A következő héten Fran és én első kirándulásunkat tettük. A Tehoe tóhoz mentünk a sípályára. Mindig szerettem síelni és nagyon fájt, mikor azt hittük, többé nem síelhetek.
Fran és néhány barátunk (azok, akik annyit imádkoztak értem) egy dombtetőn állva maradtak. Segítettek felcsatolni a sílécet, aztán nekiindultam. Iszonyatos sebességgel rohantam lefelé a dombról, mikor egy akadályhoz értem és a levegőbe repülve egyenesen fejjel egy fának mentem. Mikor feltápászkodtam és kiráztam a havat a fülemből, hallottam, amint Fran a domb tetejéről lekiáltott: Dicsőség Istennek! Nevettem és magamban, levegő után kapkodva, azt mondtam: Ámen.
Három hét múlva, mikor legközelebb felvettem ruhámat, hogy a templomba menjek, megtapogattam a zsebeimet. Egészen megfeledkeztem a gyógyszerekről, a narkotikumokról. Egész idő alatt eszembe se jutottak. Akkor elvittem magammal a gyülekezetbe, hátha szükségem lesz fájdalomcsillapítóra. De gyógyulásom teljes volt. Tudom, soha nem lesz rá többé szükség. Júniusban visszamentem a munkámhoz. Azóta leestem létrákról és megütöttem a hátamat úgy, hogy más
nyomorék lett volna tőle. De úgy tűnik, a hátam acélból van. Erősebb vagyok, mint azelőtt. Barátaim közül többen meglepődtek, hogy visszamentem régi munkahelyemre, mint tervező. Azt gondolták, egyszeriben prédikátor vagy misszionárius leszek. De én még mindig ugyanaz a Fred Burdick vagyok. Ó, szeretem Istent teljes szívemből és sohase mulasztok el egy alkalmat sem, hogy elmondjam az embereimnek vagy klienseimnek, mit tett velem Isten. Senki se hálásabb Istennek, mint én. Még mindig tervező vállalkozó vagyok. A legtöbb időmet nyers, erős emberek között töltöm – téglázok, ácsok, bádogosok stb. között. Nem vagyok prédikátor – nem próbálok kegyesnek vagy vallásosnak látszani. Mindaz, amit tudok, az, hogy valamikor reménytelenül nyomorék voltam és most egészséges vagyok, és ezt Isten tette velem.
Egy kicsit bánt, hogy az emberek azt hiszik, hogy nekem szolgálatba kellett volna mennem vagy valami hasonlót. De átolvastam a Bibliát és figyeltem azokra, akiket Jézus meggyógyított. A gadarénushoz értem. Az követni akarta Jézust épp úgy, mint az apostolok. De Jézus azt mondta: „Menj haza a barátaidhoz és mondd el, mily hatalmas dolgot cselekedett veled az Isten.” (Mk. 5,10.) Ezt tettem én is.
Este, nehéz napi munkám után, senki se fogja tudni, mit jelent nekem, mikor asztalnál ülök és a kis Liza így imádkozik: „Köszönöm, Uram, hogy meggyógyítottad a papát.” ő sose fogja elfelejteni. Én sem.
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
