Reinhard Bonnke - Szellemek megkülönböztetése 5.

A szellemek megítélése

Az Egyházat leginkább fenyegető sátáni erő a "démonok tanításaiban", azaz az ellenség által bedobott újításokban, új tanításokban rejlik. Ezek egyaránt származhatnak vallási, illetve világi körökből. Néha nagyon ravasz módon, féligazságokként vannak elrejtve látszólag szellemi, illetve istenfélelmet sugárzó kifejezések mögé. Néha egyenesen Igékbe vannak becsomagolva, amivel Sátán is próbálkozott Jézussal szemben a pusztában - sikertelenül. Egyesek olyan új kijelentéseket hangoztatnak, melyeket állítólag még maguk az apostolok sem értettek! A Szentírás sokat beszél hamis tanítókról, hamis prófétákról, hamis Krisztusokról, hamis pásztorokról, hamis atyafiakról, hamis vezetőkről, hitető csodákról, báránybőrbe bújt farkasokról - akik nemcsak kívülről akarnak beszivárogni, hanem a hívők között is támadnak ilyenek, akik „fonák beszédeket szólnak".

Ha valahol megosztások, netán egyházszakadások vannak; ha dédelgetett dogmáikat túlhangsúlyozó vezetők embereket gyűjtenek maguk köré; ha lényegtelen kérdések válnak lényegessé; ha valahol maroknyi csoportoknak szélkakasként viselkedő vezetői hatalmas léggömbökké fújnak fel apróságokat, vagy agyonhangsúlyozzák bagatell panaszaikat - a háttérben mindig Sátánt kell keresni! Ezeket a hibákat kihasználva, nyílt sebeket ejt Krisztus Testének oldalán, hogy azután terve szerint "elvérezzen rajtuk keresztül a bizonyságtétel" - ahogy Isten előre figyelmeztetett bennünket a Szentírásban. A szellemek megítélésének ajándéka nélkül az Egyház nem tudja kikerülni a megosztást, és egyre csak gyengül.

Ha nem vigyázunk, az Egyházon kívül kialakult tévelygések könnyen belopakodhatnak az Egyházba, mint ahogy ez nemegyszer meg is történt. Az ellenség intellektuális vonzást próbál gyakorolni az igazságot meg nem ismert hívők elméjére, akik kívülről keresni látszanak ugyan, belülről azonban elvetik az evangélium igazságát. A huszadik század igen emlékezetes módon hozta el az egyik legerőteljesebb Isten-ellenes mozgalom, a marxista kommunizmus bukását, mely jó háromnegyed évszázadon át frontális háborút viselt az Egyház ellen - míg mindenki számára egyértelműen ki nem derült, hogy merő gonoszság az egész. Isten emberei persze kezdettől tudták, hogy veszedelmes jelenségről van szó, őket azonban kigúnyolták, és „szélsőjobbosoknak" bélyegezték. Biztosak lehetünk benne, hogy ez hidrafejű, Isten-gyűlölő politikai szörnyeteg - a nácizmushoz hasonlóan - mindent el fog követni a túlélésért! Evilágias és istentelen eszmei áramlatok azonban a nyugati világ gondolkodásmódját sem hagyták érintetlenül. Sátán az ügynökeit a legnevezetesebb oktatási intézményekbe, sőt még a teológiai szemináriumokba is beültette. Nem-keresztény, sőt egyenesen keresztényellenes eszmék sorban zúzták széjjel a különböző nemzetek „szellemi gerincét" - kezdve saját hazámmal, Németországgal, ahol a Bibliában való kételkedés intellektuális kultusza már több mint kétszáz évvel ezelőtt, az úgynevezett Felvilágosodással elkezdődött - nyomában a forradalmak, zűrzavar és háborúk valóságos sorozatával.

Az eredmény minden tekintetben rémisztő. A bibliai erkölcsiség alapját teljesen szétzúzták. Belső világosság hiányában az egymást követő évtizedek a pogány, istentelen mentalitás egyre rosszabb hullámait hozzák elénk - nemzeti kormányzatok és ördög inspirálta egyének egyaránt az öncélú gonoszság, a perverz kéjvágyból fakadó pusztítás és gyilkolás borzalmas példáival szolgáltak. Rendületlenül kergetik az „új politikai kezdeményezések" lidércfényeit, mert nem veszik észre, hogy az egész világon tapasztalható felfordulás mögött az a "levegőbeli hatalmasság fejedelme" áll, aki „most az engedetlenség fiaiban munkálkodik". Az emberi viselkedésmódokat erkölcsi és szellemi tényezők határozzák meg. A hívőnek rendelkezésére áll az az eszköz, melynek se­gítségével kikerülhet ezeknek az igen népszerű, de rendkívül romboló hatású eszméknek az igézetéből - a szellemek megítélésének ajándékára gondolok. A világ az apostolok idejében is tele volt pogány gondolkodásmóddal. Mikor Pál „e világ bölcsességéről" beszél, elsősorban azokra a görög filozófusokra gondol, akik hat évszázad intenzív intellektuális tevékenysége ellenére sem találták meg Istent, és továbbra is pogányokként borultak le „az ismeretlen istennek" emelt oltár előtt. Hamis bölcsességük azonban (miként napjainkban is) a világ szemében oly nagy becsben állt, hogy az Egyházba beszivárogva a keresztény tantételeket is megrontotta. Sokan próbálták meg misztikus vagy filozofikus vallási elképzeléseiket a kereszténységgel ötvözni - egyesek nem sikertelenül! Pál magatartása ezzel szemben az volt, hogy jóllehet ismerte - és, ha kellett, idézni is tudta - ezeket, bátran hangoztatta a kereszténységgel való összeegyeztethetetlenségüket.

Az egyházi tanítás történelmének jelentős részét sajnálatos módon azok a próbálkozások alkotják, melyek a keresztény hitet a humanista világi filozófiákkal próbálták összeházasítani - ezek palettája Platóntól Berkeley-ig legkülönbözőbb agyszüleményeket és divatos eszméket magában foglalja. Az evangélium üzenetét folyamatosan nyesegették, csiszolgatták, gyömöszölték, hogy lehetőleg minden olyan kósza ötlethez hozzá lehessen igazítani, amit az ördög valaha emberi fejekbe becsempészett. Gyülekezetek ezreiből párolgott el a hit bizonyossága. Hasonlóan ahhoz, ahogy az ősi városok is az őket megelőző városok kőtörmelékére épültek, a modern kételkedés erődítményeit is a múlt kiselejtezett teóriái fölé húzták föl. Pál ezeket nevezi „veszedelmes eretnekségeknek". A Jelenések könyve tanúsága szerint János látott a "sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan szellemet kijönni, a békákhoz hasonlókat". A hazugság „szentháromságáról" van itt szó. A Biblia figyelmeztetése értelmében nemcsak egynéhány egyháztag fog eltévelyedni az utolsó időkben, hanem teljes nemzetek - sőt az egész világ Armageddonra készül.

Ezért van szükség a szellemek megítélésének ajándékára. Hívőként azt tapasztaljuk, hogy egyre nehezebb szinkronban maradnunk a világgal, egyre nehezebben tudunk „politikailag korrektek" lenni, mert a világ tévelyeg. A szellemek megítélésének ajándéka azonban át fog vezetni bennünket a veszedelmes aknamezőkön is. A Szent Szellem az igazság Szelleme, aki elvezet minket minden igazságra, amint Jézus megígérte. A hívők az igazság hordozói, az Egyház pedig az igazság oszlopa és erőssége.

„A Szellem pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető szellemekre és gonosz szellemek (démonok) tanításaira figyelmezvén." (lTim 4,1) Legfőbb figyelmünket nem az asztaltáncoltató szellemekre, kísértetekre vagy állítólagos zöld démonokra kell fordítanunk, melyeket úgymond fel kell köhögnünk, hanem az Egyházat és az egész világot elárasztó tévelygésekre. A démonok kiűzésének fontos szerepe van Isten munkájában, a démonok tanításaival szemben azonban nem a démonok kiűzése, hanem az igazság Beszédének hirdetése a válasz.

Végezetül ne feledkezzünk el róla, hogy ez az ajándék is a Szent Szellem egy megnyilvánulása, aki úgy és akkor cselekszik, ahogy és amikor szükségesnek látja - ahogy ezt a bölcsesség beszéde, tudomány beszéde vagy a prófétálás ajándékainak esetén is láttuk. Hogyan működik ez a gyakorlatban? A többiekhez hasonlóan látomáson, álmon vagy éppen Isten Igéjén keresztül, sokszor spontán vagy éppen észrevétlen módon. A lényeg az, hogy a Szent Szellem valóban elvezet bennünket minden igazságra - nem azért, hogy intellektuálisan naggyá tegyen bennünket, hanem hogy megoltalmazza Isten népének szívét-lelkét. Ez többek között úgy is történhet, hogy „némelyiknek szellemek megítélésének ajándéka adatik".