Egy ideig távol voltam Spokane városától, és amikor hazatértem, a feleségem nem volt otthon. Már éppen ideje lett volna a délutáni istentiszteletre indulni, amikor valaki bejött, és ezt mondta: „A titkárnője, Mrs. Graham a halál küszöbén áll. A felesége nála van.”
Azonnal odasiettem. Az egyik lelkészem felesége ezekkel a szavakkal fogadott az ajtóban: „Túl későn jött - ő már elment.”
Amikor beléptem, a lelkész épp kifelé tartott. „Már hosszú ideje nem lélegzik” - mondta.
De ahogy ránéztem arra a hölgyre, arra gondoltam, hogyan támasztotta fel őt a Mindenható Isten három évvel azelőtt, hogyan adta vissza csodálatos módon a műtétek során eltávolított méhét, petefészkeit és petevezetékeit, és hogyan ment utána férjhez, és szült gyermeket.
Ahogy ezek a gondolatok támadtak bennem, a szívem lángra gyúlt!
Fölemeltem a hölgyet a párnáról, és Istenhez kiáltottam, hogy a menny villámaival perzselje szét a halál erejét, és szabadítsa meg őt. Megparancsoltam a nőnek, hogy jöjjön vissza, és maradjon is itt. Így is történt, miután már huszonhárom perce nem lélegzett!
Még nem tanultunk meg élő kapcsolatot tartani Isten erejével. Néha-néha a lelkünk szárnyra kel, és meglátjuk, amint Isten lángja ilyen vagy olyan csodát tesz. Csakhogy, szeretteim, Jézus Krisztus Isten jelenlétében élt a nappal és éjszaka minden órájában. Soha egyetlen más szó nem hagyta el Jézus Krisztus száját, csakis Isten Igéje. Ezt mondta: „A beszédek, amelyeket szólok néktek, Szellem és élet.” (Jn 6:63)
Amikor te és én belefeledkezünk Isten Fiába, és Jézus tüze ég a szívünkben, ahogy az övében is Isten tüze égett, a szavaink életté és Szellemmé válnak; akkor nem lesz bennük halál. Szeretteim, úton vagyunk efelé.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
