Kenneth Hagin - Bibliai hit - A hittel összhangban lévő cselekedet 5.

1939-ben egy olyan gyülekezet pásztorságát vettem át, amelyet senki más nem volt hajlandó elfogadni. Köztudott volt, hogy a gyülekezet bajban van. Én voltam az első pásztor, akit hajlandóak voltak anyagilag támogatni. Evekkel később mesélték, hogy abban az időben elmentem egy nagyobb összejövetelre, ahol megkérdezték tőlem, hogy mennek a dolgok, mire azt mondtam, soha nem volt jobb és a világon semmi gond nincsen. (Arra gondolhattam, hogy „nekem” nincs semmi gondom a világon.) Erre a fejüket csóválták és csodál­koztak, mert tudták, hogy nagyon is sok a problémám, hiszen a legnehezebb gyülekezetet vezetem. Néhányan azt mondták, nem vagyok elég értelmes ahhoz, hogy aggódjam. Hála Istennek, nagyon is sok értelmem volt! Túl sok ah­hoz, hogy aggódjam. Persze most bibliai értelemről beszélek.

Ha elég bibliai értelmed van, akkor egyáltalán nem aggódsz, hanem azt te­szed, amit az Ige kér tőled. Azt vettem észre, hogy az emberek nagyon szeret­nek kikerülni a teher alól. Úgy tűnik, nagyon felbuzdítja őket, ha rájönnek, hogy nem nekik kell hordozni azt a terhet. Az Igében az áll: Minden gondoto­kat Őreá vessétek. Imádkozhatsz a problémáiért, de semmi nem történik, ha továbbra is hordozod azokat. így Isten semmit nem tud tenni, mert ahol vagy, onnan nem tudod Őt elérni. A senki földjére jutottál: félúton vagy Isten és az ördög között. Isten nem tud elérni, de az ördög be tud jutni a legbelsőbb taná­csaid közé, és összezavar.

Nekem is voltak problémáim, gondjaim és volt felelőségem is; tudtam, hogy valamit kell mondanom az embereknek. Elhatároztam, hogy az Igét fogom prédikálni, mindenkit helyesen fogok kezelni és az egészet átadom az Úrnak. Ennyi volt az én felelőségem.

Ennek eredményeként egy folyamatos ébredés következett be, mintegy 18 hó­napon át. Minden vasárnap a megszokott istentiszteleteken emberek tértek meg, és töltekeztek be Szent Szellemmel. Egész más, ha Istent állítod munkába és nem próbálod meg egymagad hordozni a nehézségeket. Bevallom, hogy voltak zűrök: a gyülekezet 23 éves volt, én 21. Régi közösség volt már ez, az emberek házasodtak, sok volt a család, sok volt a sérelem, viszály. A családi problémákba egyszerűen nem szabad belekeveredni! Előfordult, hogy feláll­tam prédikálni, de legszívesebben nekirontottam volna az egész bandának és megmondtam volna nekik, amit gondolok. Ám amikor így éreztem, a Jelené­sek könyvéhez lapoztam és a mennyről vagy a szeretetről prédikáltam.

Jónéhány évvel ezelőtt egy sátoros összejövetelen találkoztam egy testvérrel, aki ugyanezt a gyülekezetet pásztorolta. Azt mondta, hogy az ő megítélése sze­rint én voltam az egyetlen személy, aki képes volt sikert elérni azon a helyen. Ő viszont olyan helyzetbe került, hogy már majdnem otthagyta az egészet. A vasárnapi iskola pangott, az anyagiak úgyszintén. Azt mondta, mindenki csak tehetetlenkedik, és megkért, áruljam el a titkot, amivel sikert lehet elérni. Bíz­tattam, hogy a következő hat hétben vasárnap reggelenként prédikáljon a sze­retetről, azután pedig a mennyről. Ha az embereket rávezeti, hogy a mennyel foglalkozzanak és tele legyenek szeretettel, ez megoldja a bajt. Később meglá­togatott és elmondta, hogy hat hét alatt a gyülekezet kijött a válságból; a vasár­napi iskola is jobban ment, mint bármikor. Ugyanazok az emberek, akiknek azelőtt problémájuk volt, most rendbehozták magukat és nagyszerűen halad­tak. Állította, hogy a helyzet már nem is lehetne jobb. Amikor szolgálatát befejezte, a gyülekezet könyörgött neki, hogy térjen vissza. Olyan jó gyülekezet lett, hogy negyvenen jelentkeztek, hogy a pásztori hivatalt betölthessék ott. A változást valójában az Úr hozta, akkor, amikor ő a gondját Őreá vetette.