2012. február 6., hétfő

Kenneth Copeland: A bővölködés törvényei 1.

Most a bővölködést fogjuk tanulmányozni, és azt, hogy Isten Igéje szerint hogyan élvezhetjük a jólétet. Kiindulásul olvassuk el azokat a verseket, amelyekre az egész tanulmányunk épül. Előrebocsátom, hogy ebben a könyvben elsősorban nem azt fogjuk hangsúlyozni, amit a véleményünk szerint mond Isten Igéje, hanem amit valójában állít! Ha megértünk valamit az Igében, el hisszük azt, majd tenni kezdjük, annak hit lesz a gyümölcse. ˝A hit hallásból származik, a hallás pedig Isten Igéje által" (Róm.10,17).

Amikor alapvető fontosságú bibliaverseket olvasol a következő oldalakon, emlékezz meg Jézus szavairól a János evangéliuma 17 részéből: "A te igéd igazság." A tisztább megértés érdekében a következő idézetben az igazság szót helyettesítsd igére:
"Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, amint jó dolga van a lelkednek. Mert felettébb örültem, amikor atyafiak jöttek, és bizonyságot tettek a te igazságodról [az Igéről, amely benned van] úgy, amint te az igazságban [Igében] jársz. Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban [Igében] járnak." (3Ján.2-4). Fontos tudnunk, hogy amikor János apostol megírta ezt a levelet idős korában, akkor már hosszú-hosszú ideje, tulajdonképpen ifjú kora óta keresztényként élt. Annak idején Jézus mellett
volt, és közelről figyelte Őt egész földi szolgálata alatt. Amikor János az Úrban erős, bölcs öregember lett, voltaképpen ezt mondta: "Elsősorban azt kívánom, hogy jómódú és egészséges legyél."

Tradicionális fogalmaink miatt odáig jutottunk, hogy a bőséget valami rossznak vagy istentelennek hisszük. János azonban azt írja, hogy szükséges bővölködnünk és egészségesnek lennünk. Azután a 11. versben így szól:
"Szeretett barátom, ne a rosszat kövesd, hanem a jót. Aki jót cselekszik, az Istentől van; aki pedig rosszat cselekszik, nem látta az Istent." Ha a jómód gonosz dolog, miért akarná az Úr, hogy bőségben éljünk? Láthatod, Önmagában nincsen semmi rossz a bővölködésben. Nem a pénz minden gonosznak a gyökere, hanem a pénz szeretete. (lTim.6,10). Sokan élnek ebben a bűnben, miközben egy vasuk sincs!

De szeretném, ha megértenétek, hogy a bőség fogalmához az anyagiaknál sokkal több minden tartozik. Amikor János azt mondta, hogy bőségben kell élnünk és egészségeseknek kell lennünk, még azt is hozzáfűzte: "amint jó dolga van a lelketeknek." Az ember szellem; van lelke, ami értelemből, akaratból és érzelmekből tevődik össze; és testben él. Ezért a
bővölködés a szellemi, a lelki és a fizikai területekre egyaránt vonatkozik. Ahhoz, hogy szellemileg bővölködj, újjá kell születned. Amikor elfogadod Jézust Megváltódnak, és életed Urává teszed Őt, akkor a szellemed újjászületik, és közösségbe kerül az Atyával, a Mindenható Istennel. Ez lehetővé teszi számodra, hogy mindent megkaphass Tőle, amit Igéjében megígért.