2012. január 25., szerda

Rodney H. Browne - Az igazán szép asszony


Hasonlóképpen az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjüknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az Igének, feleségük magaviselete által Ige nélkül is megnyeressenek; 2 Szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket. 3 Akiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való; 4 Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes szellem romolhatatlanságával, ami igen becses az Isten előtt. 5 Mert így ékesítették magukat hajdan ama szent asszonyok is, akik Istenben reménykedtek, engedelmeskedvén az ő férjüknek. 6 Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, akinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek és semmi félelemtől nem rettegtek. 1 Péter 3:1-6

Az "ékességre" használt görög szó a "kosmos", amely divatot, díszítést, dekorációt jelent (a kozmetika szó is ebből ered). Az itt leírt külső ékítés a ruházatra, az ékszerviselésre és a frizurára vonatkozik. Vannak, akik arra használják fel ezt az Igét, hogy a hölgyek ékszer- és sminkviselését megtiltsák, de akkor ezzel együtt a ruházkodást is meg kell tiltaniuk, mert Péter a ruhaviselésről is említést tesz. Péter egyáltalán nem erről beszél, nem kárhoztatja a fentieket, hanem a külső, ill. a belső báj különbségéről tanít, és hogy ezek közül melyik a fontos. Sokan átesnek a ló tulsó oldalára az öltözködésben és a kiegészítők viselésében. Ha valaki szépen fel van öltözve, az nem bűn, ill. illetlen dolog a keresztény számára, ugyanakkor ha valaki túlzottan kirívó, azt mind Péter, mind Pál negatív jelzőkkel illeti az Egyháznak írott leveleiben. Isten azt akarja, hogy sem külső, sem pedig belső megjelenésünkben ne legyünk önteltek, ill. gőgösek. Az emberek nagy része sokkal több figyelmet tulajdonít a külső embernek, ill. a megjelenésnek, azonban a belső ember a legfontosabb!

Isten azt akarja, hogy ne legyünk a külső megjelenés megszállottjai, de azt sem akarja, hogy elhanyagoljuk magunkat; fontos, hogy tiszták, ápoltak és jólöltözöttek legyünk. Meg kell értenünk, hogy mindezeknél sokkal fontosabb a viselkedésünk és a szellemünk. Az igazi szépség a bensőben kezdődik. Nincs az a ruha, smink vagy ékszer, amely el tud fedni, ill. meg tud szépíteni egy gonoszlelkű, önző, önközpontú nőt. Lehet, hogy a férfiak először vonzódni fognak a külsőhöz, de amit egy feleségben valóban értékelnek - egy életen át -, az a kedves és jólelkű szellem. Férjedet nem a ruháddal, ill. a külső megjelenéseddel fogod megnyerni, hanem a krisztusi szellemeddel!

Péter Sárát említi, mint példaképet. Sára Ábrahám felesége volt, és a házaspár igen jómódú volt. Biztosan tudhatjuk, hogy Sárának volt néhány szép ruhája és ékszere, és hogy viselte is azokat. Amikor szolgájuk elment, hogy Izsáknak feleséget találjon - Rebekát -, a szolga nagy halom ékszert vitt magával, amelyet Izsák és családjának ajándékaként Rebekának adott. Isten nincs ellene a szép ruháknak és ékszereknek. Amire Péter kitér, az az, hogy a külső ékítés nem leplezheti, ill. nem pótolhatja az isteni természetet. Egy nőt a belülről, a szívből jövő dolgok teszik igazán széppé.

Sok nő elköveti azt a hibát, hogy csupán csinos külsejével próbálja magához vonzani a férjjelöltet, pedig egy rendes férfira az Isten szerinti élet gyakorol igazán nagy hatást. Egy rendes férj olyan feleséget szeretne, aki hűséges és elkötelezett lesz hozzá. Egy rendes férj csinos, de ugyanakkor szerény nőt keres, aki erős személyiséggel, méltósággal, magabiztossággal és önbecsüléssel rendelkezik. Ha azt gondolod, hogy a férfiak annyira felszínesek, hogy csupán csinos nőt akarnak, akkor csak felszínes férfiakat fogsz magadhoz vonzani. Ha Isten szerinti természetet fejlesztesz ki magadban, és engeded, hogy az minden ruhádon keresztülragyogjon, akkor egyenesjellemű és tisztességes férfit fogsz magadhoz vonzani.

Semmi nincs szebb az isteni természettel rendelkező asszonynál, aki szerény, kedves és gyengéd:

Példabeszédek 31:10 - Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket.
Példabeszédek 31:26 - Az ő száját bölcsen nyitja meg és kedves tanítás van nyelvén.
Példabeszédek 31:30 - Csalárd a kedvesség és hiábavaló a szépség; amely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának!

Lehet bármilyen csinos egy nő külsőleg, az hamar teljesen el fog halványulni, ha bensejében gonosz és undok:

Példabeszédek 21:9 - Jobb a tető ormán lakni, mint háborgó asszonnyal, és közös házban.
Példabeszédek 21:19 - Jobb lakozni a pusztának földén, mint a feddődő és haragos asszonnyal.
Példabeszédek 27:15 - A sebes záporeső idején való szüntelen csepegés és a morjgó asszonyember hasonlók.
Példabeszédek 19:13-14 - Romlása az ő atyjának a bolond fiú, és mint a szüntelen csepegés, az asszonynak zsémbelődése. 14 A ház és marha atyától való örökség; az Úrtól van pedig az értelmes feleség.