2011. február 19., szombat

D.Prince: Róma levél 8. fejezet 4. rész

8: 10. - Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a szellem ellenben élet az igazságért.

A Szent Szellem új életet ad neked. Ha Krisztus benned van, akkor a testi természet elhalt benned, legalábbis ami Istent illeti, az Ő részéről meghalt. És egy új élet születik benned a Szent Szellem által. Nem egy megreformált élet, hanem egy teljesen új élet. A testi természetünk teljesen romlott és ezt a romlást nem lehet visszafordítani. A vallás olyan, mint a hűtő, lelassítja a romlást, de nem tudja megállítani. Az új teremtés az egyetlen megoldás. Az új természet teljesen Istentől származik, nincs benne semmi a régi énedből.

8: 11. - De ha Annak a Szelleme lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, aki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Szelleme által.

Ez az Istentől való gyógyulás legfontosabb alapelve. Ugyanaz az erő, ami feltámasztotta Jézus testét a halálból, most a mi fizikai testünkben működik. Ez a gyógyulásod alapja.

8: 12-13. - Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a szellemmel megöldökölitek, éltek.

Ha keresztényként testi módon élünk, akkor könnyebben jönnek a betegségek is. Ha romlott vágyakat dédelgetnek hívők magukban, akkor abból csak romlás származhat. Át kell engedni magunkat Istennek és ehhez használnunk kell az akaratunkat.

8: 14. - Mert akiket Isten Szelleme vezérel, azok Istennek fiai.

Ez a másik lehetőség, hogy Isten Szellemének vezetése alatt élünk. A Szent Szellem egy személy és ha a vezetése alatt akarsz élni, akkor személyes kapcsolatot kell fenntartanod Vele. Meg kell engedned, hogy megfogja a kezedet, oda kell figyelned halk, suttogó hangjára, érezned kell gyengéd érintését. A Szent Szellem nagyon érzékeny személy, könnyen el lehet riasztani, ezért szelíd, tiszta életmódot kell élned.

8: 15. - Mert nem kaptatok szolgaság szellemét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Szellemét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!

Már nem vagytok rabszolgák, hanem fiak vagytok, már nem a félelem, hanem a szeretet motivál benneteket és a Szent Szellem vezet titeket. Amikor újjászülettünk, akkor hatalmat kaptunk. Az új teremtés csak akkor használ nekünk, ha igénybe vesszük az Istentől kapott hatalmunkat. A hatalom értéktelen, ha nem élünk vele. Ki kell lépnünk a régi gondolkodásmódunkból egy teljesen más életbe és szükségünk van a Szent Szellem segítségére.

8: 16. - Ez a Szellem bizonyságot tesz a mi szellemünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.

Mindenkinél, aki újjászületett, ott van ez a bizonyság. Ha a Szent Szellem azt mondja benned, hogy Isten gyermeke vagy, akkor nem számít, hogy mások mit mondanak rólad.

8: 17. - Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.

Közös örökösök vagyunk. Ez nem azt jelenti, hogy valamennyien kapunk egy kis részt, hanem azt jelenti, hogy valamennyien együttesen megkapjuk a teljes örökséget. Örököljük mindazt, amit Jézus is örököl, mert mi az Ő kistestvérei vagyunk. De ennek van egy feltétele. Az örökségünk tehát attól függ, hogy hajlandóak vagyunk-e szenvedni Ővele. Nem lehetünk Isten örökösei, ha nem vagyunk hajlandóak elfogadni a szenvedést.