Spurgeon - Az ígéret ideje 2.

A kegyelem előkészítését a szeretet vezérli, és csak akkor üti meg a harangot, amikor elérkezett a megfelelő pillanat. Isten késlekedése ugyanúgy áldás számunkra, mint azonnali válasza. Nem szabad kételkednünk az Úrban azért, mert nem jött még el az Ő ideje; ha ezt tennénk, úgy viselkednénk, mint a nyűgös gyerekek, akik azonnal akarják, amit meglátnak, különben azt gondolják, hogy sohasem kapják meg. Egy várakozó Isten méltó várakozó népe bizalmára. ’Még vár az Úr, hogy megkegyelmezhessen’ (Ézs 30,18). Szánalma nem csökken, még akkor sem, ha úgy tűnik, hogy elhalasztotta kegyes cselekedeteit, és szomorúságunk egyre csak mélyül. Annyira szeret minket, hogy próbára tesz bennünket, késleltetve válaszát. Mennyei Atyánk is úgy van ezzel a mennyben, mint Urunk volt a földön: ’Jézus szerette Mártát, ennek nővérét és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy beteg, két napig azon a helyen maradt, ahol volt’ (Jn 11,5.6). A szeretet összezárja az isteni nagylelkűség kezeit, és visszatartja a kegyelem kiáradását, ha úgy látja, hogy a megpróbáltatásból komoly nyereség származhat.

Talán nem jött még el az ígéret ideje, mert megpróbáltatásunk még nem érte el a célját. A fegyelmezésnek el kell érnie a célját, különben sohasem érhet véget. Ki kívánná, hogy az aranyat kivegyék a tűzből, még mielőtt kiég belőle a salak? Ó, nagyszerű dolog, várj, amíg el nem nyerted végső tisztaságodat! Ezek a pillanatok a kemencében nagyon hasznosak. Nem lenne bölcs dolog lerövidíteni ezeket az aranyat érő órákat. Az ígéret ideje összhangban van a szív és a lélek gyarapodásának idejével.
Talán még nem tanúsítottunk kellő alázatot az isteni akarat iránt. A türelem még nem fejezte be a munkáját Az elválasztás folyamata még nem ért véget: még mindig epekedünk azon vigaszok után, amelyekről az Úr szeretne örökre leszoktatni minket. Ábrahám nagy ünnepséget rendezett, amikor fiát, Izsákot elválasztották; és a mi mennyei Atyánk ugyanígy fog cselekedni velünk. Tűrd a sorsod, büszke szív! Hagyd el a bálványaidat; hagyj fel a majomszeretettel, és elnyered a megígért békét.

Az is lehetséges, hogy még nem teljesítettük valamelyik kötelességünket, amely életünk fordulópontja lesz. Az Úr akkor vetett véget Jób betegségének, amikor a barátaiért imádkozott. Lehet, hogy az Úr hasznossá akar tenni minket egy rokonunk vagy barátunk számára, mielőtt nekünk adja személyes vigaszát. Lehet, hogy figyelmen kívül hagyjuk az Úr házának valamelyik előírását, vagy valamilyen szent munka még elvégezetlen; és ez hátráltatja az ígéret teljesülését. Vajon így van? ’Kevésnek tartod Isten vigasztalását? Van még valami, amit visszatartottál?’ Talán még fogadalmat kell tennünk az Úrnak, és be kell mutatnunk neki egy figyelemre méltó áldozatot, ami eszébe juttatja kötelezettségvállalását. Ne adjunk rá okot, hogy panaszkodjon: ’Nem nekem vettél pénzért illatos nádat.’ Inkább fogadjuk el a kihívását: ’Hozzátok be a raktárba az egész tizedet, és így tegyetek próbára engem - mondja a Seregek Ura. Meglátjátok, hogy megnyitom az ég csatornáit, és bőséges áldást árasztok rátok’ (Mal 3,10).

Isten úgy határozta meg ígéretei teljesítésének idejét, hogy biztosítsa dicsőségét, és ennek elégnek kell lennie számunkra, ha nem látunk más okot a késedelemre. Lehet, hogy tisztában kellene lennünk szükségleteinkkel és az általunk kért áldások nagy értékével. Ami túl könynyen jön, azt lehet, hogy kevéssé értékeljük. Talán hálátlan lelkünket a várakozás tanítja meg a hálára. Nem tudunk hangosan énekelni, ha előtte nem lélegeztünk mélyet. Az akarás és a várakozás türelemhez vezetnek; ezek pedig kellő időben vidámsághoz és örvendezéshez.

Ha mindent úgy ismernénk, mint Isten, tiszta szívből áldanánk Őt, amiért megfenyített, és nem kímélt minket, bár keservesen sírtunk. Ha olyan jól ismernénk a véget, mint a kezdetet, akkor magasztalnánk az Urat a zárt ajtókért, a rosszalló tekintetekért és a megválaszolatlan imákért. Ha tudnánk, hogy az Úr nagy céljait azzal szolgáltuk, hogy továbbra is a vágyott örömök nélkül éltünk, és elviseltük a bajt, amitől rettegtünk, akkor hangosan sírnánk örömünkben, hogy Isten meghagyott szegénységünkben, és bezárt fájdalmunkba. Ha azzal dicsőíthetjük Istent, hogy lemondunk arról, amit kérünk, akkor arra vágyunk, hogy visszautasítson minket. Legfontosabb imánk, és az összes többinek az összegzése a következő: ’Ne úgy legyen, ahogyan én akarom, hanem amint Te’ (Mt 26,39).