A szellemek megítélésének ajándékát a karizmatikus jelenségek három fő próbájával is szokás kapcsolatba hozni, melyekről az 1 Korintus 12-14-ben olvashatunk;
- A nyelveken szólás és a prófécia soha nem mondja Jézust átkozottnak (1 Kor 12,3).
- Alapvető ismertetőjegyük a szeretet (1 Kor 13,4-7).
- A gyülekezet építését segítik elő (1 Kor 14,12).
Ezek a megítélést elősegítő bibliai alapelvek nyilvánvalóan nem természetfeletti próbák, a szellemek megítélésének ajándéka azonban egyértelműen természetfeletti - nem is lehet más. Oly sok tanítás, hang, elképzelés zaklatja az elménket, illetve merül fel bennünk - akár saját gondolataink termékeként is -, hogy magának Istennek az ítélőképességére van szükségünk, hogy a jót a rossztól el tudjuk különíteni. Még a saját szívünk is képes félrevezetni bennünket, hiszen „csalárdabb... mindennél" - írja a Jeremiás 17,9. Számtalan olyan jel és csoda, prófécia és mindenféle más jelenség figyelhető meg, melyek egyetlen célja, „hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is" - ahogy Jézus is figyelmeztetett bennünket.
A szellemi ítélőképesség ajándékának szerepe az, hogy a megcsalattatástól megőrizzen minket, bár ne felejtsük el, hogy ugyanezt a munkát Isten Igéje is végzi, mely „megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait". A csalások jelentős része csak azért lehet sikeres, mert a hívők oly kevéssé értik az Igét. Saját emberi akaratunk hamis törekvéseit épp úgy le kell lepleznünk, mint szívünk tévelygéseit vagy az Ellenség trükkjeit - és Isten Szelleme tesz érzékennyé bennünket arra, hogy megítéljük, mi az, ami Istentől van, és mi az, ami nem. „Az én juhaim hallják az én szómat". Az is ugyanolyan probléma, ha nem figyelünk fel arra, ami szent, mint ahogy egyesek „nem becsülik meg az Úrnak testét" (1 Kor 11,29).
Albert-Marie Besnard azt írja, hogy „az ébredési mozgalmak bizonyos képviselői egyre inkább hajlamosak démonokat látni minden olyan jelenség mögött, mely sokszor nem több bűnös emberi megnyilvánulásnál". Valóban nem mindennapi ajándék kell ahhoz, hogy valaki démonokat fedezzen fel ott, ahol nincsenek! Az ajándék leutánzásának próbálkozásai ezek, de még a legártatlanabb esetet feltételezve is legfeljebb arról lehet szó, hogy valaki saját emberi eszközeivel, kritikai érzékével próbálja erőltetni a Szent Szellem megnyilvánulását. Ez azonban távol áll a szellemek megítélésének ajándékától!
Az Újszövetségben nem találunk említést arról, hogy bárki démonokat fedezett volna föl mások életében. Ez persze nem zárja ki azt, hogy ilyesmi megtörténhessen. Péter már az első pillanatban felfigyelt rá, hogy Ananiáss és Szafira nem becsületes. Valamivel később Simon mágus, a varázslással és fekete mágiával foglalkozó boszorkánymester pénzen akarta megvásárolni Isten erejét, Péter azonban így intette meg: „Látom, hogy keserűséges méregben és álnokságnak kötelékében leledzel." Egyik esetben sem esett szó démonokról. Péter nem kezdett el démonokat űzni ahhoz, hogy Simont helyre tegye, hanem egyszerűen felszólította, hogy térjen meg gonoszságából, és könyörögjön Istenhez bűnbocsánatért. Mint tudjuk, Simon erre nem volt hajlandó, hanem Pétert kérte, hogy imádkozzon helyette. Nehéz eldönteni, hogy ezeket az eseteket a szellemek megítélésének, a próféciának vagy a tudomány beszédének kategóriájába soroljuk. Nem könnyű a Szent Szellem összes megnyilvánulását kilenc címszó alá besorolni.
Sokan éppen akkor buzdulnak fel, hogy mindenütt démonokat keressenek és űzzenek ki, mikor erről az ajándékról tudomást szereznek. Azzal érvelnek, hogy a legjobb védekezés a támadás, így hát fel kell kutatni a démonokat és lecsapni rájuk. Pálról azonban nem olvassuk, hogy így viselkedett volna. Azt tudjuk, hogy egy rabszolgalányból kiűzte a jövendőmondó démont (Csel 16,16). Ehhez azonban nem kellett különösebb szellemi ítélőképesség. A városban mindenki tudta, hogy a lányban benne van a jövendőmondás szelleme - Pál pedig napokon át halogatta, hogy támadást intézzen a sötétség erői ellen. Végül aztán kezdett nagyon terhére lenni a lány zaklatása, ugyanakkor félő volt, hogy többek szemében a jövendőmondás szelleme összekapcsolódik az evangéliummal, és Pál tanításának részeként fogják kezelni. A szellemi megítélés ebben az esetben abból állt, hogy Pál meglátta: a lány tevékenysége károsan befolyásolja az Isten munkáját. Hasonló helyzetben volt Jézus is, hiszen a tisztátalan szellemek ismerték és tudták ki Ő, Jézus azonban rájuk parancsolt, hogy maradjanak csendben.
Nem kért a démonok dicsőítéséből! El akarta kerülni, hogy bárkiben is az a meggyőződés alakuljon ki, hogy a démonokkal barátkozna, vagy velük együtt járna. A démonok „a konjunktúrát megragadva" megpróbálták úgy beállítani a helyzetet, mintha Jézus is a szellemek valamiféle egyetemes világából jövő jó ismerősük volna - Ő azonban mindig kiűzte őket!
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
