Isten ígéretei a hívők különleges kincsei: bennük van a hit öröksége. A szövetség Istenének összes ígérete a miénk, a személyes tulajdonunk. Hit által kapjuk és fogadjuk el őket, és azok alkotják valódi gazdagságunkat. A jelenben is birtoklunk és élvezhetünk bizonyos dolgokat, de vagyonunk tőkéje, birtokunk nagy része Istenünk ígéretében van. Amit a kezünkben tartunk, csak előlege annak a kegyelemből való mérhetetlen jutalomnak, amit kellő időben kifizet nekünk.
Az Úr kegyelmesen már most megad nekünk minden dolgot, amire szükségünk van ehhez az élethez és a kegyességhez, de legcsodálatosabb áldásait az eljövendő időkre tartogatja. A naponta tőle kapott kegyelem csupán költőpénz – az utazási költségekre úton hazafelé –, de nem vagyon. A gondviselésszerű ellátmányok menet közben kiosztott fejadagok, de ez nem a szeretet végső lakomája. Lehet, hogy hiányoljuk az útszéli étkezéseket, de mi a Bárány Vacsorájára megyünk. A tolvajok elrabolhatják tőlünk készpénzünket, de különleges kincsünk el van rejtve Krisztusnál, Istenben, tehát nem kell attól tartanunk, hogy elveszítjük. A kéz, amely azért vérzett, hogy a miénk lehessen ez a kincs, meg is tartja nekünk.
Nagy öröm az ígéretekben való részesedésünk teljes bizonyossága, de ezt az örömteli érzést elveszíthetjük, és lehet, hogy nehéz lesz újra megtalálnunk, ám az örök örökség bizonyosan a miénk lesz. Bár jó, ha az ember kezében ott van birtoklevelének másolata, és sok örömet lelhet az olvasásában, de valami véletlen folytán elvesztheti vagy ellophatják. Iratainak elvesztése azonban nem jelenti jogainak elvesztését. Birtoklevelének kellemes olvasgatását félbe kell ugyan szakítania, de a birtokhoz való joga nem sérül. A szövetség ígéretét minden örököstárs kegyelemből kapja, és ez a kegyelem nem vész el. Sok esemény megrendítheti a hívő biztonságérzetét, de ’az ígéret bizonyos minden hívő számára.’ A mi legértékesebb vagyonunk nem az ígéretben való jelenbeli vigaszunkban és bizalmunkban van, hanem magában az ígéretben, és abban a dicsőséges örökségben, amit biztosít számunkra. Örökrészünk nem a Jordán innenső oldalán van. Lakóhelyünk nem a jelen határain belül található: messziről látjuk, és várunk rá, hogy gyönyörködhessünk benne azon a nevezetes napon, amikor szövetségkötő Főnk megjelenik dicsőségben, és egész népe vele lesz. Isten gondviselése földi járandóságunk, Isten ígérete viszont mennyei örökségünk.
Elgondolkodtál-e valaha azon, hogy Isten miért az ígéretei által gondoskodik választottjairól? Azonnal kioszthatta volna az áldásait anélkül, hogy szándékait előre bejelentette volna. Ily módon elkerülhette volna, hogy szövetséget kössön velük. A dolgok természete szerint nem volt szükségszerű az ígéreteknek ez a terve. Az Úr megadhatta volna nekünk mindazt a kegyelmet, amire szükségünk van, anélkül, hogy elkötelezte volna magát. Isten – nagy hatalmával és céltudatosságával – titokban elhatározhatta volna, hogy mindent, amit a hívőkért tesz, anélkül teszi, hogy beavatta volna őket isteni terveibe. Sok rendeletét titokban tartotta a világ teremtése óta, akkor miért nyilatkoztatta ki áldásainak célját? Miért van az, hogy nyilvánosan kijelentett ígéretei szerint bánik a hívőkkel – az Éden kapujától a mai napig egészen életük földi végéig.
A kérdésben benne van a válasz. Először is, nem lehetnénk hívők, ha nem lenne egy ígéret, amiben hihetünk. Ha az üdvösség a hiten alapszik, Istennek kell tennie egy ígéretet, amin a hit gyakorolhatja magát. A hit általi üdvözülés tervét azért választotta Isten, mert ez illik legjobban a kegyelem elvéhez; és ez a terv szükségszerűvé teszi az ígéreteket, hogy a hitnek meglegyen mind a tápláléka, mind az alapja. Az ígéret nélküli hit olyan lenne, mint egy láb talaj nélkül, amin állhatna; és az ilyen hit – ha egyáltalán hitnek nevezhető – méltatlan lenne a kegyelem tervéhez. Miután Isten a hitet tette meg az evangélium nagy parancsává, a hit az evangélium törvényének lényeges részévé vált.
Elragadó gondolat, hogy a mi hűséges Istenünk szándékosan ígér meg nekünk jó dolgokat, hogy kétszer élvezhessük őket: először hit által, másodszor pedig amikor valóra válnak. Mivel ígéret által ad, kétszer ad; és mi is kétszer kapunk, hit által elfogadva az ígéretet. Sok ígéret beteljesülésének ideje nem a távoli jövőben van, mert hit által megvalósítjuk az ígéretet, és a várt áldás előjelei örömmel töltik el szívünket jóval az áldás elérkezése előtt. Jó példa erre az ószövetségi szentek hite. Isten megígérte az Utódot, akiben a népek áldást nyernek, és ez az ígéret volt a hit indítéka, a reménység alapja és az üdvözülés indítéka sok ezer hívő számára, mielőtt Isten Fia ténylegesen megjelent az emberek között. Nem ezt mondta-e Urunk: ’Ábrahám... megláthatja az én napomat: meg is látta, és örült is’ (Jn 8,56)? A hívők nagy ősatyja látta eljönni Krisztus napját Isten ígéretének látcsövén keresztül, a hit szemével, és bár Ábrahám nem érhette meg eme ígéret beteljesülését, mert meghalt az Úr eljövetele előtt, akárcsak Izsák, Jákób és sok más szent, de bízott Krisztusban, örvendezett Krisztusban, szerette és szolgálta Krisztust. Mielőtt Jézus megszületett Betlehemben, és feláldoztatott a Golgotán, az ószövetségi hívők már látták őt, és boldogok voltak. Az ígéret Üdvözítőt adott nekik, mielőtt az Üdvözítő ténylegesen megjelent. Így van ez velünk is most: az ígéret segítségével még sohasem látott dolgok birtokába jutunk. Előrelátás által az eljövendő áldást jelenvalóvá tesszük a magunk számára. A hit elfeledteti az időt, megszünteti a távolságot, és azonnal birtokba veszi a jövőbeli dolgokat. Az Úr még nem adta meg nekünk, hogy csatlakozhassunk a mennybeli hallelujához: még nem léptünk át a gyöngykapun, és nem jártunk az átlátszó aranyból készült utcákon, de eme boldogság ígérete átvilágít nyomorúságunk homályán, és ízelítőt ad a dicsőségből. Hit által diadalmaskodunk, mielőtt kezünk ténylegesen megragadná a pálmaágat. Hit által együtt uralkodunk Krisztussal, mielőtt fejünkre tennék a soha el nem halványuló koszorút. Sokszor láttuk a menny hajnalát, miközben megpillantottuk az ígéretből áradó fényt. Amikor hitünk erős volt, felmásztunk oda, ahol Mózes állt, és láttuk a tejjel és mézzel folyó országot. Amikor az ateisták kijelentették, hogy Égi Város nem létezik, mi ezt válaszoltuk: ’Vajon nem láttuk-e a Gyönyörűséges Hegyekről?’ Eleget láttunk az ígéret által, hogy bizonyosak lehessünk a dicsőségben, amelyet az Úr készített azoknak, akik szeretik Őt; így hát megízleltük az első kortyot az ígért üdvösségből, és megtaláltuk benne teljes és végső örömünk biztosítékát.
Nem lehetséges, hogy Istennek az ígérettel az volt a szándéka, hogy elterelje a figyelmünket a látható dolgokról, és ráterelje a láthatatlan és hitbeli dolgokra? Aki Isten ígéretén él, az egy más atmoszférába emelkedett, mint amelyik a mindennapi élet mélyen fekvő völgyeiben nyomaszt minket. ’Jobb az Úrban bízni, mint az emberekben reménykedni. Jobb az Úrban bízni, mint főemberekben reménykedni’ (Zsolt 118,9). És valóban így van, mert ez jobb, nemesebb, felemelőbb. Szükségünk van arra, hogy az isteni erő felemeljen minket eme magasztos bizalom magasságába, mert lelkünk hajlamos a sárba ragadni. Sajnos, akadályoz minket bálványimádásig menő vágyunk, hogy megnézzük, megérintsük és megfogjuk a dolgokat: bízunk érzékeinkben, de túl érzéketlenek vagyunk ahhoz, hogy bízzunk Istenben. Ugyanaz a szellem, amely arra késztette Izraelt, hogy így kiáltson a pusztában: ’Készíts nekünk isteneket, hogy előttünk járjanak!’, minket arra késztet, hogy olyasmi után sóhajtozzunk, ami megérinthető, amit bizalmunk megragadhat. Áhítozunk a bizonyítékokra és a jelekre, és nem fogadjuk el, hogy az isteni ígéret biztosabb és megbízhatóbb, mint a látható dolgok. Így hát látható jelek és bizonyítékok után epekedünk, amíg rá nem kényszerülünk, hogy kipróbáljuk a biztosabb és megbízhatóbb dolgokat, amelyek láthatatlanok. Áldott dolog Isten gyermeke számára, ha el kell hagynia az átmeneti dolgok homokját az örök dolgok sziklájáért, elhíva arra, hogy az ígéret szabálya szerint járjon.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
