"Azon az úton, amelyet ő szentelt nékünk új és élő út gyanánt, a kárpit (a Szentek Szentjének fátyola), azaz az ő teste által." Zsidó levél 10:20.
Az Ószövetségben az embereknek Törvény alatt kellett élniük; ha bűnt követtek el, áldozatot kellett bemutatniuk azért, hogy bűnbocsánatot nyerjenek. Olyan sok törvény volt, hogy az emberek nem is tudták valamennyit megtartani. Jött a test cselekedetinek hosszú sora – az emberek próbálkoztak, és elbuktak; mivel bűnösnek érzeték magukat, még görcsösebben próbálkoztak, persze megint csak elbuktak és jött az áldozat bemutatása. Ez véget-nem-érő történet volt, ami teljesen elszívta az emberekből az életet.
A Törvény két kőtábla képében érkezett meg az emberekhez, amelyeket Isten Mózesnek adott. Az emberek szíve is ilyen kőkeménnyé vált, ahogy elkeseredetten próbálkoztak jót tenni.
A Törvényt, a „halál szolgálatát” felváltotta a „Szellem szolgálata”, ami új, élő utat nyitott az emberek számára.
Törvény vagy Szellem?
"Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata (a Törvény szolgálata) dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orcájára arcának elmúló dicsősége miatt: Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata [szellemi szolgálat, amelynek célja, hogy a Szent Szellem vegyen uralmat az ember élete felett]?" II Korinthus 3:7-8.
A Törvény alatt való élet sokkal inkább a halált szolgálja, mint az életet. Az én értelmezésem szerint a „Törvény alatt való élet” azt jelenti, hogy mindent tökéletesen kell tennem, különben Isten büntetésével kell szembenéznem. Törvények, szabályok irányítanak, amelyekből hiányzik a szabadság. Éveken át éltem Törvény alatt, ami elrabolta a békémet és örömömet. Éltem ugyan, de ez az élet halállal volt teli.
Halál alatt itt különböző megpróbáltatásokat, szenvedést értek. A törvény alatt való élet az embereket megkeményíti, feszültté teszi. Gyakorlatilag fogalmuk sincs a kegyelemről; sem az Istentől jövő kegyelmet nem tudják elfogadni, sem ők nem tudják ezt átadni másoknak.
Miközben próbáltam szeretetben járni, rájöttem, hogy abszolút hiányzott belőlem a kegyelem érzése. Aztán Isten megtanított arra, hogy nem adhatok tovább olyan dolgot, ami nekem sincs. Nem tapasztaltam meg az Ő kegyelmét akkor, amikor hibáztam, így én sem tudtam kegyelmet gyakorolni másokkal szemben. Próbáltam betartani a törvényeket és előírásokat; azokat, amelyeket én is úgy kaptam, amelyeket az Egyház tanított és azt a több ezret, amellyel a sátán bombázta az agyamat. Semmi közük nem volt a Szentíráshoz, olyan dolgok voltak, amelyek éltették a bűntudat érzését bennem.
Isten tíz parancsolatot adott Mózesnek. Olvastam valahol, hogy Jézus idejére ezt a számot a vallási vezetők körülbelül 2200-ra duzzasztották. Ezeket kellett volna az embereknek betartani. Persze nem vagyok benne teljesen biztos, hogy ez valóban 2200 volt-e, a lényeg az, hogy sokkal több volt, mint amit egy ember befogadni képes.
Vannak emberek, akik jobban hajlanak a törvény felé, mint mások. Emberi természetünknél fogva mindig törekszünk a tökéletességre, a törvények betartására. De azt se felejtsük el, ahol törvények vannak, ott halál van.
Jézus azt mondta, hogy azért jött, hogy életet adjon. (János 10:10). Ez az új szolgálat azt jelentette, hogy az emberek többé nem Törvény alatt vannak, hanem Isten Szelleme irányítja életüket. Ez egy teljesen új életszemlélet volt. Benne volt a kegyelem a hibáinkért, benne volt a bűnbocsánat, és az áldozatot felváltotta a Jézus Krisztusban való hit.
Ez már majdnem túl jó is volt ahhoz, hogy igaz legyen. Nagyon egyszerű volt, sok ember számára túlságosan egyszerűnek is tűnt. Egész egyszerűen nem hitték el. Továbbra is a cselekedeteikkel és jóságukkal akarták Isten elbűvölni. A Biblia azt mondja, hogy nem a cselekedetekből igazulunk meg, hanem hit által. (Efezus 2:8-9). Bármilyen egyéb próbálkozás csak okoskodáshoz, önigazultsághoz vezet, ami csak frusztrálja és megviseli az embert.
Fordította: Berényi Irén
