Nem meglepő, a Biblia ír a „mindez csak a fejedben létezik” tünetcsoportról. Isten megérti, hogy - ha ez nem szándékos - képesek vagyunk számtalan forgatókönyvet elképzelni, melyekben a kapcsolatok szétesnek és rossz dolgok történnek. Így az Igéjébe épített olyan parancsolatokat, hogy felismerjük és legyőzzük azt a hajlamot, amely során ez történik.
Az elménkben zajló csaták valójában a keresztény gyakorlat szokásos részét képezik. Pál a 2. Kor. 10-ben nagyon is élénken beszél erről. A 3. versben ezt mondja:
„Mert noha testben élünk, de nem test szerint vitézkedünk.”
Pál szerint jelenleg egy anyagi világban élünk fizikai testben. Ugyanakkor harcban is állunk, de a harc nem a természetes és anyagi birodalomban zajlik, hanem egy másikban. A 4. versben kifejti:
„Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására…”
Isten rendelkezésünkre bocsátotta a megfelelő fegyvereket, mert a harc, amelyben állunk, nem természetes szinten zajlik. A fegyvereink nem testiek, hanem szellemiek. Isten szellemi fegyvereket adott, melyek lerontják az erősségeket.
Ebben a harcban olyan erősségek vannak, amelyek mind velünk mind pedig Istennel szemben állnak. Pál ezeket az 5. versben írja le:
„Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, amely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak…”
Ezek a kifejezések mind az elme birodalmával foglalkoznak: okoskodások, Isten ismerete és a gondolatok foglyul ejtése. Pál nyilvánvalóvá teszi, hogy a harctér: az elme.
Az elmédben lévő nyomások már csak ezért sem tekinthetők természetellenesnek vagy rendellenesnek, mert a keresztény élet része. Ez nem feltétlen annak a jele, hogy bármit helytelenül csinálsz, vagy hogy rossz úton haladsz. Ez csak azoknak a tapasztalatoknak a része, amit keresztényként átélsz.
A bennünk lévő ellenség
Keresztény életpályám egy bizonyos pontján, ijesztő felfedezést tettem. Bennem van Isten egy ellensége. Bár keresztény voltam, az Urat szolgálva, rájöttem, hogy a saját ellenségem a saját elmém. A Róma 8:7-ben Pál így fejti ki:
„Mert a testnek gondolata ellenségeskedés Isten ellen, minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.”
Rendkívül művelt intelligenciával nőttem fel. Nagynevű egyetemre jártam és egyetemi tanár lettem. De a baj az volt, hogy az értelem, amelyet folyamatosan fejlesztettem, Isten ellensége volt. Istennek egy „magasan képzett” ellensége bennem volt.
Sokan a képzettségben bíznak, de ez nem fogja megváltoztatni az elmét attól, hogy az Isten ellensége legyen. Ez csak fejleszti az értelmet, ahogy lenni szokott. Ha testi gondolkodású vagy, és öt éven keresztül szemináriumokra jársz, akkor nagyon valószínű, hogy egy magasan képzett világi gondolkodás fog felnövekedni benned.
Teljes és tökéletes változás kell, hogy történjen.
Pál, a 2. Kor. levélben azt állatja, hogy Isten átadta a megfelelő fegyvereket. Számos eszköz áll rendelkezésünkre ebben a harcban, de hiszem, hogy a két legalapvetőbb az Isten igéjével és az imádkozással eltöltött idő.
Keresztény életpályám elején megtapasztaltam, hogy Isten igéjében kellett bíznom egy teljes évig ahhoz, hogy fizikai gyógyulást éljek át. Máté 4:4-ben Jézus azt állítja, hogy az ember az „Isten szájából származó minden igével él”. Ezt kellett tennem. Az év végén, nemcsak meggyógyultam, hanem még a gondolkodásmódom is teljesen megváltozott. Megtanultam másképpen gondolkodni. Megtanultam Isten igéje alapján gondolkodni.
Noha, félreértés ne essék, abban az évben számos imacsatát vívtam. Meg kellett küzdenem az igazságért. Imádkozás során el kellett utasítanom az ördögtől származó hazugságokat – kételkedést, csüggedést, félelmet. Azáltal, hogy a két leghatalmasabb fegyvert használtam, az Isten igéjét és az imádkozást, végül megnyertem a csatát az elme területén.
Fordította: Ábrahámffy Jázmin Eszter
