“Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket.” (I. Péter 2:9)
Az áldozat bemutatása minden hívőnek feladata. Fontos helyesen látni, hogy egy istentiszteleten hogyan kell viselkedni, és oda milyen céllal jövünk.
Már az sem mindegy, hogyan nevezzük az eseményt. Szoktuk mondani alkalomnak – ez esetben a rendezvény van a középpontban; mondhatjuk, hogy gyülekezetbe jövünk – ekkor az emberek a főszereplők, de ha istentiszteletet mondunk, akkor már az elnevezéssel is kifejezzük, hogy Istenre akarunk figyelni, Őmiatta jöttünk el. Amikor Jézus Krisztus nevében egybegyűlünk, az mindannyiunk közös szolgálata Isten felé. Azoké, akik nem nép tagjaiként éltek korábban, és nem voltak kegyelmezettek, most pedig már azok. Igen, mindannyian papok vagyunk, ami egy új, felemelő lehetőség számunkra.
Az istentiszteleti rendtartások, a papi öltözetek történelmileg időhöz és térhez kötöttek. Nekünk keresztényekként nem kell ároni papi öltözetet viselnünk. Amikor viszont helyre fogják állítani Izraelben az istentiszteletet, akkor ezeknek újra lesz jelentőségük. Szellemi tartalma viszont nem szűnt meg a Templom lerombolásával. Mivel mi is papság vagyunk, úgy kell Isten elé járulnunk, ahogyan a törvény előírja.
A ruha sem mindegy, és az sem, ha nem jó indítékból szolgálunk, mert akkor ez problémákat okozhat. Áron fiai idegen tűzzel szolgáltak, és meghaltak. Az Újszövetségben is ismerünk hasonló példát, Anániás és Safira történetét. Velük nem az volt a probléma, hogy keveset adakoztak volna, hanem az, hogy Istennek hazudtak, miközben emberekre jó benyomást akartak tenni (Apostolok cselekedetei 5.fejezet).
Az legyen a célunk, hogy egy akaraton legyen a gyülekezet, egységben, akkor várható, hogy Isten beavatkozik az életünkbe a javunkra; hogy megadja kinek-kinek azt, amire a leginkább szüksége van: gyógyulást, szabadulást, vagy kijelentést. Akkor tudjuk átvenni az áldásokat, ha felszabadul Isten ereje közöttünk.
A papokra vonatkozó törvények leírásával azért foglalkozik a Szentírás részletesen, mert fontos, hogy rádöbbenjenek arra az emberek, hogy különbség van szent és tisztátalan között. Megtisztulva, tiszta öltözékben, áldozatot bemutatva lehetett Isten elé járulni. Amikor istentiszteletre jövünk, akkor tudnunk kell, hogy Isten jelenlétébe jövünk, és ezt istenfélelemmel kell tennünk.
Nincs olyan szolgálat, amit profán módon lehetne végezni. A jeruzsálemi templom fennállása idején rituális fürdő után lehetett csak bemenni a Templomba. A fürdőből már megtisztulva érkeztek az emberek az istentiszteletre.
Az Isten elé járulók esetében elmaradhatatlan a hit. Nem kell bakok vagy bikák vérét bemutatni, de kell kérni Jézus Krisztus vérét önmagunkra, testvéreinkre. Kell az is, hogy kérjünk bűnbocsánatot Istentől, és mi magunk is bocsássunk meg minden ellenünk vétkezőnek, és tegyük le a szellemi terheket. Öltöztessük ünneplőbe a lelkünket, szellemünket, és fizikailag is jó állapotban, tisztán, ünneplő ruhában érkezzünk.
Cél, hogy működjön Isten jelenléte, de nem feltétlenül betöltekezés formájában kell ezt várnunk. Megtörténhet ez kevésbé látványos módon is, pl. kaphat valaki választ egy kérdésére a nélkül, hogy bárki észrevenné ezt. Úgy kell érkezni, hogy közöttünk vab az Úr és itt vannak azok az emberek, akiket Isten lakóhelyéül választott. Figyeljél, hogy mikor jön a válasz a kérdésedre. Ne külső megnyilvánulásokra figyelj, hanem lényegi, valódi változásokat várjál!
A papok átestek a megszentelődésen, áldozatot mutattak be. Az volt a céljuk, hogy a dicséretük felszálljon Isten elé, és nekünk is ez a célunk. Ne váljon a dicséret rutinná, hanem az összejövetel minden része szent legyen. Találkozáskor a testvérek ne panaszokkal árasszák el egymást, hanem jó bizonyságokat osszanak meg. Ami szent, ami dicséretre méltó, ami hasznos, arról beszéljünk! Amikor elkezdődik az igehirdetés, akkor illik csendben maradnunk, mert az Igén keresztül mindig Isten szól.
AZ ISTENTISZTELETNEK EZ A MINTÁJA: ÖSSZEGYŰLÜNK A SZENTEK FEHÉR RUHÁJÁBAN (AMI A BŰNBOCSÁNATOT ÉS AZ IGAZSÁGOS CSELEKEDETEKET JELENTI), DICSÉRETÜNKKEL FELEMELJÜK AZ URAT, AMIRE Ő VÁLASZOL.
A mai gyorsan változó világban csak az elragadtatásban reménykedő embereknek van biztonságérzetük. Nekünk van egy mozdíthatatlan országunk. Amíg vissza nem jön az Úr, addig is kegyesen, azaz Istennek tetsző módon, elővigyázatosan, tisztelettel és félelemmel szolgáljuk Őt. A tisztelet alapja az, hogy tudom, kinek szolgálok, ki van itt. Ne saját tradícióinkat kérjük számon az istentisztelettel kapcsolatban, hanem az Igét.
Emlékezzünk arra, hogy Isten, Akit imádunk, a Teremtő Isten. Már az érkezéskor örülnünk, vigadoznunk kell, és hálát adni. Nem szoborhoz érkezünk! Szellemben boruljunk le, alázattal kérjünk vigasztalást, gyógyulást, tanítást. Semmi nem lehet fontosabb annál, amit az Isten mondani akar neked. Kellő tisztelettel fogadjuk hát az Igét. Amikor áment mondunk, az a legrövidebb hitvallás, ami azt jelenti: úgy van! Ezzel elismerjük, hogy amit Isten mond, az úgy van, az Ő beszéde igazság.
A zsoltárok előre mutatnak arra az időre, amikor már nem kell hálaáldozatot, véres áldozatot bemutatni. A töredelmes szív kedves ajándék Isten előtt. Az ima és dicséret felszáll az istentiszteletről Isten jelenlétébe. A jó illatot megérzi Isten, és cselekedni kezd.
Papokként az a szolgálatunk, hogy dicsérjük Istent, imádjuk Őt; legyünk egy akaraton abban, hogy egy szívvel magasztaljuk Őt. Ezzel fejezhetjük ki Istennek tiszteletünket, hódolatunkat.
ELHANGZOTT IGÉK:
Péter apostol I. levele 2:9-10
Mózes II. könyve 28:40-43
Mózes II. könyve 29:1-35
Zsidókhoz írt levél 11:6 és 12:28-29
Krónikák II. könyve 5:11-14 és 6:39-7:4
Nehémiás könyve 8:2-8
Zsoltárok könyve 95:1-8, 132:7-9, 40:7-9, 51:19-21, 119:108, Jelenések könyve 5:8-11
Hrabovszki György jegyzete
