1912-ben az Apostolic Tabernacle pásztora voltam Johannesburgben, Dél-Afrikában. A szervezetünk egyik sarkalatos tanítása a Jézus Krisztusba, Isten Fiába vetett hit alapján működő gyógyító szolgálat volt. Az ország minden részéről hozták hozzánk a betegeket, és a hit imája, a hívők kézrátétele következtében ezrével gyógyultak meg.
A gyülekezetünk a szellemi áldás és erő nagyszerű időszakát élte akkor. Gyakoriak voltak a Szent Szellem változatos és figyelemre méltó megnyilvánulásai.
Az egyik vasárnap reggeli istentiszteleten, még a közös ima előtt a gyülekezetünkből egy férfi azzal a kéréssel állt fel, hogy a jelenlévők együtt imádkozzanak Walesben (tengeri úton hétezer mérföldnyi távolságra) lévő unokahúgáért, akinek gyógyulásra volt szüksége. Állítása szerint a nőt mint súlyos elmeháborodottat egy walesi intézetben ápolták.
Az emelvényen térdelve imádkoztam, mégpedig nagy erővel, szenvedélyesen, mert az imádkozás szelleme szokatlan mértékben öntötte el a szívemet. A teremben levőkre is kiáradt az ima szelleme.
Az emberek általában a székükön ülve, lehajtott fejjel szoktak imádkozni, de ezúttal a helyiség különböző pontjain legalább százan térden állva kapcsolódtak hozzám imában. Én hangosan imádkoztam, ők csendben.
Isten jelenlétének mélyen a tudatára ébredtem; teljesen megragadott. Nagy hatalom támadt a szellememben. Úgy éreztem, Isten Szelleme fölkent, hogy démonokat űzzek.
Belső, szellemi szemeim megnyíltak. Szellemben láthattam, hogy a teremben imádkozók közül sokakból mintha fénysugarak jöttek volna ki, valami mozgékony erő kíséretében.
Ahogy az ima folytatódott, az imádkozókból kilépő fénysugarak száma egyre nőtt. Mindegyik behatolt a lelkembe, és az erőnek mind nagyobb szellemi impulzusát hozta létre bennem, mígnem ez az erő egészen elborított.
Közben e szellemi erő tudatában nagy hatalommal mondtam az ima szavait.
Hirtelen mintha kiléptem volna a testemből - meglepődve észleltem, hogy nagy sebességgel haladok el Kimberley városa fölött, háromszáz mérföldre Johannesburgtól. Mire föleszméltem, már ezer mérfölddel távolabb, a tengerparti Cape Townnál jártam. A következő színhely, amire emlékszem, Szent Ilona szigete volt, ahová Napóleont száműzték, azután pedig a Cape Verde-i világítótorony a spanyol tengerparton.
Ez idő tájt már úgy tűnt, mintha minden a szemem elé tárulna, miközben villámgyorsan mozgok az atmoszférában.
Emlékszem, ahogy elhaladtam a francia tengerpart fölött, át a Biscay-öblön, Wales hegyei fölé. Még sohasem jártam Walesben. Ismeretlen ország volt számomra, bár miközben sebesen repültem a dombvidéke fölött, megjegyeztem magamban: „Mintha Wyoming dombjait látnám Észak-Dakota határa mentén.”
Hirtelen feltűnt egy falu, amely a hegyek között, egy mély völgyben bújt meg. Utána pedig egy középületre lettem figyelmes: jellegzetes elmegyógyintézetnek tűnt.
A kapun ódivatú, 16. századbeli kopogtatót láttam. A kidolgozása megragadta a figyelmemet, és átvillant rajtam a gondolat: „Ezt kétségkívül a régi korok fegyverkovácsa készítette.”
Meg se várva, hogy ajtót nyissanak, már benn is voltam az intézetben; ott álltam egy kórházi ágynál. Egy nő feküdt rajta. Csuklójánál és bokájánál az ágyhoz szíjazták. A térde fölött és a mellkasánál is szíjak rögzítették.
Ide-oda lóbálta a fejét, és összefüggéstelenül motyogott.
Kezemet a fejére tettem, és Jézus Krisztusnak, az Isten Fiának nevében igen határozottan megparancsoltam az őt megszálló démoni szellemnek, hogy takarodjon ki belőle, ő pedig Isten ereje által gyógyuljon meg.
Egy-két pillanat múlva láthattam, hogy az arckifejezése megváltozik: lágyabb lett, és értelem suhant át rajta.
Azután a szeme fölnyílt, és fölmosolygott az arcomba. Tudtam, hogy meggyógyult.
Egyáltalán nem voltam tudatában, hogyan kerültem vissza Dél-Afrikába. Egy pillanat alatt azon kaptam magam, hogy még mindig ott térdelek imádkozva, és visszazökkentem a gyülekezeti környezet és az istentisztelet valóságába.
Három hét telt el. Azután a barátom, aki a kéréssel jelentkezett, hogy imádkozzunk az unokahúgáért, mutatott nekem egy levelet. Az egyik rokonától kapta, és az állt benne, hogy valami különös dolog történt. Unokatestvérük, akit hét éve elmegyógyintézetbe zártak Walesben, váratlanul meggyógyult. Az egészre nem volt magyarázat. Az orvosok szerint ez is egyike volt az időnként előforduló érthetetlen eseteknek.
A nő tökéletesen egészséges lett, és hazatért a rokonaihoz.
