Egy alkalommal Seymour papával beszélgettem Los Angelesben. Elmondtam neki a következő esetet Elias Letwabáról, aki az egyik bennszülött prédikátorunk volt Dél-Afrikában.
Egy nap elmentem hozzájuk, és a felesége ezzel fogadott:
- Nincs itt. Egy kisbaba megsérült, érte imádkozik.
Átmentem hát a bennszülött viskóhoz, térdre ereszkedtem és bekúsztam. Megláttam Letwabát, amint a sarokban térdelt a gyermeknél.
- Letwaba, én vagyok! - szólaltam meg. - Mi baja a kicsinek?
Elmondta, hogy az anyja a hátán vitte egy takaróban, ahogy a bennszülöttek szokták szállítani a gyerekeiket, és a baba kiesett.
- Úgy gondolom, megsérült a nyaka - mondta.
Megvizsgáltam a gyermeket, és láttam, hogy a nyaka eltört. A feje egyik oldalról a másikra csuklott, mint egy rongybabáé.
- Nézd csak, Letwaba, eltört a nyaka!
Törött nyakak gyógyítására nem volt hitem, de szegény öreg Letwaba nem tudta, mi a különbség. Láttam, hogy nem érti, miről van szó. Észrevette bennem a kételkedés szellemét, mire ezt mondtam magamban: Nem akadályozom a hitét. Érzi a kételyt, amit az a sor régi, belém sulykolt tradíció keltett bennem; hát inkább kimegyek.
Odébb mentem egy másik kunyhóhoz, és tovább imádkoztam. Hajnali egykor feküdtem le. Háromkor aztán Letwaba is bejött.
- Hogy van a kisbaba, Letwaba? - kérdeztem. Rám nézett, olyan szeretetteljesen, kedvesen:
- Hát persze hogy jól, testvér. Jézus meggyógyítja őt.
- Jól van?! Letwaba, azonnal vezess oda hozzá! - mondtam erre.
Átmentünk a csecsemőhöz. Karomba vettem a kis fekete csöppséget, kijöttem vele a kunyhóból, és közben imádkoztam: „Uram, végy ki minden átkozott dolgot a lelkemből, ami megfoszt attól, hogy higgyek az Úr Jézus Krisztusban!”
Amikor elbeszéltem ezt a történetet Mr. Seymournak, felkiáltott:
- Dicsőség Istennek, testvér! Ez nem is gyógyulás - ez maga az élet!
