2012. január 4., szerda

Kenneth Hagin: Bibliai hit - Hogyan szabadíthatod fel a hited? 13.

Itt van egy másik ige, az Efézus l,7-8:”Akiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint, melyet nagy bőséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel.” Szeretném, ha megjegyeznétek az első részt: „Akiben van.” Figyeljétek meg ezeket a kifejezéseket, hogy „Akiben” és „(nekünk) van”. Hála Istennek, hogy nemcsak próbáljuk ezt megszerezni, hanem már megvan. Nem majd meglesz, hanem megvan most, jelen időben. Mi az, ami nekünk már most megvan Őbenne? A megváltás. Azaz, hogy a Sátán uralma megtört, elvesztette hatalmát az életed felett, abban a pillanatban, amikor új teremtés lettél. Új Urat fogadtál el. Jézus Krisztus fog uralkodni fölötted. Eddig a Sátán volt az urad, de most már Jézus lett az. A Róma 10,9 azt mondja: „Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról”; tehát arról, hogy Jézus az Úr. A Sátán uralma véget ért, Jézus uralma pedig elkezdődött abban a pillanatban, amikor újjászülettél. „Akiben van a mi váltságunk.” Miből és kitől vagyunk mi megváltva? Az emberek általában azt mondják: „Hála Istennek: meg vagyok váltva a bűntől.” Ez igaz, de távolról sem ennyi az egész.

A Galata 3,13-ban azt olvassuk: „Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká lévén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ.” Meg vagyunk váltva a törvény átkától. Mi is a törvény átka? Menj vissza a törvényhez, és keresd meg. Menj vissza a Biblia első öt könyvéhez. Az Újszövetségben a „törvény” kivétel nélkül mindig a Biblia első öt könyvét jelenti. Ha oda visszalapozol, meg fogod látni, hogy a törvényszegés átka vagy büntetése három dologban jelentkezik: szegénység, betegség és a második halál. Hála Istennek, Ő megváltott a szegénység átkától. Tudtátok ezt? Megváltott a betegség átkától és megváltott a halál átkától is; a szellemi haláltól most, a fizikai haláltól pedig akkor, amikor Jézus újra eljön. Nem kell félnünk a második haláltól. Ez a szellemi halottakra vár, és én nem vagyok szellemileg halott.

Igen, meg vagyunk váltva a szegénység átkától. Vannak, akik azt gondolják, Isten azt akarja, úgy éljük le az életünket, hogy soha ne legyen semmink. Nagyon sokat hallottunk erről a régi időkben, és sajnos magam sem tudtam ennél jobbat, még néhány évvel ezelőtt sem. Sajnos én sem ismertem a Bibliát eléggé. Sokkal könnyebb a tradíciókban hinni, mint a Bibliában. Sokszor ahelyett, hogy valóban a Bibliában hinnénk, abban hiszünk, amit tanítottak nekünk arról, függetlenül attól, hogy valóban ez van-e benne, vagy sem. Lehet, hogy azt mondod: „Igen, de a Bibliában az áll, hogy a pénz minden gonosznak a gyökere.” Nem, a Biblia ezt egyáltalán nem állítja. Ehelyett azt mondja, hogy a pénz szerelme a gyökere minden rossznak, és ebben a bűnben benne lehetsz akkor is, ha egyetlen filléred sincsen.