Az elmúlt évtizedekben élő elődeinknél inkább a túlzott, drákói szigor, ill. az akkori nevelési elvekhez ragaszkodó merev következetesség róható fel hibaként; manapság viszont a „túlvédés”, a következetes fegyelmezés hiánya a fő nevelési probléma.
Pszichológusok állásfoglalása szerint ahhoz, hogy a gyermek lelkileg, szociálisan éretté váljon, szüksége van a következetes, szabályokkal határolt nevelésre, azaz bizonyos mértékű szigorra. (Ez alatt nem a túlzott, drákói szigor értendő.) Az egészséges fejlődéshez, még gyermekkorban meg kell ismernie a határokat, a társadalmilag elfogadott szabályokat, s ehhez a fegyelmezés eszközéhez is nyúlnunk kell. Ha a gyermeknek mindent szabad, és egy üvegburában, egy következmények nélküli világban nő fel, akkor nem képes felkészülni az önálló, önmagának, s a társadalomnak is hasznot hozó életre.
Most pedig nézzük végig vázlatosan a fegyelmezés alapelveit:
1. Különbség van a nevelés és a fegyelmezés között. Az etikát (illemet), a morált (erkölcsöt) saját jó példa mutatásával, ill. beszélgetéssel lehet megtanítani. (A gyermek felnőttként automatikusan az otthoni mintát követi). Azt tedd, amit mondok, ne azt, amit csinálok! Amit szabad Jupiternek, nem szabad a kis ökörnek- típusú szólások jól hangzanak, de a nevelésben nem vezetnek semmi jóra. Képzeljünk el egy gyermeket, aki nap mint nap látja a szüleit veszekedni. Viszont, ha ő veszekszik a testvérével, rögtön jön a büntetés. Ezt a gyermek nem tudja feldolgozni, óriási káosz lesz a fejében, ami dachoz vezet. A nevelés akkor éri el célját, ha mi is úgy élünk, ahogy tőle elvárjuk. A fegyelmezés a gyermek magatartását, viselkedését formálja.
2. Ahhoz, hogy a gyermek alakítható, nevelhető legyen, tudnia kell, hogy a szülei feltétel nélkül szeretik. Bármit is tesz a gyermek, bármit is aggat magára ruha gyanánt, éreznie kell ezt a viselkedésétől független szeretetet. Ha nem érzi, hogy szeretik, azért se azonosul a szülő értékrendjével, daccal fogad minden kérést, parancsot, ún. problémás gyerek lesz belőle. Ezért a problémáknál először meg kell nézni a gyermek cselekedeteinek mozgatórugóit. Vajon nem mi hibáztunk-e? Előfordulhat, hogy a rosszalkodásnak figyelemfelkeltő szerepe van, így jelzi a gyermek:„ Hé, én is itt vagyok! Szerettek engem?”
3. A fegyelmezésnek rengeteg formája van, felsorolásként néhány: kérés, utasítás, tanítás, büntetés, testi fenyítés stb. Elsődlegesen a helyes magatartásra, viselkedésre ösztönözzük a gyermeket, itt se feledkezzünk el a következetességről, s előre húzzuk meg a határokat. Soha ne tűrjük el a helytelen, határsértő viselkedést. Ám az első lépés a kérés kell hogy legyen. Így jelezzük, hogy változtasson viselkedésén, s beszélgessünk is el vele a helyes magatartásról. A szeretetteljes kérés által megtapasztalja saját döntésének súlyát, önnön felelősségét. A kérés nem mindig hatásos, ilyenkor rendszerint élhetünk a parancs módszerével. Minél többet kiabálunk, parancsolgatunk, kedves szülők, annál kisebb lesz a hatásfoka, a gyermek előbb- utóbb megszokja. Még a legszelídebb gyermeknél is szükséges időnként felfegyverkezni a büntetés módszerével, ennek fajtája gyerekenként változó. (Lehet szobafogság, kiváltságok megvonása.)
Az elvárásoknál figyelembe kell venni a gyermek életkori jellemzőit. Az első szóra való engedelmesség csak 4 és fél éves kortól várható el. Fel kell tenni a kérdést: Meg tudja-e tenni azt a gyermek, amit elvárok tőle? A büntetésnek, mindig párhuzamban kell lennie a tett súlyával. A dackorszak emberpróbáló évei kivételével, a dacot, lázadást mindig büntetni kell. Ha a gyermek őszintén megbánta tettét, nem érdemes büntetni. Már tanult belőle. Honnan tudjuk, hogy őszinte a szánom- bánom? A válasz igen egyszerű: nem követi el többet.
4. Végső soron szükség van testi fenyítésre is, de ez sosem lehet alap. Azonban, ha csak testi fenyítéket alkalmazunk, akkor nem tud kialakulni a jól működő lelkiismeret és az egészséges bűntudat, ami ahhoz kell, hogy uralkodni tudjon magán az ember. Ha folyton csak elnadrágolják (mivel gyermekről van szó, azonosul a szülővel) akkor ő is agresszívvá válik, ill. önbizalomhiány, szorongó engedelmesség alakul ki benne. Az pedig biztos, hogy ez egy szülőnél sem cél. Ha a szülő nem fékezi meg az indulatait, ill. dührohamai vannak, a gyermek először megrémül, de előbb-utóbb romba dől a szülői tekintély. Mindig meg kell mondani a gyereknek, miért kapja a verést. Időben rögtön a csínytevés után, viszont térben elkülönítve páholjuk el. Utána pedig kötelező jönnie az ölelésnek, simogatásnak, megbocsátásnak.
Még egy jótanács: ha mi hibázunk a kicsikkel szemben, soha ne szégyelljünk bocsánatot kérni.
