AZ
ELSŐ LÉPÉS AZ ÚJ SZÖVETSÉG MEGÉRTÉSÉHEZ az ha szembenézünk az igazsággal: a
magunk erejéből nem tudunk megszabadulni a bűn hatalmától. Egyszerűen
lehetetlen, hogy bármely hívő kiszabadítsa magát a bűn uralma alól. Ezt a művet
csak a Szent Szellem tudja véghezvinni.
Kettős
probléma bonyolítja ezt a mennyei cselekvést. Istennek két dolgot kell
véghezvinnie bennünk ahhoz, hogy megszabadíthasson a bennünk lakó bűnöktől:
Először
is Istennek el kell érnie, hogy a bűntől megkötözött személy szabadulni
akarjon. Természete szerint az ember nem akar szabadulni a bűnétől. Egyáltalán
nem akar válaszolni a könyörületes hívásra. Ezért Istennek valamilyen tervet
vagy eszközt kell bevetnie annak érdekében, hogy az ember megértse, mennyire
bűnös. Az adott személynek meg kell gyűlölnie a bűnt, fel kell ismernie,
mennyire gonosz és ártalmas a bűne, és sóvárognia kell a szabadulásra. El kell
jutnia addig a pontig, hogy már végképp nem talál megoldást, és megérti, hogy a
bűn romba dönti – nincs számára segítség, nyomorult, üres, kelepcében van,
leterheli a vétke, és a bűn teljesen megcsalta.
Másodszor,
Isten segítségével a bűnösnek el kell jutnia annak megértéséig, hogy a saját
erőfeszítései a szabadulásra teljesen hiábavalóak. Az ember megvan győződve
arról, hogy letépheti a saját láncait. Azt hiszi, ha elég keményen küzd, vagy
helyes megoldást dolgoz ki, képes lesz kiszabadulni a Sátán markából. Ezért az
Úrnak el kell juttatnia őt a teljes alávetettség érzéséig, amikor a harcát
képes letenni teljes mértékben Isten kezébe.
Hogyan
viszi véghez az Úr ezt a két dolgot az emberben? Hogyan éri el, hogy a bűnhöz
láncolt személy meglássa bűnei sokaságát, és testében feladja a harcot,
elfogadva az igazságot: „Nem vagyok rá képes. Segítség nélkül nem tudok
megszabadulni ettől a bűntől. Uram, végezd el ezt Te bennem!”?
A
Szentírásból nagyon világosan látható, hogy ezt a kettős művet a régi szövetség
végzi el bennünk. Mi valóban nem tudjuk teljesen megérteni vagy elfogadni az új
szövetség áldását, míg a régi szövetség el nem végezte bennünk ezt a kettős
feladatot.
Célját
tekintve a cselekedetekre épülő régi szövetségnek az volt a feladata, hogy
rávezesse az embert, milyen fenséges és szent a mennyei Atya. Például a
Tízparancsolat az erkölcsi törvényt festi le nekünk. Bemutatja Isten szívét és
jellemét, amely szent, tiszta és igazságos. Olyan magasra teszi a mércét, hogy
nincs ember, aki felérhetne odáig a maga erejéből.
Miután
Isten átadta az embernek ezeket a parancsolatokat, azt is megparancsolta, hogy
az ember tökéletesen engedelmeskedjen a törvénynek. Ha pedig az ember egyetlen
törvény ellen is vétett, bűnös lett az egész megszegésében. Szerethette Istent,
hűséges házastárs lehetett, jótetteket hajthatott végre – de ha a szívében a
legkisebb parázna vagy bálványimádó gondolat megjelent, megszegte az egész
szövetséget. Ezt mondta Isten: „Most azért, ha engedelmesen hallgattok
szavamra, és megtartjátok szövetségemet, ...szent nép lesztek” (2Móz 19,5-6).
„Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem
lesztek.” (Jer. 7,23)
Elgondolkodhatsz
ezen: Miért kötött Isten szövetséget, ha eleve tudta, hogy senki sem tartja meg?
Egyszerűen azért, mert ez volt az egyetlen módja annak, hogy Isten végül
magához fordítsa az embert – meg kellett láttatnia vele, hogy a saját erejére
támaszkodva képtelen szentté lenni. Ezért nevezte így Pál a régi szövetséget:
„…a halál szolgálatát, melyet betűkkel kövekbe véstek” (2Kor 3,7). Tudta, hogy
ez a halálnak egy fajtáját követeli meg tőlünk. Világosabban kifejezve, el kell
halnia bennünk minden olyan kísérletnek, hogy magunkat megigazítsuk, és minden
olyan gondolatnak, hogy képesek vagyunk megszabadítani magunkat a bűn
erődítményéből.
