Az alapvető probléma
A következő sorok - reményeink szerint - hozzásegítik az új generációt, hogy a nyelveken szólással szemben napjainkig tovább élő fenntartások hátterét jobban megérthessék. Sokaknak semmi ellenvetésük nincs azzal szemben, hogy mások szólnak nyelveken, saját maguk számára azonban nem nagyon erőltetik a dolgot. Lehet azonban valaki pünkösdi, illetve karizmatikus nyelveken szólás nélkül? Nos, az első igazi Pünkösd napján mindnyájan szóltak nyelveken! A többi természetfeletti ajándékkal minden rendben van - gyógyulás, démonűzés, prófétálás, bölcsesség és tudomány beszéde, csodatévő erők. A lényeges különbség: ezek egyike sem követeli meg ugyanazt az önátadást! Mindezek úgy is működnek, ha közben a legjobb zakónkat méltóságteljesen begombolva tartjuk Tény az, hogy betegeket gyógyítani, bölcsesség vagy tudomány beszédével szolgálni, illetve prófétálni egészen visszafogott módon is lehet, a nyelveken szólás azonban valami egészen más. Még az üdvösséget is lehet nagyon illemtudóan venni, a nyelveken szólás azonban, úgy tűnik, teljesen aláaknázza méltóságteljes kimértségünket. (Isten talán pontosan ebből a célból adja!)
Sok kereszténybe szinte belenevelték a nyelveken szólás-ellenes szemléletmódot, ezért eleve előítélettel közelítik meg ezt a gyakorlatot. Mások problémája az,hogy csalódtak. Egyesek rendkívüli károkat okoznak azzal, hogy mesterséges módszerekkel próbálnak másokat hozzásegíteni a nyelveken szólás beindulásához. Az ellenállás mélyén az az ösztönös félelem húzódik meg, hogy az ember nem akarja elveszíteni önuralmát - holott a nyelveken szólásban szó sincs erről. Isten sohasem avatkozik úgy be az életünkbe, hogy ne tartaná tiszteletben szabad akaratunkat. „A próféták Szelleme alá van vetve a prófétáknak (1. Kor. 14:32). Az Apostolok Cselekedetei 2,4 arról számol be, hogy tanítványok betöltekeztek Szent Szellemmel, „kezdének szólni más nyelveken, amint a Szellem) adta nékik szólniuk." Istentől szólni akkor és csak akkor lehetséges, ha az ember akarata Isten akaratával találkozik. Nem kell semmiféle „leuralástól" félnünk, és ilyesmit nem is szabad megengednünk. A Szent Szellemmel való keresztség azonban távolról sem azt jelenti, hogy illetőt megszállja a Szent Szellem. Egy démon megszállhatja az embert, Isten áldott Szellemétől azonban ez távol áll! Azt viszont el kell ismernünk, hogy Isten jogosan tart ránk igényt templomaiként és szolgáiként is - „kérlek azért titeket atyámfiai... hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket". (Róm 12,1)
Ha a Szent Szellemet akarjuk, emlékezzünk meg Péter szavairól: „Az Istennek szent emberei" mindig „a Szent Lélektől indíttatva [értsd: vitetve] szólottak." Nem volt emiatt lelkiismeret-furdalásuk, és nem voltak olyan aggályaik, hogy a Szent Szellem „leuralja" őket, illetve, hogy szeretnék kimért méltóságteljességüket megőrizni. A méltóságteljesség nem szerepel a Szent Szellem gyümölcsei között - ezzel szemben az öröm: igen! Isten nem rángatja madzagon az embert, viszont beköltözik a testünkbe, és felvállalja beszédünk egy részét! Ami pedig a méltóságteljességet illeti: ha az apostolok nyomdokaiban szeretnénk járni, az ő példájukat kell követnünk - ők pedig nem sokat adtak személyi méltóságukra. Már pünkösd napján elkezdték őket csúfolni - akkor éppen részegnek nevezték! Mindez azonban nagyon csekély ár az Istentől kapott hatalmas áldásokért!
A legtöbb ember problémája az, hogy ösztönösen így gondolkodnak: „Én vagyon én, és senki nem jöhet annyira közel hozzám, hogy amit cselekszem, az ne teljesen én legyek. Még Isten sem!" Sok ember úgy felhúzza a lelkén a cipzárt, mintha a Szent Szellem valami betolakodó lenne. Ő a testünkben mint templomban akar lakozni.
Pontosan ez a bajunk, azért akadékoskodunk annyit, mert nem vagyunk hajlandók a testünket átadni neki! A Szent Szellem azonban nem erőszakos, és nem akar letámadni bennünket. Meg kell azonban értenünk, hogy Isten arra teremtett minket, hogy Ő bennünk lakozzon. Dr. Huxley megjegyzése igazabb, mint talán maga is gondolta volna: Valóban „Isten formájú űr van a lelkünkben". Csak Isten tudja betölteni. Ez itt a bökkenő! Az emberi szív arany kapuja - a jeruzsálemi mintájára - csak a Seregek Ura előtt nyílik meg!
Isten nemcsak szellemi, hanem fizikai értelemben is birtokba akar venni bennünket - ebben áll Pünkösd forradalmisága, és sok ember életében ez jelenti a Rubicont, amin nem mernek átkelni, bár csodálják azokat, akik megteszik. Fizikailag és minden más módon is eggyé kell lennünk Vele: Ő mibennünk, és mi Őbenne - miként a szivacs a vízben. A bíborszínű ruhafestékbe mártott kelme felveszi annak a közegnek a karakterét, amibe belemerítik. Így van ez a Szent Szellemben alámerítkezőkkel is.
Na már most, ha Isten fizikailag is bennünk lakik, nem jogosan várhatjuk-e, hogy ennek fizikai megnyilvánulásai is legyenek? És mi más lehetne ez, mint a nyelveken szólás? A nyelv vajon nem a hajót irányító kormánylapáthoz hasonlít - miként Jakab mondja? Mit jelent ebben a viszonylatban, ha nem engedjük Istennek, hogy a nyelvünket beszédre használja? Ez az ajándék Tőle van - és ha mi nyelveken szólunk, ahogy a Szent Szellem adja a szólást, vajon nem jogosan számíthatunk-e csodálatos megtapasztalásra?
Attól a dicsőséges élménytől idegenkedünk, hogy belesodródunk Isten céljainak óceánjába; hogy pünkösd hatalmas szélvihara - miként Izrael prófétáit - minket is magával ragad? Az általunk civilizációnak nevezett keményítő merevítette meg úgy a ruhánkat, hogy nem tudunk kibújni fojtogató páncéljából, hogy "Krisztust öltözzük magunkra"? Hol vannak Jézus könnyei? Hol van az Ő szeretete? Hol van az, hogy mi hordozzuk Keresztet? Hogyan jelenik meg bennünk az, hogy Ő önmagát feladva, teljesen alávetette magát Istennek? A világ mindenféle szenvedélyes lelkesedést értékelni tud egyet kivéve - az Isten szeretetét! Mi az, amit akarunk? Lakályos és kifinomult kultúránkhoz ragaszkodunk vagy átadjuk magunkat az isteni természet égő és lüktető hajtóerejének?
Úgy tűnik, mind a mai napig nem fogadták el széles körben azt a tényt, hogy a Szent Szellemben való keresztség a nyelveken szólással együtt olyan igazság, mely új fénnyel ragyogja be az összes többi igazságot. Nemcsak személyes életünkben, hanem teológiánkban és minden más viszonylatban is új dimenzió nyílik meg előttünk. Minden drágakőnél fényesebben ragyogó igazság ez. Isten a testünkben lakozik, és nemcsak „szellemi módon". Jóel arról prófétált, hogy Isten Szelleme kitöltetik minden testre. Ahogy a szellemünkben, Isten a testünkben is ott akar lakni!
Akár üdvösségről, akár bűnbocsánatról, akár megváltásról legyen is szó, a test mindig ott szerepel - még akkor is, ha magáról Istenről beszélünk hiszen „az Ige testté lett". Az Isten és a mi emberi természetünk közötti egység a lehető legjobban abban tud megmutatkozni, ha a Szent Szellemmel közösen tudunk megszólalni. Istennek az Ő népében való lakozása mindig is együtt járt hallható megnyilvánulásokkal. Ha korunk teológusai nem a pünkösdi események fényében gondolkodnak, eldobják a kezükből az igazság egy jelentősen kibővített könyvtárának kulcsát. Minthogy a világ valaha élt egyetlen tökéletes Embere az isteni és az emberi egysége volt, nekünk pedig Hozzá hasonlóvá kell lennünk, miért igyekszünk minden áron elleplezni ennek bizonyítékait? Őbenne lakik az Istenség teljessége testileg!
Hitre Hangolva - Keresztény blog, online magazin
