Akkor elevenek az Úrral való élményeink, ha a személyes, élő Istent szolgáljuk, ha hűségesek maradunk az írott Igéhez, az igazság végső forrásához, és ha megerősítjük a bibliai üzenetet:
„Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint akik szemlélői voltunk az ő nagyságának. Mert amikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm: ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen. És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is [az NRSV angol fordítás szerint ‘Tehát még teljesebben megerősíttetett a prófétai üzenet’], amelyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel a szívetekben." 2Pét 1, 16-19.
A hívők többsége világszerte nem ésszerű érvelés vagy intellektuális okfejtés hatására tér meg a bűneiből és fordul oda az Úr Jézus Krisztushoz. Magam évekig foglalkoztam zsidó apologetikával (vagyis azzal, hogy megválaszoljak a Jézussal szemben támasztott zsidó kifogásokra), órákig vitatkoztam és beszélgettem rabbikkal és a missziós tevékenység ellenzőivel, valamint megírtam az első zsidó apologetika kézikönyvet. Tehát hiszek abban, hogy az intellektust is Isten szolgálatába lehet állítani! Viszont tudom, hogy a Szent Szellem nyitja meg a szíveket és az elméket az evangélium igazsága számára, és a Szent Szellem jelenti ki a megváltó Jézust. Ez mindig is így volt az egyház történelme során.
1738. május 24-én minden tanulmánya és vallásos meggyőződése dacára John Wesley szívét „különös melegség járta át”, és csodálatos módon újjászületett. Augustinus megtérése hirtelen történt, amikor az Ige természetfeletti módon megelevenedett benne. Luther Mártont mély, személyes élménnyel párosított, az igazság hit általi igazolásáról való meggyőződés formálta a későbbi reformerré. Charles Finney drámai megtérésének és Szent Szellem-keresztségének története pedig már klasszikusnak számít a kereszténység irodalmában. Meglehetősen gyakori - és valójában az egész világon megszokott -, hogy a bűnösök meglátják Isten kegyelmének fényét, és még azelőtt megtérnek, hogy teljesen megértenék az evangélium üzenetét. A kedves olvasóval nem így történt?
Emlékezzünk vissza a megtérésünkre! Hát nem úgy volt, hogy még mielőtt megértettük volna az evangélium minden részletét, azt éreztük, hogy bűnösök vagyunk Isten előtt, és hogy valóban Jézus a Megváltó? Ez nem kivételes eset, hanem legtöbbször így történik. Még az olyan emberek számára is, mint Charles Spurgeon, aki az írásokon és klasszikus keresztény műveken nőtt fel, szükséges volt „a fény, hogy tovább tudjon haladni”. Ő akkor tért meg, amikor egy metodista pásztor egyszerű üzenetét hallotta: „Nézz fel Istenre, és térj meg” - azon a kis összejövetelen, ahová a tizenéves Spurgeon csupán egy hóvihar miatt tévedt be.
Ki felejthetné el Blaise Pascal életének fordulópontját, a „tűz éjszakáját”? Pascal, akit a föld egyik legzseniálisabb emberének tartanak, a tizenhetedik századi Franciaországban élt. Őt tekintik a számítógép feltalálójának (350 évvel ezelőtt!). Korábbi vallásos életét egy csodálatos találkozás változtatta meg. Élete utolsó percéig egy kis cédulát viselt a ruhájára tűzve, melyre ráírta ennek a különleges éjszakának a történetét: (1654. november 23.): „Körülbelül este fél tizenegytől egészen körülbelül fél egyig. TŰZ... Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak az Istene, nem pedig a filozófusoké és a tudósoké. Bizonyosság. Bizonyosság. Érzés. Öröm. Békesség. Jézus Krisztus Istene. Az én Istenem és a te Istened. ‘Istened az én Istenem’.;.’’ Nagyon találó, hogy írásainak újabban kiadott válogatása Tűzben égő elme címen jelent meg. Pascal egész lénye tűzben égett Istenért.
Kedves barátaim, nem fogok mentegetőzni azért, mert azt állítom, hogy a Biblia a dicsőséges élmények könyve, és ha követjük e könyv Istenét, mi is találkozhatunk vele. A régi zsidó rabbik az Énekek énekét allegorikusan Isten és Izrael közti szerelemként, az egyházatyák pedig Jézus és menyasszonya, az egyház közti kapcsolatként értelmezték. Mi is az Úrhoz, lelkünk szerelmeséhez kiáltunk: „Vonj engem teutánad, hadd fussunk!” (Én 1,4a). Ő pedig válaszul ezt mondja: „Fuss, én szerelmesem, és légy hasonló a vadkecskéhez, vagy a szarvasnak fiához, a drága füveknek hegyein!” (Én 8,14).
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
