszél; és akikhez, mint emberekhez, leereszkedő, bár mennyei felhívását intézi a meggyőzés legváltozatosabb eszközeivel. Érdemes megfigyelni, hogy ez a könyv a meggyőzőerő milyen változatos formáit mutatja; hogy – akárcsak egy fókuszba tekintő arckép – állandóan rajtunk tartja a szemét, akármerre fordulunk.’

Isten Igéjének szeme! Bármerre fordulunk,
tekinteted mindig rajtunk tartod.
Vedd észre bánatunk mélységét,
fejtsd meg minden szív rejtélyét.
Milyen szó ez? Honnan ismersz engem?
Az alázatos szív elámul ezen.
Hogy hallhasson téged, add, hogy
megismerje e nagy titkot, a tudást önmagát.

Az ígéret egyik legnagyobb vonzereje – egyben az egyik legmeggyőzőbb bizonyíték arra, hogy Isten sugalmazta – az a tény, hogy a hívők több ezer nemzedéke minden egyes tagjának szól, páratlan személyességgel. Bibliánkat nem úgy kezeljük, mint egy régi kalendáriumot, hanem mint olyan könyvet, amely a jelennek szól: új, friss és naprakész. Időtálló üdeség rejlik az ősi szavakban, amelyek őseink szellemi táplálékául szolgáltak. Dicsőség Istennek, amiért még mi is e szavakkal táplálkozhatunk, és csak magunkat hibáztathatjuk, ha nem ezt tesszük!

Ábrahám kútjai Izsáknak, később Jákóbnak és sok ezer nemzedéknek is szolgáltak. Jöjj, engedjük le vödreinket, és örvendezve húzzunk vizet az üdvösség régi kútjaiból, amelyeket azokban a régi időkben ástak, amikor őseink még bíztak az Úrban, és Ő megszabadította őket! Nem kell félnünk, hogy babonássá vagy hiszékennyé válunk. Az Úr ígéretei mindenkinek szólnak, aki elhiszi őket: maga a hit a bizalom biztosítéka. Ha képes vagy bízni, akkor bízzál! Miután számtalanszor valóra váltak, az ígéret szavai még mindig érvényesek, és továbbra is teljesülnek. Sokszor lehajoltunk a réten a forrásnál, és ittunk egy hűsítő kortyot; a forrás ma is csordultig van, a vize ingyenes, és olyan bizalommal ihatunk belőle, mintha most hajolnánk le először. Az emberek újra meg újra megszegik az ígéreteiket: oktalanság lenne mást várni tőlük. Ők víztartályok, de te, ó, Uram, kút vagy! Minden friss forrásom benned van.

Jöjj, kedves olvasó, utánozd Jákóbot! Ahogy ő lefeküdt egy helyen, és az ott talált köveket használta párnaként, tedd te is ugyanezt. Itt van az egész Biblia díványnak, és itt vannak az ígéretek, amelyek párnául szolgálhatnak. Tedd le terheidet és magadat is, és pihenj meg! Íme, az Írás és minden ígérete mostantól fogva a tiéd. ’A földet, amelyen fekszel, neked adom.’